- This event has passed.
Új Magyar Topográfia kiállítás – 2010.10.19.
2010, October 19 @ 17:00 - 2010, November 9 @ 18:00 UTC+0
FreeAz Új Magyar Topográfia csoport bemutatja:
ÚJ MAGYAR TOPOGRÁFIA
– kiállítás a „New Topographics: Photographs of a Man-Altered Landscape” című tárlat megvalósulásának 35. évfordulóján
Az Új Magyar Topográfia csoport bemutatja:
ÚJ MAGYAR TOPOGRÁFIA
– kiállítás a „New Topographics: Photographs of a Man-Altered Landscape” című tárlat megvalósulásának 35. évfordulóján
1975-ben Robert Adams, Lewis Baltz, Bernd és Hilla Becher, Joe Deal, Frank Gohlke, Nicholas Nixon, John Schott, Stephen Shore, Henry Wessel Jr. alkotta csoport New Topographics: Photographs of a Man-Altered Landscape című kiállítása (George Eastman House, Rochester, NY) új távlatokat nyitott a tájkép fotózásban, illetve a dokumentarista fotográfiában csak úgy, mint a konceptualista törekvésekben.
Nem célunk lemásolni, vagy akár felülmúlni ezt a kiállítást. Nem is lehet. Sokkal inkább szeretnénk hazai terepen újrafogalmazni, s különböző szemléletű, mégis hasonló érdeklődésű fiatal kortárs fotóművészek munkáin, nézőpontján keresztül megvizsgálni mai környezetünk, a települések, vagy az ezekkel összefüggő indusztriális táj képét – az ember-alkotta tájat. Egyfajta tényfeltáró munka ez, s túl esztétikai vonatkozásán természetesen magában foglalja a kép által közvetített aktualitást, így a jelen kor pillanatainak, jellemzőinek lenyomata is.
Új Magyar Topográfia című tárlatunkkal a kiállítás 35. évfordulóján szeretnénk tisztelegni a nagy ősök munkássága előtt.
A kiállító művészek
Altnőder Emese
Horváth Zsolt
Liszkay Lilla
Papp Nikoletta
Porkoláb Zsófia
Szilágyi Szabolcs
Tikos Dóra
Vágó Csaba
Vágó-Lévai Katalin
A megnyitó időpontja
2010. október 19., 18:00
A kiállítást megnyitja
Levi Wedel, fotóművész
A kiállítás megtekinthető
2010. október 19 – november 9.
A kiállítás helyszíne
Artbázis Összművészeti Műhely
1085 Budapest, Horánszky utca 25.
+36/20-4616919
További információk a csoportról