“Visszaemlékszem gyerekkoromra, az Apámmal tett túrákra. Már akkor különös hatással voltak rám az utak és a földek melletti kőkeresztek. Kisfiúként néha rettegéssel, néha érdeklődéssel néztem az alakra, és kérdeztem, miért van ez így, ki az ott, miért állnak a keresztek?
Nem tudom, még a mai napig is misztériummal tölt el a szabadtéri hitjelek látványa. Az egész háttér történet ismeretében még inkább.

“Visszaemlékszem gyerekkoromra, az Apámmal tett túrákra. Már akkor különös hatással voltak rám az utak és a földek melletti kőkeresztek. Kisfiúként néha rettegéssel, néha érdeklődéssel néztem az alakra, és kérdeztem, miért van ez így, ki az ott, miért állnak a keresztek?

Nem tudom, még a mai napig is misztériummal tölt el a szabadtéri hitjelek látványa. Az egész háttér történet ismeretében még inkább.

A hittel nem úgy vagyok, ahogy sokan szeretnék, de azt is tudom, hogy sokan így állnak hozzá, mint én. Nem a templomban keresem, hiszen a Megváltó egyik legfontosabb intelme, hogy ne a templomban keressetek. A templombelsőkben erősen érzem az építtetők szándékát: érezd parányi porszemnek magad az Úr jelenlétében. Holott nem erről szól a tanítás, mert az Isten mindannyinkban ott lakozik. A tájban megjelenő templom, kálvária, sír, vagy kőkereszt számomra ezt szimbolizálja. A hit mindenütt jelen van, ha Benned is. Ezért nem nagyok a templomok a képeimen, de ha kell, a kálvária, vagy a kőkereszt akár fölém is nőhet.

Hiszek a jézusi tanítások igazában és erejében, hiszem, hogy van Egy Erő, ami mozgásban és egyensúlyban tartja a Világegyetemet, és hiszem, hogy minden igaz hit egyforma, gyakorolják is akárhogy. Az Ember Hitbe vetett hitét keresem utjaimon, és sokszor az utak mentén lelek rájuk. Miként a magaméra is, mindig új megélésekkel. Erről szólnak ezek a képeim. Fekete-fehérben, néha maximum monokróm tónusokkal, mert így érzem őszintének. A magam hitét csak így tolmácsolhatom, csak másokét színezhetném…”

Vajda János