10.8 C
Budapest
Friday, March 29, 2024

Rendkívüli támogatás a Hemző Alapítványtól

A Hemző Károly Alapítvány kuratóriuma – Korniss Péter kezdeményezésére – úgy döntött, hogy a mostani rendkívüli helyzetben egyszeri alkotói támogatást nyújt hat magyar fotográfusnak. A támogatást az Alapítvány több szempontot mérlegelve ítélte oda. Figyelembe vették a támogatottak eddigi szakmai teljesítményét, illetve nem kizárólagos körülményként azt is, hogy a fotográfust jelölték-e az elmúlt években a Hemző Károly-díjra.
A kuratórium azt reméli, hogy az alkotói támogatás (fejenként 100 ezer forint) valamelyest segítheti, hogy ne szakadjon meg az alkotó munka a nehezebb egzisztenciális helyzetben sem.

Támogatottak

Bielik István
Czagány Balázs
Hajdú D. András
Kaszás Tamás
Mohai Balázs
Ruprech Judit

Budapest, 2020. 06. 29.

hemzokaroly.hu

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles