fotókiállítás
PÁRHUZAMOK – A két Reismann I kiállítás
Savaria MúzeumPárhuzamok – A két Reismann című időszaki kiállításunk Reismann János és Reismann Marian életművéből nyújt válogatást. A tárlaton két, egymástól független, de sok ponton érintkező, szoros szakmai kapcsolatot feltételező életpálya dokumentumai kerülnek egymás mellé. A két Reismann. Mindkettő Szombathely szülötte. Mindkettő fotográfus. Mindkettő mögött jelentős életmű áll. Mindketten részesei voltak azoknak a huszadik század nagy […]
‘Február 23. – Az emlékezet napja’ fotókiállítás
Városháza Park Károly krt, Budapest, -, Magyarország2008. július 21 – és 2009. augusztus 3. között Magyarország 5 megyéjének 9 településén katonai pontossággal megtervezett támadássorozatot hajtott végre egy szélsőjobboldali terrorcsoport, kifejezetten roma származású családok ellen. Február 23-án hajnalban Tatárszentgyörgyön felgyújtották egy roma család házát és rálőttek a kimenekülőkre. Az apát, Csorba Róbertet és ötéves fiát agyonlőtték, egy hatéves kislány súlyosan megsérült. Fél […]
PÉCSI FOTÓTAVASZ | Ata Kandó & Bertien van Manen kiállítások megnyitója
Zsolnay Negyed, Major u. 21, Pécs📸 1956: Odüsszeia – Ata Kandó személyes és kollektív történetei 1956 nem csupán Magyarország történetének egyik mérföldköve, hanem Ata Kandó életében is meghatározó év volt. Miközben folytatta megrendelésre készített munkáit, két jelentős, ma projektként meghatározható munkába is belekezdett. Az egyik egy rendkívül személyes alkotás, amely gyermekeivel közösen, Dél-Olaszországban készült Homérosz Odüsszeiájának történetei alapján. Ennek képanyagát […]
Bartha Máté: Kockavető / The Dice Man – fotókiállítás
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország⬇️For English please scroll down⬇️ Bartha Máté - Kockavető A kiállítás kurátora: Csizek Gabriella https://capacenter.hu/kiallitasok/bartha-mate-kockaveto/ Megnyitó: 2025 Április 2, szerda, 18:00 A kiállítást megnyitja: Básthy Ágnes, szociológus Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ - 8F Galéria (1065 Budapest, Nagymező utca 8.) Megtekinthető 2025 Június 1-ig, minden nap 9 és 19 óra közt. “Vissza akarok térni a […]
PÉCSI FOTÓTAVASZ | Nádor Katalin és Göbölyös Luca kiállítások
Zsolnay Negyed Felsővámház u. 52., Pécs, -, Magyarország📸 Nádor Katalin: A formák fénye Nádor Katalint (1938-2018) évtizedekig, mint a Janus Pannonius Múzeum műtárgyfotósát, vagy mint a Pécsi Műhely csoport kiállításait és kültéri akcióit dokumentáló fotográfust ismerték. Kísérletező, lírai hangvételű absztrakt fotográfiai munkássága nem kapott szakmai figyelmet, és a magyar fotográfiatörténet sem számol be róla, miközben a 1960-as és 1970-es években keletkezett alkotásai […]
Art Corner pres. Wanda Martin: The Last Romantics
Clark Adam tér 1., Budapest, Hungary, 10132025. április 3 - július 31. WANDA MARTIN: The Last Romantics Helyszín: Leo Bistro étterem és a Hotel Clark közösségi terei Megtekinthető: mindennap 7:00 - 23:00 A magyar portré- és divatfotós, Martin Wanda kreatív törekvései, a történelmi és modern stílusok kombinációjáról váltak ismertté. A művésznő ‘The Last Romantics’ című kiállítása az április 3-án nyitja meg […]
A látható láthatatlan | Bányák és barlangok ibolyántúli fényben – kiállítás
MNMKK - Magyar Természettudományi Múzeum, Ludovika tér 2-6., Budapest, Hungary, 1083 Ludovika tér 2-6, Budapest, HungaryKi gondolta volna elsőre, milyen szemkápráztató látványt nyújthat, ha emberi szem számára láthatatlan fénnyel világítjuk meg az örök sötétség birodalmát? Berentés Ágnes 2022-ben nyerte el a japán FUJIFILM GFX Challenge Grant Program egyik regionális ösztöndíját, ennek a programnak a keretében sok bányabeli és barlangi fotót készített ibolyántúli fényben. Fotóiból 2025. április 4-én egészen különleges hangulatú […]
INSIDE – Hitre Imola & Potyók Sára
Dohány utca 85, Budapest, Hungary, 1074Hitre Imola & Potyók Sára INSIDE opening A social media és a telefon fejlődésével a szelfi fogalommá és mindennapos tevékenységgé vált. Így az önábrázolás, önarckép témája hétköznapi a fotográfia szemszögből, de megfelelő kezekben mindig tartogat izgalmakat. A kiállításon Hitre Imola és Potyók Sára munkái sem törekednek a pontos hithű ábrázoláshoz. Inkább egy belső kép megmutatása […]
Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországSylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl↴ https://capacenter.hu/kiallitasok/sylvia-plachy-ajandekok-a-xx-szazadbol-es-azon-tul/ Megnyitó: 2025. április 4. péntek, 18 óra A kiállítást megnyitja: ORSÓS László Jakab A kiállítás kurátor: CZIZEK Gabriella művészettörténész Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ A kiállítás megtekinthető: 2025. április 5. – augusztus 31. Kedd - péntek: 13 – 18 óra Szombat - vasárnap: […]
Gutay Bálint: How deep an iceberg is /// installáció /// @Cairo
Lövölde tér 7., Budapest, Hungary, 1071Gutay Bálint How deep an iceberg is 2025. április 14 - május 25. megtekinthető: 0-24h *megnyitó eseményt nem tartunk > A kiállítás a Budapest FotóFesztivál 2025 hivatalos programjának része. < Gutay Bálint How deep an iceberg is című, 2021-ben indult fotóprojektje az elmúlt húsz év társadalmi átalakulása és a digitális forradalom kérdéseivel, mint egymásnak megfeleltethető […]
INSIDE
Deák Ferenc utca 17, Budapest 1052, MagyarországINSIDE - 35 éves az opavai Sziléziai Egyetem Kreatív Fotográfiai Intézete A 35 éves fennállását ünneplő opavai Sziléziai Egyetem Kreatív Fotográfiai Intézet hallgatóinak újabb, intim és személyes témákra összpontosító fotográfiai projektjei a legközelebbi emberek életére, a családi kapcsolatokra, a személyes identitásra, az emberek közötti kapcsolatokra és a művészetterápia különböző formáira reflektálnak. Megnyitó: 2025. április 15. […]
„Tüzér riport” – Mélion József – Fotókiállítás
Nemzeti Közszolgálati Egyetem - Rendészettudományi Kar„Tüzér riport” – Mélion József százados képes naplója a második világháborúból - fotókiállítás megnyitó Mélion József tartalékos tüzér százados második világháborús fényképein szinte napi rendszerességgel dokumentálta a Gyorshadtest 1941. nyári előrenyomulását az 1. gépkocsizódandár kötelékében, majd 1942-ben a 2. honvéd hadsereggel mozgósított 1. páncéloshadosztály mindennapjait és harcait a doni hadműveleti területen. Életét, kiemelkedő katonai pályafutását […]
Gergye Krisztián: Tértorzók
Bartók Béla út 30, Budapest, Hungary, 1111A torzó a brutális csonkítottság és sérültség ellenére, vagy talán épp azért, egy olyan művészeti és esztétikai kategóriává vált, amely a szépség-eszményt, az érzékenységet, a törékenységet és a részletekben rejlő értékeket hivatott felmutatni. Ez a felmutatás, szinte színházi gesztus, valami egészből való drámai kiemelődés. A kiszakadó részlet, a csonk a teljessége elvesztése okán, pont a […]
Almásy László: Autóval Szudánban fotókiállítás 📸
Szántódpusztai MajorságAz „angol beteg”, a Szahara atyja, számos néven emlegették Almásy Lászlót, akinek első szaharai útjának fotódokumentációját mutatjuk be a Majorságban 2025. április 19-től július 29-ig. 1926-ban Almásy László sógorával, Esterházy Antal herceggel vágott neki az akkor még javarészt ismeretlen fekete kontinensnek, Afrikának. A Steyer autógyártó cég megbízásából szelték át a Líbiai- és Núbiai-sivatagot, ahol számos […]
Americana – Válogatás Pálfi György fotógyűjteményéből
Nagymező utca 20., Budapest, Hungary, 1065A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház tisztelettel meghívja Önt az Americana – Válogatás Pálfi György fotógyűjteményéből című kiállítás megnyitójára 2025. április 22-én, kedden 18 órára. Köszöntőt mond Baki Péter, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház igazgatója. A kiállítást Ébli Gábor esztéta nyitja meg. 📸 Kiállított alkotók: Al Satterwhite , Berenice Abbott, […]
Eleanor Macnair: Újrateremtett pillanatok – A fotótörténet gyurmaikonjai
Nagymező utca 20., Budapest, Hungary, 1065A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház tisztelettel meghívja Önt az Eleanor Macnair: Újrateremtett pillanatok – A fotótörténet című kiállítás megnyitójára 2025. április 22-én, kedden 18 órára. Köszöntőt mond Baki Péter, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház igazgatója. A kiállítást Eleanor Macnair, a kiállító művész nyitja meg. A megnyitó angol nyelven, magyar […]
Bánkitó — Retrospektív fotókiállítás 2009-től napjainkig
AuróraRetrospektív fotókiállítás 2009-től napjainkig Megnyitó: 2025.04.22. 19:00 Finisszázs: 2025.05.24. A Bánkitó Fesztivál egy kicsi, baráti közösség belpesti bulijából nőtte ki magát egy országszerte ismert, jelentős kulturális és társadalmi eseménnyé. Ennek az útnak alakulását és fejlődését járhatjuk végig a kiállításon válogatott fotókon keresztül. További részletek hamarosan! Mindenhol megtaláltok: www.instagram.com/bankitofesztival www.tiktok.com/@bankitofesztival https://www.linkedin.com/company/bankito-festival https://www.youtube.com/@BankitofesztivalHungary https://bankitofesztival.hu ENG Bánkitó Festival […]
Az én városom – Nagyatád // fotókiállítás
Nagyatádi Kulturális és Sport KözpontNagyatád város napjához kötődően fotópályázatot hirdetett intézményünk, melyre számos pályamunka érkezett. A zsűrizett anyagból kiállítást nyitunk. A Nagyatádi Kulturális és Sport Központ szeretettel meghívja Önt az "Az én városom - Nagyatád" fotókiállítás ünnepélyes megnyitójára 2025. április 23-án 17 órára a kulturális központ kiállítótermébe. Köszöntőt mond Pünkösd Márton NKSK igazgató A kiállítást megnyitja Dr. Ludas László […]
MUSTRA 2025
Baross Gábor u. 1., Biatorbágy, Hungary, 2051A Biatorbágyi Fotóklub tavaszi kiállításának és 15. éves fennállása alkalmából kiadott könyv bemutatójának eseménye. https://www.facebook.com/events/3553297101467387/
Előhívott értékek – Kulturális örökségünk a fiatalok szemével fotókiállítás
Улица Бошка Југовића 23, 24400 Сента, Србија Бошка Југовића 23, Сента, Војводина, SerbiaTisztelettel és szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Kárpát-medencei értéktár-konferencia és értéktár-kiállítás keretén belül Előhívott értékek - Kulturális örökségünk a fiatalok szemével című fotópályázatra érkezett alkotásokból rendezett tárlat ünnepélyes megnyitójára és díjkiosztójára, amelyet 2025. április 24-én 18 órai kezdettel rendezünk meg a Kiszsinagóga épületében. A kiállítást megnyitja Antal Andrea, az Agrárminisztérium […]
Szász-Bányász Anna: Már a jövő sem a régi – Fotókiállítás
Kolta Galéria - Háló Közösség (Budapest, V. Semmelweis utca 4.) Semmelweis utca 4, Budapest, Hungaryhttps://www.facebook.com/events/1380834886276761/
FOTÓKIÁLLÍTÁS – “Fertő-táj, a mi szemünkkel” – Fertődi Fotóklub kiállítása
Nyárfa sor 5., HegykőNagy örömünkre szolgál, hogy a Fertődi Fotóklub kiállítja nálunk vándorkiállítását! Mariska Néni Háza – Turisztikai Információs Pont a környék csodáit igyekszik behozni a Ház falai közé, majdan „kicsábítani” a TÁJba! Legyen az kultúrális, természeti vagy történelmi érték! 2025-ös évünk második fotókiállítására invitáljuk a kedves Érdeklődőt! Célunk nem változott: megmutatni mindenkinek milyen értékeket rejt ez a […]
FÉNY – ÉRTÉK fotókiállítás
Kossuth Ház Galéria Kossuth László u. 19, Dabas, -, MagyarországFÉNY-ÉRTÉK címmel a Gyergyói Fotóklub és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ egy olyan fotókiállítást tár a fotózást kedvelő közönség elé, amely egy válogatása a 2025-ben szervezett II. Gyergyószárhegyi Nemzetközi Fotótábor anyagának. A közösen szervezett tábor fő céljaként Gyergyószék értékeit, épített és táji örökségét, kulturális értékeit, az itt élő gyergyói ember hétköznapjait, az emberi karaktereket […]
Elődeink nyomában – szabadtéri fotókiállítás Sepsibodokon
Sepsibodok Sepsibodok, Romania2025. április 27-én, vasárnap, 11 órakor a református ünnepi istentiszteletet követően 12 órakor megnyitjuk az Elődeink nyomában című szabadtéri fotókiállítást a sepsibodoki József Attila kultúrotthon parkjában. A régi képek visszapillantást nyújtanak Sepsibodok múlt századi életébe, ünnep- és hétköznapjaiba, hagyományaiba, meghatározó pillanataiba. Az eseményen közreműködik a Sepsibodoki Református Kamarakórus és Préda Barna néprajzkutató. Az értékmentés céljából […]
DANCER INSIDE BUDAPEST – Mostra fotografica – Simone Ghera fotókiállítása
Istituto Italiano di Cultura BudapestA Budapest FotóFesztivál és a Budapest Táncfesztivál keretében Nell’ambito del Budapest Photo Festival e del Festival di Danza di Budapest --------------------------------------- A “DANCER INSIDE BUDAPEST” egy nagyobb nemzetközi projekt része, amely különböző magyar társulatok táncművészeinek ikonikus, építészeti és történelmi szempontból fontos helyszíneken készített fotóit mutatja be. Mindegyik fénykép két egymással ellentétes, mégis egymással kapcsolatban álló […]
Természetes Absztrakciók / Farkas Ildikó fotókiállítása / Natural Abstractions / Photo Exhibition
Art9 Galéria 1092 Budapest, Ráday utca 47.Megnyitja Németh Domonkos Tamás, fotográfus tervező művész. A kiállításon látható fotográfiák a valóságból kiragadott absztrakt kompozíciók, melyek a gondolatmentes szemlélődés élményét hivatottak elérni. Grafikai jelleggel készült fotóim nélkülözik a tárgyi információt, pusztán a formák sejtetésével érik el hatásukat, sorozatba rendezésük, pedig egy reflexív folyamatot, egy költői hangfrekvenciát hoz létre. Kettes-, illetve hármas csoportokba rendezve a […]
PILLANATNYI ELMÉK | Dezső Tamás és Szabó Nóra kiállítása
Budapest GalériaPILLANATNYI ELMÉK | Dezső Tamás és Szabó Nóra kiállítása 📅2025. 2025. április 30. – július 06. 📍1036 Budapest, Lajos utca 158. (emelet) Megnyitó: 2025. 04. 29. 18:00 17 órától tárlatvezetés a művészekkel Zenei performansz: Pándi Balázs A természetről szerzett tudásunk mindig csak minket, vagyis az embert a középpontba helyezve értelmezhető. Saját társadalmi működésünkhöz viszonyítva próbáljuk […]
Cs Papp Mária: Világunk fotókiállítás
Hotel Bristol Budapest, Kenyérmező u 4. 1081.A kiállítás megtekinthető május 31-ig https://www.facebook.com/events/709054021780299/
Valós és Mesterséges Identitások
Kiscelli Múzeum Kiscelli utca 108., Budapest, -, MagyarországA Budapest FotóFesztivál és a Kiscelli Múzeum szeretettel meghívja Önöket a Valós és Mesterséges Identitások kiállításra a Kiscelli Múzeumba A megnyitó 2025 április 29-én 18 órakor lesz, köszöntőt mond Perényi Roland, a Kiscelli Múzeum igazgatója és Mucsy Szilvia a Budapest FotóFesztivál igazgatója A kiállítást megnyitja Horváth Márk eszéta, filozófus Kiállítók / Exhibitors: BODÓCS Szelina, BOROS […]
FRESH EYE / FRESH EYE: Budapest Photo Festival 2025
Benczúr utca 16, Budapest 1068, Magyarország⏰ Kiállításmegnyitó: április 30, 18:00 📆 Megtekinthető: május 1-28. 📍 Osztrák Kulturális Fórum, 1068 Budapest, Benczúr utca 16. A nagyszabású nemzetközi fotóprojekt részeként a projekt partnerei felhívást indítottak kortárs fotográfusok részére. A nyertesek 2024 nyarán négy-négy napot tölthettek el Budapesten, Belgrádban és Bécsben, hogy a streetphotography eszközeivel felfedezzék a várost. A program alatt készített munkáikat […]
diary. fotókiállítás | Szami
Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumdiary. | Szami Megnyitó: 2025. május 3. (szombat) 16:00 A kiállítást megnyitja: Kincses Károly, fotómúzeológus Kurátor: Csontó Lajos, képzőművész A diary. egy napról napra frissülő fotográfiai naplónak indult 2019-ben. A képek egymás után, spontán feltöltése Instagramra hozta magával a felismerést, hogy valami kezd összeállni, és koherens egységbe rendeződni. Az Instagramon megjelenő lokáció (Somewhere on Earth) […]
PH21 | Feminine / Masculine
Ráday u. 52., Budapest, Hungary, H-1092 Ráday utca 52, Budapest, HungaryPH21 Gallery invites you and your friends to the hybrid (online & offline) opening reception of its upcoming group exhibition on May 3 (Saturday), 6 pm: Feminine / Masculine Opening remarks: Ingrid-Nathalie Wizun, photographer May 3–27, 2025 Curator's choice Laurie Toby Edison: Pat Diggs Honourable mentions Pierre Aucher: Romantic Couple, from the series 'Surrealist […]
KÉP és HANG – fotókiállítás
MMK Dunaújváros Apáczai Csere János út 11, Debrecen, -, Magyarországhttps://www.facebook.com/events/725275833161096/
EKF 15 – Körtvélyesi László fotóművész kiállítása
Universitas u. 2/A., Pécs, Hungary, 76222010-ben soha nem látott lehetőséghez jutott Pécs városa: Európa kulturális fővárosaként világszínvonalú nagyrendezvényeknek adott helyet és új kulturális létesítményekkel, helyszínekkel gazdagodott. Az évad - bár mindvégig sok volt a kritikus és a fanyalgó hang - meghatározó fordulópontként került be a város történetébe, amely szerves részévé vált egyúttal Pécs és a pécsiek identitásának is. 2025-ben ünnepeljük […]
FIZETÜNK NEKI CSAK NE FESSEN
Kapás utca 55., Budapest, Hungary, 1027A csoportos kiállítás kaleidoszkópszerűen villantja fel a képzőművészetben megjelenő humor alkotónként eltérő típusait, miközben kísérletet tesz annak észleléséhez szükséges érzékszerv(ek) meghatározásra. Emellett az elkerülhetetlen kudarc tudatában az alábbi kérdésekre keresi a választ: Mi történik, ha valakinek nincs humorérzéke? Ki lehet-e magunkban fejleszteni a humorérzéket? Gyógykezelni a humortalant? Átültetni egy humorérzékszervet? Lehet-e humorátömlesztést alkalmazni? És ha […]
Robitz Anikó / Panoráma / Scenery
Bartók Béla út 37., Budapest XI. kerületRobitz Anikó: Panoráma Mi történik, ha a fotográfia túlmutat a valóság leképezésén? Robitz Anikó kiállításán a természetes tájak és a képzelet szülte világok találkoznak. A valós helyszínek inspirálta absztrakt tájképek a sötétkamrában nyertek új formát. Lenyűgöző vizuális kaland a művészi újraértelmezés jegyében, egy utazás a valóság újraértelmezett rétegei között. Anikó Robitz: Scenery The exhibition explores […]
43. Magyar Sajtófotó Kiállítás
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország43. Magyar Sajtófotó Kiállítás↴ https://capacenter.hu/kiallitasok/43-magyar-sajtofoto-kiallitas/ Megnyitó és ünnepélyes díjátadó: 2025. május 6., kedd 18 óra Megnyitja: Rubik Ernő, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Állami Díjas magyar szobrász, építész, formatervező, belsőépítész, játéktervező, feltaláló, egyetemi tanár Megtekinthető: 2025. május 7. – augusztus 31. A kiállítás kurátora: Bánkuti András A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya idén is megszervezte […]
“Digitális kemogramok és Föld-rajzolatok” Herendi Péter kiállítása
Civil Közösségek Háza PécsHerendi Péter egyedi vizuális kultúráját kísérleti eszköztára határozza meg. Fénymásolókkal, scannerekkel, képátalakító szoftverekkel végzet tanulmányai szakítanak a fotós konvenciókkal és újraértelmezik a tér és a testek, a fény és árnyék viszonyát, új dimenzióba helyezve azokat. Instalatív képalkotói hozzálása a fotográfia és a képzőművészet határterületét kutatják. Képei a Kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum közgyüjteménye és az Új-Mexikói […]
Utazások.Tájképek.Történetek – fotókiállítás
Hadik kávéház****FOTÓKIÁLLÍTÁS A HADIKBAN*** Több évtizednyi utazás, 46 ország, számtalan emlék és megannyi pillanat. A fotókiállítás egy válogatás a legszebb tájképekből, amelyeket utazásaim során megörökítettem. Csodaszép felvételek Új-Zéland, Mauritius, Ausztrália, Olaszország, Portugália, és még sok más ország tájairól. A kiállítás megnyitó 2025. május 6-án, este 18 órakor lesz a Hadik Irodalmi Kávéházban, melyen a részvétel ingyenes. […]
A FÁK TITKAI – időszaki fotókiállítás
gróf Károlyi Ede út 1., Füzérradvány, Hungary, 3993A FÁK TITKAI fotókiállításunk a parkban és a kastélyban látható. 2025. május 3. és június 30. között A klasszikus és rendhagyó fényképek a minket körülvevő természetről, Magyarország fáiról szólnak. A kiállítást Kállai Márton, André Kertész-nagydíjas fotóriporter készítette, a közreműködő pedig Kovalik Máté, ötletgazda és szerkesztő volt. A több mint 100 fotóból álló sorozat legszebb és […]
Time-lapse | KÉRI GÁSPÁR kiállítása | B32 Trezor Galéria
B32 Galéria és Kultúrtér Bartók Béla út 32, Budapest, -, MagyarországTime-lapse KÉRI GÁSPÁR fotográfus kiállítása B32 Trezor Galéria 2025.05.08., csütörtök 18.00 A kiállítást megnyitja: PION ISTVÁN költő „A természet mindig edzett, de a Holdon képtelenség Johnny Casht hallgatni, és nézni, ahogy szárad a festék.” (Jón Kalman Stefánsson: Hiányod maga a sötétség) Kiállításom az idő fogalmának kiterjesztésére tesz kísérletet a személyesen megélt és rögzített idő megjelenítésével, […]
Rui Palha „A környéken…” című fotókiállítása
PikszisRui Palha portugál fotográfus „A környéken…” című kiállítása 2025. május 8-tól június 7-ig tekinthető meg a Pikszis Galériában (1064 Budapest, Rózsa u. 64.) A kiállítás az idei Budapest FotóFesztivál hivatalos programjának része, és Portugália egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású utcai fotográfusának mintegy harminc alkotását gyűjti egybe. A kiállítás megnyitója május 8-án 18:00 órakor lesz, beszédet […]
KORNISS Péter és Joséphine PAUL | Két hangon | In two voices
Várfok Project RoomKORNISS Péter és Joséphine PAUL | Két hangon | In two voices A megnyitó időpontja: 2025. május 8. | csütörtök | 18.00 és 20.00 között Helyszín: Várfok Project Room, 1012 Budapest, Várfok u. 14. A kiállítást megnyitja: Fehér Dávid, a Szépművészeti Múzeum Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója, a Szépművészeti Múzeum 20. századi és kortárs művészeti kurátora, […]
Utazások Entrópiában. Dr. Nagy Miklós fotókiállítása
Platz Galéria Komarno/Révkomárom MR.Stefánika utcaA kiállítást megnyitja Závada Pál író. Közreműködik Stummer Márton gitárművész. Házigazda Méhes Vilmos https://www.facebook.com/events/1025320792981764/
KÉT NAPLÓ: MARKÓ LUCA X MARTIN WANDA KIÁLLÍTÁS / PÉCS
Janus Pannonius Múzeum LátogatóközpontKÉT NAPLÓ MARKÓ LUCA - HOSSZÚ NAPOK, RÖVID HETEK MARTIN WANDA - AZ ÁRTATLANSÁG ÉS TAPASZTALÁS DALAI KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ 2025. 05. 09. 17:00 JPM LÁTOGATÓKÖZPONT Pécs, Széchenyi tér 12, 7621 Megnyitja: Martin Wanda Köszöntőt mond: Hamarits Zsolt MFSZ elnök Közreműködik: boebeck (Andl-Beck Boróka & Galgóczi Olivér) Megtekinthető: 2025. 06. 10. 2025 -ben megrendezett Pécsi Fotobiennálé részeként […]
Mester és Tanítványai fotókiállítás
Andrássy u. 23., Esztergom, Hungary, 2500 Andrássy utca, Esztergom, Hungarya 75 éves Szekeres János fotóművész tiszteletére. A kiállítást megnyitja: Kubovics László fotóművész, természetfotós. Zenei közreműködők: Vörösné Strausz Eszter és Vörös László. Kiállítók: Aranyossy Tamás, Fehér Zsuzsa, Horváth András, Horváth Erzsébet, Kaszás Norbert, Körmendi Zizi, Kubovics László, Lipovszky György, Pölczman Péter, Székely Magdolna, Szirányi István. A kiállítás – a terem vegyes használata miatt – előzetes […]
„A lázadás csendje” – csoportos fotókiállítás
Bartók Béla Út 53, Budapest, Hungary, 1114 Bartók Béla út, Budapest, HungaryA Budapesti FotóFesztivál eseményeként a TS ArtSpace Galéria különleges fotókiállítással tiszteleg Franz Kafka Metamorfózis című művének 110. évfordulója előtt. Kiállítók: Diósi Máté, Eifert János, Gálos László, Kerekes Gábor, Kis Rita, Méhes Károly, Mónus Márton, Peti Péter, Sastinszky Dániel, Soltész Boglárka, Stiller Ákos, Szajki Bálint, Tarr Annamária, Varga Gábor Ákos, Vékás Magdolna. A kiállításon megtekinthető Kardos […]
ÜRBŐT LÁTNI KELL FOTÓKIÁLLÍTÁS
Beleznay tér 2., Bugyi, Hungary, 2347 Beleznay tér 2, Bugyi, HungaryÜrbőt látni kell..... Baranyi Marianna Csonka Mariann Farkas László Horváth Tibor fotókiállításának megnyitója. Időpont: 2025.május 9., 17 óra Helyszín:Bessenyei György Művelődési Ház és Könyvtár (2347 Bugyi, Beleznay tér 2.) A kiállítást megnyitja: Huber Erika Közreműködik: Pavella Krisztina A megnyitó után vetítés Darázs Gábor fotóiból Minden érdeklődőt szeretettel várunk! https://www.facebook.com/events/980699604250080/
Nők Magyarországon – Fábián Éva fotókiállítása
Sóstói út 70., Nyíregyháza, Hungary, 4400Mi tesz egy nőt példaképpé? Mitől válik valaki nélkülözhetetlenné a maga területén? Fábián Éva fotóművész 20 éve keresi és örökíti meg azokat a magyar nőket, akik értéket teremtenek a tudományban, a művészetben, a közéletben vagy épp a mindennapokban. 👠 🌷 Az esemény ünnepélyes megnyitóját 18 órától Ráskó Eszter, Magyarország egyik legkedveltebb humoristája tartja, aki egyedi […]
Fotókiállítás – Lázálom / Lélekablakok
Dési Huber István Művelődési Ház Toronyház utca 17/B, Budapest, -, MagyarországSzeretettel meghívunk Mackintosh Esther élete első fotókiállításának megnyitójára, mely a Dési Huber Művházban (1098 Bp., Toronyház u. 17.), május 9-én, 15 órakor kezdődik. A kiállítást megnyitja Dr. Irsay-Nagy Balázs egyiptológus, Esther mentora. Koncertet ad az éteri hangú Hajós Eszter művésznő és duettpartnere, Bán Lilla. A “Lázálom” c. sorozat drogprevencióról szól, így erről is beszélgetünk - […]
Bede Kincső: Pista művészete / Kincső Bede: The Art of Pista – OFF-Biennále 2025
Milestone InstituteBede Kincső: Pista művészete, 2015 - 2023 📍Helyszín: Milestone Intézet, 1077 Budapest, Wesselényi utca 17. 📢Megnyitó: május 9., 17:00 🗓Nyitvatartás: május 9. – június 14. •csütörtök–péntek: 16:00–19:00 •szombat 10:00–16:00 (Zártkörű esemény miatt a kiállítás május 10-én és 17-én nem látogatható) Bede Kincső Pista művészete című sorozata személyes tapasztalatokra, különösen nagyszülei konfliktusokkal terhelt kapcsolatára épül. A […]
FÉNYSEBESSÉG DRÉGELY IMRE & DEIM BALÁZS FOTÓMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA
Nick Galéria, 7621 Pécs, Király utca 1.A „Fénysebesség” a két alkotó eddigi közös projektjeinek továbbfejlesztett változata, amely a 2019-es berlini és a 2024-es ljubljanai kiállítások képanyagán alapul. A koncepció célja, hogy a művészek progresszív törekvéseinek kiemelt fejezeteit egymásra reflektáló módon jelenítse meg. Az összeállítás tematikus műként nyújt áttekintést az egyéni projektekről, miközben aktuális és korábbi képanyagokat ötvöz, lehetőséget adva a művészi […]
KÉT NAPLÓ/ MARKÓ LUCA — HOSSZÚ NAPOK, RÖVID HETEK MARTIN WANDA — AZ ÁRTATLANSÁG ÉS TAPASZTALÁS DALAI
JPM Látogatóközpont, 7621 Pécs, Széchenyi tér 12Két fiatal női alkotó erőteljes szubjektív világa kerül bemutatásra a JPM Látogató- központjának földszinti kiállítótermében, női tekintetükben feloldva a „male gaze” problematikáját és vizuálisan újra fogalmazva a körülöttük lévő valóságot. A kiállítást megnyitja • Martin Wanda fotóművész Köszöntőt mond • Hamarits Zsolt Balogh Rudolf-díjas fotóművész, az MFSZ elnöke https://www.facebook.com/events/678399898491399/
FÉNYSEBESSÉG I Drégely Imre és Deim Balázs kiállítása ( X. Pécsi Fotóbiennálé )
Király u. 1., Pécs, Hungary, 7621Sok szeretettel invitálunk mindenkit Drégely Imre és Deim Balázs, Fénysebesség című kiállításának megnyitójára, melyet a A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében megrendezésre kerülő, X. Pécsi Fotóbiennálé rendezvénysorozat keretein belül mutatunk be! A kiállítást megnyitja: Surányi Mihály Fénysebesség Harmadik tipusú leszámolás Drégely Imre és Deim Balázs (tanár - diák, mester - tanítvány, útitárs - útitárs) A „Fénysebesség” […]
Comfort Zone | Curated by ETC. Magazine
Ajtósi Dürer sor 5. , Budapest, Hungary, 1146Comfort Zone | Az ETC. Magazine által kurált csoportos kiállítás 📍 Helyszín: Liget Galéria, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 5. 📢 Megnyitó: május 9., 19.00 🗓 Nyitvatartás: május 8. – június 15.,* szerda-csütörtök-péntek 16.00-19.00 A Liget Galériában az OFF-Biennále Budapest keretében az ETC. Magazine Comfort Zone című csoportos kiállítása lesz látható. A ljubljanai székhelyű, évente […]
Skateboarding is Not a Crime! | Fotókiállítás Pelle Tamás gördeszkás fotóiból | Folt kávézó
Folt KávézóSkateboarding is not a crime – Fotókiállítás megnyitó | Május 10. 18:00 | Folt Kávézó A deszkások nem csak a korlátokat, de a műfaji határokat is átugorják. Most például egyenesen a falra kerülnek! Pelle Tamás kiállítása egyszerre szól fotográfiáról, gördeszkázásról és a kettő között húzódó finom határvonalról. Tamás nem csak kívülről figyeli ezt a világot […]
Elhagyott jelen // Az FFS tagjainak csoportos kiállítása a X. Pécsi Fotóbiennálén
Múzeum galéria★ Elhagyott jelen ★ Megnyitó ★ Az FFS tagjainak csoportos kiállítása a X. Pécsi Fotóbiennálén ★ A megnyitó időpontja: ☆ 2025.05.10. 18:00 ☆ Helyszín: ✦ JPM Múzeum Galéria // 7600 Pécs, Káptalan utca 4. ✦ A kiállítást megnyitja: ✷ Tóth Boglárka, kurátor (FKSE, Vintage Galéria) ✷ "Az Elhagyott jelen című kiállítás a X. Pécsi Fotóbiennálé […]
CIRCLE / KÖR A Magyar Fotóművészek Szövetségének csoportos kiállítása, a biennálé kiemelt eseménye
JPM Csontváry Múzeum (7621 Pécs, Janus Pannonius utca 11.)Kiállító művészek: 01 AGÓCS JÓZSEF 02 AMBRITS TAMÁS 03 APÁTI-TÓTH SÁNDOR 04 BALLA ANDRÁS 05 BALOGH ATTILA 06 BALOGHNÉ DR. KOVÁCS MATILD 07 BAUMGARTNER VINCENT 08 BECZE ANITA 09 BENKŐ IMRE 10 BEREGI EDINA 1 1 BIRTALAN ZSOLT 12 BOROS FANNY 13 CHOCHOL ETELKA 14 CSIZIK BALÁZS 15 CSONTÓ LAJOS 16 DEIM BALÁZS 17 DIÓSI […]
Színház | Kállai-Tóth Anett fotókiállítása
Róder Imre Városi KönyvtárKállai-Tóth Anett színházi fotográfusként dolgozott többek között a Thália Színház, a József Attila Színház, valamint a Bartók-, a Liszt- és a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményein. Az Armel Opera Fesztivál állandó fotósaként eljutott New York, London és Párizs leghíresebb színpadaira is. A tárlat megnyitóján pódiumbeszélgetés keretei között tudhatnak meg érdekességeket a színházi fotózás világából. https://www.facebook.com/events/966041595377820/
Hórusz Archívum // 10 NEM Kiállítás
2B Galéria Ráday utca 47, Budapest, Magyarország2025. május 13 – június 20. Megnyitó: 2025. május 13. 18:00 A kiállítást megnyitja: Németh Gábor “A Hórusz Archívum képei a dolgok fonák oldalát tudják mutatni. Az örökké érvényes törvényeket fogalmi úton tudatták velünk. Ha a kettőt összekapcsoljuk, jelentős kérdéseket vethet fel. Tudjuk-e még, ki az Egyetlen? Képesek vagyunk-e képzetet alkotni róla, bármilyet is, és […]
SZÍVVERÉS A MAGASBAN – BERECZ ANDRÁS FOTÓKIÁLLÍTÁS
Botschaft von Ungarn in Wien/ Magyarország Bécsi NagykövetségeSzilágyiné Bátorfi Edit nagykövet, valamint a Collegium Pazmaneum tisztelettel meghívja Önt Berecz András a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, mesemondó, SZÍVVERÉS A MAGASBAN című fotókiállításának megnyitására Közreműködik Tóth Benedek ütőhangszereken Időpont: 2025. május 14., 18:00 óra Helyszín: Magyarország Nagykövetsége, Bécs, Bankgasse 6. Öltözet: formal Részvételi szándékát a protokollwien@mfa.gov.hu címen jelezze 2025. május 9. https://www.facebook.com/events/716680544360100/
Zsolnai Péter – „Ismerős terek új fényben” fotókiállítás
Veres Pálné utca 42., Budapest, Hungary, 1053📸 Zsolnai Péter fotókiállítás megnyitó! Szeretettel meghívunk mindenkit a kiváló fotós, Zsolnai Péter „Ismerős terek új fényben” című önálló kiállításának megnyitójára! Zsolnai Péter ezúttal Budapest ikonikus épületeit és szimbólumait örökítette meg – azokat a helyeket, amelyek mellett nap mint nap elsétálunk, mégis ritkán látjuk őket igazán. Fotóin a város megszokott arcai új jelentéssel telnek meg: […]
Jelen Ádám MY PICTURES SPEAK BECAUSE I CAN’T kiállítása
Duna Múzeum Kölcsey Ferenc u. 2., Esztergom, -, MagyarországSzeretettel várunk Jelen Ádám „A képeim beszélnek, mert én nem tudok” (My Pictures Speak, Because I Can’t) című kiállításának megnyitójára! ,,A képeim beszélnek, mert én nem tudok (My Pictures Speak, Because I Can’t) című anyaga egyik legszemélyesebb és legérzelmesebb fotósorozata, amelyben a fotográfiák révén kommunikálja azokat az érzelmeket és gondolatokat, amelyeket szavakkal nehezebben fejezne ki… […]
Otthonról haza – Hitre Imola fotóművész önálló kiállítása
Kisfaludy u. 9., Mohács, Hungary, 7700A mohácsi Junior Art Alapítvány kuratóriuma tisztelettel meghívja Önt és hozzátartozóit, barátait, 2025. május 15-én, csütörtökön 17 órára a Kanizsai Dorottya Múzeum időszaki kiállítótermébe Hitre Imola fotóművész „Otthonról haza” c. kiállításának megnyitójára. 💬 A megjelenteket köszönti: Dr. Hasanovic-Kolutácz Andrea, a Kanizsai Dorottya Múzeum igazgatója és Köveskuti Péter, a Junior Art Alapítvány elnöke. A kiállítást megnyitja: […]
Madarak és Fák Napja fotókiállítás
Ady Endre út 10, 9400 Ady Endre út, Sopron, HungaryFedezd fel a természet szépségeit a GYIK Rendezvényház emeletén! Megnyitó: 2025. május 16. 17:00 Látogatható: május 16. – június 6. A kiállítás az intézmény nyitvatartási idejében, díjtalanul látogatható! https://www.facebook.com/events/1331339931278892/
keresztes zoltán underdogimages – MAGÁNIKONOK kiállítás
Budafoki út 41/B - kerti oldalkapu, Budapest XI. kerület, Hungary, 1111keresztes zoltán undergogimages - MAGÁNIKONOK című killítása MEGNYITÓ: május 16-án 19:00 órakor Megnyitja: CSONTÓ LAJOS képzőművész Zongorán közreműködik: RADNÓTI RÓZA "Ezek a képek leginkább amolyan szubjektív vizuális naplónak tekintendők, semmint bármi másnak. Kevésbé szólnak az éppen engem körülvevő tájról, sokkal inkább a bennem zajló dolgokról, és az én belső állapotaimról, azok változásairól. A belső történések […]
ILAUSZKY TAMÁS VAD MŰVEK: A Táj meghódításának levetkőzései / gyakorlat és gyűjtés
Kossuth Lajos u. 39, Tatabánya, Hungary, 2800Ilauszky Tamás kiállítása budapesti Duna-parti sétái során összegyűjtött anyag bemutatása. A séták során a tájérzékelés speciális formát ölt magára a szoborszerű, hódok által faragott fák gyűjtésén keresztül. Ezeket a hódrágásokat a Duna, mint uszadékfákat hord ki egy-egy áradás során. A táj meghódításának levetkőzése azon tájérzetek közé tartozik, ahol az ember nem avatkozik be drasztikusan a […]
Fragmentumok – Rákos Péter Fotókiállítás
Váci utca 61., Budapest, Hungary, 1056Szeretettel meghívunk mindenkit Rákos Péter: Fragmentumok című fotókiállításának megnyitójára! Leica Boutique Budapest / Staféta Galéria https://www.facebook.com/events/667158922814345/
SZALAY ’90 – megemlékezés és fotókiállítás
Fuga - Budapesti Építészeti Központ Petőfi Sándor u. 5, Budapest, -, MagyarországSzalay Zoltán Táncsics Mihály-díjas, Pulitzer- emlékdíjas, a kortárs magyar fotográfia kimagasló egyénisége, számos magyar fotóriporter mestere, a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás elindítója, 30 éven át a rendezője, május 16-án lenne 90 éves. Rá emlékezünk és képeiből nyitunk kiállítást a FUGA Breuer termében. Mindenkit szeretettel várunk egy koccintásra és kötetlen, közös együttlétre! A kiállítást megnyitja: […]
Kocsány Ákos ‘WERBUNG’ // Kiállítás @ ISON
Hársfa utca 25, Budapest, HungaryVárunk Kocsány Ákos streetfotós “WERBUNG” c. kiállításának megnyitójára! 📍 ISON • 1074 Budapest, Hársfa utca 25. 🕰️ 2025. május 20. • 19:00 --- Kocsány Ákos legelső önálló fotós kiállításának anyaga, egy Bécs utcáiról származó streetfotó sorozat, mely darabjain a hétköznapi történések a jól ismert utcai reklámkommunikációs eszközökkel kerülnek kapcsolatba, esztétikus, elgondolkodtató és olykor humoros módon. […]
Zoya Shu ukrán fotóművész kiállítása: Integrity – Teljesség / KULT7Labor
Király utca 11., Budapest, Hungary, 1075Zoya Shu - ukrán fotóművész kiállítása a KULT7Laborban. Zoya Shu ukrán, dokumentarista fotóművész. Az Észak-Ukrajnai Csernyihiv szülötte, maga is menekült. De egy szintén háborús övezet felé vette az irányt, egy másik ukrán városba, ahol édesanyja lakott. Szeretett volna vele lenni ebben a borzalmas időszakban, együtt akarták átvészelni ezt a szörnyűséget. Később Zoya visszatért Kijevbe, hogy […]
Virágzás után (textil- és fotómunkák hagymavirágokról) – Adorján Éva és Walton Eszter kiállítása
Art9 Galéria Ráday u. 47., Budapest, -, MagyarországAdorján Éva textilművész és Walton Eszter fotográfus közös kiállítása Évekkel ezelőtt a saját kertünkben elültetett három hagymából tavaszról tavaszra egyre több lila gömb, hagymavirág nyílik. Régóta figyelem és fényképezem őket. Lassan elkészült a fotósorozat, amely során különböző technikákkal, különböző aspektusokból dokumentáltam e furcsa virágnak az életet. Úgy éreztem azonban, hogy ez az elemző munka önmagában […]
Mester és tanítványai FOTÓkiállítás
Aranybulla Könyvtár AlapítványMounier Noémi és Kiss László fotóművészek, a művészetpedagógiai munkájukban fontosnak tartják, hogy a diákjaikkal együtt is bemutassák a munkásságukat. Ezért sok szeretettel várják Önöket a Mester és tanítványai kiállításukra, amiben 2-2 tanítványukkal közösen mutatják be az elmúlt tanév munkáit. A megnyitó ünnepség 2025 május 21-én, 17:00-kor kezdődik. Kiállítók: - Mounier Noémi fotóművész és fotográfus oktató, […]
Színe és fonákja – fotókiállítás
Klebelsberg Kultúrkúria Templom utca 2-10, Budapest, -, Magyarországmájus 21. - június 22. / Kultúrkúria Színe és fonákja – fotókiállítás A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti tagozatának csoportos kiállítása A kiállítás megnyitójára 2025. május 21-én 18 órakor kerül sor. Az emberiséget kezdettől fogva foglalkoztatja az a kettősség, amely áthatja életünket és életterünket. A nappalok és éjszakák változása, a Nap és a Hold mozgása […]
Miért piros? Kalotaszegi viseletek színes diaképeken – Raktármerülés a Néprajzi Múzeum Archívumában
Néprajzi Múzeum Dózsa György út - Ötvenhatosok tere, Budapest, -, MagyarországRaktármerülések. Tematikus raktárlátogatás a Néprajzi Múzeumban A szín optikai jelenség, a természet sajátja, érzékelése szubjektív, használata és szimbolikája kulturálisan meghatározott. A színes fotótechnika megjelenése áttörést jelentett a viseletek dokumentálásában is: a ruhák formája, díszítései mellett láthatóvá váltak a színek. A 19. század második felétől egyre élénkebb színeket használó viseletek méltó megörökítője volt a 20. század […]
Molnár Gyula és Szőnyi György Endre fotókiállítása – megnyitó
Szegedi Tudományegyetem Rektori ÉpületA Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája szeretettel meghívja Önt 2025. május 22-én, csütörtökön 17.30 órára az SZTE Rektori Épület Átriumába (Szeged, Dugonics tér 13.) MOLNÁR GYULA és SZŐNYI GYÖRGY ENDRE TÁJAK – TERMÉSZET – ÉLŐVILÁG című fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Prof. Dr. Gallé László emeritus professzor Közreműködik: Szecsődi Ferenc hegedűművész és Ürmös Alexandra egyetemi hallgató […]
Kopeczky Róna kurátor tárlatvezetése | Nádor Katalin: A formák fénye | PÉCSI FOTÓTAVASZ
Zsolnay Negyed Felsővámház u. 52., Pécs, -, MagyarországKopeczky Róna kurátor tárlatvezetése. Nádor Katalint (1938-2018) évtizedekig, mint a Janus Pannonius Múzeum műtárgyfotósát, vagy mint a Pécsi Műhely csoport kiállításait és kültéri akcióit dokumentáló fotográfust ismerték. Kísérletező, lírai hangvételű absztrakt fotográfiai munkássága nem kapott szakmai figyelmet, és a magyar fotográfiatörténet sem számol be róla, miközben a 1960-as és 1970-es években keletkezett alkotásai Kepes György […]
EKLEKTIKA IV – Fotókiállítás megnyitó a Kanizsa Fotóklub alkotóival
LokalistaNegyedik alkalommal mutatunk be egy újabb válogatást a Kanizsa Fotóklub munkáiból. Azonban ez lesz az első alkalom, hogy elnökünk, Varga Szilárd Szilu egy másik világból láthatja, hogy folytatjuk a munkát, amit ő indított útjára. Ismét 11 db 70x50 cm méretű kép kerül a Lokalista kis termének falaira. A kiállítást megnyitja: Molnár Tibor, a Kanizsa Fotóklub […]
2024 PX3 & State of the World Winners Exhibition and Opening Event
Falk Miksa 30, Budapest, Hungary, 1055📷 Join us for the 2024 Px3 & ‘State of the World’ Winners Exhibition and Opening Event in the heart of Budapest, Hungary! It is our pleasure to invite you to the 2024 Px3 Winners and ‘State of the World’ exhibition curated by Hossein Farmani at the House of Lucie Budapest. The exhibit will showcase […]
2024 PX3 & State of the World Winners Exhibition
Falk Miksa 30, Budapest, Hungary, 1055📷 Join us for the 2024 Px3 & ‘State of the World’ Winners Exhibition and Opening Event in the heart of Budapest, Hungary! It is our pleasure to invite you to the 2024 Px3 Winners and ‘State of the World’ exhibition curated by Hossein Farmani at the House of Lucie Budapest. The exhibit will showcase […]
EKLEKTIKA IV – Fotókiállítás a Kanizsa Fotóklub alkotóival
LokalistaNegyedik alkalommal mutatunk be egy újabb válogatást a Kanizsa Fotóklub munkáiból. Azonban ez lesz az első alkalom, hogy elnökünk, Varga Szilárd Szilu egy másik világból láthatja, hogy folytatjuk a munkát, amit ő indított útjára. Ismét 11 db 70x50 cm méretű kép kerül a Lokalista kis termének falaira. A kiállítást megnyitja: Molnár Tibor, a Kanizsa Fotóklub […]
Molnár Gyula és Szőnyi György Endre fotókiállítása
Szegedi Tudományegyetem Rektori ÉpületA Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája szeretettel meghívja Önt 2025. május 22-én, csütörtökön 17.30 órára az SZTE Rektori Épület Átriumába (Szeged, Dugonics tér 13.) MOLNÁR GYULA és SZŐNYI GYÖRGY ENDRE TÁJAK – TERMÉSZET – ÉLŐVILÁG című fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Prof. Dr. Gallé László emeritus professzor Közreműködik: Szecsődi Ferenc hegedűművész és Ürmös Alexandra egyetemi hallgató […]
HAJNALI VÁGTÁK – SÁGI ÁGI KIÁLLÍTÁSA – megnyitó
Bartal GalériaSzeretettel várunk minden érdeklődőt ezen a kivételesen sok látogatót jegyző helyszínen, a Nagymaros Fő-terén álló Bartal Galériában. A gyógyulni vágyó, patikába betérő érdeklődők a testi gyógyulás lehetősége mellett lelki táplálékot is kapnak a kiállított fotók által. A főszereplők ezúttal a lovak, a maguk méltóságteljes és mégis játékos megjelenésükkel, egymással és az emberekkel való barátságukkal, vágtató […]
Tárlatvezetés I Drégely Imre és Deim Balázs kiállításán
Király u. 1., Pécs, Hungary, 7621Sok szeretettel várunk benneteket Drégely Imre és Deim Balázs Fénysebesség című kiállításának tárlatvezetésére! A kiállítás a 10. Pécsi Fotóbiennálé keretein belül került megrendezésre, melyet a Magyar Fotóművészek Szövetsége hívott életre. A tárlatvezetésen a két művész, Drégely Imre és Deim Balázs beszél a munkáikról. Érdekes történeteket, technikai megoldásokat, illetve magukat az alkotókat is megismerhetitek, ha ellátogattok […]
HAJNALI VÁGTÁK – SÁGI ÁGI KIÁLLÍTÁSA
Bartal GalériaSzeretettel várunk minden érdeklődőt ezen a kivételesen sok látogatót jegyző helyszínen, a Nagymaros Fő-terén álló Bartal Galériában. A gyógyulni vágyó, patikába betérő érdeklődők a testi gyógyulás lehetősége mellett lelki táplálékot is kapnak a kiállított fotók által. A főszereplők ezúttal a lovak, a maguk méltóságteljes és mégis játékos megjelenésükkel, egymással és az emberekkel való barátságukkal, vágtató […]
Sylvia Plachy: Ajándékok a XX. századból és azon túl – Magyar nyelvű tárlatvezetés
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországSylvia Plachy: Ajándékok a XX. századból és azon túl – Magyar nyelvű tárlatvezetés↴ https://capacenter.hu/esemenyek/sylvia-plachy-ajandekok-a-xx-szazadbol-es-azon-tul-magyar-nyelvu-tarlatvezetes/ Sylvia Plachy születésnapjának alkamából 2025. május 24-én, szombaton, 11 órakor Sylvia Plachy: Ajándékok a XX. századból és azon túl kiállításon, Szakács Emese Bíborka művészettörténész, a kiállítás kordinátora tart tárlatvezetést. A Capa Központ kollégái egy hetet dolgoztak együtt a kiállítás építésekor Sylvia […]
Sylvia Plachy- Gifts from the 20th century and beyond – Guided tour in English
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországSylvia Plachy: Gifts from the 20th century and beyond – Guided tour in English↴ https://capacenter.hu/en/esemenyek/sylvia-plachy-gifts-from-the-20th-century-and-beyond-guided-tour-in-english/ https://www.facebook.com/events/2296764947384507/
Dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria kiállítása (05.24-06.08) megnyitó 2025 május 24 szombat 17:00
Kiss Ernő utca 3270/15 hrsz, ZamárdiA dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria gyűjteményéből: Barakonyi Zsombor Brecz Vera Cochol Etelka Család Krisztina Kammerlohr-Kováts László Kusovszky Bea Palásti Renáta Simon Tímea Tálos Ágota Varga-Amár László műveiből összeállított képzőművészeti kiállítás Kurátor: Varga-Amár László Munkácsy-díjas festőművész, a dunaszerdahelyi művésztelep vezetője Külön köszönet a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériának és kiemelten dr Iván Péter igazgató úrnak! https://www.facebook.com/events/4118538301803027/
ŐSBÁNKOS BULI: Siketfajd és AURÓRA ALLSTARZ || Bánkitó — Retrospektív fotókiállítás finisszázs
AuróraA zenekar, ami akkor is játszott a Bánkitón, amikor nem is volt fesztivál. A DJ-k, akik kb. sehol nem játszottak a fesztiválon kívül. Régen ők is jobbak voltak. Minden jobb volt régen, mikor régen lesz, ez a buli is jobb lesz. Bezárjuk a fotókiállítást, utolsó lehetőség megnézni, ahogyan a dolgok régen jobbak voltak. Előre tekintünk […]
Dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria kiállítása (05.24-06.08)
Kiss Ernő utca 3270/15 hrsz, ZamárdiA dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria gyűjteményéből: Barakonyi Zsombor Brecz Vera Cochol Etelka Család Krisztina Kammerlohr-Kováts László Kusovszky Bea Palásti Renáta Simon Tímea Tálos Ágota Varga-Amár László műveiből összeállított képzőművészeti kiállítás Kurátor: Varga-Amár László Munkácsy-díjas festőművész, a dunaszerdahelyi művésztelep vezetője Külön köszönet a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériának és kiemelten dr Iván Péter igazgató úrnak! https://www.facebook.com/events/4118538301803027/
Természet és Nyugalom III. FOTÓKIÁLLÍTÁS – Megnyitó
LélekWellnes Művészeti AlkotóműhelyFotókiállítás Meghívó! Cím: Lélek és Természet Harmóniája: Nyugalom Képekben. Az Élet Csendes Csodái. Helyszín: LélekWellness Művészeti Alkotóműhely, 3375,Mezőtárkány Rákóczi u.56. Időpont:2025. 05. 25. Kapunyitás:10:00 Kedves Látogatóink! Örömmel meghívjuk Önöket a "Természet és Nyugalom: Az Élet Csendes Csodái" című fotókiállításra, amelyet a LélekWellness Művészeti Alkotóműhelyben rendezünk meg. Ezen a különleges eseményen lenyűgöző képeken keresztül fedezheti fel […]
Természet és Nyugalom III. FOTÓKIÁLLÍTÁS
LélekWellnes Művészeti AlkotóműhelyFotókiállítás Meghívó! Cím: Lélek és Természet Harmóniája: Nyugalom Képekben. Az Élet Csendes Csodái. Helyszín: LélekWellness Művészeti Alkotóműhely, 3375,Mezőtárkány Rákóczi u.56. Időpont:2025. 05. 25. Kapunyitás:10:00 Kedves Látogatóink! Örömmel meghívjuk Önöket a "Természet és Nyugalom: Az Élet Csendes Csodái" című fotókiállításra, amelyet a LélekWellness Művészeti Alkotóműhelyben rendezünk meg. Ezen a különleges eseményen lenyűgöző képeken keresztül fedezheti fel […]
Bánhidai kisGaléria | Ruppert Géza természetfotói – megnyitó
Puskin Művelődési HázBánhidai kisGaléria Madarak és fák Ruppert Géza természetfotói A kiállítást megnyitja: Tarjáni Antal erdőmérnök, fotóművész Megtekinthető 2025. június 26-ig a művelődési ház nyitvatartási idejében. Részletek: https://pmh.avertesagoraja.hu/programok/programdetailpage/596/banhidai-kisgaleria--ruppert-geza-fotoi https://www.facebook.com/events/654432004035900/
Bánhidai kisGaléria | Ruppert Géza természetfotói
Puskin Művelődési HázBánhidai kisGaléria Madarak és fák Ruppert Géza természetfotói A kiállítást megnyitja: Tarjáni Antal erdőmérnök, fotóművész Megtekinthető 2025. június 26-ig a művelődési ház nyitvatartási idejében. Részletek: https://pmh.avertesagoraja.hu/programok/programdetailpage/596/banhidai-kisgaleria--ruppert-geza-fotoi https://www.facebook.com/events/654432004035900/
Volt egyszer egy vidámpark – fotókiállítás megnyitó
Klebelsberg Kultúrkúria Templom utca 2-10, Budapest, -, Magyarország📅május 27. - szeptember 5. 📸Volt egyszer egy vidámpark – fotókiállítás 2013-ban, az akkor 175 éves Budapesti Vidámpark végleges bezárása előtt neves fotóművészek heteken keresztül kamerájukkal kísérték a népszerű szórakoztatóhely utolsó hónapjainak eseményeit. Ennek az időszaknak a keresztmetszete a kiállítás, amely bemutatja a régi rekvizitumok mellett a kor modern játékait is, fűszerezve a látogatók felhőtlen […]
Szalai Krisztián: Csillagfény és sziklaszirt fotókiállítás megnyitó
Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi KönyvtárBagó Tünde író A lámpagyújtogató című regényét mutatja be. Szalai Krisztián Csillagfény és sziklaszirt című fotókiállítását prezentálja. A rendezvény végén megvásárolható Bagó Tünde regénye és a szerző dedikál is. https://www.facebook.com/events/1200627691211998/
“Az én Jánossomorjám” FOTÓKIÁLLÍTÁS – Megnyitóval egybekötött díjátadó
Szabadság u. 2., Jánossomorja, Hungary, 9241Idén 8. alkalommal hirdettük meg "Az én Jánossomorjám" fotópályázatot. 19 pályázó fotóit egy háromtagú zsűri értékelte, mely alapján kialakul a végső rangsor a 3 korosztályi kategóriában, melyek mindegyikében az első 3 helyezettet díjazzuk. Itt ismerhetitek meg a zsűri tagjait: https://www.facebook.com/share/p/16BwqnWPVJ/ A beküldött anyagokból május 27-én nyílik kiállítás, ami június 24-ig lesz megtekinthető a Városi Könyvtárban. […]
Tombor Nelli modell és Tombor Zoltán fotográfus exkluzív tárlatvezetése Peter Lindbergh kiállításán
Dózsa György út 37, Budapest, Hungary, 1146 Dózsa György út 37, Budapest, HungaryA program teltházas, lezártuk a jegyértékesítést. Peter Lindbergh (1944 – 2019) legendás német fotográfus az 1980-as évek óta a divatfotó egyik legtöbbet emlegetett képviselője. A fotográfiában úttörőként, minimalista eszközökkel az időtlen karaktert kívánta megragadni, egyéni látásmódjával újraértelmezte a szépség fogalmát. Portréinak pózmentes természetessége, a reklám és a divat világában szokatlan stílusa ellentétben áll a korszak […]
Volt egyszer egy vidámpark – fotókiállítás
Klebelsberg Kultúrkúria Templom utca 2-10, Budapest, -, Magyarország📅május 27. - szeptember 5. 📸Volt egyszer egy vidámpark – fotókiállítás 2013-ban, az akkor 175 éves Budapesti Vidámpark végleges bezárása előtt neves fotóművészek heteken keresztül kamerájukkal kísérték a népszerű szórakoztatóhely utolsó hónapjainak eseményeit. Ennek az időszaknak a keresztmetszete a kiállítás, amely bemutatja a régi rekvizitumok mellett a kor modern játékait is, fűszerezve a látogatók felhőtlen […]
Szalai Krisztián: Csillagfény és sziklaszirt fotókiállítás
Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi KönyvtárBagó Tünde író A lámpagyújtogató című regényét mutatja be. Szalai Krisztián Csillagfény és sziklaszirt című fotókiállítását prezentálja. A rendezvény végén megvásárolható Bagó Tünde regénye és a szerző dedikál is. https://www.facebook.com/events/1200627691211998/