A zsűria pályázatban meghirdetett valamennyi kategóriadíjat odaítélte.
és elnyerte a Képriport sorozat III. helyezését MA5720: az utolsó Malév járat c. képriportjáért
Marton Szilvia, szabadúszó nyerte el Abortus arteficialis c. képével.
aki elnyerte a Hír kategória I. díját, a Képriport kategória 2. díját valamint a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia egyedi kategória II. helyezését is.
aki elnyerte a Sport egyedi kategória II. helyezését is.
aki elnyerte a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia sorozat kategória III. helyezését is.
Vélemények a zsűri tagjaitól
Filip Horvat, fotóriporter, az AP horvátországi tudósítója, a XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrielnöke:
Két évvel ezelőtt vettem részt először a Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrijében, amikor Szlukovényi Tamás volt a zsűri elnöke. Már akkor mély benyomást tett rám az a felelősségteljes döntési folyamat, amelyben végül megszülettek a végeredmények. Most, hogy az idei zsűri tagjai engem választottak meg elnöknek, volt mire hagyatkozom, volt mire építenem és megtiszteltetésnek éreztem az elnokséget. Az első alkalommal nagy meglepetés volt számomra a nyilvános zsűrizés, a jelentős számú nevezés és a díjazás módszere, a kategóriák felett álló nagydíj, amelyet addig máshol nem tapasztaltam.
Most, a zsűri elnökeként, elvileg nagyobb felelősség hárult rám, de csak elvileg, mert a zsűri tagjai annyira egységesen gondolkodók, egymásra figyelők, kiválóan érvelők voltak, hogy nem kerültem olyan helyzetbe, amikor az én elnöki szavazatom döntötte volna el egy-egy kép megítélését. Mindig, minden vitatott kérdésben konszenzusra jutottunk.
A végső díjazásnál derült ki számunkra is, hogy nagyon sok jó anyaggal pályáztak fiatal fotósok és ezért minden elismerésem az övék. Azt már kevésbé tartom szerencsésnek, hogy az idősebb fotográfusok alig érdeklődnek a pályázat iránt, de ennek az okát nem ismerem.
Általános jelenség, hogy egyre kevesebb fiatal választja a fotóriporteri pályát és az, amit a pályázati anyagok alapján itt tapasztaltam azt mutatja, hogy ez alól Magyarország kivétel. A pályázatra beérkezett anyagok általában magas színvonalúak voltak, de két évvel ezelőtt több volt a látványosabb pályamű . Talán azért, mert 2010-ben több olyan esemény történt, amelyet látványosan lehetett megörökíteni. A tavalyi történések viszont több gondolkodást és munkát igényeltek a fotósoktól ahhoz, hogy színvonalas anyagok készülhessenek. A mostani pályázati anyagoknál kiegyenlítettebb volt a mezőny a kategóriákban, nem voltak nagyon kiugró és nagyon gyenge anyagok, mint az megtörtént két évvel ezelőtt.
Számomra mindig fontos az a történés, történet, amelyről a képek beszélnek és nagyon jó volt, hogy a magyar zsűritagok mindenkor segítettek ezek megértésében. A jövőben talán szerencsés lenne, ha a legutolsó körben, a díjazások odaítélésekor, angol fordításban is olvasni lehetne a képaláírásokat.
Az AP és a New York Times külsős tudósítójaként sok kemény és nehéz helyzetet éltem meg a délszláv háborúban. Mégis a legemlékezetesebb év, számomra 1989 volt, amikor az egyik lányom született és én akkor éppen Budapesten fotografáltam a rendszerváltás előtti izgalmas eseményeket. Nagyon bántott, hogy nem lehettem a feleségemmel a lányom megszületésekor, de ekkor készítettem azt a képet, amely Time magazin címoldalára került.
Stéphane Arnaud,az AFP Photo főszerkesztő-helyettese:
Nagyon örültem a felkérésnek és az a három nap, amelyet itt töltöttem, nagy benyomást tett rám, mert ez volt az első alkalom, hogy egy fotópályázat zsűrijében közreműködtem. Komoly koncentrációval igyekeztem kivenni a részem a döntésekből, mert tudom, hogy a fotósok számára mennyire fontos az, hogy a szakértők miként ítélik meg a képeiket. A kortárs magyar fotóriporterek közül Gárdi Balázs és Kisbenedek Attila, az AFP tudósítója nevét és munkásságát ismertem eddig. Most, hogy több ezer képet néztem végig, azt mondom: azok az egyedi képek és sorozatok, amelyek a legjobb öt közé jutottak a kategóriájukban, bárhol megállnák a helyüket.A hiányérzetem, hogy a hír és képriport kategóriában nem indultak jelentősebb külföldi eseményeken készült felvételek.
Számomra azért is jelentett nagy élményt a zsűrizés, mert a fotóügynökségnél nem szokás a képekről beszélni és hosszú idő után most éltem meg azt, hogy profi fotósokkal együtt elemeztük, értékeltük a képeket. A fotóügynökségnél a legkevesebb szó a képekről esik, sokkal inkább a logisztikáról, a szerződésekről, a gyorsaságról.
A munkám során elsődlegesen a fotók hírértékére figyelek és jó érzéssel tapasztaltam, hogy a pályázati anyagoknál a portré kategórián kívül nem voltak olyan képek, sorozatok, amelyeknek ne lett volna valamilyen hírértékük Ez dicséretes, mert a sajtófotó pályázatokon sokkal inkább ezeknek van létjogosultságuk, mint a művészkedő, a fotós személyiségét erőteljesen kihangsúlyozó képeknek.
A zsűrizés végeredményével nagyon elégedett vagyok, mert valamennyien komolyan vettük a feladatunkat, hasonló módon gondolkodtunk és a végeredményben markánsan benne van az én véleményem is.
Jó érzéssel megyek haza, sőt bármikor szívesen jövök újra, ha hívnak, mert sokat foglalkoztam a magyar sajtófotó múltjával, a világhírűvé vált magyar fotográfusok életművével és általuk korábban is különös vonzalmat éreztem Magyarország és a magyar fotográfia iránt, Nagyon örülök, hogy eljutottam ide.
Petr Josek, a Reuters csehországiés szlovákiaivezető fotóriportere, a 2012-es cseh sajtófotó pályázat zsűrielnöke, aki a korábban felkért Marian Pauer fotótörténész balesete miatt, beugróként vállalta a felkérést:
Újdonság és érdekesség volt számomra, hogy ellentétben a cseh sajtófotó pályázattal, ahol hagyományos módon kópiákat zsűriznek, itt minden elektronikusan történik. Gyorsabb, és sokkal kényelmesebb, mert ülni kell és nézni a képernyőt, ellentétben a cseh gyakorlattal, ahol most négyezer képet kellett ?legyalogolni? és úgy bírálni. Ilyen bírálati módszerrel még nem találkoztam, jónak tartom, bár, amikor sajtófotóról van szó, megnyugtató a képeket kinyomtatva látni, hiszen, a képernyőn a fotóknak másfajta tulajdonságai dominálnak, mint nyomtatásban. A két pályázatnál alapvetően azonosak a kategóriák, a különbség, hogy nálunk nincs külön egyedi kép és a sorozat, de ez a gyakorlat tetszik nekem.
Különbség még, hogy nálunk létezik az aktuális kategória, amelybe azok a felvételek kerülnek, amelyek elkészítésére nem tudott előre felkészülni a fotós és a riport kategória, amelybe azok a képek kerülnek,, amelyekre előre, megfontoltan és átgondoltan készülhetett.
A magyar pályázati anyagot végignézve úgy gondolom, hogy a magyar és a cseh sajtófotó azonos szinten áll. Meggyőződésem: nincs jelentősége annak, hogy a fotós hol született, vagy éppen hol dolgozik, legyen bár magyar, cseh, vagy amerikai, csak a képek minősége és a fotográfus szakmai felkészültsége számít. Ugyanúgy, mint a muzsikusoknál: mindegy, hogy honnan jött, a lényeg, hogy miként muzsikál.
A magyar sajtófotósok munkáit korábban is ismertem, több alkalommal jártam már Budapesten, több helyen dolgoztam együtt magyar fotográfusokkal, akik között több barátom is van. Így nem ért nagy meglepetés a mostani pályázati anyagot megnézve. Annak örültem, hogy sok fiatal fotográfusnagyon jó színvonalú munkáját láttam.
Jó érzés volt ebben a zsűriben részt venni, mert nagyon egységes és következetes volt és mindenki hasonlóan gondolkodott. Természetesen voltak nézetkülönbségek, de azokat sikerült vitázva, beszélgetve feloldani, még akkor is, ha valakiben maradt egy kis tüske azért, mert alul maradt az álláspontjával. A végeredmény azonban mindannyiunk számára vállalható.
Pataky Zsolt, fotográfus:
A magyar sajtó válsága beszűkítette a hazai fotográfusok lehetőségeit és ez tükröződött az idei sajtófotó pályázatra benyújtott pályamunkákon is. A tavalyival ellentétben idén hiányoztak a külföldi válságövezetekben, háborús helyzetekben készült fotók, a pályázók inkább a hazai és a környező országok eseményire, az itt élő emberek problémáira koncentráltak – több-kevesebb sikerrel. Nem nagyon láttam igazán kiemelkedő alkotást. 2012 az olimpia éve volt. A sportfotós kollégáknak sikerült magas színvonalon bemutatni a londoni magyar sikereket, dicső pillanatokat, de örömteli volt, hogy nem feledkeztek meg a hazai sportesemények kevésbé csillogó lehetőségeiről sem. Ezt bizonyítja zsűri szimpátiáját elnyerő, a kategóriában 3. helyezést elérő alsóbb osztályú labdarúgó mérkőzést bemutató nagyszerű alkotás is.
Hajdu D. András, az (origo) fotóriportere
A pályázat több szempontból is tanulságos volt számomra. Egy gyakorló fotós szemével nézve a legmeglepőbb talán az volt, hogysokértékes anyag vérzik el a zsűrizés közben azon, hogy a sorozatok rosszul vannak összerakva, és ezért egy-két fölösleges vagy gyenge kép díjakra esélyes anyagokat tesz tönkre. Több száz sorozat végignézése és elemzése után egyértelmű a konklúzió: a (végiggondolt, jól szerkesztett) kevesebb valóban több.
A beérkezett anyagok alapján úgy látom, hogy a kategóriákon a jövőben finomítani kellene. A nemzetközi pályázatokon meglévő ?daily life? kategória ugyanis nálunk hiányzik, ezért fantasztikus zsáneranyagoknak olyan hírértékű sorozatokkal kell megmérkőzniük, mint például a mostani nagydíjas Malév-sorozat. Így hiába szeret és díjazna a zsűri egy-egy könnyedebb, a mindennapi életet bemutató, kiemelkedő anyagot, ha a végső kérdést úgy kell feltennünk, hogy a képriport sorozatot mondjuk egy cirkuszi zsáner vagy a Malév-csődről szóló tudósítás nyerje.
A mostani zsűrizés meglehetősen egyöntetű volt. Nem volt ritka, hogy a tízes skálán mind az öten ugyanazzal a pontszámmal szavaztunk; a három nap alatt alig akadt olyan eset, amikor egy-egy anyag megítélésénél markáns véleménykülönbségek alakultak ki. Amikor ez mégis előfordult, szakmai érvek mentén elég gyorsan zöld ágra tudtunk vergődni, és képesek voltunk elfogadható kompromisszumokat kötni. Véleményem szerint a zsűri nagyon nyitott volt az új témákra, és díjazta is, ha valamelyik fotós újszerű történetekre fókuszált, és nem a már mindannyiunk által sokszor látott, klasszikus anyagokat dolgozta fel újra.
A legfontosabb mégis az számomra, hogy a jegyzőkönyv lezárásakor jó érzéssel írtam alá a végeredményeket, mert csak egyetlen kategória esetében gondoltam azt, hogy a végső sorrend kialakításakor nem a legjobb döntést hoztuk. Mivel azonban ez esetben mind a négy zsűritag ellenem szavazott, végül azt kell, mondjam, hogy a többség akarata itt is érvényesült, és szakmailag vállalható végeredmények születtek.
A XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázat teljes körű informatikai támogatását, valamint a zsűrizés élő közvetítését a kreatív IT megoldások szállítója, az eOX biztosítja saját fejlesztésű eContest rendszere segítségével.
A XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázat vizuális főtámogatója a DNN Professional Graphics, az élvonalbeli vizuális megoldások szállítója, a minőségi projektorok, LCD monitorok, interaktív eszközök disztribútora.
A sajtófotó pályázat díjnyertes fotói a ?képek? mappában találhatók.
A fotók közlése kizárólag a sajtófotó pályázatról és kiállításról szóló hírek, tudósítások, publikációk esetében jogdíjmentes.
DÍJFELAJÁNLÓK
NAGYDÍJAK:
Magyar Újságírók Országos Szövetsége
Emberi Erőforrások Minisztériuma
KÜLÖNDÍJAK:
Audi Hungaria Motor Kft. Cultiris Kulturális Képügynökség, Erste Bank, Ringier Kiadó Kft.
KATEGÓRIADÍJAK:
Blikk szerkesztősége, Canon Hungária Kft., Europress Képügynökség, GDF SUEZ,HVG szerkesztősége, MTVA/Magyar Távirati Iroda nonprofit Zrt., Népszabadság, NIKON Kft.
A díjak átadására a XXXI. Magyar Sajtófotó Kiállítás és a Tisztelgés Hemző Károly előtt című kísérő kiállítás ünnepélyes megnyitásának napján, 2013. március 28-án kerül sor a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban a nagyközönség számára 2013. március 28. ? május 12. között látogatható.
Szakmai főtámogató: Ringier Kiadó Kft.
Technikai főtámogató: Canon Hungária Kft.
Média főtámogató: HVG
A kiállítás rendezője: Túry Gergely, fotóriporter
Rendező szervezetek:
Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Magyar Nemzeti Múzeum
