(tömörlátvány) (sztereosz gr. = térbeli, szkopein gr. = nézni) (Charles Wheatstone, 1832)
A sztereó, vagyis térbeli látás fiziológiai alapja, hogy a két szem kicsit eltérő képet lát, s ezt a két “félképet” az agy állítja össze egyetlen – immár térbeli – képpé. Wheatstone első sztereónézője két, 90 fokban összeillesztett tükörrel működött. Ugyanarról a tárgyról két rajz készült a két szem nézőpontjának megfelelően, ezeket egymással szemben helyezte el, s a tükrök segítségével a bal szem a baloldali, a jobb szem a jobboldali rajzot nézte, s így a rajzon szereplő tárgy térbelinek látszott. 1849-ből származik David Brewster lencsés sztereónézője. Egy dobozban nagyító prizmapárt helyezkedett el, amellyel a két egymás mellé helyezett képet lehetett szemlélni. A két kép középpontjának távolsága megegyezik a pupillatávolsággal, innen a sztereóképek méretének egységessége, a képpárok egyenként 6,3 (néha 7,6 cm) szélesek. A sztereónéző premierjére az 1851 májusában a londoni világkiállításon, a Kristálypalotában kerül sor, s alig három hónap alatt csak Londonban és Párizsban negyedmillió darabot adnak el belőle. A fotográfia legtömegesebben fogyasztott formája a sztereó lett.
