Helyszín: Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája
Budapest, I., Színház u. 1-3.

Megtekinthető: naponta 13-18 óra között, előadási napokon a műsor végéig.

Köszöntőt mond: Jonas Skardinskas, a Litván Nagykövetség nagykövet helyettese.

A kiállítás kurátora: Eifert János, a ZOOM Magazin művészeti vezetője

Helyszín: Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája
Budapest, I., Színház u. 1-3.

Megtekinthető: naponta 13-18 óra között, előadási napokon a műsor végéig.

Köszöntőt mond: Jonas Skardinskas, a Litván Nagykövetség nagykövet helyettese.

A kiállítás kurátora: Eifert János, a ZOOM Magazin művészeti vezetője

Nem fantáziakép manapság: az ember és a természet között egyre táguló szakadékot látunk, az ember kezdi elveszti igazi, természeti erejét. A digitális technológia napjaiban maga a fotográfia teszi fel a kérdést: mi igazi és mi csupán fantázia és manipuláció? A tisztán fotóalapú tájképek japán mestere, H. Sugimoto szerint a tájképet a természeti szépség és az emberi érzések közötti diszharmónia jellemzi. A mély gondolatokkal felruházott tájkép Keleten született, a Nyugat még mindig csak a természeti erőket akarja megszerezni. A “Litván tájak” megörökítőjét mely pólus vonzza leginkább? Stanislovas ®virgldas tájképeinek fénykezelése és fényhatása leginkább A. Konciushoz közelít, csak ő egy kicsit hűvösebb, racionálisabb és specifikusabb. Még közelebb esik P. H. Emersonhoz, akit a 19. század végén nagyon foglalkoztatott az angol táj urbanizációja. A litván fotográfus képei rokoníthatók az amerikai C. E. Watkins, vagy A. Adams a kaliforniai Yosemite-völgyről – a Föld teremtésének bibliai idejét idéző – fényképeivel is, bár ő maga a bibliai teremtés egy másik periódusát kedveli inkább: amikor minden a homályba vész. A litván tájképek mások, mint az amerikaiak, így Stanislovas ®virgldas a látványtervezés során a fákat használja arra, hogy hátteret és távlatot adjanak. Tájképeinek egyszerűsége közhelyességet kerülő motívumokat rejt.

Húsz éven át folyamatosan fényképezi témáját, mégis képes arra, hogy váratlan attitűdöt és hangulatot csípjen el. Ezek képezik a “Litván tájak” magvát, amelyek jórészt a Vilnia partján, vagy a Nemunas folyónál, Verkiaiban, az Aukataitija nemzeti parkban és Nidában készültek.

Élete olyan, mint fényképei: utazás a fény felé. Fiatal korában a Vilnius-i Egyetemen tanult és álmodott. Fiatalok egy csoportja felemelt egy zászlót, Litvánia függetlenségének szimbólumát, és Stanislovas ®virgldas néhány évet a távoli Mordiviában töltött a börtöntáborban. Visszatérte után politikai elítéltként bélyegezték meg és nem is álmodhatott a tanulmányok további folytatásáról. A fotográfiában is a legalsó szintről kellett elkezdenie mindent – egy fotóstúdióban diákként. Sokat olvasott, tanult, mesterfokon sajátította el a technikát. Belevette magát a fotótörténetbe, cikkeket írt, jó néhány könyvet kiadott, élményszámba megy, ahogy fel-, és megfejti a fotótörténet nagy kérdéseit! Nála a fotótörténet tájképeinek folytatása: egyazon szeretet az elmúlt napok, a történelem és az idő iránt, mely lassan körbefonja a fatörzseket és ágakat, és a fotópapíron újraéled.

Az 1941-ben született Stanislovas manapság is tanul, azon kívül tanít, dolgozik, munkálkodik a közösségért a Litván Fotóművészek Szövetségében, valamint a Sajtó-, Rádió- és Televízió Alapítványnál. És fényképez… Képein, amelyek a tapintható, kézzelfogható, anyagi és néha talán túlságosan is igazi világot ábrázolják, a fák az égig nőnek, a patak, mely itatóvá válik, kis tavacskává, “könnycsepp Isten szemében”. A horizont meghajlik. És az egész bolygót megtaláljuk egy Litvánia nevű kis területen.

Skirmantas Valiulis

(szerk: Eifert János)