7.2 C
Budapest
Tuesday, April 16, 2024

A Fotoesszé-pályázat eredménye

Változatlanul nagy érdeklődés és részvételi kedv nyilvánult meg a Sajtófotó Alapítvány másodszor is meghírdetett fotoesszé-pályázata iránt: 37 fotográfus 39 szinopszissal jelentkezett, az utóbbi időben sorvadni kezdett műfaj megújítására. Valamennyi a mai magyar valóság kevéssé feltárt területeinek részletes, elmélyült képi bemutatását tűzte ki céljául.
A nagy számú pályamunkát február 10-én bírálta el az Alapítvány kuratóriuma. Közülük Dezső Tamásnak az újgazdag fiatalok életével és Pólya Zoltánnak a régi magyar mesterségek “képszótárával” kapcsolatos elképzelését találta legígéretesebbnak, és nekik ítélte a kivitelezéshez segítséget nyújtó, egyenként félmillió forintos támogatást. Az október 15-ig elkészítendő képanyag legjavát az Alapítvány kiállításon tárja a közönség elé.
Ezen kívül a kuratórium megvalósításra méltónak ítélte Szarka Klárának a hetvenes-nyolcvanas évek képes magazinjairól írandó tanulmányát (ötszázezer forint), a kaposvári Együd Árpád Általános Művelődési Központ Werner Bischof kiállításának létrehozására vonatkozó (négyszázezer forint), valamint Elek Judit Katalinnak és Erdei Krisztinának a Nők a nőkről kiállítás megvalósításának (háromszázezer forint) ötleteit.

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles