Az adott értékelés: nincs
A Vasárnap Reggeli Fotográfus (The Sunday Morning Photographer)
Mike Johnston havonta jelentkező rovata
2005, január
A Digitális SLR gépek K-1000-ese
Jó reggelt ! Szeretnék minden kedves olvasónak egészséget és szerencsét kívánni az új évben. Sajnos azonban a 2005-ös év érkezését beárnyékolja az a szinte elképzelhetetlen méretű tragédia amelyet az Indiai óceán partvidékén végigsöprő szökőár okozott. Januárban végigkutatom a házamat, néhány eBay-en eladható dolog után, hogy az így kapott bevétellel hozzájáruljak a segélyakciókhoz. Ezen felül a „37th frame hírlevél‿ minden új előfizetéséből és előfizetés megújításából 25%-ot ajánlok fel egy wisconsini cégnek, amely víztisztító tablettákat juttat el az érintett területekre. Egyúttal együttérzésemet és részvétemet fejezem ki a világ azon részein élő embereknek.
És most egy vidámabb széljegyzet. Örömmel jelentem be, hogy 2005 elejétől a „Vasárnap Reggeli Fotográfus‿ magyar fordítása rendszeresen olvasható lesz a www.fototipp.hu oldalon. Ha esetleg tudnak olyan nagyobb Francia vagy Olasz fotós webhelyről, amely lefordítaná az SMP-t, említsék meg nekik is. Csupán egy fordítóra van szükségük, aki Jób türelmével, Sziszifusz munkamoráljával és Herkules erejével rendelkezik. (Na jó, Herkules erejére nincs is szükség.). No de erről ennyit. Folytassunk a fotózással.
A Pentax az öreg fotós rókák cége. A „fotós rókák‿ alatt olyan fickókat (és pár lányt) értek akiknek Dektol folyik az ereiben, sötétkamra van a pincéjükben és objektíveik amelyeket szüleiktől örököltek. Mint ilyen, a Pentax egyfajta alapkő az SLR gyártók között és meghatározott ízléssel bír.
A cég rendkívül konzisztensnek mutatkozott sok-sok éven keresztül. Szokásává vált, hogy annál maradjon, ami működik. ÿltalában későn lépett pályára, készített valami egyedülállót és továbblépett. Nincsenek egy-pont-kettes változatok, megváltoztatott filmszámlálóval, csak az eredeti, ami működik. Talán a legnagyobb traumát okozó változás az volt, amikor a cég eldöntötte, hogy miniatürizálni fogja a termékeit, kezdve az 1970-es években megjelent M sorozatú kamerákkal és lencsékkel. Először az Olympus keverte meg az állóvizet a kicsi OM-1-el (eredetileg megpróbálta M-1-nek nevezni a kamerát, de a Leitz ezt megakadályozta). A Pentax évekig a konzervatív, teljes méretű, súlyos kamerák, mint a legendás Spotmatic és a K2, KM, KX igáslovak, mellett kardoskodott. De miután elhatározta hogy kisméretű kamerákat fog gyártani, ki is tartott a kicsi mellet… évtizedről évtizedre egészen napjainkig. A professzionális LX picike a versenytársai méretéhez képes, az ME eltörpül a saját normál fix lencséi mellet is, a legutóbbi Optio-S (félig digicam, félig ékszer) pedig híres arról, hogy elfér egy cukorkás dobozban.
A Pentax valahogy mindig szűkszavú, hallgatag volt, sohasem vert nagydobra semmit. (Az öreg fotós rókák már csak ilyenek). Például néhány lencséjük minőségre megegyezik olyan híres gyártók lencséivel, mint pl. a Zeiss, azonban a Pentaxtól erről egy szót sem hallhattunk. Néhány lencséjük aszférikus elemeket is tartalmaz, de egy szót vagy rövidítést sem találunk a lencséken vagy a leírásokban ami erre utalna. Ugyanez igaz az ELD (Extra-Low-Dispersion) elemekre is. A Pentaxnak mindig jóval jobb volt a visszamenőleges kompatibilitása a lencséi és a lencse foglalatai között, mint a Nikonnak, viszont mindenki a Nikont említi mint a kompatibilitás bajnokát. Ha már a Nikonról beszélünk, emlékeznek, amikor a 90-es években a Nikon nagy csinnadrattával minden AF-Nikkor lencséjét „D‿ változatra módosította? Ez azt jelentette, hogy a lencsék új chip-et kaptak, hogy a távolság információt visszaadják a kamera processzorának. Nos, a legtöbb Pentax FA lencse szintén tudja ezt a szolgáltatást – de ezt a Pentax soha nem tette közzé, sem a Nikon nagy publicitást kapott akciója előtt, sem utána.
A Pentax ezeken felül tradícionálisan, hmmm… „érdekes‿ módon végzi a marketinget és tulajdonképpen a termékeinek tervezését is. Nem egyszerűen csak inkonzisztens. Nem szükségszerűen inkompetens. Egyszerűen folyamatosan megelégszik azzal, hogy összeállít egy tarkabarka, zavaros termékcsomagot és hagyja, hogy az saját maga találja meg a külvilágba vezető utat. Néhány évvel ezelőtt például a cég elkezdett gyártani pár prémium, fémházas, autofókusz lencsét, amelyek gyújtótávolságát számmisztikai módon határozták meg — 43mm, 77mm és 31mm. (Ezek a furcsa gyújtótávolságok nem az elsők voltak a Pentax történetében, a K bajonett kezdeti idejében gyártottak 30mm-es lencsét is. Azt pedig örökké sajnálni fogom, hogy az „állítható 35mm-es‿ objektívük — egy 32-39mm (!) zoom — soha nem került forgalmazásra. Egyszerűen imádom azt, ahogy ezek az emberek gondolkoznak!)
De visszatérve az eredeti történethez, a fémházas AF lencséket „„számozott példányszámú, Limited‿ szériának nevezték — ennek ellenére, igazából nem volt korlátozott széria. Mivel ezek a lencsék külseje ezüstszínű volt, a Pentax rajongók azt gondolták, hogy készül egy prémium, krómozott vázú AF kamera. Dehogy. A mai napig nincs olyan Pentax kamera amely kinézetében vagy koncepciójában illene a „Limited‿ szériájú lencsékhez.
Nos ez a Pentax.
Aztán eljött a digitális forradalom. Eme forradalom csillagát követve, a Pentax bejelentett egy nagytudású, professzionális szintű DSLR gépet, majd hagyta, hogy teljenek az évek anélkül, hogy ez a kamera megvalósult volna. Ezalatt az elszomorodásra okot adó időszak alatt egyszer még azt is bejelentették nagy zsémbelődések közepette, hogy túllépve ezen az újdivatú digitális szamárságon, továbbra is a filmes termékekre fognak koncentrálni. Ez még persze azelőtt történt, mielőtt egyértelművé vált, hogy az egész világ vígan fog masírozni a digitális diadalmenetben. Aztán ahogy múltak az évek, megérkezett a bejelentés, hogy a Pentax kulcsszereplő kíván lenni a digitális piacon. Na ja, ez az egész már megint olyan Pentaxos.
Végül aztán megjelent az első Pentax digitális SLR fényképezőgép. A neve egyszerű, könnyen megjegyezhető ? Neeeeeem. — Úgy, hívták hogy *ist. Star-ist? Asterisk-ist? Valójában senki nem tudja hogy kell kiejteni. Egyszerűen „…….-ist‿ és mindenki azt helyettesít be a pontok helyére amit csak akar. Lehetőleg valami pozitív dolgot és nem olyanokat mint kommun-, vagy mazoh-. Arról pedig ne is álmodjunk, hogy a weben egyszerűen kereshetünk a névre, pont az előbbiek miatt. És mintha ez nem lenne kellőképpen összezavaróan cikornyás, a cég egy filmes gépet is *ist névre keresztelt. Kösz.
Aztán, mint ahogy azt tudjuk, a Canon megdöbbentette a világot, az agresszív árazású 300D-vel amit vittek, mint a cukrot. A Nikon követte a D70-el, egy jobb, de talán nem annyira agresszív árú, kamerával. Majd jött a Pentax saját verziója, a *ist DS, még mindig magával cipelve testvére nem éppen ideális nevét. A megvalósítása pedig megint tipikusan Pentaxos. Olyan későn ráébredős, szokásosan konzervatív és kicsi. Nem társult hozzá nagy hírverés, vagy komoly hirdetési kampány. És természetesen egy nagyszerű kis kamera. Mivel a nagyszerű kamerák készítése szintén jellemző a Pentax-ra. Jó párat készítettek az évek során.
Mindenki jó valamiben.
A DSLR gépek már elég régóta léteznek ahhoz, hogy gyakorlatilag minden gyártó gépe rendelkezzen egyedi szolgáltatásokkal, amelyek kiemelkednek a többiek közül. Az Olympus jár a legmesszebb ezen a téren, a speciálisan digitális kamerákhoz tervezett új 4/3 „szabványával‿ és az ultrahangos szenzor tisztítással, amely könnyedén eltünteti a port. A Minolta a gépvázba épített képstabilizátorával, lefogadom, hogy a kevés fényben történő fényképezés bajnoka lesz mindenki számára, aki nem akar a Canon vagy a Nikon valemely VR, IS lencséjével bajlódni. A Canon büszkélkedhet a legjobb full frame DSLR géppel és a legjobb CMOS szenzorral. A Fujinak szintén megvan a saját szenzora, legújabban a kiterjesztett átfogású változat, az S3-ban. A Nikon pedig a „legtöbbet a pénzért‿ díjat elnyerő kamera büszke birtokosa.
Nos, de akkor mi is teszi a Pentax DS gépét speciálissá ? Milyen egyedi szolgáltatásokat nyújt ? Semmilyet ! Bizony, semmi egyedit.
Persze, most joggal mondhatja a kedves olvasó, hogy a mérete az egyedivé teszi, az a tulajdonság amely már régóta fémjelzi a Pentax gépeit. Mindeddig a *ist DS a legkisebb és legkönnyebb digitális SLR. De ezen kívül semmi olyan speciális tulajdonsága, szolgáltatása nincs amely megragadná a vásárlók figyelmét. Nincs képstabilizátora, nincs beépített szenzor tisztítása. A Canon 20D, ha marginálisan is, de jobb képminőséget nyújt. Több kamera gyorsabban fókuszál. Más kamerák ugyanazon pénzért több szolgáltatást nyújtanak. A DS nem a leghalkabb vagy a legszebb esetleg a legtöbb szolgáltatással ellátott kamera. Nem speciális, egyetlen dolog kivételével.
A DS-ben van valami olyasmi, ami a többi kamerában nincs meg és én személy szerint nagyon szeretek. Egyszerűen „tökéletesen összeillő‿, hogy azt a kifejezést használjam amit Phil Askey használt a D2h-ra. Egyszerű és tökéletes. Miközben egyetlen szolgáltatásában sem az abszolút „legjobb‿, közben mindent jól csinál, egy egyszerű, átlátható, ergonómiailag gondosan és konzervatívan megtervezett csomagban. Kicsi, könnyű és fekete. Szinte az összes valaha gyártott Pentax lencsével működik, egészen az M42-es Spotmatic lencsékig visszamenőleg. (Mondtam már, hogy imádom ahogy ezek a Pentaxos emberek gondolkodnak ?). A *isd D-n megismert markolat kimélyítésével helyet csináltak a hosszú ujjak számára is, azaz belesimul a kézbe. A kereső nagyobb és fényesebb mint a 300D keresője és szélesebb keretek között képes a dioptria korrekcióra mint D70. Peresze ez még mindig egy csökkentett méretű DSLR kereső, amit még senki nem tanult meg igazán jól elkészíteni, de azért elég jó. Igaz, nem a legcsendesebb DSLR, de elég csendes. Nem a leggyorsabban fókuszáló DSLR, de elég gyors. És miközben nem non-plusz-ultra a képminőség, és magas ISO beállításoknál a képzaj tekintetében, elég közel van a más hasonló kategóriájú és szenzorméretű gépek áltat nyújtottakhoz – ami azt jelenti, hogy nagyon jó.
Amikor megfelelő analógiát kerestem arra hogy a DS-el kapcsolatos érzéseimet összefoglaljam, rátaláltam — mi másra ? — a Pentax saját K-1000-es gépére.
A K-1000 hosszú éveken keresztül, miközben semmilyen módon sem volt különösen speciális, a legközelebb járt ahhoz, hogy megtestesítse a klasszikus SLR gépek őstípusát. 1976-ban a Pentax a K sorozatú gépek és az új miniatürizált M sorozat közötti áthidaló megoldásként mutatta be a K-1000-et. A gép nagyon gyorsan általánosan elfogadottá vált mint a tökéletes belépő szintű kamera. Fotográfiát oktatók javasolták, fotográfiát tanulók vásárolták, ott volt szinte minden fotós (mármint a Pentaxot használók) hátizsákjában mint tartalék váz. Egyre csak vették és vitték. Egyszerű volt, praktikus, hozzáértéssel elkészítet és nagyon konzervatív. Az emberek pedig nagyon szerették. Herbert Keppler elmondása szerint a Pentax folyamatosan próbálta beszüntetni a gyártását, de a vásárlók nem engedték. Az eredetileg nem több mint két éves időszakra tervezett gép gyártását végül is 1997-ben, 21 évnyi folyamatos gyártás után szüntették meg.
Nincs kétségem afelől, hogy a *ist DS közel sem lesz ilyen hosszú életű. A digitális technológia változásának irama túl gyors. Ugyanakkor a DS hasonló érzéseket ébreszt bennem, amit az öreg fotós rókák érezhettek a K-1000 láttán. Azt csinálja amit csinálnia kell, egyszerűen. Minden jól kiegyensúlyozott, és a helyén van. Egyszerűen jól néz ki és jól végzi a dolgát. Klasszikus és konzervatív. Egy eszköz és nem egy játékszer.
Hamarosan részletesebben, felhasználói szemszögből is írok a DS-ről. A technikai képességeit és a képminőséget fogom boncolgatni. Tudják, a szokásos pixel-peeper és kattogtatós dolgok. De addig se kerülje el a figyelmünket ez a DSLR amiben nincsen semmi különleges, — mégis ugyanolyan furcsa módon ahogy a K-1000-ben, a DS-ben is minden benne van.
— Mike Johnston
A fordítást a szerző engedélyével a FotoTipp.hu team végezte.
Mike Johnston, többek között. a “37th Frame” című, havi rendszerességgel .pdf formában megjelenő hírlevél írója és publikálója. A hírlevélre a http://www.37thframe.com/subscribe.htm oldalon lehet előfizetni. Érdemes.
