Egy hideg téli hajnalon különös látvány fogadta az arra járót a Vértes-alján fekvő gánti bauxitbányában.
Az elhagyott iparterület – máskor száraz, vörös por borította – katlanjában arasznyi vastag jégtűkristályok szőnyege fedi a talajt.
Csikorgó, fagyos volt a reggel, amikor fotós kollégánk a felhagyott gánti bauxitbányához tett kirándulást családjával. A vörös kő- és porsivatagban csak néhány csenevész bokor nő; a hajdan Magyarország nehéziparának húzóágazatát, az alumíniumgyártást tápláló katlan ma kietlen, marsbéli táj. Az egykori bányaüzem minden évszakban kedvelt helyszínt kínál a fotósoknak, ám az a téma, amely ezen a december végi hajnalon szó szerint Darányi Zsolt lába előtt hevert, a sokat tapasztalt természetjárót is meglepte.
„A talaj a megszokott vörös színű, ám a felszíne göröngyösebb volt, és alatta mintha csillogott volna valami. Ahogy lehajoltunk és közelebbről megnéztük, kiderült: arasznyi, jégből álló tűkristályok szőnyege húzódik a legfelső réteg alatt. A jég megemelte a talaj felszínét, és azzal együtt meglepően nagy köveket is. Ez a fagyos tünemény csak a vízszintes, sima területeken volt látható, s amint lejtőssé vált a talaj, hirtelen vége szakadt. Soha, még hasonlót sem láttam, pedig elég sokfelé megfordultam már” – idézte fel a látottakat Zsolt. Másnap hajnalban újra elzarándokoltak Gántra, hátha más fényviszonyok között jobb felvételeket tud készíteni a jelenségről, de addigra tönkretette azt az olvadás: a jégből készült „subaszőnyeg” szálai összekuszálódtak, az addig csillogó-villogó jégtűk kristályerdeje összeomlott.
Vajon mi ez a jelenség? Hol, milyen körülmények között, s ami a legfontosabb: hogyan és mi okból jön létre? Kérdéseinkkel a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának (DE TTK) kutatóihoz fordultunk. Mint kiderült, ez a tünemény a Kárpát-medence tájékán nem túl gyakori, de korántsem ismeretlen. Neve is van: jégtűemelés.
„A képeken látható jelenség a felszínközeli periglaciális folyamatok csoportjába tartozik (periglaciális környezet: ahol a víz geomorfológiai hatását annak felszín alatti állandó vagy időszakos szilárd halmazállapota irányítja – a szerző). Ezek általában közvetlenül a felszínen vagy néhány deciméteres mélységig terjedően hatnak. Ezeknek a folyamatoknak a többsége lassú, és nagy területeket érinthetnek, de nem látványosan mennek végbe, elbújnak a talaj felső, vékony rétege, vagy az avar alatt” – magyarázta Balázs Boglárka, a DE TTK Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének adjunktusa, hogy miért találkozunk oly ritkán ezzel a jelenséggel.
A leginkább szembeötlő ilyenkor a fagy emelő hatása. A kövek, kavicsok a jobb hővezető-képességük miatt gyorsabban lehűlnek, mint az őket körülvevő, finomabb anyag, ezáltal jéglencsék vagy jéglemezek keletkezhetnek. Minthogy pedig a jég térfogata 9 százalékkal nagyobb, mint a vízé, így a képződő jég megemeli a fölötte található köveket, szemcséket. „A jégtűemelés esetében a jégkristályok szintén gyorsabban nőnek a kövek alatt, ezzel magyarázható, hogy a jégrostok a felszínre merőlegesen, lefelé nőnek. Méretük a pár millimétertől akár 10-15 centiméter nagyságig is terjedhet” – tudtuk meg Balázs Boglárkától.
„A jelenség függ a környező anyagoktól, elsősorban a talaj szerkezetétől, vízgazdálkodási tulajdonságaitól. Leggyakrabban vízfolyások, patakok mentén alakul ki, ahol porózus a talaj, ugyanakkor nagy a nedvességtartalma. Ezeken a feltételeken kívül kiemelt fontosságú a környezet hőmérséklete. Jégtűemelés akkor következik be, ha a talaj hőmérséklete fagypont felett, a levegő hőmérséklete pedig fagypont alatt van” – válaszolta kérdésünkre Lázár István egyetemi adjunktus, a DE TTK Meteorológiai Tanszékének munkatársa.
Ahhoz tehát, hogy ez a különös tünemény létrejöjjön, sok feltételnek kell egybeesnie, ami nem gyakori, ám a legkevésbé sem lehetetlen. A gánti jégtűemelést talán csak az teszi némiképp különlegessé, hogy már-már sivatagi környezetben, egy máskor csontszáraz bányakatlanban alakult ki. Darányi Zsolt elbeszélése alapján azonban érthetővé válik, hogyan jöhetett létre itt a jelenség. A fotós látogatása előtti napokban rengeteg eső esett, és decemberben szokatlanul enyhe volt az idő. Ekkor érkezett egy kemény hidegfront csikorgóan fagyos éjszakával, ami erősen lehűtötte az eső áztatta talaj felszínét. Az így átfagyott, murvás felső rétegből ekkor kezdtek lefelé nőni a vékony, oszlopszerű mértani formákba rendeződött jégkristályok, amelyek megemelték a terep felületét, rajta kisebb-nagyobb kövekkel.
A szakértőktől megtudtuk azt is, hogy a jégtűemelésnek nincs számottevő hatása az érintett terület növény- és állatvilágára, ám ha újra és újra bekövetkezik, akkor eróziós, talajromboló tényezőként jelentkezhet. „Olvadáskor a kövek, kavicsok alatti hézagokba oldalról finomabb anyag érkezik, így azok a korábbi helyükre már nem jutnak vissza. Ha mindez lejtőn történik, akkor a megemelt anyagot a gravitáció lefelé vonzza, így akár centimétereket is képes elmozdulni. Ha ez a fagyás-olvadás ismétlődik, akkor a jégtűemelés nagy tömegeket képes lassan lefelé mozgatni, s így jégtűs talajfolyás is kialakulhat” – részletezte a jelenség hatásait Balázs Boglárka.
A hazánkban megszokott időjárás normális körülmények között nem igazán kedvez a jégtűemelés kialakulásának. Nem lehetetlen azonban, hogy a klímaváltozás e tekintetben is újat hoz, és a korábbiaknál gyakrabban jön a tél közepi langyos esőkre hirtelen sarki hideg. Így nem kell csodálkoznunk azon sem, ha újra jégtűemeléssel találkozunk a gánti bánya máskor csontszáraz marsbéli táján.
Írta: Horváth Árpád, Fényképezte: Darányi Zsolt
