Szilágyi Lenke ‘Íróportrék” című kiállítása a Mai Manó házban 2015. május 2-tól megtekinthető. A kiállítás fókuszában a fotós alanya és a fotós kapcsolata áll, az egyszeri pillanat, amely két ember bensőséges párbeszédén alapul.
Helyszín:
Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Mobil: +36 30 505-0455
Telefon: +361 473-2666 Fax: +361 473-2662
maimano@maimano.hu
Megtekinthető:
2015. május 2. ? június 7.
minden hétköznap 14-19 óra között, hétvégén 11-19 óra között
Szilágyi Lenke a kortárs magyar fotográfia megkerülhetetlen alkotója.
Pályakezdésétől, az 1980-as évektől a mai napig fáradhatatlanul alkot. Sajátos képi világot teremtett, új nézőpontból új tónusokkal. 2015 április vége Budapesten a könyvekről és az íróikról szól.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál apropóján a Mai Manó Ház megrendezi Szilágyi Lenke: Íróportrék című kiállítását. Szilágyi Lenke képei kortárs írók bizalmas pillanataiba engednek betekintést. A kiállítás fókuszában a fotós alanya és a fotós kapcsolata áll, az egyszeri pillanat, amely két ember bensőséges párbeszédén alapul. A tárlaton szereplő képek A szabadság színes ceruzái: huszonöt író huszonöt évről című, a Magvető Kiadónál 2014-ben megjelent kötethez készültek.
Szilágyi Lenkéről
Tanulmányait Debrecenben kezdte, 1976-tól él Budapesten, 1980-ban érettségizett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotó szakán. 1998: a Soros Alapítvány Székely Aladár-díja; 1999: Balogh Rudolf-díj. 1980-1981: Kossuth Lajos Tudományegyetem Oktatástechnikai Központjának fotográfusa, 1985-től játékfilmek (elsősorban Grünwalsky Ferenc, Szomjas György, továbbá Detre Gábor, Jancsó Miklós, Kamondy Zoltán, Sopsics Árpád, Szabó Ildikó), színházi produkciók (főként Jeles András) és archívumok (Magyar Színházi Intézet, Egyetemi Színpad, Merlin Színház, Új Színház, Katona József Színház) fotósa, 1990-től a Beszélő c. lap számára dolgozik. 1987-1991: Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagja. 1991-1994: Pécsi József-ösztöndíjas. A MÚOSZ és MFSZ tagja (utóbbit 1990-1992-ben a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának feloszlatása miatt felfüggesztette). 1990: az Első Alkotócsoport alapító tagja.
Majdnem mindig egyedi képeket készít, amelyek nem tűrik a képaláírást vagy kommentárt, s nehezen viselik még egymás társaságát is: önmagukban jelentésteliek, lebegők. Nagyításai többnyire a teljes negatívot megmutatják; nézőpontja a szemmagasságtól az egészen merész nézetekig változik; témájához való távolsága sem állandó. A tónusok rendkívül széles skáláját használja, gyakran túlkeményíti képeit, ezen kívül azonban semmiféle egyéb manipulációval nem él sem a fényképezéskor, sem a sötétkamrában. Képeit mindig maga nagyítja. Témái hol megfoghatatlanok, hol nagyon is hétköznapiak, konkrétak, majdhogynem semmitmondók. Hol egészen megmagyarázhatatlan egybeeséseket, extrém fényhatásokat, árnyékokat, tükröződéseket, nézeteket rögzít, hol a mindennapian narratívakat. Ezt a sokféleséget erős egyéniségével fogja össze. A 80-as évek elején, ahogy megjelent a fotós szakma előtt, képei rögtön rendkívül komoly visszhangra, elismerésre találtak. Az értelmiségi szubkultúra atmoszférájáról számolt be: ?csak úgy? lefényképezte a széthagyott ágyakat, falakat, szórakozóhelyeket, lepusztult bérházakat, a gesztusokat, arcokat, a cigarettákat a szájsarokban. Egy időben fotóit levelezőlapként szétküldte barátainak. Rövidebb ideig a Single Lens művésznevet használta. A fotó prezentálásának akkor szokásos eszközeivel is élt alkalmilag: dokubróm nagyítások, kicsit elnagyolt fotótablók. Munkáit nevezhetjük ?lírai riportnak? vagy társadalmi riportnak, de nem ilyen szándékkal készültek: csupán a létről számoltak be. Számos aktfelvételt is készített a szokásos esztétizálástól mérföldtávolságnyi szemlélettel. A 80-as évek közepével kezdődő ?lírai? utazásai kibővítették témái sorát, s az általa megragadott különös nézetek és mozzanatok körét. Fényképein soha nem törekszik szimbólumteremtő egyszerűsítésre, az érzelmek széles, sokszor ellentmondásos körét szólaltatja meg. Felkészültsége és feladatai alapján professzionális fotóművész, mentalitása ugyanakkor megőrzött valamit a nézelődő ember ártatlanságából. (Bán András, www.artportal.hu)
