Az Ericsson Galéria és a Godot Galéria 2004 óta ötödik alkalommal állít ki közösen egy-egy művészt, az eddigiek Bács Emese, Bukta Imre, Szurcsik József és Tamási Claudia voltak. Az együttműködés lényege, hogy megmutassuk azt, hogy két egymástól eltérő profilú kiállítóhely programjában is vannak közös pontok, tehát vannak olyan értékek a kortárs képzőművészetben, amelyek általánosabb mondanivalót hordoznak.
Az Ericsson Galéria és a Godot Galéria 2004 óta ötödik alkalommal állít ki közösen egy-egy művészt, az eddigiek Bács Emese, Bukta Imre, Szurcsik József és Tamási Claudia voltak. Az együttműködés lényege, hogy megmutassuk azt, hogy két egymástól eltérő profilú kiállítóhely programjában is vannak közös pontok, tehát vannak olyan értékek a kortárs képzőművészetben, amelyek általánosabb mondanivalót hordoznak. Az egyik tér egy nagyvállalat bemutatóhelye, ahol elsősorban a saját munkatársai illetve partnerei részére illetve ízlése szerint szerveznek kiállításokat, a másik pedig a hazai képzőművészeti élet egyik legkarakteresebb művészcsapatával rendelkező magángalériája. A közös munka során mindig létrejön az adott kiállítást, művészt bemutató katalógus is. feLugossy mostani katalógusa egy fokkal tágabb válogatást ölel fel, hiszen nem csupán a két kiállítás anyaga, de Laca jellegzetes arcai illetve az idei MODEM-es életmű kiállításának néhány installációját is tartalmazza a kiadvány, mely a két megnyitón elvihető lesz.

”Ahogy azt a cím is sejteti, a kiállítás ellentétpárokból építkezik, melyek a művész belső konfliktusainak szimbólumaiként is értelmezhetőek. ”Fura, de már nem szeretek művész lenni.” Fura ez valaki olyan szájából, aki a mai napig alkot. Aki nem élvezi, amit csinál, az felhagy vele (főleg, hogy művészként olyan kiváltságos helyzetben van, hogy gyakorlatilag bármi megengedett számára, akár a művészként egy ideig nem ”funkcionálás” is). feLugossy azonban ezzel szemben élvezi az alkotás folyamatát.
Az állandóan új élmények felé kutakodás és vágyakozás ezúttal a lakkosan csillogó szikszalaggal körbetekert ujjakban manifesztálódnak, melyek a valami új létrehozása iránt érzett csillapíthatatlan vágy megtestesítői is egyben. A vágynak, ami kiemeli a művészt az átlagból és egy egészen más dimenzióba helyezi.
A kiállítás anyaga kifejezetten ebből az alkalomból készült, és szándékosan nem a festményekre, hanem az installációkra, szöveges megoldásokra koncentrál, létrehozva ezzel a fotók, tárgyak, szövegek és képek furcsa egyvelegét.
feLugossy ezúttal is a rá jellemző technikákkal operál – mégis úgy tűnik, hogy a ”kéz, ami szereti rátenni magát arra, ami számára kedves” új dolgok felé nyúl, megalkotva ezzel valami autentikusan, mégis újszerűen feLugossysat.

feLugossy László, a képzőművész. A fényképész. A dalszövegíró. Az alapító (például a szentendrei Vajda Lajos Stúdióé, az A. E. Bizottságé, az Új Magyar Akrobatika music-performance, és a Batu Kármen zenekaré). feLugossy László, a polihisztor.
Művészetének meghatározó eleme a művészeti ágak közti éles határvonal elmosása, a különböző technikák összeolvasztása. feLugossy munkássága tökéletes bizonyíték arra, hogy a (poszt)posztmodernben bármi és minden képezheti a művészet tárgyát, és, hogy az egymástól egyértelműen elkülöníthető művészeti stílusok kora letűnőben van. A képzőművészet, a fotóművészet és a költészet keverése audiovizuális elemekkel jellemzi alkotásait, mely módszer szokatlan, új műtárgyak születését eredményezi.
Az autodidakta módon, empirikus úton szerzett tudás állandóan új technikák kipróbálására ösztökéli, ezért nem meglepő, hogy művészete ennyire szerteágazó.
feLugossy nem fél megmutatni önmagát, mindenféle görcsösség nélkül, a legtermészetesebb módon, kíméletlenül őszintén tárulkozik ki alkotásain keresztül.
A Munkácsy-díjjal, a Neufeld Anna Alapítvány Hincz Gyula díjával, a Media Wave Párhuzamos Kultúráért Díjjal, valamint a Herczeg Klára és a Ködöböcz József díjjal kitüntetett művész üde színfoltját képezi a mai magyar képzőművészetnek.” – Tóth Dorottya