Állandó rovatok
- Pályázatok
- Kiállításról kiállításra
- Események naptára
- Fotó Piac
- Börze
- Kedvezménykuponok
- Terjesztő szaküzletek
Kiállítás
- Lóránt Attila: Kelet-Afrika több mint szafari
Kiállítás és könyvbemutató a kArton Galéria és Múzeumban, Budapest, 2003. október 2-24.
Lóránt Attila, amikor asszisztensével és barátjával a nagyszabású expedícióra indult, nem kevesebbet vállalt, mint megörökíteni a folyamatosan változó Kelet-Afrika jelen-múlópillanatát. “Dokumentálni – fogalmazta meg feladatát, amely az Eltűnőfélben Lévő Kultúrák Egyesülete nagyszabású projektjének része – az állandóváltozásnak azt a kétes dicsőségű időszakát, amikor sajátos kultúráinak sokszínűségét lassan elveszíti Kelet-Afrika, miközben lassan meghátrál a mindent felzabáló, megállíthatatlanul előrenyomuló egyen-kultúra előtt.” - Fotótárlat
Fototechnika
- “Fotós szemmel látok, de a hegyen első a mászás biztonsága” / Interjú Erőss Zsolttal, pakisztáni képeiről
Az ismeretséget a 2002-es, Mount Everest-beli sikeres csúcstámadás hozta meg Erőss Zsoltnak. A hegymászó azóta kettős életet él, hiszen előadásai mellett saját kötettel és számos fotókiállítással, vetítéssel is bemutatkozott. Pár hete Pakisztánban járt, most ott készített képeiről mesél. - Forrásy Csaba: állatfényképezés kontaktuscsapdával
A vadon élő állatok fényképezése nem könnyű feladat, mert óvatosságuk miatt nehéz velük “lőtávolba” kerülni. Segíthet a nagyobb távolságot biztosítóteleobjektív használata, vagy a különböző fortélyok alkalmazása, az etetőhelyre szoktatás, a hanggal való behívás vagy pl. a kontaktuscsapda bevetése. Ez utóbbi módszer praktikáiba nyerhetünk betekintést az alábbi cikkben. - Eifert János: Az én oldalam / Aktfotográfia 6.
Az alak és a szín
Szoros értelemben véve minden vizuális jelenség a tónusnak és a színnek köszönheti létezését. Azok a határvonalak, amelyek a tárgyak, a test alakját megszabják, a szemnek abból a képességéből származnak, hogy különbséget tud tenni az eltérő világosságú és színű terület között. Mindazonáltal az alakról és a színről, mint különállójelenségekről beszélhetünk. - Mitől lehetne jobb?
- íráskép / Vörös Csaba: Kukucs
Portré
- Képes portré / Novák László
- Tehetséges fiatal / Mondok ágnes
Digitális világ
- Jakab Zsolt: Photoshop iskola / Feliratok a Photoshopban
A képfeldolgozásnak nem a legfontosabb területe a szövegek elhelyezése, de a Photoshop számos olyan lehetőséggel kecsegtet, amelyet érdemes megfontolni a feliratok készítésénél.
Fotofelszerelés
- Teszt / Kipróbáltuk: Olympus E-1
A legtöbb gyártótól eltérően az Olympus kétségkívül ad a külsőségekre. Utóbbi kifejezés talán nem is a legmegfelelőbb, mindenesetre tény, a japán gyártó amszterdami, majd később prágai szakmai tréningje után Mallorcára invitálta a szakújságírókat. A több turnusban zajló, közel egy hónapos konferenciasorozat témája pedig nem volt más, mint az Olympus legújabb szabadalma, az ún. 4/3-os szabvány. - Megérte a várakozás / Kodak Professional DCS Pro 14n
Sokan nem tudják, hogy már több mint 10 éve kaphatók Kodak professzionális digitális fényképezőgépek és fotónyomtatók. Mint sok más technikai vívmánynál, a termékbemutatókat megelőzően a Kodak is sok fejlesztési és gyártási tapasztalatot szerzett a nem polgári alkalmazásoknál. A gyártó élre került a középformátumúhátfalak piacán, amelyek 16 megapixeles, 4×4 cm-es saját fejlesztésű CCD-vel dolgoznak. A nagyformátumnál is Kodak-fejlesztés az a filmes lehetőségeket túlszárnyaló, 22 megapixeles CCD, amelyet egyelőre a Sinar hátfalakban alkalmaznak. A korábbi Kodak tükörreflexes digitális gépek Nikon vagy Canon vázra épültek, 6 megapixeles maximális felbontás mellett. E gépeknél, más gyártmányokhoz hasonlóan a CCD kis mérete miatt a fókusztávolság kb. másfélszeresére nőtt a filmes gépeknél megszokotthoz képest. Ezután mutatta be a Kodak a DCS Pro 14n digitális fényképezőgépet, ahol teljes, 24×36 mm méretű CMOS érzékelő használatával küszöbölte ki e problémát, miközben a felbontóképességet is az SLR-ek közötti legnagyobb, 14 megapixeles szintre emelte. - Hőskor / A régebbiekről…
Ismert dolog, hogy indulásunk óta szerkesztőségünk elsősorban az Olvasó kívánságainak megfelelő tartalmúlapot kíván létrehozni. Az olvasók véleményének és elképzeléseinek megismerésére szolgálnak azok a visszaérkezett válasz-levelezőlapok is, amelyeknek feldolgozása után alakítjuk ki a lap szerkesztésének folyamatosan felfrissülő tervezését. A legutóbbi adatfeldolgozás során kiderült, hogy olvasóink nemcsak az új, hanem a régi gépek használhatóságának ismertetésére is kíváncsiak. “A régebbiekről” címszó alatt egy rendszeresen megjelenő új rovatot indítunk, amelynek szerzői többféle szempontból igyekeznek majd ezt a témakört feldolgozni. Egyik szempontunk mintegy bevezetésül, hogy – miután a ‘régebbiekhez’ csak másodkézből (vagyis természetszerűleg használt állapotban) lehet hozzájutni – mennyit is ér egy használt gép? - Teszt / HP PhotoSmart 935
A PhotoSmart 935 által képviselt kategóriában egy digitális gépet kézbe véve az ember nem lepődik meg, ha egy műanyag, érezhetően kevésbé biztonságosan kézben tarthatófényképezőgéppel találkozik. A kissé szögletes gépváz kezelőszervei, melyek szintén műanyagból készültek, nem lógnak túl a gépvázon, így a letörés veszélye nem áll fenn. Ennél kellemetlenebb, hogy kézben tartva az exponálógomb nem mindenkinek esik kézre. - Teszt / Leica D-lux
A Leica legújabb ezüstpáncélos digitálisa afféle modernkori lovagként tört a piacra. Az M sorozat klasszikus formáihoz visszanyúló, de azt mégis jelentősen továbbgondolótervezőcsapat valódi ékszerdobozt alkotott.
újdonság
- Canon info / új objektívek és közgyűrűk
A Canon – a fotó és képalkotási technológiák vezető vállalata – a közelmúltban két objektívet és két közgyűrűt is bemutatott. Az új EF 55-200 mm f/4,5-5,6 II USM jelű teleobjektív minden EOS sorozatú fényképezőgépre csatlakoztatható, míg az EF-S 18-55 mm f/3,5-5,6 zoom objektívet kifejezetten a nemrég bejelentett új EOS 300D fényképezőgéphez tervezték. Utóbbi kizárólag az EOS 300D fényképezőgéppel együtt lesz megvásárolható. - Trust 760
A digitális fényképezőgépek piacán magyarországi viszonylatban még talán újoncnak számítóTrust csapata az elmúlt néhány hónapban sem tétlenkedett. A Napfény Kft. forgalmazásában hamarosan megjelenő fényképezőgépük a nagyobb felbontás világába kalauzol. - Leica Digital-Modul-R
- új lendület az üzleti kommunikációban
A HP úgy tűnik, megállíthatatlan, a Compaq céggel történt egybeolvadása óta szinte havonta jelenti be új termékeit. így történt ez legutóbb, szeptember 11-én is, amikor is a Hewlett-Packard háttértár-felügyeleti szoftver megoldásai mellett új üzleti nyomtatóiról és projektoráról is szót ejtett. A HP termékek legújabb csoportja színes nyomtatást, kivetítést és mobil összeköttetést biztosít. - Olympus C-5000 Zoom, P-440 és P-10
A berlini IFA (Internationalen Funkausstellung) szinte még meg sem nyílt, amikor az Olympus – megfelelő időzítéssel – új termékeit bejelentette. Az új portfólióban egy futurisztikus megjelenésű, öt megapixeles fényképezőgépet, egy termoszublimációs és egy A/6-os formátumúnyomtatót találunk. - Sony ICX456
- Minolta DiMAGE Z1
A Dimage Z1 a Minolta új felfogásban épülő SLR sorozatának első tagja. A kétségkívül innovatív fényképezőgép tízszeres optikai zoommal rendelkezik, amely kisfilmes értékre átszámítva 38-380 mm ekvivalens. Az objektív által kínált gyújtótávolság átfogása a digitális zoom bevetésével még tovább növelhető, a maximális teljesítményt kihasználva nem kevesebb mint negyvenszeresre.
Fotoelmélet
- Tillai Ernő: Képelemzés, értékelés / Kié a jobb kép?
Cikksorozatunk legelején azt írtuk, hogy a kétdimenziós műfajok közül a fotóképes a leghitelesebben közvetíteni információkat, az újdonságok, érdekességek, közügyek híreitől kezdve a képi, művészi tartalmakon át az esztétikai információkig. - Dr. Mann Judit: A szerzői jogi védelem alapja: a fotók egyedi jellege
Beszámoló
- Csak tiszta (energia)forrásból
- Búcsúzunk
- III. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás
A fotókulturális nemzeti örökséget határokon innen és túl egyformán gyarapítják az alkotók. így volt ez korábban is évtizedeken keresztül, de nem volt olyan alkalom, olyan fórum, ahol összegződött volna mindaz a kulturális érték, amit a magyar fotográfusok szerte a világban létrehoztak. Nem volt szakmai és művészeti együttműködés a különböző országokban működő alkotócsoportok között. Mindez alapvetően megváltozott, amikor 2001-ben a Mafosz és a Magyar Művelődési Intézet kezdeményezésére megnyílt az I. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás. A kapcsolatok elémélyítése érdekében, egy év múlva létrejött a Magyar Fotóművészek Világszövetsége is. A határainkon túl élő fotóművészek tehetségesek, szorgalmasak, kitartóak és – az évtizedes kirekesztés ellenére – megbocsátóak. Ennek köszönhető, hogy a hívó szóra hazatértek az anyaországba, és évente egy alkalommal bemutatják legújabb vagy legsikeresebb alkotásaikat Budapesten, a Magyar Művelődési Intézetben megrendezett Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállításon. Az idén harmadik alkalommal. Köszönet érte! A III. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállításra hét országból, 98 alkotótól, 417 fotó érkezett. Ebből a zsűri kiállításra javasolt 95 fotográfustól 95 alkotást. A Mafosz Vállas Antal-plakettjével díjazták Udvardi árpád AFIAP fotóművészt, aki a brassói Exdeco Fotóklub tagja. A Magyar Művelődési Intézet fotóművészeti plakettjét hárman vehették át a szeptember 26-ai megnyitóünnepségen: Henning János, a Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete tagja (Románia, Csíkszereda), Hloska Tibor Szlovákiából és Lazikuc Anna Szerbia és Montenegróból. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége díjazottja volt Bodó Attila (Orbán Balázs Fotóklub, Románia, Székelyudvarhely), Mari Morocz (Ausztrália, Sydney) és Szabó László(DMS Fotóklub, Szlovákia, Gúta-Kolárovo). A Magyar Művelődési Intézet aulájában megnyílt fotókiállításon – a díjazott alkotókon kívül – egy-egy alkotással szerepelt még ádám Gyula (Blende Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Ambrus Imre Zsolt (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), BakóZoltán (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Balási Csaba AFIAP (Hargita Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Balázs ödön (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Románia, Székelyudvarhely), Balogh Tamás (Szlovákia, Komárno), Barabás Zsuzsanna (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Bálint Zsigmond AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Belán Zsolt (Szlovákia), Bielokostolski Anett (Szlovákia, Sturovo), Boldizsár Katalin (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Borbély Zoltán (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Both Gyula AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Botos Ferenc (Románia, Sepsiszentgyörgy), Böjthe Ferenc (Románia, Barót), Brassay Károly (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Czafrangó Sylvia (Szlovákia, Komárno), Deák József (Napoca Fotóklub, Románia, Kolozsvár), Egyed Ufó Zoltán (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Erdély Bálint Előd (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Románia, Székelyudvarhely), Fazekas Lóránd (Románia, Szatmárnémeti), Fodor István (Orbán Balázs Fotóklub, Románia, Székelyudvarhely), Fördős Tímea (DMS Fotóklub, Szlovákia, Komárno), Frink József Pál (Napoca Fotóklub, Románia, Marosújvár), Görbe György (Prizma Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Hadnagy álmos, ifj. Hadnagy Sándor, Hadnagy Sándor (Orbán Balázs Fotóklub, Románia), Haragos Zoltán EFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub (Románia), Hlavathy Károly (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Incze Domokos, Incze László(Prizma Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Incze István AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Ispánovics József (Szerbia és Montenegró, újvidék), Jakab Ervin (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Románia, Székelyudvarhely), János Dénes, János Katalin, János Levente (Prizma Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Jánosi Csaba (Hargita Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Kálmán Roland (Szlovákia, Vásárút), Kerekes István (Marosvásárhelyi Fotóklub (Románia), Kerekes Péter Pál AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Kibédi Sándor (Orbán Balázs Fotóklub, Románia, Székelyudvarhely), Kolumbán Hanna (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Kósa Ilona (Románia, Ozun), Kovács LászlóAttila (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Köntés Ernő (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Kristó Róbert (Blende Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Kucsera Jenő AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Lőrincz Csaba (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Románia, Székelyudvarhely), Magyari Hunor (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Románia, Székelyudvarhely), MáthéJános (Románia, Kolozsvár), Moldován Mihály AFIAP (Exdeco Fotóklub, Románia, Brassó), Murvai Ervin Szabolcs, Nagy Lajos (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Nagy P. Zoltán AFIAP (Hargita Fotóklub, Románia, Csíkszereda, Nagy Tibor (Románia, Nagyvárad), Neagu Adrian (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Nemes Réka Orsolya (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Onucsán Miklós (Orbán Balázs Fotóklub, Románia, Székelyudvarhely), Orbán András, Orbán Csaba (Orbán Balázs Fotóklub, Románia, Székelyudvarhely), Oroszfáy Lajos (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Pálosi Ferenc AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Pereszlényi árpád (Hexagon Fotóklub, Szlovákia, érsekújvár), Péter Zoltán (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Románia, Székelyudvarhely), Petovská Flóra (Szlovákia, Komárno), Pieldner Martin (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Plájás István (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Prezmeczky Péter (Szlovákia, Komárno), Puskás György (Németország, Aach), Saláth Richárd (Szlovákia, Komárno), Suciu Sándor Zsolt (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), SzabóAttila (Blende Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Szabó József dr., Szabó Károly (Orbán Balázs Fotóklub, Románia, Székelyudvarhely), Szabó Tamás (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Románia, Székelyudvarhely), Szabó Teréz (DMS Fotóklub, Szlovákia, Komárno), Szebeni Mihály (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Szuromi Izabella (Ausztria, Graz), Tamás András AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Toró Attila (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Török Gáspár EFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia) Varga Béla (Románia, Barót), Varga Tibor (Komárno Fotóklub, Szlovákia, Pribeta), Vas Géza (Napoca Fotóklub (Románia, Kolozsvár), Velencei Iván (Szlovénia, Ljubljana) és Zachar Zoltán (Szlovákia, Komárno). - Fotótréning
- 14. Pannónia Fotószalon
A dunántúli fotóművészeti alkotócsoportok kétévente megrendezett tárlatára 145 szerző 240 alkotása érkezett a zsűri elé. A közönség végül 84 fotográfus, 112 alkotását tekinthette meg Sopronban, a Lábas Ház kiállítótermében. A Pannónia Szalon vándorserlegét ebben az esztendőben az óbudai Fotóklub kollekciója nyerte el, amelyben Agárdi Cecília, Bojtár Tamás, dr. Dobos Sándor, Eisenmann József, Kriss Géza, Miklós Pálné, Nagy Katalin, Nikházy Márta és Prukner János alkotásai szerepeltek. A Mafosz Vállas Antal-plakettjét a Győri Fotóklub Egyesületnek ítélték oda, Adács Tamás, dr. Alexay Zoltán E-MAFOSZ/B, Bieder Géza E-MAFOSZ/G, Dániel István E-MAFOSZ/G, Lantos Sándor, Magyarósi Péter, Mekli Tamás E-MAFOSZ, Németh Gyula, Pápai Gergely, Szabó Béla E-MAFOSZ/S, Törzsök János, dr. Varga Tamás és Veiland István E-MAFOSZ/S alkotásaiért. Sopron Megyei Jogú Város díját a Soproni Fotóklub érdemelte ki. A kollekcióban szereplő képeket Aszódi András E-MAFOSZ/B, Hauszner Sándor E-MAFOSZ, Kiss Frigyes, Milchram Kurt, Németh Elemér és Prunner LászlóE-MAFOSZ/G készítette. A Mafosz egyik különdíját Nagy Katalinnak, az óbudai Fotóklub tagjának ítélték oda, Őszi fények című alkotásáért; míg a másik különdíjat Szabó Béla vehette át -20 C° című alkotásáért. Különdíjat kapott még Lukács ákos (Mosonmagyaróvári Fotó Egyesület), Németh Elemér (Soproni Fotóklub) és dr. Dobos Sándor (óbudai Fotóklub). A zsűri javaslatára oklevelet kapott a Bakony Fotóklub, Gazsi József, Kovács Katalin, Kovács Pál E-MAFOSZ/S, Láng Győző, Láng Tibor E-MAFOSZ/G, Mátyus Károly, Rónai Gábor, F. SzabóSándor és Utczás Gábor alkotásainak elismeréseként. A díjazott alkotócsoportok tagjain és a különdíjas egyéni alkotókon kívül szerepeltek még a tárlaton a BMK-Reflex Fotóklubból (Bp.) Bense György, Kührner László és dr. Sárközi éva; a tatabányai Bánhidai Fotóklubból Kovács Attila, Papp éva, Pollák Júlia, Ruppert Géza és Vargha Márk; a Fotó Natura Természetfotósok Egyesületéből Láng István, Müller György, Suhayda László, Szalánczy Béla E-MAFOSZ/G, Szekeres János E-MAFOSZ/S és dr. Várnai György; a székesfehérvári Főnix Fotóművészeti Körből Dennik Ferenc, Járfás Erzsébet E-MAFOSZ/G, Huth LászlóE-MAFOSZ/G, Nervetti Károlyné E-MAFOSZ/S, Nervetti Károly E-MAFOSZ/G és Szabó László E-MAFOSZ/G; a veszprémi HEMO Fotóklubból Babják Tamás; a székesfehérvári MáV Fotókörből Karászi Ferdinánd és Hambalgó Mihály E-MAFOSZ/S; a Mosonmagyaróvári Fotó Egyesületből Galgóczi Emma, Gyimóthy Tamás és Litresits Imre; a dunaújvárosi Rosti Pál Fotóklubból Bárándy István, Bíró Miklós, Botond Gáborné, Szarka László, Tóth LászlóE-MAFOSZ/S és Varga János; a Soproni Fotóművészeti Körből Herr József, Horváth Endre E-MAFOSZ/B és Kránitz András; a Székesfehérvári Fotóklubból Kaviák ágnes E-MAFOSZ, Kovács Laura, Mészáros András, Molnár Artúr, dr. Perényi István E-MAFOSZ/G, Pinke Istvánné, Posfai Attila, Rideg Ferenc E-MAFOSZ, Turay Zoltán E-MAFOSZ, Virág Szilvia és Zsinkó István E-MAFOSZ alkotásai. - Juhok és juhászok Kaposváron
A Magyar Juhtenyésztő Szövetség harmadik alkalommal hirdetett országos fotópályázatot annak érdekében, hogy minél többen örökítsék meg egy ősi mesterség hagyományait és jelenkori állapotát. Ebben az évben 77 szerzőtől 442 alkotás érkezett be. A közönség 61 fotót tekinthetett meg, a Kaposváron megrendezett Pannon állattenyésztési Napok kulturális rendezvényeként. Az immár nemzetközinek tekinthető fotópályázat I. díját Ilovszky Kata kecskeméti fotográfus nyerte el. A II. díjat Budai Mátyás – aki szintén Kecskeméten él – alkotásai érdemelték ki. A III. díjat Zoltán Péternek (Somogydörögcse) ítélték oda. Különdíjat kapott Papp Elek (Nagykőrös). A kiállításon – a díjazott alkotókon kívül – szerepeltek még Bálint Zsigmond AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub), Balogh István (Duna-Art Fotóklub, Gyöngyös), Boór János (Rosti Pál Fotóklub, Dunaújváros), Bödő Viktória E-MAFOSZ (Székesfehérvári Fotóklub), Csíki Melinda (Debrecen), Csomóné Lindmayer Katalin (Bp.), Debreczeny Balázs és Czene Gábor (Bp.), Erdély Bálint Előd (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Székelyudvarhely), Fazekas Gergely (Nádudvar), Győri Vilmos (Barcs), Haragos Zoltán EFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub), Harangi Sándor (Hajdúszoboszló), Hatvani Tiborné (Bp.), Kaszás Bence (Bp.), Kenyeres Gábor (Lajosmizse), Nagy Csaba (Kecskemét), Nemes Levente (Bp.), Puskás György (Németország, Aach), Sárközi éva dr. (BMK-Reflex Fotóklub, Bp.), Schroth László (Pécs), SzabóTibor (Karcag), Szathmáry-Király ádám E-MAFOSZ/G (Felföldi Fotográfusok Szövetsége, Sajógalgóc), Szathmáry-Király ádámné(Felföldi Fotográfusok Szövetsége, Sajógalgóc), Szentes Mati Zsuzsanna E-MAFOSZ (Székesfehérvári Fotóklub), Szűcs Mónika (Bp.), Takács Zsolt (Bp.), TöröknéTóth Renáta (Szeged), Varga Zsuzsanna (Bp.), Varjú Zoltán Mihály (Székesfehérvári Fotóklub), Veiland István E-MAFOSZ/S (Győri Fotóklub Egyesület) és Zeller ágnes alkotásai. - Barátság Hídja
- Diákok eredményei
A Magyar Művelődési intézetben október 11-én nyílik és október 25-ig tekinthető meg az általános és középiskolás diákok 2002/2003-as tanévre meghirdetett országos fotópályázatának eredménye. Minden esztendőben 200-300 diák vesz részt a Fényképezés Alapítvány által szervezett országos diák fotópályázaton, és nyaranta közel százan, a diákfotós alkotótáborban is újabb műveket hoznak létre. Ezerötszáz fotóból kellett kiválasztani azt a százat, amely egy évig vándorol az iskolagalériák között. Bármenyire szeretnék, sohasem tudják valamennyi pályázó – legalább egy-egy – művét bemutatni a vándor fotókiállításon. Az előző tanév során három fotós feladatot kaptak az általános és középiskolás diákok. Megörökítették a fényképező embert, a közvetlen lakókörnyezetüket és azt a divatot is, amely korosztályukat napjainkban jellemzi. Mindhárom témát ötletgazdagon, lendületesen és képi sablonoktól mentesen oldották meg. Azok voltak igazán sikeresek a pályázaton, akik nem a véletlenre bízták a végeredményt. Tudatosan fényképeztek, előre átgondolva, hogy mit szeretnének hangsúlyozni a képen, mi az, ami számukra fontos, s ezeket a motívumokat milyen eszközökkel tudják kiemelni a valóságos világ végtelenségéből. A legjobbak pedig – akik díjat is kaptak alkotásaik elismeréseként – arra is rájöttek, miként lehet a látványt élményszerűen, eredeti és egyedi módon ábrázolni. A kiállításon megtekinthető Balogh Gyöngyvér (Bp.), Bánfi Szilárd (Tömörkény), Bardon Réka (Bp.), Barnóczki Péter (Bp.), Bede András (Kecskemét), Bede Krisztina (Kecskemét), Bencsik Gergely (Bp.), Blende Fotószakkör (Székesfehérvár), Bodnár Balázs (Debrecen), Boldog Eszter (Sárospatak), Borszem Szilvia (Budaörs), Botka Fanni (Bp.), Csicsvák ágnes (Bp.), Csikós András (Bp.), Csikós Gergely (Pécs), Csúri Zita (Budaörs), Dáni Laura (Tornaalja), Dávid Aranka (Bp.), Démuth Réka (Kaposvár), Dobos Olga (Szentes), Ernst Kitti (Szentgál), Estrada János (Hatvan), Farkas Gábor-Mráv Balázs (Kaposvár), Farkas Gábor (Kaposvár), Forgony Tibor (Tömörkény), Fotóbúvár Szakkör (Esztergom), Frankó Mária (Budakeszi), Fűzvölgyi Ildikó (Györe), Garamszegi Zsolt (Bp.), Halasi Anikó (Bp.), Halasi Dóra (Bp.), Hevesi Nándor (Tömörkény), Hohl Henrietta Hedvig (Nagykanizsa), Holczapfel Diana (Bp.), Horn Tamás (Bp.), Horváth áron (Páty), Huszka Nóra (Szeged), Iván Andor (Bp.), Jurnyik éva (Szomor), Kalocsay Hajnalka (Telki), Kámán Martin (Zalaegerszeg), Kántor Kolos (Bp.), Katona Péter (Tiszafüred), Keczán Zsuzsanna (Debrecen), Kelemen Nóra (Székesfehérvár), Kiss Gergő (Kecskemét), Kocsis Ibolya (Debrecen), Kocsmár Nina (Pécs), Koltai Andor (Alsóörs), KopecskóJános (Csesztreg), Kosina Anett (Kaposvár), Kovács Tamás (Budaörs), Kovács Tamás (Szajol), Kovács Zita (Eger), Laboda Kornél (Siklós), Lackner Fotókör (Sopron), Lapinskas Attila (Ostoros), Lázár Alexandra Emese (Szentendre), Légár Blanka (Budajenő), Medvey Gergő (Baja), Mészáros Anna (Bp.), Mezei István (Bp.), Molnár Zoé (Bp.), Novák Nándor (Mohács), Nyiredi Orsolya (Aba), Pelczer Dóra (Budakeszi), Pete Nikoletta (Palotás), Pető Lilla (Bp.), Polgár András (Zalaegerszeg), Pomázi Rita (Bp.), Révi Dániel (Bp.), Rónási Márton (Siklós), Szabó Anikó(öttevény), Szabó Julianna (Debrecen), Szabó Klára Petra (Hódmezővásárhely), Szabó Réka (Csákberény), Szebeni Zea (Pécs), Szeles Orsolya (Bp.), Szentimrei ágnes (Budakalász), Szűcs Katalin (Budaörs), Tamándl János (Zalaegerszeg), Tischler Angelika (Kőszárhegy), Tódor Zsolt (Demjén), Tomaschof Kata (Bp.), Török Gábor és Orbán Balázs (Bp.), Varga Dávid Géza (Rétság), Vásárhelyi Csenge (Budajenő), Vasas Ildikó (Bp.), Vass Beáta (Martfű), Vass Veronika (Pécs), Vedres Fotókör (Szeged), Vég András (Bp.), Voda Ada (Bp.), Vörös Judit (Pécs) és Wekler András (Kecskemét) egy-egy alkotása.