Kincses Károly

Fekete tintával írnám ezeket a sorokat…

…, ha még lenne fekete tinta, ha még töltőtollat használnék, de talán így is kiderül, barátomat gyászolom. Ha valaki tudott észrevétlenül éni, alkotni és meghalni, akkor az Jankovszky Gyuri volt (1943-2020). Avantgard fotográfus, régifényképezőgép-gyűjtő, régiségkereskedő, szakíró és még sok minden volt, de mindezt nem verte nagydobra, csak csinálta. Pedig szerette volna, ha elismerik, ha megveregetik (jogosan) a vállát, de valahogy ez sosem következett be. Mail art fotói 1981-1984 közöttről ismertek. Ha akkor nem a vasfüggöny mögött próbáltunk volna létezni, ma az akcióit dokumentáló fotók, az önmaga képeivel felbélyegzett és önmagának elküldött levelei, melyekkel fityiszt mutatott az állami monopólium postának, körkérdései, melyeket egy fotója szétküldésével provokatív módon eljuttatott minden akkori jelentős személynek a magyar művészetelmélet körében, performansz jellegű kötözött portréi, önarcképei és utólag színezett, átrajzolt fotói is jelentősek. A 90-es évek elején saját elhatározásából, megcsömörülve az általa áttörhetetlennek érzékelt érdektelenség újabb és újabb stációitól, befejezte fotográfusi tevékenységét. Munkássága még ebben a torzó voltában is a magyar késő-avantgárd fotóművészet megkerülhetetlen állomása. És mint írtam, barátomat gyászolom. Nem jó ennyi halállal együttélni.