29 C
Budapest
kedd, június 28, 2022
Kezdőlap!újdonságCikkajánló: Ez lehet a történelem legdrágábban eladott fotója - Punkt

Cikkajánló: Ez lehet a történelem legdrágábban eladott fotója – Punkt

“Man Ray 1924-ben készült Le Violon d’Ingres (Ingres hegedűje) című fotóját a Christie’s idén májusban 5 millió dolláros kikiáltási áron bocsátja aukcióra, ami a fotóárverések történetében rekordösszegnek számít. Amint arról a Wall Street Journal elsőként beszámolt, a szervezők arra számítanak, hogy az ikonikus kép 5 és 7 millió amerikai dollár közötti értékben, körülbelül 1,5 milliárd és 2,2 milliárd forint között kelhet el, mely eredménnyel a „világ legdrágább fotója” címet kaphatja meg.
A jelenlegi fotóárverési rekordot a 4 338 500 amerikai dollárért 2011-ben elkelt Andreas Gursky-kép, a Rhine II című fotó tartja. (Peter Lik amerikai fotográfus 2014-ben 6,5 millió dollárért adta el a Phantom című alkotását, de az eladást soha nem sikerült bizonyítania, és a vevő sem jelentkezett, így a Rhein II továbbra is a világ legdrágább fotója.)

Man Ray két másik alkotása már évek óta a valaha eladott legdrágább fényképek között szerepel: a Noire et Blanche (1926) 3,13 millió dollárért kelt el a Christie’s párizsi aukcióján 2017-ben, a Tears című fotója (1936) pedig 2,17 millió dollárért kelt el 2017 májusában szintén a Christie’s által New Yorkban.

Man Ray – aki a szürrealizmus egyik meghatározó alakja volt – 1890-ben született Philadelphiában Emmanuel Radnitzky néven. Huszonegy évesen költözött New Yorkba, ahol megsimerkedett Edward Sreichennel és Duchamp–mal is. 1921-ben költözött Párizsba, és egy évvel később már saját műtermet nyitott a Montparnasse-on.

1922-ben jelentette meg (rayogramnak nevezett) fotogramokat tartalmazó albumát, a Les Champs délcieux (Bűvös mezők) címmel. Man Ray absztrakt képeit szubjektív belső világának álomszerű, szürrealisztikus kivetülése jellemzi. Szerteágazó képzőművészeti tevékenysége mellett a fototechnikában – kiváltképp a különleges laboratóriumi eljárásokban – a brómezüst fényérzékeny réteg manipulálásában rejlő kifejezési lehetőségek legaktívabb kikísérletezője volt. Újfajta vizuális hatásokat ért el a kép negatívba való átfordításával, a szolarizációval, a relief-technikával, a tónusok redukálásával, a fotografikával, a többszörös expozícióval, a részletekre való erőteljes ráközelítéssel, különleges fényvetítésekkel, s más számos, a naturalisztikus ábrázolástól meghökkentően eltérő bemutatásmóddal. – írta munkásságáról Tőry Klára az A fényképezés nagy alkotói című könyvében.

Fotó: Man Ray: Le Violon d’Ingres (Ingres’s Violin), 1924 © Christie’s

 

Az eredeti cikk  szerzője : BAKI LÁSZLÓ – Punkt

 

Budapest
tiszta égbolt
29 ° C
32.7 °
28.9 °
49 %
4.1kmh
0 %
ked
32 °
sze
37 °
csü
37 °
pén
37 °
szo
29 °

További friss hírek