A Bajor Gizi Színészmúzeum ad otthont Domonkos Sándor ’60-as, ’70-es évekből származó fotografikus emlékeinek. Kiállítást Tordai Teri, Jászai Mari-díjas színművésznő és Baló Júlia újságíró nyitja meg 2012. március 29-én 17 órakor. A tárlat 2012. június 24-ig látogatható.

A Bajor Gizi Színészmúzeum ad otthont Domonkos Sándor ’60-as, ’70-es évekből származó fotografikus emlékeinek. Kiállítást Tordai Teri, Jászai Mari-díjas színművésznő és Baló Júlia újságíró nyitja meg 2012. március 29-én 17 órakor.
A tárlat 2012. június 24-ig látogatható.

Domonkos Sándor, a szegedi születésű fotográfus pályáját a MAFILM segédoperatőreként kezdte, később Fábri Zoltán filmjeinek lett állandó fotósa. Rendszeresen közölte címlapfotóit a Film Színház Muzsika, a Tükör, az Ez a Divat és a Filmvilág. Magyarországi pályafutása alatt – 1967 és 1980 között – kamerájával szinte valamennyi meghatározó színművészünket megörökítette. 1980-tól Németországban él: Münchenben, majd Berlinben telepedett le. A két város minden fontos színházában fotografált, s filmekben is tovább dolgozott. Németországban is olyan hírességek álltak kamerája elé, mint Maria Schell, Hansjörg Felmy, Volker Schlöndorf vagy az ismert műsorvezető: Thomas Gottschalk.

Kiállításunkat a Magyarországon készült több száz címlapfotójából válogattuk. Felidézzük a korszak emblematikus művészeinek alakját, akik közül sokan már nincsenek velünk. A színházért rajongók – anélkül, hogy tudnák – Domonkos felvételei révén őrzik emlékezetükben Dajka Margit huncut mosolyát, Darvas Iván tartózkodó intellektusát, Domján Edit meleg pillantását, Harag György izzó szenvedélyét, Kálmán György ironikus tekintetét, Latinovits Zoltán férfias báját, Ruttkai Éva felejthetetlen asszonyiságát.

A tárlat nem csak a múlt kiválóságaira emlékeztet – a fotográfiákon a kortárs színházművészet meghatározó egyéniségei is feltűnnek. Domonkos Sándor készítette ugyanis – többek között – Básti Julinak, Udvaros Dorottyának, Kulka Jánosnak, Hegedűs D. Gézának, Bezerédi Zoltánnak, Szirtes Áginak, Eperjes Károlynak legelső színházi portréit.

A képek varázsát Domonkos ars poeticája tükrözi: „Ismernem és mindenekelőtt becsülnöm kell azokat a művészeket, akiket fényképezek. A fotografáláson nem volt jelen sminkes és stylist, őket a fotóalanyok karizmatikus kifejezőereje helyettesítette.” S tegyük hozzá: ezek a ragyogó portrék nem születhettek volna meg a fotós szeretete, tisztelete és empátiája nélkül.