A szakma befogadta, ő számít a legfiatalabb profi természetfotósnak, aki máris azon a szinten dolgozik, mint a nála jóval idősebb kollégái.

Hitvallásom

Már általános iskolás koromban nagyon érdekelt a természetjárás, melyhez nagymértékben hozzájárult lakóhelyem, Pusztaszer környezete és napi kapcsolatom hasonló érdeklődésű emberekkel. Állandóan a pusztát jártam. Harmadikos koromban úgy döntöttem, hogy jövőre már nem járok iskolába, mert írni, olvasni már tudok, a többit pedig a természetben is megtalálom. Tanár szüleimnek tetszett ugyan az ötlet, de szeptemberben, táskával a hátamon ismét az iskola felé kellett vennem az irányt.

Amikor ötödikes koromban névnapomra kaptam egy tekercs filmet, mi más is kerülhetett volna az öreg Zenit lencsevégére, mint a madarász szakkörök csodái?! Az eredmény - ahogyan az ilyenkor lenni szokott - nagy csalódást okozott. A kép közepén egy kis pontban, elmosódva jelent meg az általam fotózni kívánt téma. Apa sokadik magyarázatára is alig értettem, mit és hogyan kell beállítani a gépen a jó fotó érdekében. Blende, rekeszidő, mélységélesség... Mind érthetetlen fogalmak voltak számomra.

Ez a kezdeti csalódás kis híján elvette a kedvemet a fotózástól. De nemsokára Tajti Lacitól, a pusztaszeri természetvédelmi őrtől kölcsön kaptam egy fotópuskát, melynek segítségével már azt tudtam fotózni, amit a távcsövön keresztül láttam. Ezen friss sikerek birtokában egyre inkább az lett a célom, hogy minél közelebb kerüljek a madarakhoz. Sorra készítettem a lessátrakat. Érdeklődtem ugyan az iránt, hogy ezt a többi fotós hogy csinálja, ám, mint az élet egyéb területein, itt sem fogadtam meg mások tanácsát, mentem a saját fejem után. Sokszor éreztem, hogy egy javaslat elfogadásával, sokkal hamarabb értem volna célba, de vonzott a kihívás, hogy az elhatározásaimat valósítsam meg.

Ez a fajta elzárkózás kicsit oldódott bennem, amikor Szegeden kollégista lettem és megismerkedtem Vadász Sándor tanárommal, akinek a segítségével mind felszerelésben, mind tudásban rövid idő alatt nagyot léphettem előre.

Mára a természetfotózás olyan megszállottságot alakított ki bennem, melynek varázsa mindig magával tud ragadni. Bármelyik része örömteli pillanatokkal gazdagít. Sokszor csak behunyom a szemem, órákig gondolkozom, beleélem magam egy újabb fotózásba, vagy egyszerűen csak sétálok a természetben, és a téma adja magát. Törekszem a képeim hitelességére és arra, hogy fotóimban tökéletesen tükröződjön a természet sokszínűsége.

Boldog vagyok, hogy már ilyen fiatalon olyasmiben tudtam elmélyülni, és eredményeket elérni, ami talán egész életemben végigkísér.