péntek, július 30, 2021
Kezdőlap!ajánlottElhunyt Schwanner Endre fotográfus (1928-2021)

Elhunyt Schwanner Endre fotográfus (1928-2021)

93 éves korában elhunyt Schwanner Endre.

Akik ismerték és szerették, azoknak ez sokkal több. Bencés gimnáziumban érettségizett és ott kialakult életszemlélete élete végéig sajátja maradt. Szerény, önmagához nagyon szigorú, de másokkal szemben mindig segítőkész ember volt. Pályája elején főleg motorversenyeket fényképezett, majd a színház és a zene lettek kedvenc témái. Kiemelkedő technikai tudása révén Schwanner Bandi – ahogyan a szakmabeliek emlegették – egy intézmény volt. 17 évig tanított a MÚOSZ fotóriporter iskolájában. Tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a (rövid életű) Magyar Fotóriporterek Kamarájának. Sok évtizedes alkotómunkája, megannyi fotókiállítása után, élete végéhez közeledve kapta első állami kitüntetését, a Balogh Rudolf-díjat. Az utóbbi időben egyre gyakrabban emlegette szeretett feleségét, Ágit, mondván, legszívesebben menne már utána. Most teljesült a kívánsága. Halálával a magyar fotográfia egy legendától búcsúzik.

Módos Gábor

Schwanner Endre FotoKlikk Index oldala

NoGun
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

További friss hírek