Dr. Végvári Lajos professzor
A magyar és egyetemes művészeti história kutatója, 40 nagysikerű tudományos, képzőművészeti kötet szerzője szinte véletlenül “tévedt” a fotográfia felségterületére. Éppen Munkácsy életművét dolgozta fel, amikor Hevesy Iván felhívta a figyelmét azokra a fotótanulmányokra, amelyeket egy düsseldorfi fotográfus készített a festő számára, Siralomház című művéhez. Először csak a fényképeket nézni, elemezni tanulta meg, hamarosan azonban – Hevesy Iván bíztatására – írni kezdett róluk. Írásai – kritikái, elemzései, tudósításai, tanulmányai hamarosan kezdtek megjelenni a szaksajtóban, majd a napilapokban, folyóiratokban, külföldön is. A Bence Pál, Kaján Mária, majd Gera Mihály szerkesztette Fotóban, a Féner Tamás, később Tímár Péter által jegyzett Fotóművészetben rendszeresen jelentek meg szakcikkei. Fotóklubokban, a TIT Szabadegyetem szervezte előadásokon, szemináriumokon, konferenciákon, közéleti megnyilvánulásokon gyakran hangzottak el előadásai, amelyeknek szakmai felkészültsége, színes előadásmódja révén nagy sikerük volt. A kiállítás-megnyitóknak is keresett embere lett.
1966-ben néhány kitűnő fotográfussal együtt megalapította a Studió Nadar nevű csoportosulást, amelynek tagjai Bíró Klára, Csák Miklós, Fejér István, Féner Tamás, Hemző Károly, Korniss Péter, Kovács Tamás, Módos Gábor, Schwanner Endre és Weszelits Jenő voltak. Fontosnak érezte a fotográfusok elméleti felkészültségét, műveltségének szélesítését, ezért művészettörténeti-, esztétikai- és műfajelméleti előadásokat tartott, sőt lehetővé tette számukra az egyetemi előadások látogatását is. Kifogásolta, hogy a fotográfiának, mint művészeti formának nagyon korlátozott az irodalma. A fotográfia 125 éves évfordulójáról megemlékező kiállítás megnyitójában a következőket mondta: “a magyar fotográfia fejlődésének – mint a kiállítás tanulságai mutatják – a saját hagyomány ismerete az egyik kulcskérdése. Ugyanis nincs sem helytálló fotótörténetünk, sem megfelelő monográfiánk. Ebből a szempontból Hevesy Iván kitűnő könyve, A magyar fotóművészet története sem elégít ki.” Fontosnak tartotta az elkészült művek közönség elé kerülését, a megmérettetést. Ezért is működött közre a Miskolci Fotógaléria megszületésében, amely azóta számos kitűnő fotográfusnak, fiatal tehetségnek adott bemutatkozási lehetőséget. Kivételes tudásával, tájékozottságával, szakmai felkészültségével és különleges előadói tehetségével sokat segített a művészi fotográfia társadalmi elfogadtatásában. Számos kiállítást nyitott meg, írt bevezetőt, előszót, ajánlást fotós katalógusokba, fotóalbumokhoz. Rendkívüli íráskészsége, sziporkázóan szellemes megnyilvánulásai nemcsak az autodidakta módon nevelődött fotósgeneráció “játszva tanulható” tananyagát jelentették, hanem a művészi fotográfia társadalmi elismertetését is nagyban segítették.
1984-től a Sebesvíz alkotóműhely szellemi hátterét jelentette. Műveltségének, nyelvtudásának, szellemi jelenlétének köszönhetően az alkotótelep nemzetközi viszonylatban is vonzóvá, meghatározóvá vált, és 19 éve működik folyamatosan.
A kiállításokon, publikációkban való megjelenés mellett a fotográfia más megjelenési formáit is támogatta, tevékenysége nyomán a hazai diaporáma és multivízió sokat köszönhet neki. A diósgyőri, váci és pécsi országos és nemzetközi diaporámafesztiválok zsűrijében szinte bérelt helye volt. Komoly nemzetközi szaktekintélynek számított, gyakran hívták külföldi fesztiválokra is. Még ma is az ő megfogalmazásai, terminus technikusai érvényesek ebben a műfajban is, kár, hogy kora, egészségi állapota miatt a szakma gyakran kénytelen volt nélkülözni jelenlétét.
Eifert János
Rövid életrajz: 1919. augusztus 28-án született Zsirán.
1938-43. Pázmány Péter Tudományegyetem BTK.
1943-48 Fővárosi Népművelési Intézet tudományos előadója
1948-53 a Fővárosi Képtár munkatársa, 1950-53 igazgatója
1954 a Szépművészeti Múzeum főigazgató helyettese
1954-81 a Képzőművészeti Főiskolán tanszékvezető egyetemi tanár
1971- a miskolci Herman Ottó Múzeum tudományos tanácsadója. A Miskolci Bölcsészegyesület (magánegyetem) alapítója, művészettörténeti tanszékvezetője. Kutatási területe a festészettörténet, fotóesztétika. A művészettörténet tudományos kandidátusa (1957).
2004. május 29-én, Miskolcon, hosszantartó súlyos betegség után elhunyt
Tagságok: 2000 Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportja, Magyar Fotóművészek Szövetsége, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE)
Díjak, elismerések: Ipolyi Arnold díj, a Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége EsFIAP kitüntetése, a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű-díja (2000), Miskolc díszpolgára (2001)
Könyvei: Szolnoki művészet (1953); Munkácsy Mihály (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1955); Munkácsy élete és művei (Budapest, 1958); Manet 1832-1883 (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1958); Delacroix 1799-1863 (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1959, Corvina Kiadó, Budapest, 1976); Giotto (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1961); Szőnyi István (Corvina Kiadó, Budapest, 1962); Patay László (1968), Romantika-realizmus (Budapest, 1971); Imreh Zsigmond 1900-1965 (Miskolc, 1981); Tudod-e mi a művészet? (Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1982); A szép fénykép – Gyakorlati fotóesztétika (1983); Munkácsy Mihály 1844-1900 (Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1983); Szinyei Merse Pál 1845-1920 (Képzőművészeti kiadó, Budapest,1986); Seres János (Miskolc, 1989); Az európai művészet története (Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1989); Holló László (1990); Szalay Lajos (Miskolc, 1990); Szatír-ikon (Felsőmagyarországi Könyvkiadó, 1992); Bevezetés a művészettörténetbe (1993); Önarckép tollal. Egy művészettörténész élete (Szabad Tér Kiadó, Budapest, 1999); Szurokfenyő. Szinyei Merse Pál kései szerelme (Budapest, 2001); Szőnyi és Bernáth (Weltpress Kiadó, Budapest, 2003).
