Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Szőlő Jövéstől a borospincéig – fotópályázat

2007, április 29 @ 18:00 - 2008, március 30 @ 18:00 UTC+0

Ingyenes

Kőszeg Város Önkormányzata fotópályázatot hirdet, melynek célja az, hogy az itt élő emberek ill. a városba látogató turisták által készített, a megnevezett témát feldolgozó fotók kiállítás keretében minél szélesebb körben bemutatásra kerülhessenek.

Részvételi feltételek

Kőszeg Város Önkormányzata fotópályázatot hirdet, melynek célja az, hogy az itt élő emberek ill. a városba látogató turisták által készített, a megnevezett témát feldolgozó fotók kiállítás keretében minél szélesebb körben bemutatásra kerülhessenek.

Részvételi feltételek

  • A fotópályázaton bárki részt vehet életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül.
  • A pályázat témája: “Szőlő Jövéstől a borospincéig”

A szőlőtermesztéssel, borászattal valamint az ezekhez kapcsolódó eseményekről – rendezvényekről készült eseményfotókat, tájképeket, természetfotókat, portrékat várunk.

  • Egy pályázó maximum 5 képet, ill. sorozatot (egy sorozat egy műnek számít) adhat be
  • Pályázni minimum 18×24 cm-es papírképekkel lehet, (ezekről kérnénk a negatívot is, illetve digitális kép esetén cd-t melyen az alkotások legalább 300 DPI felbontásúak legyenek). A fotókat semmilyen hordozó anyagra nem kell felragasztani!
  • A pályázatra csak olyan felvételekkel nevezzenek a szerzők, amelyek még nem jelentek meg nyilvánosan! (kiállítás, újság stb.)
  • Valamennyi fotó hátoldalán kérjük olvashatóan szerepeljen a – nevezési lappal egyezően – a kép sorszáma, a kép címe, a szerző neve, postacíme. (javaslatunk, hogy az adatokat egy öntapadós papírra írják rá, s csak ezután ragasszák fel a képek hátoldalára)
  • A pályázónak nevezési lapot kell kitölteni, amelyet szívesen bocsátunk az érdeklődők rendelkezésére. (a nevezési lapon szereplő információk egyezzenek a fényképek hátoldalán olvasható felirattal)
  • A beküldött fotókat NEM küldjük vissza!

Díjazás:

I. díj: 50.000 Ft; II. díj: 40.000 Ft; III. díj: 30.000 valamint a beérkezett alkotásokból kiállítást rendezünk a Szőlő Jövésnek Könyve Ünnepségsorozaton

Pályázati naptár:

  • a fotók beküldésének határideje: 2008. március 31.
  • eredményhirdetés, kiállítás megnyitó: 2008. április 23.

A fotópályázattal kapcsolatban további információ kérhető a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház – ban (Kőszeg, Rajnis u. 9., Tel.:94/360-113, email: jurisics@koszeg.hu), és a pályaműveket is erre a címre kérjük beküldeni.

Részletek

Kezdés:
2007, április 29 @ 18:00 UTC+0
Vége:
2008, március 30 @ 18:00 UTC+0
Összeg:
Ingyenes