Helyszín: Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros,
Nagymező utca 20.

Megnyitja: Ocskay Zoltán

Megtekinthető: minden hétköznap 14 és 19 óra, hétvégén és ünnepnap 11 és 19 óra

Adler egyenruhában

Helyszín: Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros,
Nagymező utca 20.

Megnyitja: Ocskay Zoltán

Megtekinthető: minden hétköznap 14 és 19 óra, hétvégén és ünnepnap 11 és 19 óra

Adler egyenruhában

Ahogy egy misztikus történethez illik, kamra mélyéről, üvegek, lomok mögül egyszer csak előkerült egy kis doboz. Benne gyufaskatulyánál alig nagyobb méretű fotók, cakkos széllel, amint régen vágták. A képeken a nagypapa, pontosabban az autója, sőt még pontosabban a második világháború. Történelem autónézetből – akár ez is lehetne Ocskay Zoltán írásának címe.

Íróasztallámpa, nagyító, borzongás. Pedig a képeken semmi horror, nincs halott, ritka a fejfa, szétlőtt ház is alig. De a papírdobozból elősorakozó fekete-fehér kockák híradófilmmé állnak össze, s minden egyes kép mögött ott a história. Talán csak azért, mert az én generációmnak jobbára a másik oldalon lévő kamerák képei jutottak? Lehet. Az viszont biztos, ilyen töménységben nézni más fotográfiáit olyan, mint a leselkedés. Árnyékként állni mögötte, úgy és azt látni, amit o.
1941 nyarán Tima-Horváth Istvánt, a Ford magyarországi képviseletének vezető magyar alkalmazottját, (akkor K1-nek hívták, ma talán helyettes ügyvezető igazgató lenne), behívták katonának. Nem egyedül, hanem autójával. Hogy ő vagy az Adler Trumph Junior volt kívánatosabb a had számára, ne feszegessük, mindenesetre ezzel a megoldással mindenki jól járt. A gazda azért, mert elkerülte a szégyent, ami egy korábbi invitáció alkalmával megesett vele, hogy a váci kerékpáros zászlóalj katonája legyen. (Nagy volt a csúfság, mert Tima-Horváth a húszas évek végén babérokat szerzett motorversenyzőként, s előtte meg utána is kizárólag autókkal és motorokkal foglalatoskodott.) Az Adler szerencséje világos: értő kezekben alaposan megnőttek a túlélési esélyei, a gyorshadtest pedig nyert egy jó kiállású, fegyelmezett szakaszvezetőt és mellé egy olyan autót, amelyet – más hasonló helyzetbe került bevonulókkal ellentétben – nem kopott gumikkal, nagyjavításra szoruló motorral indított gazdája a nagy útra.
Teljesen mellesleg érdekelne, mi volt akkoriban a regula, járt-e a gépkocsivezetőnek gazdasági munka.Ezt a problémát mindazok a volt sorkatonák ismerik, akik hozzám hasonlóan irigyelték a csőrös Csepel sofőrjét, aki teherautója sárvédőjének támaszkodva cigarettázott, míg mi csákányoztunk.

A sofőrnek ugyanis, a mi időnkben, ha szimpla honvéd volt is, nem járt gazdasági munka. Ez a nem jár kifejezés egyszerűen gyönyörű, s hasonlóan ötpontos kadencia a gazdasági munka kifejezés, ami – a nem hadviseltek számára fordítom – általában lapátolást, szemétgyűjtést és hasonló emelkedett időtöltést takart. Aligha kétséges, a sofőrségnek háború idején is sok előnye volt, hogy csak egyet említsek, valószínűleg nem nagyon számítottak rá szuronyrohamnál.

Tima-Horváth István kocsiján kívül vitte magával a háborúba fényképezőgépét és nem kevés riporteri érzéket is. Utóbbi megengedte, hogy olyan képanyag kerüljön ki keze közül, amely elfogulatlanul tudósít a második világháború kis darabjáról. Aligha kétséges, előre tervezetten exponált, sőt exponáltatott, hiszen a képek főszereplője kocsija mellett gyakran önmaga. Első képe – ahogy kerek riporthoz illik – laktanyaudvaron készült, valahol Budapesten. Az Adler lökhárítóján egy civil ül, kicsit fáradtan, a seregbe nyilván akkor sem lehetett öt perc alatt bejutni. Aztán persze már beindult a gépezet, és a következő emlékezetes pillanat egy vagonban pihenő Adlert mutat, melynek első rendszámtábláját Honvédség felirat fedi, fényszóróit légoltalmi fényvető borítja. Irány a Kárpátok keleti lejtője.

Emlékezetfrissítésre előveszem a Magyarország hadtörténete második kötetét. Elképesztő az összhang. A képek akár a könyv illusztrálására készülhettek volna. Tábori repülőtéren áll az Adler, mellette mentőautó és egy Savoya-Marchetti szállítógép. (“A rombolások következtében… július 6-án a 2. gépkocsizó dandárhoz már repülőgépen kellett lőszert előreszállítani, s vonatának lemaradása miatt az 1. hegyi dandár is repülőgépeken kért élelmiszer-utánpótlást.”) Gyakori háttér egy lerombolt híd, épülő vagy kész pontonhíd, felrobbantott viadukt. (“Az esőzések okozta áradás elsodorta a szükségeszközökkel helyreállított átjárók nagy részét, ezért a vonatalakulatok minduntalan elszakadtak a csapatoktól.”) Alkalmi vágóhíd: egy teherautó oldalfalára fellógatott sertést bont az egyenruhás hentes. Nem valami steril a környezet, az út szélén parkol a platós jármű, oldalán nagybetűs felirat, egy részét takarják a katonák, talán MÁVAG VISSZÁRU. (“A szemet ezenfelül az is bántja, hogy a behívott tehergépkocsik a legfantasztikusabb feliratokkal mozognak a hadsereg körletében – Elida Créme, Zwack likor, Hattyú szappan..” .)

És persze főszerepben a sár, amely megállította a gyorshadtest zászlóaljainak amúgy sem túl lendületes menetelését. Bár az Adler Trumpf Junior elsőkerék-hajtása a maga idejében korszerű konstrukciónak számított, azonban favázas, kétajtós karosszériája nem volt túl strapabíró, gyengécske, 1000 köbcentiméteres motorja pedig békeidőben is távol tartotta a hegyek királya címtől. Egy képen hatan tolják, másutt csak ketten, miközben másik két katona ül-fekszik a motorházon, hogy a kerekek kipörgését súlyukkal nehezítsék.

A történetírás feljegyezte, ki volt a Szovjetunió elleni támadás első magyar katonaáldozata, mert az elsőket még nagyon megtisztelték. A Leica is szaporán kattogott, amikor Juhász K. Józseftől, a 22 évesen, 1941. augusztus 22-én meghalt honvédtől búcsút vett a század.

Amint filmre került az is, amikor az Adler már golyófogóként szolgált. A Leica a járdára téve, valószínűleg önkioldóval exponált, míg gazdája a lökhárítón ül, két társa előtte teherautó platója alá bújva, negyedikük pedig puskával kezében a szemben lévő kapualjból figyel.
És még számos hétköznapi pillanat: “Vigyázz! Elg. Tü-ség által belőtt út!” feliratú tábla előtt útvonaltervet elemező tisztek, kiexponál kép az esti körletben meghitt lámpafény mellett térképet böngésző társakról, gatyára vetkőzött katonák ladikban, alighanem élelmezésjavítási céllal beszerzett libákkal. És persze napozás az Adleren, meg szétlőtt Lenin- és Sztálin-szobrok torzói, kiégett harckocsik, minden, ami fontosnak tűnt a hadjáratból egy átmenetileg egyenruhába bújtatott civil számára.

Hogy pontosan mit csinált 1941-ben a 331 DA rendszámú Adler a magyar hadseregben, ma már nem lehet kideríteni. Az azonban bizonyos, hogy épségben hazatért, és az is, hogy prózai sorsra jutott. Eladták. Valószínűleg megviselhette a Budapest-Dnyepropetrovszk túra, ezért vele együtt hazatérő gazdája jobbnak látta egy erőteljesebb Tatra Dinamicra váltani. Később az is a frontra került, de vagy nem volt ott a Leica, vagy pedig azok a képek már nem találták meg a kamra rejtekébe vezető utat.

Ocskay Zoltán