szombat, július 31, 2021
Kezdőlapkönyv, újságfotóséletFotósélet - 2011. május 23.

Fotósélet – 2011. május 23.

Emlékezés Hencz Lojzira
Hencz Alajos (1935-2011)
A mi Lojzinkat 2011. május 02-án agyvérzéssel szállították be Szegeden a klinikára. Nem tért magához és május 15-én meghalt. Lojzi Szegeden élt, a Lajos Sándor Fotóklub tagjaként 45 éves koráig az épület és zsáner fotózás volt a hobbija. Mindeközben beleszeretett a keskenyfilmezésbe és ezen a téren szép sikereket ért el, a szemléken több díjat is nyert kisfilmjeivel. De a fotózást soha nem hagyta abba, sok képe szerepelt különböző kiadványokban. Megísmerkedett velem, attól kezdve a természetfotózás és filmezés felé fordult,
és e téren nem is csinált már mást. Én mindig példaként hoztam fel, hogy ha valaki felnőtt korában a természetfotózás felől közelíti a természet megismerését és szeretetét, milyen messze el tud jutni a biológiai ismeretek terén. Lojzi kitűnően ismerte a növényeket, azon belül az orchideákat, és ezt a tudást menet közben “szedte fel”, pedig építésztechnikusként dolgozott, és soha nem volt köze azelőtt e témakörhöz. Szoros kapcsolatot tartott fenn a szegedi természetfotósokkal és madarászokkal. A naturArt-nak csak tiszteletbeli tagja volt, de olyan szívesen járt közénk, mintha örökké tagunk lett volna. Emlékezetes autóbalesetekor is Bárnára igyekezett, hozzánk. Azóta reméltük, hogy rendbejön. Egy ideig így is látszott, de sajnálatosan 76 éves korában elment közülünk. Kedves Lojzi barátunk, az égi mezőkön jársz, és reménykedünk, hogy ott is a mozgókép és az ellesett pillanat jár örökké a gondolataid között!!
Dr. Molnár Gyula
*
*

Fotóművészeti Nyári Egyetem
Kérjük, hogy mindenki regisztráljon, aki szeretne a Fotóművészeti Nyári Egyetem programjain részt venni, függetlenül attól, hogy igénybe veszi-e a szálláshelyet, vagy az étkezéseket.
*
*

Fotókiállítások, események, meghívók
Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Világjáró Klubjában tart vetítettképes előadást Homoga József aranydiplomás fotóművész Erdélyben jártunk címmel. Az előadás helye: Salgótarján, Kassai sor 2. Időpontja: 2011. május 24-én 16.30.
*
A 8. Klímavédelmi Fotópályázat részletei itt:
*
13. Zena/Women Strakonice (Csehország) nemzetközi Fotópályázat részvételi feltételei és nevezési lapja itt: http://www.zenastrakonice.cz
*
A Jászkun Fotóklub Egyesület 2011.május16-tól FÓKUSZBAN A GYERMEK címmel fotókiállítást rendezett Szolnokon a Kertvárosi Közösségi Házban a Gyermeknap alkalmából. A kiállítás 2011. július 1-ig tekinthető meg. A kiállítók: Csidér Bálint, Csík Ferenc, Demény István , Györgyey János, Kiss László, dr. Lafferton László, Nagy László és Riesmayer József.
és Tárnainé Gőz Mária
*
2011. május 11-én a Jászkun Fotóklub a tagság szavazatával egyesületté alakult. Hivatalos nevük: Jászkun Fotóklub Egyesület. Az egyesület elnöke : dr Lafferton László. Az elnökség tagjai : Csidér Bálint E-MAFOSZ és Kolozsi Sándor EsFIAP.
*

Németh László 60” című kiállítása Dunaszerdahelyen (Kondé püspök u. 10.), a Gallery Nova kiállítótermeiben nyílik meg 2011. május 25-én 17 órakor. Látogatható június 26-ig.
*
Gaál Béla A helyzet foglyai – a foglyok helyzete című börtönfotó kiállítás a Kiss Fotó Kamara Galériában tekinthető meg 2011. május 20. és június 17. között (Kecskemét, Kápolna u. 22.).
*
Kürtösi Edina TERMÉSZET-sn című fotókiállítása 2011. május 28-án 14 órakor nyílik a monori Strázsahegyen.
*

Kristóf Krisztián artistaművész fotókiállítása látható Mezőtúron, a Közösségi Házban ( Szabadság tér 17. sz.) 201. június 13-ig.
*
2011. május 24-én, kedden 18 órától nyílik meg a múlt héten, a székelyudvarhelyi sportcsarnokban szervezett Tavaszi expón sikeresen bemutatkozó Emberközelben című fotókiállítás, melynek szervezője a helyi Exposia alkotócsoport és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiállítóterme biztosít helyet. Megnyitja P. Buzogány Árpád művelődésszervező. A korábban már több alkalommal és több témával bemutatkozó alkotócsoport tagjai Balázs Ödön , Fekete Réka, Kibédi Sándor, Vass Lehel (Székelyudvarhely), Antal Levente (Sepsiszentgyörgy), Hajdú Tamás (Nagybánya), Kerekes M. István EFIAP/s (Mosonmagyaróvár – HU), Kerekes István (Kazincbarcika – HU), Kozma Erzsébet (Zetelaka), Kuthi Lázár (Felsőboldogfalva), Tiszavölgyi Zsolt (Füzesabony – HU), Tóth Zsuzsanna (Hatvan – HU). Meghívottként szerepel még R. Kovács Attila Felvidékről (Rimaszécs ? SK), Urbán Ádám (Budapest ? HU), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos), Kelemen Lajos (Sepsiszentgyörgy). Az Emberközelben cím azt jelzi, hogy ennek a kiállításnak az anyagában emberábrázolást, jórészt portrékat láthatunk ? bocsátotta előre Balázs Ödön szervező. Az Exposia korábbi kiállításait is egy-egy téma köré csoportosítható felvételekből szervezte. Képek az eseményről: www.exposia.blogspot.com
*
Vasárnap, május 15-én, a székelyudvarhelyi Bethlen-negyedi parkban megszervezett Virágvásár adott helyet, a Növényvarázs címmel megrendezett szabadtéri kiállításnak, amelyet az Exposia Alkotócsoport Gönczi Lajos,
Székelyudvarhely növényvilágának első kutatójának és leírójának emlékére dedikált. Képek az eseményről: www.exposia.blogspot.com
*
Május 13-án, pénteken, Hargita Megye Tanácsának Összetartozunk közösségépítő szórványprogramja keretén belül, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (Székelyudvarhely) munkaközössége részt vett Tordán (Erdély), a Jósika Miklós Iskolanapokon. Délután a nagyobb diákoknak szóltak az előadások. Az Orbán Balázs nevével fémjelzett, Udvarhelyszéki fotótáborok anyagából egy tematikus kiállítást nyitott meg Szőcs Endre igazgató, Balázs Ödön fényképész alkotásaiból, majd a képek készítője adott értékes tanácsokat a diákoknak, akik Józan Erzsébet történelem tanáruk vezetésével dokumentálni szeretnék a nyár folyamán Aranyos-szék településeit.
*

Csongrády Márta Soros-díjas debreceni fotóművész Erdély mai szemmel című fotókiállítása Nagyváradon, a Tibor Ernő Galériában tekinthető meg.
*
*
*

Magyar sikerek külföldön

Ligeti László (Duna Fotóklub, Baja) egy fotóját elfogadta a zsűri a 10 th Salon International De Imagen Virtual Foto Club Buenos Aires 2011 pályázatán, amely Honour Mention-ban részesült. A 6th Exhibition of photographs “Ecological Truth 2011” fotópályázatán , Szerbiában 4 képet fogadtak el tőle.
*
Kúti Zsuzsanna Ghana című fotókiállítása Passauban tekinthető meg 2011. június 1. és 15. között (Dr. Hans Kapfinger str. 30.).
*
A Tokióban megrendezett 71 International Photographic Salon-ra 8.630 fotó érkezett 40 országból, ezek között szerepelt Novák József (Indesign Fotóklub, Budapest) alkotása, amelyet dicséretbe részesített a zsűri, valamint arany medállal és egy katalógussal jutalmazott meg. A kép és a nyeremény megtekinthető itt: www.indesign.hu
*

Kerekes István EFIAP/s (Mosonmagyaróvár). A Szerbiában megrendezett 10th International Salon of Art Photography versenyen a zsűri kollekcióját (Templomban, Vasárnap , Részlet a liturgiáról), FSS Ribbon -nal díjazta.
*

A Soproni Fotóklub tavaszi sikerei
A szerbiai 4th Exhibition of Photographs BOR 2011 pályázaton elfogadást szerzett Csigó Gergely (3) Balogh Tamás (5) Tóth Jenő Tibor (4) Folcz Tóbiás (5) Németh Dávid (7) Szűcs-Szabó Sándor (1).
A szerbiai 1th INTERNATIONAL PHOTOGRAPHY EXIBITION “PORTRAIT 2011 pályázaton elfogadást szerzett Folcz Tóbiás (4) Balogh Tamás (6) Szűcs Szabó Sándor (4) Csigó Gergely (3) Tóth Jenő Tibor (2) Németh Dávid (4).
A szlovákiai 26th year Fotosalon STROM pályázaton Németh Dávid egy elfogadást szerzett.
A ciprusi “ggiodpc” pályázaton Lángh Gábor és Folcz Tóbiás egy-egy elfogadást szerzett.
A romániai Eurofotoart salon of romania 2011 pályázaton Szűcs-Szabó Sándort egy arany, Csigó Gergely t egy bronz medállal jutalmazta a zsűri, Cseh Dániel nek pedig egy különdíjat adományozott. Az elfogadások: Szűcs-Szabó Sándor (3), Csigó Gergely (2), Cseh Dániel (2) Németh Dávid (2).
A szerbiai 6 Exhibitionof Photographs ECOLOGIICAL TRUTH 2011 pályázaton Németh Dávid 4 elfogadást szerzett.
Az ausztriai 20. Trierenberg Super Circuit 2011 pályázaton a Soproni fotóklub a legjobb 10 klubnak járó “Top Club” Trófeát kapott és a tagok összesen 262 elfogadást szereztek. Az elfogadások: Horváth Eszter (24) Folcz Tóbiás (23) Lángh Gábor (21) Tóth Jenő Tibor (20) Balogh Tamás (18) Bóta Luca (17) Németh Dávid (17) Csigó Gergely (15) Dr. Nagy Attila (15) Rehák Csaba (15) Hipságh Gyöngyi (14) Pápai Zsolt (14) Szücs Szabó Sándor (13) Cseh Dániel (12) Milchram Kurt (9) Tóth Péter (9) Roth Balázs (6).
*
*
A 3. Székesfehérvári Fotó Udvar szervezői kérik a résztvevő fotósokat, hogy a táncosokról, modellekről készült képeket az alábbi címekre küldjék:
Modellek:
Váradi Nikolett (katonai ruhában): nikita9212@hotmail.hu
Zsoldos Réka (menyasszonyi ruha, esernyővel és 20-as éveket idéző ruha): baba@c2.hu
Fülöp Bettina(csizmás menyasszony): bellybaby88@freemail.hu
Keresztfalvi Lívia (Fehér ruha, fekete kalap és ezüst estélyi ruha) : kelya@freemail.hu
Acro Dance Rock and Roll SE formációs rock and roll tánccsoport, vezető Benedek Dóra:
addori88@freemail.hu
Fodrász: Kosztend Zsuzsa: kosztend_zsuzsa@freemail.hu
Sminkes: Kovács Eszter: diamond.eszter@gmail.com
A rendezvényről készült társasági fotókat Szabó Márta várja: sz_marta@freemail.hu címen.
*
*

X. Csongrád Megye Kortárs Fotóművészete Fotópályázat
A Csongrád Megyei Közművelődési, Pedagógiai és Sportintézmény, valamint a Rendezvényház Nonprofit Kft. tizedik alkalommal szervez kiállítást, amelyen életkori, foglalkozási megkötés nélkül részt vehet minden megyében élő, dolgozó és innen elszármazott alkotó.
Egy szerző maximum 10 db színes, vagy fekete-fehér papírképpel pályázhat, amelyek mérete 13×18 cm és 30×40 cm közötti lehet. Fotósorozat nem adható be. A pályázatra csak olyan felvételeket nevezzenek a szerzők, amelyeket a korábbi Csongrád megye kortárs fotóművészete c. fotókiállításokon még nem mutattak be.
A pályázatnak nincs tematikai megkötése, tehát; tájképek, városképek, épületfotók, műemlékfelvételek, természetfotók, állat- és növényfelvételek, portréképek, eseményfotók, trükk-felvételek és más műfajú képek egyaránt szerepelhetnek a pályázati anyagban.
Minden beadott fotó hátoldalán fel kell tüntetni a szerző nevét, postacímét, a kép címét és a kép sorszámát, amely adatoknak meg kell egyezniük a nevezési lap adataival. A fotókat nem kell semmilyen hordozóanyagra felhelyezni.
A beérkező képeket a MAFOSZ által delegált szakértők zsűrizik. Kiállításra csak az általuk javasolt alkotások kerülnek. A pályázók alkotásaik beküldésével hozzájárulnak ahhoz, hogy a kiállítás népszerűsítése érdekében képeik – szerzői jogdíj fizetése nélkül -, de nevük feltüntetésével megjelenjenek a nyomtatott és elektronikus sajtó valamennyi formájában.
A legjobbnak ítélt képek alkotói tárgyjutalmazásban részesülnek!
A képek leadásának/beérkezésének határideje: 2011. június 15. A pályázati anyag leadható az újszegedi Rendezvényházban(Szeged, Közép fasor 1-3. 9. iroda), valamint a Megyeháza portáján Kovács Szilvia névre(Szeged, Rákóczi tér 1.). Postázási cím: Rendezvényház Nonprofit Kft. – Kovács Szilvia, 6726 Szeged, Közép fasor 1-3. Azon pályázók, akik postai úton kérik vissza műveiket, visszaküldésre alkalmas csomagolásban nyújtsák be pályázati anyagukat.
A nevezési díj nincs.
A nevezési lap kitöltése kötelező, amely a rendezőktől igényelhető.
A zsűrizés időpontja: 2011. június 20. A zsűrizés nem nyilvános, de igény szerint szakmai konzultációt biztosítunk a döntést követően.
A kiállítás megtekinthető 2011. július 5-22. között a Megyeháza aulájában, hétköznap 8-18 óra, szombaton 8-12 óra között.
A képeket minden alkotó legkésőbb 2011. szeptember 30-ig átveheti személyesen, illetve postán visszakapja.
További információ és nevezési lap kérhető Kovács Szilviától az alábbi elérhetőségeken:
Rendezvényház Nonprofit Kft., 6726 Szeged, Közép fasor 1-3. tel.: 62/592-804, e-mail.: kszilviart@gmail.com
*
*

III. NEMZETKÖZI FOTÓPÁLYÁZAT – Kiskunfélegyháza 2011
A pályázat célja: a fotográfia népszerűsítése a Magyar Fotográfia Napja időpontjában.
A beküldött fotókkal szemben támasztott követelmények:
A pályázaton bárki részt vehet. A beküldendő képek témája kötetlen. Egy pályázó maximum 5 db fekete-fehér vagy színes fotót küldhet be 1 példányos nevezési lappal .
A nevezési lap letölthető: www.felegyhazi-muveszek.hu
A pályázaton 5 évnél nem régebbi, olyan papírképek nevezhetők, melyeknek hosszabbik oldala minimum 30 cm . A fotókat 30 x 40 cm (A/3) méretű hordozón kérjük benyújtani.
A képek hátuljára ragasztott etiketten fel kell tüntetni a pályázó nevét, címét és a kép címét. A sorozat nem számít egy képnek, tehát a pályázónként maximálisan beküldhető képek száma így sem haladhatja meg az 5 db-ot. A sorozatot a zsűri megbonthatja, amennyiben a szerző ez ellen írásban nem tiltakozik.
A képeket postai visszaküldésre alkalmas csomagolásban kérjük elküldeni. A szállítás során keletkezett sérülésekért felelősséget nem vállalunk.
Amennyiben a szerző alkotásai nem felelnek meg a pályázati kiírásnak, nem kerülnek zsűrizésre.
Nevezési díj: 1500 Ft vagy 6 Euro, melyet az alábbi számlaszámra kérünk átutalni: 11600006-000 000 00-26258928 Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek KHE. Az átutalás közlemény rovatában kérjük feltüntetni: „III. Nemzetközi fotópályázat Kiskunfélegyháza 2011” . A banki igazolás, illetve a befizetést igazoló csekkszelvény másolatát kérjük a pályázati csomagban mellékelni.
Beérkezési határidő: 2011. július 15. (péntek)
Beküldési cím: Kiskun Múzeum 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos út 9.
Díjazás: első három helyezett alkotás + legjobb 22. év alatti pályázó különdíjban részesül.
Kiállítás megnyitó és díjátadó: 2011. augusztus 28. 16:00
Kiskun Múzeum, 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos út 9.
A pályázati kiírással kapcsolatos információk: Kiss Czakó Imre – kissczakoimre@gmail.com +3670/541-0049
Albert Béla albert.fotofani@gmail.com +3630/996-5874 www.felegyhazi-muveszek.hu
*
*

A térrendezés művészete – feng shui a mindennapokban
Jobbágy Mária és a Pályázatfigyelő (pafi.hu)
közös internetes tanfolyama
azoknak, akik harmonikus környezetben szeretnének élni és otthonukat, munkahelyüket erőforrásként szeretnék használni. A tanultak alapján különbséget tud tenni majd a babonák, félrevezető információk és a valódi térrendezés között. Az internetes órákon kapott feladatok megoldásával hétről-hétre alakíthat az Ön számára fontos, kedves tereken.
Amit Önnek kínálunk:
– kilenc héten át heti egy foglalkozás esténként az interneten, amelyek felvételét a tanfolyam ideje alatt bármikor megtekintheti;
– a foglalkozások között elektronikus kapcsolattartással.
A tanfolyam során folyamatos tanácsadást biztosítunk.
A programot vezeti:
Jobbágy Mária nemzetközi Feng Shui tanácsadó (FSRC)
Tudnivalók:
A tanfolyamok folyamatosan indulnak, a következő május 31-én kezdődik, jelentkezés május 28-ig.
Jobbágy Mária és a Pályázatfigyelő szerkesztősége
*
*
Idegenforgalmi vállalkozások fejlesztése
a TTG Hungary és a Pályázatfigyelő (pafi.hu)

közös internetes tanfolyama

Lépésről lépésre sajátithatja el azokat az ismereteket, amelyek idegenforgalmi vállalkozása fejlesztéséhez vagy annak létrehozásához szükségesek.
Megismeri a fejlesztési forrásokat, a marketing eszközöket és nem utolsó sorban a jó vállalkozó tulajdonságait.
Az internetes órákon kapott feladatok megoldásával hétről-hétre fejlődhet vállalkozása.
A tanfolyam menete:
– hét héten át heti egy foglalkozás esténként az interneten, amelyek felvételét a tanfolyam ideje alatt bármikor megtekintheti;
– a foglalkozások között elektronikus kapcsolattartással.
A tanfolyam során folyamatos tanácsadást biztosítunk. A felvételek helyszínét az Artotel biztosítja.
A képzés tanárai akik segítik Önt:
El-Nabulsyné Somszegi Beáta, a TTG Hungary lapigazgatója
Dr. Schablik Vilmos, idegenforgalmi szakközgazdász a Budapesti Gazdasági Főiskola óraadó tanára
Tudnivalók:
A tanfolyamok folyamatosan indulnak, a következő május 31-én kezdődik, jelentkezés május 28-ig.
A TTG Hungary és a Pályázatfigyelő szerkesztősége
*
*

XVIII. Egri Fotóművészeti Alkotótábor
2011. július 21-27.
Egri Kulturális és Művészeti Központ – Heves Megyei Fotóklub
A tábort kreatív, szabad alkotói témában hirdetjük meg. Nem szigorúan kötött tematika szerint dolgoznak a résztvevők, hanem a fő hangsúly az egyéni elgondolások, kísérletek megvalósítására irányul. Az egyéni alkotótevékenység mellett, csoportos bemutató foglalkozásokat, szakmai előadásokat, képelemzést, képbírálatot tartunk.

Szakmai programok:

Jung Zseni: Portré és aktfotózás, terepgyakorlat,; Herbst Rudolf: Riportfényképezés adott, vakus és kevert fényben – rendezvény, színház, esküvő, sport,; Lénárt Márton: Sportfotók.; Molnár István Géza: Zsáner, zsánerportré, portré.; Demeter Pál: 3D-és képek készítése, vetítése, Magyar fotótörténet; Gál Gábor: Színpadi fotózás – táncfotók.; Józsa Béla: Színelmélet, színkezelés a digitális technikában,; Bimbó Zoltán: Az Észak-magyarországi Fotóművészeti Szemle 41 éve.; Klubestek: Homonnai Fotóklub, Heves Megyei Fotóklub, Szempont Fotókör – Gyöngyös

Világjáró fotográfusok diabemutatói: Magyarósi Péter:Távoli földrészek – világvárosok, Tiszavölgyi Zsolt:Erdély, Gál Cecília: Burma Irak, Herpai Imre: Izland

Természetfotósok dia estje: Szerencsi Gábor, Budai Gyula, Kiss László

Fotókirándulás: Visonta (hőerőmű, külszíni fejtés) Erdőtelki arborétum, Szépasszonyvölgyi pincék

Fakultatív programok:

Felvidéki várak városok:Somoskő, Fülek, Sirok Rozsnyó, Betlér, Krasznahorka

Tisza-tó: Poroszló, Sarud, Abádszalók

Szilvásvárad: Szalajka-völgy, Bükk-fennsík, Bélapátfalva (Apátsági templom)

Eger: Agria Nyári Játékok, Végvári Vígasságok Haditorna bemutatók az Egri Várban, „Város a város alatt” – az egri pincerendszer, „V. Egri Leánykák éjszakái a Város alatt”
Egri Pincék – Verőszala, pincelátogatás borkóstoló

Eger és környéke: Noszvaji barokk kastély, Subalyuk – ősember barlang, Cserépfalu, Mátyus tanya – ménes,

Termálfürdők:Egerszalók, Demjén, Zsóri, Bükkszék, Bogács
Házi vetített kép pályázat
Részvételi díj: 34.000 Ft + IFA (380 Ft/fő/éj) Az összeg az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza:
részvétel a szakmai programokon, 6 éjszakai szállás, étkezés: 6 reggeli és 6 vacsora.
(Szállás 3-4 ágyas szobákban, vendégházban vagy középiskolai kollégiumban)
Jelentkezés bővebb információ:
bimbo.zoltan@gmail.com telefon: 20-779-03-79

Jelentkezési határidő:2011. június 20.
*
*

III. Gyöngyösi Digiráma bemutató eredményei
A III. Gyöngyösi Digiráma pályázatra 29 alkotó 41 pályaműve érkezett be. Ebből a közönség huszonegy művet láthatott. Díjazás:
“A” – “art” kategória díjazottjai:
I. helyezett : Puskel Zsolt : Nagy – Vagányok
II. helyezett: Nagy Katalin : Más-világ
III. helyezett : Kőműves Kata : Test
különdíjas : Köllő Károly : Védőbeszéd a szépségért
különdíjas : Zakkar Antónia : Játék az egész!
különdíjas : Pucz Károly : Amit reggel raktak, estére leomlott
“B” – “bemutató” kategória díjazottjai:
I. helyezett : Csicseriné Papp Mária : Modern idők
II. helyezett : Zelkó Csilla : Távol Afrikától
III. helyezett : Kele János : A Dreschler palota
A Digiráma Bemutatót a gyöngyösi Szempont Fotókör tagjai szervezték és rendezték: Füleki László, Budai József , Nyilas Réka, Koren Péter, Kalácsi René
*
*

Digitális fotópályázat

Utazás a világ körül – 2011 – Norvégia és Magyarország
A Magyar Művelődés i Intézet és Képzőművészeti Lektorátus együttműködve a Norvégiai Magyarok Baráti Körével 2011-re meghirdeti nemzetközi digitális fotópályázatát

„Utazás a világ körül – 2011 – Norvégia és Magyarország címmel.
A pályázat célja, hogy az utazás közben szerzett vizuális élményeket minél többen megörökítsék, és egy fotókiállítás keretében másoknak is bemutathassák. 2011-ben erre a pályázatra azokat a felvételeket várjuk, amelyek az elmúlt öt esztendőben Norvégiában vagy Magyarországon készültek. Ezekből – kellő mennyiség és minőség esetén – kiállítást tervezünk Norvégiában és Magyarországon, illetve egy fotóalbumot jelentetünk meg, amennyiben sikerül fedezetet találni a kiadás költségeire.

Részvételi feltételek

1. A fotópályázaton életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül bárki részt vehet. Részvételre biztatjuk azokat a turistákat, akik bel- és külföldi útjaik során sokat fényképeztek, de még sohasem jutott eszükbe nyilvánosság előtt szerepelni az eredetileg családi fotóalbumokba szánt fényképekkel.
2. A pályázat témája kötetlen. Műemlékfotók, portrék, eseményfotók, tájképek, természet- és állatfotók, városképek, makro-felvételek, hangulatképek, stb. egyaránt beküldhetők, függetlenül attól, hogy Norvégia, vagy Magyarország mely pontján készültek.
3. Szerzőnként beküldhető maximum 10 digitális vagy digitalizált felvétel JPG formátumban. A fotók hosszabbik oldala 2000 pixel legyen, terjedelme pedig ne haladja meg 2-3 Mb-ot. Minden felvétel file-neve a pályázó CsaládneveKeresztneve egybeírva, majd a kép rövid (egy-két szavas) címe. A családnév előtt semmilyen más karakter ne szerepeljen, mert az lehetetlenné teszi az automatikus rendezést. A kép utómunkálata csak az eredeti élmény vizuális hangsúlyát emelheti ki (színkorrekció, kontraszt, fényerő, kivágás), de nem változtathat tartalmán. Fantáziakép nem pályázhat.
4. A pályaműveket e-mailben lehet beküldeni – minden képet külön csatolva mellékletként – a norvegia2011@gmail.com címre. Egy küldemény terjedelme – a mellékletekkel együtt – ne legyen nagyobb, mint 15 Mb. Ha szükséges, akkor a képek több levél mellékleteként küldendők. Óriásleveleket, becsomagolt állományokat nem fogadunk.
5. A pályázóknak nevezési lapot kell kitölteniük számítógéppel, amelyet a szervezők bocsátanak az érdeklődők rendelkezésére. A nevezési lapon szereplő információk egyezzenek a fényképek címében feltüntetett leírással. A nevezési lap letölthető a www.mmikl.hu oldalról. A nevezési lap aláírás nélkül is beküldhető, mert a képek beküldésével jelzi a pályázó, hogy elfogadja a pályázati feltételeinket.
6. Díjazás: 1-5. díj: 5.000 – 5.000 Ft értékű fotóművészeti album és oklevél.

Pályázati naptár:
A fotók beküldésének határideje: 2011. szeptember 15.
• Zsűrizés: 2011. szeptember 30-ig
• Értesítés a zsűrizés eredményéről (kizárólag e-mailben), a kiállítás helyszínéről és megnyitójának időpontjáról: 2011. október 10-ig
• A fotókiállítás bemutatói Norvégiában és Magyarországon: 2011. novemberétől
További információ kérhető a Magyar Művelődés i Intézet és Képzőművészeti Lektorátus munkatársától, Győri Lajostól. Postacím: 1011 Bp., Corvin tér 8. Tel.: (1) 225-6033, Fax: (1) 225-6030; e-mail: gyoril@mmikl.hu. Nevezési lap ugyanitt igényelhető vagy letölthető a www.mmikl.hu címről.

*************

Fotósélet – 2011. május 23.
A Magyar Művelődés i Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetség ének elektronikus hírlevele
Felelős szerkesztő és kiadó: Győri Lajos
Webszerkesztő: Szabó Márta
Szerkesztőség: gyoril@mmikl.hu : Telefonszám: (1) 225-6029; (1), 225-6033;Telefax: (1), 225-6030
Postacím: MAFOSZ , 1011 Bp., Corvin tér 8. Archív számok megtalálhatók a www.mafosz.hu weboldalon.

További friss hírek