Szubjektív önéletrajz
Mint minden apró "véletlen" körülmény, ami egy fénykép elkészülésében fontos szerepet játszik, úgy életem valamennyi esetleges állomása elkerülhetetlenül szükséges volt fotós pályám alakulásában. Ha nem a XVIII. kerületi Brassó utcai általános iskola közelében növök fel, minden bizonnyal kis eséllyel találkozom már tizenéves koromban olyan meghatározó rajztanárral - Varga Ferenccel -, aki 1987-ben nyolcadikosként a videózás felé irányítja figyelmemet. Akkoriban ráadásul Magyarországon csupán néhány általános iskola rendelkezett videó stúdióval. Tehát jó helyen, jó időben születtem. Fogékony életkoromban tanultam meg bánni a KÉPpel és tisztelni azt. Azóta is hatalmas örömet okoz egy IGAZI KÉP megtalálása és megörökítése. Még 1987 nyarán előkerült a pincéből édesapám rég nem használt fekete-fehér laborfelszerelése, valamint egy ősi Exa fényképezőgép, amivel mai szemmel nézve is hihetetlen kitartással kezdtem megörökíteni közvetlen környezetemet. Ezeket a képeket persze gondosan titkolom, jóllehet már az első tekercsekből kiderül, hogy miért érdekelt már akkoriban is a "valóság" áttranszponálása kétdimenzióssá. A gimnáziumi évek alatt teljesen autodidakta módon, erős ellenszélben kellett folytatnom ezt a szenvedélyemet, és ekkortájt vált számomra a fotó ugyanolyan érdekessé, mint a filmkészítés. A diákfilmes sikereimen felbuzdulva, egy-két fotópályázatra is küldtem be képeket - szerényebb eredménnyel. Érettségi után végül nem operatőrnek jelentkeztem, hanem sikeresen felvételiztem a Práter utcai szakmunkásképzőbe. Az itt töltött két év alatt a legmeghatározóbb felismerésem az volt, hogy milyen jó érzés, ha az ember egész nap csak a fotózásnak élhet. Lassan arra is rá kellett döbbennem, hogy a filmes gondolkozás elég távol áll tőlem, és valójában a képeimbe sűrítve próbálok történeteket elmesélni. Talán ezért van az, hogy két egyforma értelmezést még nem hallottam ugyanarról a fényképemről. Hiszen az adott fotó igazi "forgatókönyvét" csak én ismerem... Tizenkét évig dolgoztam a 168 óra hetilapnak, ahol ezt a luxust természetesen nem engedhettem meg magamnak, illetve a képeimnek, ezért alakult ki bennem két fotós. Az egyik igyekszik minél konkrétabban, érthetőbben visszaadni a valóságot, a másik viszont pont ellenkezőleg viselkedik. Élvezi a valóság valószínűtlenségét, s azt, hogy ezt épp egy elvileg objektív eszközzel, a fotográfiával lehet közvetíteni.

Vancsó Zoltán

1972. 10. 29. született.
1991-1993 6.sz. Szakmunkásképző Intézet, fotó szak
1993-tól a 168 óra című hetilapnak készít fotókat
2002-től szabadúszó
1996 Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (FFS) tagja
2002 Magyar Fotóművészek Szövetsége (MFSZ) tagja
2002 MFSZ Elnökségének tagja

Ösztöndíjak
1998,1999, 2003 Pécsi József ösztöndíj
2001 HungArt ösztöndíj
2002 Budapest Fotográfiai Ösztöndíj
2003 Balogh Rudolf-díj
2004 André Kertész Ösztöndíj

Önálló kiállítások (válogatás)
1995 Galéria 11, Budapest
1996 RÉT Galéria, Budapest
1996 Cirkógejzír mozi, Budapest
1997 Miskolci Galéria
1997 Francia Intézet, Budapest (Szilágyi Lenkével)
1997, 2001 Nyíregyházi Művelődési Központ
1998 Tölgyfa Galéria, Budapest
1999 Accademia D'ungheria, Róma
2000 Ferencvárosi Pincegaléria, Budapest
2000 Vista Galéria, Budapest
2001 Magma Galéria, Budapest 2002 Kempinski Galéria, Budapest
2002 Francia Intézet, Budapest
2003 Hajós Galéria, Budapest
2003 Ericsson Galéria, Budapest 2003 Pécsi fotóhónap, Pécs
2004 MVM Galéria, Budapest
2004 MEO, Budapest (William Kleinnel)