Egy kicsit talán túlzás ez a cím, de jól kifejezi a hiperfokális távolság fogalmát, amelyről a legtöbb fotós egyáltalán nem vagy alig hallott. Pedig ismerete érdekes és néha még hasznos is lehet.
A mélységélesség és a hiperfokális távolság
Kezdem azzal, hogy mi a mélységélesség, vagy helyesebben megfogalmazva: az élesség térbeni kiterjedése. Azaz mekkora az a távolságtartomány, amelyen belül a fényképen még élesnek látszik minden téma, míg előtte, illetve mögötte már életlennek. Persze ehhez először az élességet, illetve élességi határt kellene meghatároznunk. Mit nevezünk még élesnek és mit életlennek, de fogadjuk el, hogy ezt minden olvasó tudja vagy legalábbis sejti.
A kompakt fényképezőgépek kisméretű érzékelője nagy mélységélességet biztosít
A mélységélességgel szinte minden felvételnél számol a fotós, mint tudjuk, a rekeszértékkel szorosan összefügg. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a mélységélesség tartományát a használt objektív gyújtótávolsága, a digitális képérzékelő mérete, de még a használt ISO érzékenység is befolyásolja. Minél kisebb a gyújtótávolság vagy a képérzékelő, és minél nagyobb az ISO érzékenység, annál nagyobb a mélységélesség a képen – minden egyéb felvételi körülményt azonosnak tekintve. Megjegyzem, hogy a mélységélesség-tartomány a gyakorlatban nem azt jelenti, hogy ezen belül a kép mindenhol egyformán éles, hanem azt, hogy az életlenség nem lépi át azt a bizonyos élességi határt, azon belül marad.
A mélységélesség ismerete alapján már régen felmerült a fotósokban az a kérdés, hogy mekkora rekeszértéket szükséges meghatározni, és hova célszerű az élességet állítani, ahhoz, hogy a lehető legközelebbi távolságtól egészen a végtelenig éles maradjon minden téma (a képen ne lépje át az életlenségi határt). Az így beállított távolság értékét az adott objektív és rekeszérték hiperfokális távolságának nevezzük. A hiperfokális távolságra beállított objektív a hiperfokális távolság felétől a végtelenig terjedő mélységélesség-tartománnyal, azaz a felvételen élesen jelentkező képrészletekkel rendelkezik.
A hiperfokális távolság képlete
A hiperfokális távolság kiszámítására egy képlet is rendelkezésünkre áll: H = f/(N×e), ahol „f” az objektív gyújtótávolsága, „N” a beállított rekeszérték és „e” az életlenségi kör átmérője (általában 0,025–0,035 mm közötti érték). Ezek alapján egy példa: egy 35 mm gyújtótávolságú objektívet F11 rekeszérték mellett, 0,03 mm életlenségi körrel számolva – H=35/(11×0,03) = 3712 mm – a hiperfokális távolsága = 3,71 m. Ezek szerint, ha ezt az objektívet 3,71 m távolságra állítjuk élesre F11 rekeszérték mellett, akkor ennek felétől, 1,85 m-től végtelenig terjed a képen az élesség. Hangsúlyozni szeretném, hogy az élességi sík itt is csak a ténylegesen beállított 3,71 m távolságban lesz, de a megadott távolságtartomány még a mélységélességi tartományba esik.
A hiperfokális távolság kiszámolható a gyújtótávolság (f) és a rekeszérték (N) ismeretében
A hiperfokális távolság a gyújtótávolság négyzetének arányában csökken, vagyis ha a gyújtótávolság felére csökken – ugyanolyan rekeszérték mellett –, negyedére csökken a hiperfokális távolság. A képletből kitűnik, de a mellékelt ábráról is jól leolvasható, hogy minél kisebb a gyújtótávolság és minél nagyobb a rekeszérték, annál nagyobb mélységélesség-tartományt érhetünk el a képen.
Megjegyzem, hogy azokon az objektíveken, ahol a gyártó felrajzolja a mélységélességi skálát – az ismert képlet alapján –, visszaszámolhatjuk az életlenségi kör nagyságát [e=f/(N×H)].
A megadott értékek a „normál” 35 mm-es film 24×36 mm-es kockájára biztosítják a megfelelő számítást. A digitális fényképezőgépek esetében azonban gyakori a kisebb érzékelő is, ami kedvezően hat a mélységélességre. A gyártók által megadott „lencseszorzót” (pl. Canonnál 1,6×) felhasználva a hiperfokális távolság példánkban 1,6-szer kisebb lesz, mint a 24×36 mm-es filmkockán, azaz a mélységélesség nő.
Hiperfokális távolság a gyakorlatban
Az előző száraz matematikai levezetések után szeretném kiemelni, hogy gyakorlati jelentősége is van a dolognak. A hiperfokális távolságot használják a fényképezőgép-gyártók az ún. free focus, azaz élességállítás nélküli fényképezőgépek gyártásakor. Ezekben a masinákban a beépített objektív általában nagylátószögű és fix élességre van beállítva, a hiperfokális távolságra, így a mélységélessége a lehető legnagyobb, azaz szinte minden „élesnek” látszik a felvételen.
Amikor kevés a hely és esetleg még a keresőbe sem tudunk belenézni, érdemes előre beállítani a hiperfokális távolságot, hogy a lehető legnagyobb élességet érjük el
Persze a komolyabb vázakat és objektíveket magukénak tudható fotósok is hasznosíthatják a gyakorlatban ezt a tudást. Számtalan olyan helyzet ismert, amikor lehetetlenség sokat gondolkodni és korrigálni a beállításokon, mert a hely vagy az idő nem alkalmas erre. Éppen ezért szeretnénk, ha a lehetőségekhez képest minél tágabb lenne a mélységélesség a felvételen, hogy a téma nagyobb valószínűséggel kerüljön az élességi tartományba. Ilyenkor érdemes előre gondolkodni és beállítani a hiperfokális távolságot, majd kizárólag a kompozícióra koncentrálni és fényképezni.
Amikor csak sejteni lehet, hogy az expozíció pillanatában hol lesz a főtéma, érdemes a hiperfokális távolságot előre élesre beállítani
Tipikus eset, amikor mozgó járműből nehéz körülmények között fotózunk. Motoron ülve vagy szűk repülőgépben feszengve jó szolgálatot tehet a hiperfokális távolság ismerete, ha előny a nagy mélységélesség. De idesorolom azokat az alkalmakat is, amikor a megörökítendő esemény igen rövid ideig tart, és nem tudjuk a téma távolságát előre pontosan meghatározni.
Összefoglalva, a hiperfokális távolság ismerete segíthet a fotósnak, hogy a lehető legnagyobb térbeli élességet érje el a felvételen. Fotózzunk tudatosan!
Takács Szabolcs
