Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

V. Szeretem Nekézsenyt fotópályázat – „Nekézsenyi madarak”

2022, May 28 - 2022, August 10

Az Együtt Nekézsenyért Egyesület fotópályázatot hirdet

V. Szeretem Nekézsenyt Fotópályázat
„Nekézsenyi madarak”

címmel.

Újra Szeretem Nekézsenyt!

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy Egyesületünk az idén is meghirdeti, immár ötödik alkalommal, a Szeretem Nekézsenyt című fotópályázatát.

Ebben az évben is egy témában várunk olyan alkotásokat, melyek

„Nekézsenyi madarak”

témakörben a velünk, s körülöttünk élő madarakat, a minket körülvevő természet szépségét örökíti meg a fotózás mai eszköztárának felhasználásával.  

A kiírással az Együtt Nekézsenyért Egyesület célja, hogy színvonalas, művészi értékű fotók szülessenek falunkról, melyek megjelenítik Nekézseny természeti szépségeit, és kifejezik, hogy miért Szereted Nekézsenyt.

 Pályázati feltételek

A pályázat nyitott és ingyenes, minden amatőr és hivatásos fotós részt vehet rajta lakhelytől függetlenül.

A pályázatra egy versenyző legfeljebb 4 színes vagy fekete-fehér, illetve monokróm digitális fotót nevezhet.

A képek digitálisan vághatóak, javíthatóak.

Pályázati naptár

A pályázati anyag beérkezési határideje: 2022. augusztus 10.

Zsűrizés: 2022. augusztus 22.

A pályázók értesítése: 2022. augusztus 26-ig.

Ünnepélyes eredményhirdetés: 2022. augusztus 27.

További információk a honlapon.

Details

Start:
2022, May 28
End:
2022, August 10
Event Categories:
,
Event Tags:
Website:
https://www.egyuttnekezsenyert.hu/2022/05/27/v-szeretem-nekezsenyt-fotopalyazat/

Venue

Online