A Magyar Fotográfusok Háza ? Mai Manó Ház öt előadásból, pontosabban öt dialógusból álló sorozatot indít, melyek a fotóelméleti szakirodalom alapművei köré szerveződnek. A rendezvénysorozat házigazdája Szilágyi Sándor. Az öt beszélgetés témája a könyv egy-egy fejezete, melyekben Szilágyi a ?klasszikusok? meglehetősen kritikus olvasatával szolgál. A házigazda által felkért vitapartnerek az adott szerzők munkásságának legjobb hazai szakértői. A rendezvénysorozaton közreműködik: Bozó Andrea színművész
Helyszín:
Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Telefon: 473-2666 Fax: 473-2662
Időpont: 2014. március 4-tő kéthetente
1. előadás
2014. március 4. kedd 18:30
Funkcionális vagy experimentális fotográfia?
Vilém Flusser a fotót terjesztő apparátusokról.
Vitapartner: Tillmann József
Vilém Flusser (1920-1991) A fotográfia filozófiája című könyvében kétfajta fotóst különböztet meg. Egyik a funkcionárius, aki a képkészítő és – terjesztő apparátusokkal játszik, vagyis kiszolgálja a posztindusztriális társadalom képéhségét. A másik az experimentális fotós, aki viszont az apparátusok ellen játszik. Az első szakmányban gyártja a semmitmondó, egymást ismételgető, sablonos képeket, a másik viszont arra törekszik, hogy informatív képeket hozzon létre. Mi köze van mindennek a szabadsághoz, az emberi civilizációhoz és a mostani kultúránkhoz? Tillmann József segítségével ezt próbálom kideríteni. A beszélgetéshez fölhasznált idézeteket Bozó Andrea színművész tolmácsolja a közönségnek.
2. előadás
2014. március 18. kedd 18:30
A fotó: ikon vagy index? Kód nélküli vagy mégis inkább kódolt üzenet?
A ?pillanatkép? valóban a pillanat képe-e? Charles Sanders Peirce jeltipológiája, Roland Barthes és Ernst H. Gombrich képnyelvészete.
Vitapartner: Horányi Özséb
3. előadás
2014. április 1. kedd 18:30
Mi is valójában az aura? És mi is történt vele pontosan?
Walter Benjamin messianisztikus kultúrakritikája és a fotó.
Vitapartner: Radnóti Sándor
4. előadás
2014. április 15. kedd 18:30
Punctum vagy Studium? Melyik mire jó? Egy kiherélt fotóelméleti sztenderd. Roland Barthes szubjektív fenomenológiája.
Vitapartner: Angyalosi Gergely
5. előadás
2014. április 29. kedd 18:30 Digitális fotó? Nem inkább számítógép generálta kép?
Vitapartner: Szegedy-Maszák Zoltán
TOVÁBBI AJÁNLOTT CIKK!