Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Utazás a világ körül – 2006 – fotópályázat

2005, március 20 @ 00:00 - 2006, január 10 @ 00:00 UTC+0

Ingyenes

Fotópályázat turistáknak, utazóknak!

Fotópályázat turistáknak, utazóknak!

A Magyar Művelődési Intézet kilencedik alkalommal hirdeti meg nemzetközi fotópályázatát Utazás a világ körül címmel. A pályázat célja, hogy az utazás közben szerzett vizuális élményeket minél többen megörökítsék és egy fotókiállítás keretében másoknak is bemutathassák. A nyilvános szerepléssel járó sikerélmény pedig ösztönözze a fényképezőgép tulajdonosokat arra, hogy a jövőben ne csak privát célra készítsenek utazásaikról emlékképeket, hanem a közönségnek is. Ez az út vezethet el a tudatos képalkotásig, amikor már nem a véletleneken múlik egy-egy jól sikerült felvétel. Exponálás előtt tehát érdemes válaszolni arra, hogy mit, hogyan, mivel és miért örökítünk meg utazásunk során. A pályázat címét nem kell szó szerint érteni! Nem követelmény a Föld megkerülése ahhoz, hogy valaki sikeresen szerepeljen a tárlaton. Talán elegendő a szomszédos településre kirándulni, vagy saját környezetüket felfedezni, s máris elkészülhet a pályamű.

Részvételi feltételek

1. A fotópályázaton bárki részt vehet életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. A rendezők kifejezetten biztatják részvételre azokat a turistákat, akik egyéni vagy társas úton jártak a világ bármely országában, vagy éppen idehaza kirándultak, sokat fényképeztek, de még sohasem jutott eszükbe nyilvánosság előtt szerepelni az eredetileg családi fotóalbumokba szánt fényképekkel.

2. A pályázat témája kötetlen . Műemlékfotók, portrék, eseményfotók, tájképek, természet- és állatfotók, városképek, makro-felvételek, stb. egyaránt beküldhetők. A pályaművek két kategóriában nevezhetők: 1. kategória: Magyarországon készült felvételek; 2. kategória: határainkon kívül – bárhol a világban – készült fényképek.

3. Egy pályázó maximum 10 db fekete-fehér vagy színes – bármilyen technológiával készült papírképet küldhet be, a két kategória között bármilyen megosztásban.

4. A beküldött képek mérete 13×18 cm legyen. A fotókat semmilyen hordozó anyagra nem kell felragasztani! Az előre elkészített paszpartuk ablakmérete 12,5×17,5 cm. Tehát az annél kisebb mképeket nem takarja, az ennél nagyobbakat pedig túlságosan is. Ezért fontos a megadott méret betartása!

5. A pályázatra csak olyan felvételeket nevezzenek a szerzők, amelyek öt évnél nem régebben készültek és a korábbi Utazás a világ körül c. fotókiállításon még nem mutatták be őket.

6. Valamennyi fotó hátoldalán olvashatóan szerepeljen a – nevezési lappal egyezően – a kép sorszáma, a szerző neve, postacíme, továbbá az ország, a város, vagy más pontosabban meghatározható földrajzi hely, ahol a kép készült. A rendezők javaslata, hogy mindezeket az adatokat egy öntapadós etikettre írják rá, s csak ezután ragasszák fel a képek hátoldalára. Az alapvető információk nélkül beküldött képeket nem mutatjuk be a zsűrinek.

7. A pályázóknak nevezési lapot kell kitölteni, amelyet a szervezők bocsátanak az érdeklődők rendelkezésére. A nevezési lapon szereplő információk egyezzenek a fényképek hátoldalán olvasható felirattal.

8. A beküldött fotókat minden szerző visszakapja, a pályázati naptárban megjelölt időpontig. A kiállításról jogellenesen eltulajdonított képekért a rendezők felelősséget vállalni nem tudnak, mert nincs teremőr. Ezért kártérítést sem fizetnek. Csak azok pályázzanak, akik ezt a kis kockázatot vállalni tudják. Az elmúlt hét évben összesen 4 kép tűnt el.

9. Díjazás: 1-5. díj: 5.000-5.000 Ft értékű fotóművészeti album; Különdíjak: 40 db fotóművészeti album (3.000-3.000 Ft értékben).

10. A pályázóknak nevezési díjat kell fizetni, amelynek összege: 1.200 Ft/fő, attól függetlenül, hogy hány fényképet küldtek be. Akinek van email címe és ezen értesíthető mindenről, annak a nevezési díja csak 900 Ft . A nevezési díjakat a pályázattal és kiállítással kapcsolatos költségek fedezésére kívánják a szervezők felhasználni. A nevezési díj nélkül beadott fotók nem kerülnek a zsűri elé és nem küldik vissza azokat, de személyesen – előzetes időpont egyeztetést követően – elvihetők.

11. Pályázati naptár: A fotók beküldésének – és a nevezési díj befizetésének – határideje: 2006. Január 10.

12. Zsűrizés: 2006. január 20-ig.

  • Értesítés a zsűrizés eredményéről, a kiállítás helyszínéről és megnyitójának időpontjáról: 2006. március 1-ig.
  • A kiállításra nem került fotók visszaküldésének határideje: 2006. július 30.
  • A fotókiállítás másodbemutatói szerte az országban: 2006. április 30-ig.
  • A vándor-kiállításon szerepelt művek visszaküldése: 2007. július 30.

A fotópályázattal kapcsolatban további információ kérhető a Magyar Művelődési Intézet munkatársától, Győri Lajostól. Postacím: 1011 Bp., Corvin tér 8 . Tel.: (1) 201-5692, (1) 213-8647; Fax: (1) 225-3786; e-mail: gyoril@mmi.hu
Nevezési lap, befizetési csekk ugyanitt igényelhető és a pályaműveket is erre a címre kell beküldeni. A fotók személyesen is beadhatók.

Részletek

Kezdés:
2005, március 20 @ 00:00 UTC+0
Vége:
2006, január 10 @ 00:00 UTC+0
Összeg:
Ingyenes
Esemény címkék:
http://www.mmi.hu/vizual.htm