Magyarország legnagyobb fotográfiai eseménye, a BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL 2020. február 28-án negyedik alkalommal ünnepli a fotográfiát a MŰCSARNOKBAN induló rendezvénysorozatával. A Fesztivált ezúttal egy olyan kiállítás nyitja meg, amely a képzőművészet és a fotográfia, a képzelet és a valóság határán épült különleges képi világával varázsolja el a látogatókat.
Paolo Ventura Velencéje ismerős és mégis idegen. Az a benyomásunk, hogy talán csak a képzeletben létezett, pedig minden eleme annyira valóságos. Akárcsak maga a történelem, a közös múltunk. A különös, nyomasztó, félelmetes emlékekről gyakran szeretnénk azt hinni, csak rémálmokban léteznek. Hogy a múltat elszenvedők talán csak egy álomszerű bábszínház kicsiny figurái voltak, nem pedig hús-vér emberek.
Az alkotó, Ventura így vall projektjéről: „A történet minden egyes képe ebben a képzeletbeli Velencében készült, amelyet saját kezűleg építettem fel kicsiben. A sztori egyetlen, valóban megtörtént része a náci hadsereg és az olasz rendőrség bevonulása a gettóba 1943 decemberében.”
Az Automaton Velencében játszódik a második világháború alatt, amikor a német hadsereg bevonult Olaszországba, hogy megakadályozza az olaszok elpártolását. Egy olyan történet az alapja, amelyet Paolo Ventura még a gyermekkorában hallott mesekönyvíró édesapjától. Főszereplője egy idős zsidó órás, aki 1943-ban, a náci megszállás és az olasz történelem talán legsötétebb korszakában igyekszik boldogulni a velencei gettóban. A történet ebben az elhagyatott, zárt és rettegéssel teli városrészben bontakozik ki. Az öregúr elhatározza, hogy felépíti az Automatont (egy robotfiút), aki társaságot nyújt neki, amíg el nem jön érte a fasiszta rendőrség. Ez a robot lesz az öreg zsidó társa a sötétség korszakában. Az Automaton úgy él vele, mint családtag.
Az ember formájú automata gépezetek régóta megmozgatják a művészek képzeletét. Elég csak a népszerű balett, a Coppélia szintén órásmester hőse által teremtett leányra, vagy Offenbach népszerű operájának énekes robotjára gondolnunk. De az olasz mese életre kelt bábja, Pinokkió is eszünkbe juthat. A robotokat életre hívókat bár csodálták, de félték és gúnyolták is. A tágabb közösség gyakran kizárta őket. S az emberi robotok – legyenek csodálni vagy félni valók – arra is emlékeztettek, hogy az emberiség talán nem képes boldogulni a saját maga teremtette világban.
Először ötszáz éve, 1516-ban éppen Velencében történhetett meg, hogy emberek egy csoportját a vallásuk miatt kényszerlakhelyre, gettóba szorították. A Campo di Ghetto Nuovót Loredan dózse alapította, falainak lerombolója pedig a modern Európa szimbolikus hőse, Napóleon volt. Maga a gettó szó is velencei eredetű, itt játszódik Shakespeare Velencei kalmárja. Az évszázadok alatt sokféle zsidó kultúra találkozott és hatott egymásra a zsúfolt, szűk utcákon és az itt működött öt zsinagógában. A náci megszállás alatt az addigra már megfogyatkozott közösségből több száz zsidót hurcoltak el, közülük csak nyolcan élték túl a trieszti és auschwitzi táborokat.

Kurátor: SZARKA Klára