10.7 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

A XXIX. Magyar Sajtófotó pályázat 2010 eredményei

„Vörösiszappal álmodtam” – vallotta be a képek értékelésének második napján Thomas Szlukovenyi, a XXIX. Sajtófotó pályázat Reuters nemzetközi fotós főszerkesztőjeként edződött elnöke.

A Sajtófotó pályázat képei évről évre sajátos válogatás szerinti vizuális összegzést nyújtanak az előző év történéseiről, az idén beérkezett 8548 felvétel is érzékenyen tükrözte, hogy 2010 sokak számára a megrázó tragédiák éve volt.

Az utcákon hömpölygő árvíz és a vörösiszappal elárasztott házak bemutatása ugyanúgy része a sajtófotósok munkájának, mint a választások és egyéb sportesemények megörökítése.

A héttagú zsűri tagjai a fotósok és a téma iránti maximális figyelemmel, felelősséggel és szakmai hozzáértéssel tekintették át és értékelték 3 napon keresztül a több ezer képet. „Úgy gondolom, hogy az ilyen nagy létszámú és nemzetközi összetételű zsűri ítélete kikezdhetetlen” – fogalmazta meg Barakonyi Szabolcs, az Index fotóriportere.
Összegzésképpen Sam Stewart szavai: „ Az idei pályázat anyaga rendkívül erős volt,bemutatva sok, az év során történt fontos magyarországi eseményt – a politikától kezdve a természetig, a boldogságtól és az örömtől kezdve a tragédiáig. Szeretném kifejezni együttérzésemet mindazokkal, akiket érintenek a képeken több kategóriában is megjelenített árvizek és az iszap-katasztrófa. Elmondhatom: a tragikus eseményeket és a hozzájuk kapcsolódó erős érzelmeket ábrázoló fotók jól mutatják a magyar újságírók professzionalizmusát, részvétét és tiszteletét.
A zsűrielnök is nagyra értékelte a verseny színvonalát és a magyar fotósok látásmódját: „Gratulálok a magyar fotósoknak és csak biztatni tudom őket arra, hogy a most látott színvonalon folytassák a munkájukat. Mindabból, amit most láttam, ugyanarra a szintre helyezem őket, mint akikkel korábban volt szerencsém dolgozni. Nem számít, hogy honnan jön valaki, csak az számít, hogy mennyire érzi a képi világ erejét és mennyire akar vele valamit megmutatni a világnak. Nyilvánvaló, hogy keveseknek adatik meg közülük, hogy a fotózás szempontjából legvadabb, legegzotikusabb helyekre eljussanak, de nem ez a lényeg. Az számít, hogy a fotós hogyan látja azt a szituációt, helyszínt, amit megörökít. A fotózás annyira kinyílt mostanában, hogy nem lehet beszűkíteni csak profi fotósokra, ha az amatőr fotós ugyanazt a szintet tudja produkálni, mint a profi. Teljesen mindegy, hogy kinek mi van a névjegykártyájára írva, milyen fényképezőgéppel dolgozik, az a lényeg, hogy milyen szeme és szíve van. A végeredmény számít!”

És a végeredmény:

A zsűri, a pályázatban meghirdetett kategóriák között nem osztotta ki a Művészet (egyedi) kategória I. és III. díját. Ugyanakkor a Természet és tudomány (egyedi) kategóriában 3 db II. díjat, ítélt oda.

A legkiemelkedőbb teljesítményért járó MÚOSZ Nagydíjat Huszti István, az Index fotóriportere érdemelte ki Túlélők című fotójával.

A legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó André Kertész Nagydíjat Kállai Márton, a Szabad Föld fotóriportere nyerte el a Fapados konditerem című sorozatával, amellyel a Sport (sorozat) kategória I. díját is megkapta.

A legjobb hírképért járó Escher Károly különdíjban Kovács Tamás, az MTI fotóriportere részesült a Vöröslő fájdalom című fotójával. Ezzel a képpel elnyerte még a hír-esemény kategória I. díját is.


A legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton díjat Kurucz Árpád, a Népszabadság fotóriportere érdemelte ki, aki egyben elnyerte a Képriport kategória I. díját Vörösiszap c. sorozatával, a Képriport kategória III. díját Árvíz c. sorozatával és a Természet és tudomány (egyedi) kategória III. díját Hőség c. fotójával.

A vidéken dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporternek járó díjat, a Természet és tudomány (egyedi) kategória II. díját Sárga c. képével és az Emberábrázolás – portré (egyedi) kategória III. díját Sors c. fotójával Kerekes M. István szabadfoglalkozású fotóriporter, a XXVII és a XXVIII. Magyar Sajtó Kiállítás közönségdíjasa nyerte.

A 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporternek járó elismerést Stiller Ákos, a hvg.hu fotóriportere kapta, aki egyben elnyerte a Képriport kategória II. díját a Vörösiszap Tragédia c. sorozatával és az Emberábrázolás-portré (egyedi) kategória II. díját Remény c. képével.


Kategóriadíjak

Hír-eseményfotó (egyedi)
Beérkezett képek száma: (322 pályázat)

I. díj: Kovács Tamás (MTI)
Vöröslő fájdalom

II. díj: Lakatos Péter Zoltán (MTI külsős)
Pokoli zuhanás

III. díj: Máté Péter (Magyar Nemzet):
Poldva, árvíz

Képriport (sorozat)
Beérkezett képek száma: (164 pályázat)

I. díj: Kurucz Árpád (Népszabadság)
Vörösiszap

II. díj: Stiller Ákos (HVG.HU)
Vörösiszap Tragédia

III. díj: Kurucz Árpád (Népszabadság)
Árvíz

Emberábrázolás-portré (egyedi)
Beérkezett képek száma: (550 pályázat)

I. díj: Veres Viktor (Blikk)
Törölhetetlen

II. díj: Stiller Ákos(VHG.HU)
Remény

III. díj: Kerekes M. István (Szabadúszó)
Sors

Emberábrázolás-portré (sorozat)
Beérkezett képek száma: (104 pályázat)

I. díj: Marjai János (Tanuló)
Senior úszók

II. díj: Schild Tamás (Schild & Associates Communication)
Szép cigánynak lenni

III. díj: Szigetváry Zsolt (MTI külsős)
Műugrók

Művészet (egyedi)
Beérkezett képek száma: (379 pályázat)

I. díj: a zsűri nem osztotta ki

II. díj: Székelyhidi Balázs (Magyar Nemzet)
Betolakodó

III. díj: Valuska Gábor (Szabadúszó)
Frida Kahlo és a túristák

Művészet (sorozat)
Beérkezett képek száma: (113 pályázat)

I.díj: Czimbal Gyula (MTI)
Re-Produkció Sorozat 1-10

II.díj: Hajdú D. András (Origo)
Szőrös mellkasú balerinák repkedtek a MÜPA-ban

III.díj: a zsűri nem osztotta ki

Sport (egyedi)
Beérkezett képek száma: (466 pályázat)

I. díj: Reviczky Zsolt (Népszabadság)
Egycsomóban

II. díj: Illyés Tibor (MTI)
Tenyeres ütés

III. díj: Áron Süveg (Szabadúszó)
A púder birodalma

Sport (sorozat)
Beérkezett képek száma: (83 pályázat)

I. díj: Kállai Márton (Szabad Föld)
Fapados konditerem

II. díj Illyés Tibor (MTI)
Vizibalett

III. díj: Szigetváry Zsolt (MTI külsős)
Férfi műugrók

Természet és tudomány (egyedi)
Beérkezett képek száma: (538 pályázat)

I. díj: Tökölyi Csaba (Publicis Reklámügynökség)
Hamm!

II. díj: Kerekes M. István (Szabadúszó)
Sárga

II. díj: Daróczi Csaba (Szabadúszó)
Afrika-tó

II. díj: Szerémy Szilvia (Ganz Mérőgyár Kft.)
Cseppvilág

III. díj: Kurucz Árpád (Népszabadság)
Hőség

Természet és tudomány (sorozat)
Beérkezett képek száma: (74 pályázat)

I. díj: H. Szabó Sándor (MTI)
Látkép

II. díj: Németh András Péter (Szabad Föld)
Állatok katasztrófája

III. díj: Gáti György (Gáti Fotó Fényiroda)
Hát újra itt a fenyvesek közt…

Társadalomábrázolás – dokumentarista fotográfia (egyedi)
Beérkezett képek száma: (308 pályázat)

I. díj: Bodnár László (Szabadúszó)
Esküvő

II. díj: Hegedűs Márta (Magyar Nemzet)
Medence

III. díj: Balogh Zoltán (Szabadúszó)
Levitáció

Társadalomábrázolás – dokumentarista fotográfia (sorozat)
Beérkezett képek száma: (168 pályázat)

I. díj: Sopronyi Gyula (Szabadúszó)
Szocsi island

II. díj: Sánta István Csaba (Szabadúszó)
Tél Erdélyben

III. díj: Sopronyi Gyula (Szabadúszó)
Félúton, Izmir

Bulvár -humor-zsáner (egyedi vagy sorozat)
Beérkezett képek száma: (311 pályázat)

I.díj: Jándi István (speedsport.hu)
Felpörögve

II. díj: Madácsi Zoltán (Szabadúszó)
Harmadik típusú találkozások

III. díj: Kovács Anikó (Szabadúszó)
Vajon kié lehet ez a láb?

Gratulálunk a résztvevőknek és a nyerteseknek!

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles