
- This event has passed.
Képmegnyitás – Lugosi Lugo László Budapest-képeihez
2023, December 10 @ 18:00 - 21:00 CET

2023. december 10-én, vasárnap 18 órától hét szerző „nyitja meg” ez alkalomra írt történetével LUGOSI LUGO LÁSZLÓ Budapest-fotókból álló kiállítását a Nyitott Műhelyben, a Műhely és a Litera szervezésében, a Budapest Könyvfőváros program keretében, Budapest egyesítésének 150. évfordulóján.
Az idei képmegnyitók: BOGNÁR PÉTER, HARCOS BÁLINT, KEMÉNY ZSÓFI, KUSTOS JÚLIA, OLÁH PÉTER, REGŐS MÁTYÁS és VIDA KAMILLA
A fotókat válogatta, és a Képmegnyitást bevezeti: LUGOSI BLANKA.
A kiállítással a 70 éve született és 2 éve elhunyt Lugosi Lugo László fényképészre, művészeti-fotográfiai szakíróra és filmkészítőre is emlékezünk.
Immár hagyománnyá vált, hogy úgy nyílik meg egy-egy kiállítás a Nyitott Műhelyben, hogy a magyar képzőművészeti élet egy jeles alakjának képeihez az irodalmi élet néhány kiválósága ír szöveget, s ezek élőben el is hangzanak – a szerzők tolmácsolásában. Idén LUGOSI LUGO LÁSZLÓ Budapest-fotóit „nyitják meg” a szerzők.
A képmegnyitás 15 éves hagyományra tekint vissza a Nyitott Műhelyben. 2008. december 10-én Frankl Aliona, 2009-ben Szilágyi Lenke, 2010-ben Bodor Anikó, 2011-ben Gerlóczy Sári, 2012-ben Rutkai Bori képeit nyitották meg írók, 2013-ban írók képzőművészeti alkotásai voltak láthatóak, melyekhez írók írtak történeteket, 2015-ben (az esemény 2016 januárjában volt) Nagy Bernadette festményeit nyitották meg írók, 2016-ban Valuska Gábor Tárgyalás sorozatának darabjaihoz, 2017-ben Oláh Gergely Máté fotóihoz, 2018-ban Horváth Éva Mónika festményeihez, 2019-ben László-Kiss Dezső képeihez, 2020-ban pedig (online) Déri Miklós fotóihoz írtak és olvastak fel szövegeket a szerzők. A pandémia óta a mostani az első képmegnyitás.
Az ünnepi esemény, mint minden évben, egyben a Nyitott Műhely és a Műhely gazdájának, Finta Lászlónak a születésnapja is. Utóbbi ez évben kerek: a 60.
A rendezvény a Budapest 150 – Könyvfőváros 2023 eseménysorozat részeként valósul meg.
Az eddigi képmegnyitásokról itt lehet olvasni: http://www.litera.hu/dosszie/kepmegnyitas
A Budapest 150 programról itt írtunk: https://litera.hu/dosszie/budapest-150.html
A Litera Klubról és arról, hogyan lehet a támogatóink sorába állni, itt találni részleteket: https://litera.hu/tamogatas
Szeretettel várunk! Ünnepelj velünk!
Litera – az irodalmi portál * https://litera.hu/ * litera@litera.hu
Helyszín: Nyitott Műhely – Budapest XII., Ráth György u. 4. – http://www.nyitottmuhely.hu/
#konyvfovaros2023 #könyvfőváros2023 #budapestkonyvfovaros2023 #budapestkönyvfőváros2023 #könyvfőváros #budapestolvas #literairodalmiportál #lugosilugolászló #nyitottműhely #képmegnyitás