18 C
Budapest
Thursday, June 8, 2023

Daróczi Csabáé lett A magyar természetfotó nagydíja

A Varázslatos Magyarország átadta a 2022-es természetfotó pályázatának nagydíját, és megnyitotta idei fotókiállítását a Magyar Nemzeti Múzeumban

A Varázslatos Magyarország 14 éves történetében egyik legnívósabb helyszínén  adták át a VM által és az Agrárminisztérium ajánlásával megalapított díjat, A magyar természetfotó nagydíját. 

 

A Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében április 4-én összegyűlt a magyar természetfotózás és természetvédelem színe-java, fotósok, a nemzeti parkok természetvédelmi szakemberei és természetszeretők töltötték meg a 300 fős patinás termet. 

A 2022-es pályázati évad mezőnye ismét nagyon erős volt, a fotósok 9 pályázati kategóriában, csaknem 4000 fotóval versenyeztek, ezzel gazdagítva a VM több mint 40 ezer természetfotóval rendelkező képgalériáját. A pályázat büszkén vallja, hogy a VM az ország legizgalmasabb és legnagyobb kihívásokkal bíró fotós megmérettetése, hiszen a havi pályázatok mellett a résztvevőknek egész évadon át alkotniuk kell, és képeik legjavát kell benyújtaniuk, ha a képeikre kapott pontszámaik alapján a ranglista élére akarnak kerülni, és meg szeretnék nyerni A magyar természetfotó nagydíját. 

Az évad legsikeresebb fotósa, A magyar természet fotó nagydíjának viselője és az azt megtestesítő Arany Daru szobor tulajdonosa Daróczi Csaba lett, a 2. helyen Kaszás Norbert, a 3. helyen pedig Kocsis Ferenc végzett.

Az est házigazdájaként a népszerű tévés műsorvezető, Gundel Takács Gábor kalauzolta végig a résztvevőket a gazdag, film- és képvetítésekkel tarkított programokon. Az eseményt a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, L. Simon László nyitotta meg, majd Balczó Bertalan természetvédelméért felelős helyettes államtitkár és Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapítója köszöntötte a vendégeket. 

A szakmai zsűri prominens tagjai, Máté Bence, Potyó Imre és Suhadya László természetfotósok, ifj. Vitray Tamás, a National Geographic Magyarország Magazin főszerkesztője, Szilágyi Attila természetvédelmi szakember és természetfotós, valamint Tóth Zsolt Marcell természetfilmes mind megjelentek az esten, Gaál Péter munkájukat megköszönve egy-egy ajándékot adott át nekik, Keleti Éva fotóművész üdvözletét küldte. 

Nagy bejelentéssel is készült a VM: új zsűritaggal bővül a 2023-as zsűrigárda Britta Jaschinski személyében. Az egyedülálló fotóriporteri stílusáról ismert természetfotós és fotózsurnaliszta korunk egyik legbefolyásosabb fotográfusa, aki számos nemzetközi díjat, köztük az év fotóriportere címet is elnyerte. Munkája során gyakran veszélyes helyzetekben, alkalmanként rejtve, titokban dokumentálja a vadon élő állatok és a természet ellen elkövetett bűncselekményeket. Képeiben egyaránt visszaadja a természet szépségét és törékenységét.
Britta Jaschinski Photographers Against Wildlife Crime címmel létrehozott egy nemzetközi fotós csoportot, melynek tagjai a képeikkel segítenek véget vetni a vadon élő állatok illegális kereskedelmének. A neves fotográfus jelenleg a német GDT természetfotós pályázat, a brit Wildlife Photographer of the Year és a World Press Photo pályázatok zsűritagja – 2023-tól pedig a Varázslatos Magyarország csapattagjának is tudhatjuk. Britta egy videóüzenetet küldött a magyar természetfotósoknak, amelyben elmondta, hogy milyen szempontok alapján fogja értékelni az alkotók munkáit. 

 A program egyik meglepetése és fénypontja volt, hogy a színpadon együtt láthattuk az ország nemzetközi szinten is jócskán elismert természetfotósait, akik valaha is megnyerték a Varázslatos Magyarország fődíját. Gundel Takács Gábor egy rögtönzött, kötetlen beszélgetést tartott Máté Bencével, Daróczi Csabával és Potyó Imrével, akik elhozták néhány izgalmas képüket is, hogy ezek készítésének kulisszatitkairól faggathassák egymást. 

Az est második felében adták át a várva várt díjakat. A fő-és alkategóriák első három helyezettjének járó elismeréseket Gaál Péter alapító, a VM-mel 2022-ben közös pályázatott hirdető National Geographic Magyarország magazin színeiben ifj. Vitray Tamás főszerkesztő, az UNESCO Magyar Bizottság képviseletében Dr. Soós Gábor főtitkár, valamint a Theodora ásványvíz képviseletében van der Wildt Nikolett marketingigazgató nyújtották át. A Metrirep különdíját a tulajdonos (és egyben a VM pályázatának szakmai elnöke) Barbalics Nándor, a naturArt különdíját pedig a naturArt Magyar Természetfotósok Szövetségének elnöke, Fáth Péter adta át.

A közönség egy gyönyörű képvetítésben is gyönyörködhetett a ranglista 50-4. helyezettjeinek képeiből, majd a legizgalmasabb részhez elérkezve megtudhattuk, hogy kik lettek A magyar természetfotó nagydíjának dobogósai. A nyerteseknek Gaál Péter, a VM alapítója és Kövesi Eszter ügyvezető adta át díjaikat.  

A 3. helyen Kocsis Ferenc végzett, aki az Arany Daru szobor bronz változatát kapta meg, a 2. helyezett, Kaszás Norbert egy ezüst szobrot vett át, a nagydíjat megtestesítő Arany Daru szobrot pedig Daróczi Csaba érdemelte ki, aki a VM-et immár hetedik ízben nyerte meg. Csaba győzelmének különlegessége, hogy idén kizárólag a kompakt kategóriában versenyzett, csakis mobiltelefonnal és GoProval készített képekkel, ezzel hívva fel a figyelmet arra, hogy a jó természetfotó készítéséhez nem feltétlenül szükséges drága felszerelés, jó fotós szem viszont annál inkább. 

A szobrokat, a Varázslatos Magyarország emblematikus daru logójára utalva, Dienes Szilárd szobrászművész tervezete és készítette, a nagydíjasok e mellett pedig átvehették Skerletz Zsófia festőművész akvarelljeit, amelyet a művésznő a fotósok képei alapján készített el. 

A program zárásaként a látogatók megtekinthették a Múzeumban a 70 alkotó 209 képéből készült kiállítást. A tárlaton kiemelt helyet kapott A magyar természetfotó nagydíja első három helyezettjének portfóliója, de a különböző pályázati kategóriák győzteseinek képeivel is találkozhattak a résztvevők. A kiállításon egy reprezentatív válogatás mutatta be országunk tíz nemzeti parkjának varázslatos természeti világát. A tárlat idén nyolc helyszínen tekinthető meg a fővárosban, illetve vidéki kiállítóhelyeken: 

Magyar Nemzeti Múzeum

  1. április 4. – május 4.

Gödöllői Királyi Kastély – IX. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál

  1. május 5 – 22.

Magyar Mezőgazdasági Múzeum 

  1. május 22. – július 9. – Múzeumok Éjszakája: június 24. 

Magyar Természettudományi Múzeum

  1. július 10. – augusztus 18.

Kölcsey Központ, Debrecen – Virágkarnevál – Botanica Fesztivál  

  1. augusztus 18. – szeptember 16.

K16 Kortárs Galéria, Vác

  1. szeptember 17. – október 17.

Flesch Központa Szigetköz Agórája, Mosonmagyaróvár 

  1. október 18. – november 15. 

evosoft Hugary Kft, Infopark

  1. november 17. – 2024. február 28. 

Díjazottak:

Daróczi Csaba 

A magyar természetfotó nagydíja – 1. hely

1969-ben született Debrecenben, majd Püspökladányban nőtt fel. A természet iránti vonzalma már fiatal korában kezdődött, aztán a 90-es évek elején, a főiskolán került szorosabb kapcsolatba a természetfotózással. 1994-ben került Soltvadkertre, itt fedezte fel a Kiskunságot fotós szemmel, ami, azt vallja, még a mai napig is tart, hiszen a terület számára kifogyhatatlan a jobbnál jobb témákból. E gyönyörű tájat mutatja be Folyók gyermeke című, első könyve. Minden téma érdekli, ami élményt nyújt, és amiben esélyt lát egy jó kép készítéséhez. Szívesen vesz részt fotópályázatokon, ezeken szép sikereket ért már el, nemcsak hazai, hanem világviszonylatban is. Csaba a Varázslatos Magyarország egyik legrégebbi versenyzője és kiemelkedő sikereket elérő fotósa. 2010 óta 247 pályázaton vett részt, és 683 képpel versenyzett. A 2020-as és 2021-es évben a zsűri tagjai között pontozta a versenyzők képeit. Már hatszor nyerte el a VM fődíját, majd 2022-ben az addig elért sikereiért megkapta A magyar természetfotó tiszteletbeli nagydíját. A 2022-es évadban ismét visszatért a versenymezőnybe, ahol rendhagyó módon kizárólag mobiltelefonnal vagy bridge-rendszerű géppel készített fotókkal versenyzett a kompakt kategóriában. Képeivel méltán nyerte el A magyar természetfotó nagydíját 2023-ban.

Kaszás Norbert 

A magyar természetfotó nagydíja – 2. hely

Gyermekkorát Pilismaróton töltötte, a festői szépségű Dunakanyarban. A házuk közel volt egy patakhoz, így mondhatni, a patakparton nőtt fel. Akkor jött rá, milyen szépségeket is rejt magában a növények és állatok világa, s ezért tűzte ki célul, hogy megörökítse a csodálatos színeket, fényeket, hangulatokat és a változatosságot, mely körülvesz bennünket. Absztrakt művészi formába öntött, jellegzetes makroképeivel törekszik az egyediségre, szeretné megmutatni az embereknek azt a világot, amelyet ő lát a kameráján keresztül. A kísérletezés művészetének egyik alapeleme, rengeteget kísérletezik a különböző kompozíciókkal, beállításokkal és világítással. Sokszor előre megtervezi a képek kompozícióját, s makrofotóival parányi, titokzatos világot tár a nézők elé. Célja, hogy megállító erejű, gondolatokat, érzéseket kiváltó felvételeket készítsen, s hogy ráébresszen minket arra, hogy egy csodálatos világban élünk. Számára akkor jó egy természetfotó, ha az egyedi, újszerű, megismételhetetlen, és még technikailag is pontos kivitelezésű. Első képét 2004-ben készítette, azóta pedig óriási utat tett meg, számos nemzetközi természetfotós pályázaton ért el kategóriagyőzelmet, három évvel ezelőtt pedig AFIAP-művész lett. A VM pályázatára 2017-ben regisztrált, azóta 50 pályázaton vett részt 130 beküldött fotóval.

Kocsis Ferenc

A magyar természetfotó nagydíja – 3. hely

Alkotói hajlama gyermekkora óta kíséri életútján, klasszikus zenét tanult, és zenét szerzett, a hétköznapokban közgazdászként tevékenykedik. A fotózás édesapja miatt már fiatalon az élete részévé vált, de komolyan csak 2016-ban kezdett el foglalkozni vele. A természet szeretete miatt hamar a természetfotózás felé fordult, eleinte mindent kipróbált, de hamar rátalált a makrofotózásra. Úgy véli, kiemelkedő természetfotó akkor születik, ha a fotós jól ismeri a környezetét és a fajt, amit fotózni szeretne. Nagy kedvence a makro-akciófotó, szívesen kap lencsevégre repülő rovarokat, de szereti az egyéb apró élőlényeket is megörökíteni azok saját, parányi csodavilágában. 2020 óta számos Mafosz, FIAP és természetfotó pályázaton kerültek falra a képei. Belekóstolt a filmezés világába is, kategóriahelyezést is elért e területen, és a zeneszerzés is visszatért az életébe. Vallja, hogy a fényképezés elsősorban nem a díjakról szól. Azért fotózik, hogy képein keresztül megmutassa a természet szépségét, a fajok gazdagságát, a képeken való elmélkedés pedig mélyíti a mindennapok környezeti tudását, és erősíti a biodiverzitás fontosságának hangsúlyozását. A VM fotópályázatán 2018 óta vesz részt, azóta 116 pályázaton indult.

Kategóriahelyezettek 

Főkategóriák: 

A Varázslatos Magyarország természeti szépségei

  1. Boronkai Miklós
  2. Kandolka Károly
  3. Kaszás Norbert

A Varázslatos Magyarország madarai

  1. Szomju László
  2. Cirkos Veronika
  3. Hati Tamás

A Varázslatos Magyarország egyéb állatai

  1. Kocsis Ferenc
  2. Micskó Zoltán
  3. Vass Szabolcs

A Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből

  1. Daróczi Csaba
  2. Németh Lajos ifj.
  3. Oláh Attila

Alkategóriák: 

Ember a természetben

  1. Halmos Endre
  2. Németh Lajos ifj.
  3. Pászthy Dávid

Képek a nagyvilágból

  1. Horesnyík Ervin
  2. Kis Szilveszter
  3. Hati Tamás

Mozgásban a természet

  1. Kocsis Ferenc
  2. Pintér Henrietta
  3. Mayer Mária

Kedvenc színünk: a természet zöldje – National Geographic

  1. Kocsis Ferenc
  2. Völgyi István
  3. Dr. Barsi Ernő

Jeles napok – UNESCO

  1. Simay Attila
  2. Barta Andrea
  3. Mátraházi Tibor

Sokszínű Balaton-felvidék – Theodora

  1. Hencz Judit
  2. Ceglédi Ádám
  3. Borbély Krisztián

Különdíjak

Közönségszavazat

Mátraházi Tibor

Varázslatos Magyarország Portfólió-díj

Ambrus Tímea

Szűcs Boldizsár

Ember a természetben – Metrirep-különdíj

Gaál Zoltán Péter: Szívbe zárva, avagy várom a párom c. képéért 

Hencz Judit: Mélytó utca 22. c. képéért 

Mayer Mária: A Keleti pályaudvar fecskéi c. képéért

naturArt-különdíj

Szűcs Boldizsár: Ungóliánt Valinorban c. képéért

A kiállításon szereplő képek alkotói: 

Daróczi Csaba
Kocsis Ferenc
Kaszás Norbert
Szűcs Boldizsár
Ambrus Tímea
Kőszegi Dániel
Mátraházi Tibor
Kis Szilveszter
Fáth Ádám
ifj. Némeht Lajos
Halmos Endre
Pászthy Dávid
Hati Tamás
Völgyi István
Völgyi Sándor
Dr. Barsi Ernő
Borbély Krisztián
Hencz Judit
Ceglédi Ádám
Simay Attila
Barta Andrea
Micskó Zoltán
Vass Szabolcs
Oláh Attila
Szomju László
Cirkos Veronika
Boronkai Miklós
Kandolka Károly
Kékesi Henriette
Orliczki Attila
Dósa László
Ekler László
Gaál Zoltán Péter
Rajki Gábor
Tálos Csaba
Katona Péter
Kovács Dániel Csaba
Kurti Gábor
Kuti Péter
Nagy János
Tomori Zsolt
Urbán Helga
Benke Péter Valentin
Gyenti Balázs
Kronavetter Tamás
Darányiné Bakos Éva
Mayer Mária
Nádor Zsuzsanna
Udvardi László
Mihályi Dániel
Sepsi Péter
Vojnits József
Bóni Imola
Pintér Csaba
Dr. Jantyik Tibor
Dr. Rátkainé Kádár Andrea
ijfú Szujó Béla
Palcsek István
Herczeg Kinga
Kálovics Enikő
Kártyás Gergő
Seres Ádám Zoltán
Szeifert Gábor
Gárdonyi Annamária
Herendy Adrienn
Litauszki Tibor
Botos Éva
Bercsi Gábor
Kiss Andrea
Horesnyík Ervin

 

Az élő közvetítés visszanézhető: https://www.youtube.com/watch?v=RAAM-QQFgAQ&t=2s

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,442RajongókTetszik
199KövetőKövetés
609FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles