Fekete-Fehér filmhívás

Az adott értékelés: nincs Átlag: 5 (5 értékelő)

Előrebocsátom, hogy nem vagyok szerződéses viszonyban sem az Ilford, sem a Kindermann céggel, reklámot sem akarok nekik csinálni, de ami jó, az jó. Nem állítom, hogy az Agfa, vagy a Kodak filmjei, vegyszerei rosszabbak lennének, de nekem leginkább az Ilford anyagai tetszenek. Elérhető árúak, és némi utánjárással folyamatosan beszerezhetők, legalábbis itt Budapesten. Arról nem is beszélve, hogy a Digitális Fotó Magazin legutóbbi számában szerepelt egy rövid hír arról, hogy az Agfa cég bezárja a kapuit, mert csődbe ment, így már csak reménykedhetünk abban, hogy az Ilford még kitart.

Hasonlóképpen azért ajánlom a Kindermann tankokat, mert viszonylag könnyen beszerezhetők, és a gyakorlatban kiválóan megállják a helyüket. Természetesen más gyártók hasonló, rozsdamentes acélból készült termékei is felbukkannak olykor a boltokban. Ezek eléggé egy kaptafára készülnek, az előnyeik is ugyanazok, sőt tapasztalataim szerint a spirálorsók is csereszabatosak.

Természetesen más filmekkel, vegyszerekkel, eszközökkel, módszerrel is kaphat bárki kiváló eredményt, az alább leírtak a saját véleményemet tükrözik. Ezt az évek során alakítottam ki, úgy, hogy sorra kipróbálgattam a kezem ügyébe kerülő eszközöket, anyagokat, illetve igyekeztem megtalálni azt a gyakorlatot, ami a legegyszerűbben a legjobb eredményt adja.

Az utóbbi időben már én is inkább digitális gépet használok, de bízom benne, hogy nem hal majd ki a hagyományos technika. Egyébként ötvözhető is a kettő, erre nagyon szép, képekkel is alátámasztott példákat találhat bárki, aki fellapozza a National Geographic Fotóiskola Fekete-fehérben című kötetét (www.fototipp.hu/node/246).

Ahhoz, hogy kiváló minőségű negatívot kapjunk, illetve mindig ugyanazt az eredményt tudjuk elérni, fontos a technológiai fegyelem következetes betartása. Akár a hívó hőmérséklete tér el néhány fokkal, akár a hívásidőt nem tartjuk be pontosan, vagy a mozgatás egyenetlen  – ez mind látszódik a végeredményen. Ha nem túl nagy az eltérés, akkor még kaphatunk használható negatívot, de a tónusa nem lesz optimális, és nagyon esetleges lesz a végeredmény.

Eszközök:

A hívótankok terén két vezető gyártó termékeivel kapcsolatban rendelkezem mélyebb tapasztalatokkal, nem számítva a gimnáziumi fotólaborban használt corex szalagos tankokat.

Eleinte Paterson tankokat használtam. E típusnál roppantul tetszett, hogy a spirálorsóban két kis golyót helyeztek el, ezért a filmet lépésenként húzta be a menetek közé, ha az orsó két felét egymással szemben mozgattuk. Sajnos, ez az előnye volt az egyik hátránya is, mert a meggyűrődött filmet majdnem lehetetlen volt rendesen befűzni. Tapasztaltam két másik hátrányát is, mégpedig azt, hogy a belső kialakításánál fogva 500 vagy 600 köbcentiméter hívó kellett ahhoz, hogy egy 120-as (roll) filmet biztonságosan ellepjen, illetve elég merev műanyagból készült, így a használtan beszerzett tankokat nagyon alaposan át kellett nézni. A felső részük hajlamos volt a berepedésre, valamint könnyen kitörhetett a vegyszer betöltésére szolgáló nyílásban a fényzárást biztosító műanyag rész is.

A Paterson vagy más, ahhoz hasonló műanyag tankoknál számomra lényegesen szimpatikusabbak a Kindermann tankok. Ezek rozsdamentes acélból készülnek, igen kicsik és egyszerű a kialakításuk. A tank felső része rugalmas műanyag, így megfelelő zárást biztosít egyszerű rányomással, ráadásul nem érzékeny az esetleges ütődésekre és a leejtésre. Figyelni kell a vásárlásnál arra, hogy feltétlenül meglegyen a betöltő nyílást lezáró kis sapka, mert ennek hiányában nem lehet megfelelően mozgatni hívás közben a vegyszert. Különböző űrtartalommal készülnek, azoknál a típusoknál, ahol több orsót lehet elhelyezni, szükség van egy műanyag tengelyre, amelynek a segítségével egyszerre ki lehet emelni az összes spirált. Az sem baj, ha ez hiányzik, ugyanis az orsók a méretüknél fogva csak a megfelelő helyzetben tudnak állni, de kényelmesebb azért, ha nem kell felborítani a tankot a legalsó film kivételéhez.

A Kindermann gyártmányú tankokban fém spirálorsót alkalmaznak. Eleinte kicsit nehéznek tűnik a filmet befűzni, rá kell jönni megfelelő mozdulatra, így ezt célszerű egy selejtes filmmel gyakorolni. Én a bal hüvelykujjammal leszorítom a film végét az orsó közepéhez, így a film többi része szépen becsavarható spirálok közé. Ehhez jobb kézzel egy kicsit a széleknél össze kell nyomni, hogy íves legyen. Természetesen nem szabad összefogdosni a filmet, ezért az élén kell az ujjakat csúsztatni. Optimális esetben egy ujjlenyomattal megúszhatjuk, de az amúgy is a végére esik, ahol még nincs exponált rész.

A Kindermann, vagy az ahhoz hasonló fém tankokban az egyszerű belső kialakítás miatt már 400 köbcentiméter vegyszer biztonságosan ellepi a 120-as (roll) filmet, illetve a kisfilmhez 250 köbcentiméter is elég. Természetesen célszerű erről egy méréssel is meggyőződni. A kis vegyszer mennyiségnek akkor van jelentősége, ha oldatban kapható hívót használunk, ugyanis nem kell fölösleges mennyiséget bekeverni. Persze ezek a tankok általában drágábbak a műanyagból készülteknél, de ezzel szemben örök életre szólnak. Ha valaki egyszerre több film előhívásával akarja tölteni az idejét, célszerű néhány tartalék orsót beszereznie, így mindig száraz és tiszta spirált használhat. Külön orsók néhány száz forintért már kaphatók a Soós Kereskedésben, szinte mindig van belőlük. Ha van választásunk, akkor a teljesen fémből készültet ajánlom, ugyanis régebben gyártottak olyan orsókat is, amelyeknek a középső tengelye valami bakelitszerű műanyagból készült. A műanyag tengelyes orsóknál találkoztam már olyanokkal, amelyeknél a fém spirálos rész ferdén állt valami ütődés következtében. Természetesen helyre lehet igazítani, de azért biztonságosabb egy teljesen fémből készült darabbal kísérletezni.

Fontos dolog a pontos vegyszerhőmérő, olyanra van szükség, amelyen 1 C fokonként vannak a beosztások. Ha van rá lehetőség, akkor célszerű egy tartalékot is beszerezni, mert ez a felszerelés legérzékenyebb része. Szükség van még néhány széles szájú üvegpohárra, én 1 db 1 literest és 2 db 0,5 literest használok, ennyi bőven elég is. Célszerű, ha van egy erre a célra befogható fotótál is kéznél, mert óhatatlanul elcsöpög valamennyi az oldatokból. Vegyszerből bekevert oldat formájában csak a fixírt tárolom, erre gyakorlatilag bármilyen üveg vagy műanyag palack jó, feltéve, hogy megfelelően záródik és elég széles szája van a gyors be- és kitöltéshez.

Fontos dolog a pontos mérőhenger is, 1 köbcentiméteres beosztásokkal, lehetőleg üvegből. Ha lehetőség nyílik, célszerű ebből is kettőt beszerezni. Tapasztalataim szerint az oldalukon beosztásokkal ellátott, nagy űrtartalmú vegyszeres poharak nem elég pontosak, ezért nemcsak a hívót, hanem a hígításra szolgáló vizet is a mérőhengerrel mérem ki. Erre a célra egy 100 köbcentiméter űrtartalmú vált be a legjobban, az ennél kisebbekkel már elég körülményes dolog például 1 liter vizet kimérni.

Szükség van természetesen órára is, én egy stoppert és egy asztali órát használok. A stopperen mérem a hívásidőt, több film előhívása esetén pedig az asztali órán figyelem a fixálás idejét. Kell még a szárításhoz néhány csipesz, amivel fel lehet akasztani a filmet, illetve kell néhány súly is, hogy szép egyenesen száradjon meg.

Egyébként nemcsak az orsók, hanem a többi kellék is jó eséllyel megvásárolható a Soós Kereskedésben. Célszerű rögtön ott kezdeni a beszerző körutat, mert egyrészt elég sokan szabadulnak meg mostanában a régről maradt laborfelszereléstől, így fillérekért lehet jó minőségű dolgokhoz hozzájutni, másrészt pedig ezeknek a termékeknek az új ára a legtöbb esetben irreálisan magas.   

Hígítás

A vegyszerek hígításánál  – mint már említettem –  egy 100 köbcentiméteres mérőhengert használok, először a hívót mérem ki, aztán ugyanezzel az edénnyel a vizet. Célszerű a hívóval kezdeni, mert a száraz mérőhenger oldalára óhatatlanul feltapad valamennyi a folyadékból. Elég nagy gyakorlat kell ahhoz, hogy első próbálkozásra a kívánt mennyiséget tudjuk kitölteni a tömény oldatból, sokszor vissza is kell tölteni, így tönkreteheti az eredeti koncentrátumot, ha a már nedves mérőhengerből minden alkalommal néhány csepp víz jut bele.

A hígításhoz normál csapvizet használok, szükségtelen dolog desztillált vízzel bajlódni, annál is inkább, mert a gyártók eleve úgy állítják össze a vegyszereket, hogy figyelembe veszik a vezetékes víz összetételét.

Ha valaki nem szeret fejben számolgatni  – mint ahogyan én sem –  akkor használhatja az alábbi táblázatokat. Arról, hogy miért pont ezek a mennyiségek és hívók szerepelnek, a későbbiek során még ejtek néhány szót.

Mozgatás:

Kellő tapasztalat nélkül az ember nem is hinné, hogy milyen fontos a hívó egyenletes és következetes átmozgatása. A dolog jelentőségét az adja, hogy a nem kellően mozgatott hívó a hívás során magától nem keveredik a megfelelő mértékben, a filmmel közvetlenül érintkező oldatrésznek az előhívás folyamán megváltozik a kémiai összetétele, ami természetesen jelentős mértékben befolyásolja a végeredményt.

Ezért az első fél percben folyamatosan mozgatni kell a tankot, hogy a hívó teljesen átnedvesítse az emulziót, illetve ne maradjanak apró légbuborékok a filmen. Az első fél perces folyamatos mozgatást követően a továbbiakban félpercenként egyszer teljesen át kell mozgatni a hívót.

A vegyszert a legcélszerűbb úgy mozgatni, hogy az egész tankot a fejére állítjuk. Rázni persze nem szabad, mert akkor habosodhat az oldat, illetve feleslegesen viszünk bele a levegőből oxigént, aminek semmi keresnivalója ott. Többek között azért szeretem a Kindermann tankokat, mert nagyon jól zárnak, ha megvan hozzájuk az a kis sapka, ami a betöltő nyílásra való.

A rosszabb minőségű tankoknál gondot okozhat, ha fejjel lefelé nem zárnak. Ilyenkor két lehetőségünk van: vagy teljes sötétben kinyitjuk a tankot és kiemeljük egy pillanatra filmet, vagy megforgatjuk az orsót. Egyik sem a legjobb megoldás, ugyanis a film kiemelése elég körülményes dolog, amellett, hogy teljes sötétség kell hozzá, feleslegesen érintkezik a film a levegővel. Az orsó forgatásával az a gond, hogy így nem egyszerre keveredik meg a hívó, hanem csak áramlik a film körül. Ez azt eredményezi, hogy az erősebb áramlású helyeken a kelleténél erőteljesebb lesz a hívás folyamata, és ez látványosan jelentkezik a kisfilm perforációja környékén.  

Fixálás közben már nem szükséges ilyen körültekintően mozgatni a filmet, de azért időközönként ráfér a keverés az oldatra. Tapasztalataim szerint bőven elég, ha a betöltés után jó alaposan átmozgatjuk az oldatot a fentiek szerint, azután a 10-15 perces fixálási időtartam alatt ezt még 6-8 alkalommal megismételjük.

Hőmérséklet

A hívási hőmérsékletet a gyárak 20 C fokon adják meg, de lehetőség van ettől kissé eltérni. Ilyenkor természetesen módosítani kell az előhívási időt: 1 C fok növekedés esetén 10% csökkentést, 1 C fok csökkenés estén 10% növelést ajánlanak. Az Ilford gyár az egyes termékeihez készített ismertetőkben közöl egy igen egyszerűen használható hőmérséklet/hívásidő táblázatot, az itt meghatározott két szélső érték 14, illetve 24 C fok.

Ahhoz, hogy a hőmérsékletet pontosan be lehessen állítani, a következő módszert ajánlom. A hívó bekeverése előtt az egyik pohárban célszerű pontosan temperálni azt a vízmennyiséget, amelyre a későbbiek során szükség lesz. Optimális esetben a csapból kifolyó víz hőmérsékletét is pontosan be lehet állítani, de a tapasztalataim szerint ez a hálózati ingadozások miatt rövid időn belül is változhat 1-2 C fokot. Mivel a szobahőmérséklet soha nem pontosan 20 C fok, inkább 24-28 C körül alakul, ezért általában kb. 19-19,5 C fokosra célszerű beállítani a víz hőmérsékletét. Ez a 0,5-1 C fok a bekeverés, illetve a tankba töltés során kiegyenlítődik, így a hívás során már jó eséllyel 20 C fok lesz az oldat.

Ha ugyanabban az oldatban több filmet is hívunk, akkor természetesen figyelni kell a már használt hívó hőmérsékletét. A tapasztalataim szerint ez a második filmnél általában 22 C fok körül alakul, a szobahőmérséklettől függően. Addig szoktam a hőmérőt a használt hívóban tartani, amíg az előző filmet kimosom, és rátöltöm a fixírt. Ez kb. 5-6 percet vesz igénybe, ennyi elég is, hogy beálljon a hőmérő. Természetesen a híváshoz használt helyiség hőmérséklete jelentősen befolyásolhatja a használt oldatok hőmérsékletét, ez főleg a meleg nyári napokban okozhat gondot, ilyenkor célszerű kivárni egy hűvösebb estét.

A különböző oldatok cseréjénél  – főleg a mosásnál –  figyelni kell arra, hogy +/- 5 C foknál ne legyen nagyobb különbség, mert esetleg sérülhet az emulzió, ún. “runzelkorn” keletkezhet.

Film

Mielőtt filmet választana valaki, érdemes figyelembe vennie, hogy  – tudomásom szerint –  a filmszkennerek automatikus retusáló funkciója nem használható a hagyományos ezüst alapú filmekkel. Ha valaki digitalizálni akarja a negatívjait, viszont nem akar időt fordítani a manuális retusra, célszerűbb valamilyen C41-ben hívható, tehát a gyorslaborokban kidolgozható filmmel próbálkozni, olyannal, mint pl. Ilford XP2.

A filmválasztásnál legyen alapvető szempont, hogy mindig az elérhető legjobb filmet kell használni. Ezen nem szabad spórolni, mert a néhány száz forintos különbség nem éri meg azt a bosszúságot, amit később egy rossz minőségű, tónustalan, vagy szemcsés negatív okoz.

Nagyon szép eredményt lehet elérni, az Ilford FP4 Plus (125 ASA), a HP5 Plus (400 ASA), illetve az Ilford Delta (Delta 100 Professional / 400 Prof. / 3200 Prof.) filmekkel. A leggyakrabban az FP4 Plust használom, illetve valamivel ritkábban a HP5 Plust. Mindkettő igen széles tónusátfogással rendelkezik, könnyen nagyítható, pontosan exponálva és előhívva speciál fokozatú papíron meglepően szép képet ad. A HP5 Plusnak valamivel nagyobb a szemcsézete, de ez sem jelentkezik zavaróan, főleg akkor nem, ha középformátumban (6×6) használjuk.

A Delta sorozat is igen jó, ezekben a filmekben a hagyományostól eltérő szerkezetű és felépítésű ezüst kristályokat használ a gyártó (úgy emlékszem delta kristálynak hívják). Ezzel jobb élességet és kisebb szemcséket lehet elérni, de valójában nem találtam túl nagy különbséget a hagyományos FP4 Plushoz képest, ezért is maradtam az utóbbinál.

Próbára és játszani kiválóan alkalmas az Ilford PAN 100 és 400 film is, ha viszont rászánja magát valaki a klasszikus fotózásra, akkor mindenképpen minőségi anyagot kell használni. Tehát FP4 Plus!

Hívók, hívásidők

Hívásnál mindig a gyárilag ajánlott, ugyanattól a cégtől származó hívót célszerű használni. Nyilvánvaló, hogy a film készítője tudja a legjobban, hogy mit tett az emulzióba, illetve a filmeket és a hívókat egymáshoz tervezik. Lehet kísérletezgetni eltérő hívókkal, filmekkel de nem érdemes. Egyrészt azért nem, mert a gyári ajánlás általában a lehető legjobb eredmény elérésére irányul, már csak a saját jól felfogott üzleti érdekükből adódóan is. Másrészt azért nem, mert a legbiztosabb eredményt mindig a már megismert hívóval és filmmel kapjuk.

A legtöbb film dobozának belső oldalán a gyártó feltünteti az ajánlott hívásidőket egy rövid táblázatban. Ez azonban a tapasztalataim szerint nem mindig pontos! Több alkalommal észrevettem, hogy dobozon feltüntetett hívásidő lényegesen hosszabb, mint a film gyári leírásában ajánlott idő. Ennek vélhetően az lehet a magyarázata, hogy a kezdő amatőr a jól-rosszul exponált negatívján nagyobb eséllyel kap használható eredményt, ha  – biztos, ami biztos –  alaposan túlhívja. Ezért új filmnél mindenképpen célszerű megnézni a gyártó honlapján a részletes leírást.  

Házilagos híváshoz a koncentrált oldatban kapható hívókat ajánlom. Ezeknél mindig friss oldatot tudunk használni, a tömény oldat megfelelően tárolva igen tartós. Amatőr viszonylatban nem praktikus a por alakú hívók használata, mert egyszerre úgysem használunk el egy liternyi oldatot. Amikor még ilyenekkel dolgoztam, mindig gondot okozott, hogy a szobahőmérsékleten tárolt, bekevert hívó nem vesztette-e el a hatékonyságát. Néhány héttel később már nehéz volt visszaemlékezni, hogy korábban kettő vagy négy filmhez került-e felhasználásra a vegyszer, ennek azért van jelentősége, mert emiatt hosszabbítani kell a hívásidőt. A kész oldat tárolásánál problémát jelent a pontos temperálás is, mert vagy hűteni kell a hívót, ezt otthoni viszonyok között elég körülményes megvalósítani, vagy számolgatni kell.

A hívó tárolásánál se a túl magas, se a túl alacsony hőmérséklet nem megfelelő, a tömény oldatok szobahőmérsékleten, légmentesen lezárva igen tartósak. Téves az a felfogás, hogy a hívókat hűtőszekrényben, vagy a mélyhűtőben kell tárolni. Ezekben az oldatokban 5-8 különböző vegyszer alkot gondosan kiegyensúlyozott elegyet, az összeállítás során még az oldási sorrendnek is jelentősége van. A túlzott hűtéssel csak azt érjük el, hogy egyes anyagok kicsapódnak, de az már nem valószínű, hogy későbbiek során ezek teljesen visszaoldódnak. Hasonlóképpen téves az a felfogás is, hogy a por alakban forgalmazott hívók az oldás előtt több részletre oszthatók. Egyrészt nem valószínű, hogy a kristályos formában lévő vegyszereknek teljesen homogén az eloszlása a tasakon belül, másrészt a levegőben lévő nedvesség és oxigén hatására óhatatlanul tönkremennek.    

Az Ilford cég negatív hívói közül amatőr viszonylatban jelenleg három por és három oldat kiszerelésű igényel figyelmet. Por alakú az ID 11 hívó, ez általános célokra kiválóan alkalmas. Szintén por alakú a Microphen, ez elsősorban a magasabb érzékenységű filmekhez ajánlott, illetve akkor, ha a névlegesnél magasabb érzékenységet akarunk elérni. A harmadik por kiszerelésű hívójuk a Perceptol, ennek az erőssége igazán az alacsonyabb érzékenységű filmeknél jelentkezik, illetve akkor, ha nagyon finom szemcsézetet akarunk elérni.

Oldatban kapható az Ilfosol S, az Ilfotec LC29, és az Ilfotec DD-X. Az Ilfosol S-t nem nagyon ajánlom. A gyári leírása szerint a közepes érzékenységű filmekhez ajánlott és kiemelkedően éles negatívokat eredményez. Lehet hogy ez így van, de nekem valamennyi Ilfosolban hívott negatívom laposnak tűnik, a tónusok meg sem közelítik a másik két hívóban kapott eredményt.  

Az Ilfotec LC29 volt az a hívó, aminél már az első hívások után megállapítottam, hogy nem érdemes tovább keresgélni, mert ennél jobbat már nehéz lenne találni. Ez a hívó rendkívül jól illeszkedik a HP5 Plus filmhez, ebben hívva nagyon szépek a tónusai, és a 400 ASA érzékenység ellenére alig tapasztalható a szemcsésség. Természetesen az FP4 Plus filmmel is igen jó eredményt nyújt. Elvileg 1+9, 1+19, illetve 1+29 arányban lehet hígítani, ám a legjobb eredményt az 1+19 arány adja. Az 1+9 összeállítás az ízlésemhez képest túl kontrasztos, az 1+29 összeállítás pedig túl lágy negatívot eredményez.

Az Ilfotec DD-X az Ilford cég a legutóbbi fejlesztése. A gyártó az utóbbi időben minden filmjéhez ezt ajánlja, mint a legjobb eredményt adó hívót. Ez valóban így van, csodaszépek a tónusai, finom a szemcsézete és nagyon jól kihasználja a film érzékenységét. Ezt a hívót 1+4 arányban kell hígítani.

Az LC29 és a DD-X hígított oldatában több filmet is elő lehet hívni. A gyári leírás szerint az 1+19 arányban hígított LC29 hívó 1 literes (hígított) oldata 5 tekercs film előhívására alkalmas. A DD-X 1+4 arányban hígított oldatában literenként 10 db film hívható elő. Annak nincs jelentősége, hogy kisfilmet vagy rollfilmet hívunk, mert mindkét formátumnál közel azonos az előhívandó ezüstkristályok mennyisége. Természetesen a hígított oldat már nem tárolható.

A filmjeimet általában párosával szoktam előhívni. Ha egynél több filmet hívok ugyanabban az oldatban, akkor a feltétlenül szükségesnél valamivel többet keverek be, ugyanis óhatatlanul elcsöpög vagy a tankban marad egy kevés. Két rollfilmhez 500 köbcentiméter hívó eddig mindig elégnek bizonyult. Bár a gyári ajánlás szerint több filmet is elő lehetne hívni, egy összeállításban maximum kettőt szoktam.

Az alábbi hívásidőket azért számolgattam ki előre, hogy ne kelljen még erre is figyelni amikor több dologgal foglalkozom egyszerre. A táblázatban természetesen figyelembe vettem a második filmhez szükséges 10% hívásidő növekedést, illetve a hőmérséklet növekedése miatti csökkentést is. Egyes értékeknél kicsit kerekítettem az egyszerűség érdekében, de ennek a gyakorlatban nincs észrevehető jelentősége. A filmeket pontosan, a névleges érzékenységükön, esetleg fél fényértékkel bővebben exponálva szép, egészséges negatívokat nyerhetünk így.

Fixálás

A fixír kiválasztásánál már nem vagyok ennyire márkahű. Biztosan ezen a téren is kiválóak az Ilford termékei (Ilford Rapid Fixer / Ilfofix II / Hypam), de az áruk kissé riasztó. Tapasztalataim szerint kiválóak voltak a Reanal gyártmányok, bár azt nem tudom, hogy még gyártják-e ezeket. Szerintem ugyanilyen jók lehetnek például a Tetenal termékek is. Annál is inkább, mert a fixírek összetételében nincs túl nagy különbség, vagy nátrium-tioszulfáton, vagy ammónium-tioszulfáton alapulnak (ez utóbbi gyorsabb rögzítést tesz lehetővé).

A por, vagy kristályos fixír az eredeti légmentes csomagolásban igen tartós. Fenntartás nélkül használom az egészen régieket is, feltéve, hogy a csomagolás teljesen ép és a fixírsó nem állt össze nagy tömbökké a tasakon belül.

Ha valakinek van kedve egy kicsit kevergetni, könnyen összeállíthat saját maga is savanyú rögzítő oldatot 200 gr. nátrium-tioszulfátból (fixírsó / fixírnátron / Na) és 20 gr. kálium-metabiszulfitból (kálium-piroszulfit / K ). Először a fixírsót célszerű feloldani úgy kb. 40-45 C fokos hőmérsékletű vízben, majd a teljes oldódás után kerülhet bele a kálium-metabiszulfit. Azért kell ilyen meleg vizet használni, mert a fixírsó oldásakor jelentősen lehűl az oldat, ezért lassul a folyamat. Az oldást először kb. háromnegyed liter vízben célszerű elkezdeni, majd ha már benne van az összes vegyszer, az oldatot ki kell egészíteni 1 literre.

A por, vagy kristályos alapanyagból oldott fixírt célszerű egy vagy két nappal előbb bekeverni, mert esetenként némi üledék képződhet. Természetesen az üledékes részt ki kell önteni, de ez az oldat használhatóságát nem befolyásolja.

Egy liter fixír oldatban a gyártók általában 15-20 film rögzítését ajánlják, de nem szoktam 10-12 tekercsnél többhöz használni. A rögzítési időt általában úgy 8-10 perc körül adják meg, én egy kicsit tovább, 12-15 perc körül hagyom a filmet a fixírben. A hosszabb idő semmiképpen nem árt, viszont a túl rövid ideig fixált filmek könnyen tönkremennek a kellően ki nem oldódott ezüst miatt. Természetesen a fixálást még teljesen zárt tankban kell elkezdeni, de kb. a fele idő elteltével már nyugodtan folytathatjuk nyitott tankban is.

Mosás

Valamennyi munkafolyamatnál nagyon fontos a tisztaság. Sem az oldatok nem szennyeződhetnek egymással, sem a filmben nem maradhat vegyszermaradvány, mert ellenkező esetben lassan, de biztosan tönkremegy. Az előhívó hatóanyagok többnyire erősen mérgezőek, ezért az érzékenyebbek esetleg ekcémát is kaphatnak ezektől.

Kiemelt figyelmet fordítok arra, hogy minden eszközt mindig tisztán tegyek el, különösen az előhívó tankok felső részét kell gondosan átmosni. Fontos az is, hogy több előhívótank használata esetén ne keverjük össze a beöntő nyílást lezáró sapkákat, mert fixírrel szennyezhetjük a hívót, vigyázzunk arra is, hogy a felhasználásra váró hívóba nehogy fixír fröccsenjen.

A legcélszerűbb az, ha minden olyan eszközt, ami vegyszerrel érintkezett (természetesen a kezünket is) azonnal lemosunk.

Igen fontos, hogy a hívást követően alaposan és gyorsan kimossuk a filmet. Ellenkező esetben a film felületén, illetve az emulzióban maradt hívó tovább dolgozik. Mivel a hívó lúgos kémhatású, a közömbösítésére megszakító oldatként valamilyen enyhén savas oldatot szokás használni. Szükség esetén magunk is készíthetünk ilyet némi ecet felhasználásával, de ha nem várunk a frissen előhívott film kimosásával, akkor nyugodtan mellőzhetjük a használatát.

A hívást követően kb. 3-4 percig szoktam mosni a negatívot, ez kb. 4-5 alapos átöblítést jelent a tankban, természetesen zárt állapotban. A mosóvíz hőmérsékletének beállításakor figyelni kell arra, hogy +/- 5 C foknál nagyobb különbség ne legyen a hívóhoz képest.

A fixálást követő mosás természetesen hosszabb, itt nem szabad sem az idővel, sem a vízzel spórolni. Általában 5-10 perc mosási időt ajánlanak folyóvízben, én inkább 15 percig szoktam a csap alatt hagyni a negatívot. A nyitott tankban az orsó közepére csorgatott, nem túl erős vízsugár egyenletesen áramlik az egész film körül.  

Csepptelenítés, szárítás, tárolás

A végső mosás után csepptelenítő fürdőt kell használni, mert ez minimálisra csökkenti a negatív foltosodását, amit a csapvízben mindig jelen lévő oldott mész okoz.

Mint már említettem, nem használok desztillált vizet a hívókhoz, a fixírhez is felesleges. Az utolsó lépésként használt csepptelenítő fürdőt azonban mindig desztillált vízből állítom össze, mert az nem tartalmaz meszet. A gyakorlatban erre a célra nekem az E6 diahívó vegyszer készlet csepptelenítő oldata felelt meg a legjobban. A szagából ítélve jelentős mennyiségben tartalmaz formalint, ami egyrészt cserzi, azaz ellenállóbbá teszi az emulziót, másrészt megelőzi a későbbi esetleges gombásodást. A csepptelenítő fürdőben fél perc körüli idő bőven elég, de alaposan meg kell mozgatni a negatívot, hogy a teljes felületét érje az oldat.

A csepptelenítést követően el kell távolítani a film mindkét felületéről a felesleges nedvességet. Erre a célra ajánlani szoktak különböző filmlehúzó csipeszeket, amelyeknél az ablaktörlő lapáthoz hasonlóan két gumilapocska törli végig a film felszínét. Én nem használom ezeket, mert mindegyikkel rossz tapasztalataim voltak. Ha gyengén szorítom meg, akkor foltot hagy, ha túl erősen, akkor könnyen megsérti az emulziót. A csepptelenítést követően a mutató és középső ujjam között áthúzom a filmet egyenletes, finom mozdulattal. Nem szabad dörgölni, húzogatni a filmet, főleg az emulziós oldalt nem, ehelyett egyszeri, egyenletes mozdulattal törüljük végig mindkét oldalát. Ezt természetesen nem célszerű száraz kézzel végezni, ezért a két ujjamat előtte egy pillanatra bemártom a csepptelenítő oldatba, szerencsére nem vagyok érzékeny a formalinra. A tapasztalataim szerint ennél a módszernél nem okoz gondot az emberi bőrön mindig jelenlévő zsír, mert a hívás során igen gyakran mosok kezet a különböző vegyszerek miatt.  

A szárítást pormentes helyen kell végezni, lehetőleg olyan helyiségben, ahol van egy kis légjárás. Fontos, hogy ne járkáljunk feleslegesen a száradó filmek körül, mert később meggyűlhet a bajunk az emulzióra száradt szöszökkel, porszemekkel. A száradó filmet súllyal feszesen kell tartani, mert ennek hiányában hullámosra szárad. 

A megszáradt negatívot célszerű felvágva tárolni, a rollfilmet (6×6) kockánként, a kisfilmet 4-6 kockás csíkokban. Az összetekerve tárolt negatív sérülékeny és később a nagyításkor gondot okoz a kezelése. Természetesen a negatív felvágásakor is figyelni kell a porra és szöszökre, ezért ilyenkor jól jön egy finom ecset. A tárolásra nekem leginkább a Hama gyártmányú, átlátszó polietilén tartók feleltek meg, mert egyrészt egy pillantással át tudom tekinteni az összes filmkockát, másrészt alkoholos filccel felírhatom a szélükre a fontosabb adatokat.

Néhány kapcsolódó cím

Néhány cím a teljesség igénye nélkül azoknak, akiket bővebben érdekelnek a filmek és eszközök, vagy tájékozódni szeretnének az aktuális árakról:

http://www.ilford.com/html/us_english/bw.html

http://www.ilford.hu/

http://www.kodak.com/global/en/professional/products/blackWhiteIndex.jhtml

http://www.kodak.com/global/en/professional/products/chemistry/filmBWmain.jhtml?id=0.1.20.14.18.14.7&lc=en

http://www.jobo.com/jobolab/produkt.html

http://www.fotovilag.hu/foto/labor/lab-01.htm

http://fotoartmagazin.hu/fsview.php?id=220

http://www.soosfoto.hu/nagyker.php

http://www.tripont.hu/hu/products/foto/labor_es_archivalas/

http://www.fotomarket.hu/products.php?categ=0000002888

http://fotomult.c3.hu/index.html

http://www.photonet.hu/felszereles/film/index.html

http://www.fujifilm.com/JSP/fuji/epartners/proPhotoProductsNeopan.jsp?NavBarId=item778803

Remélem, hogy a fentiek hasznos támpontot adnak azoknak, akik szeretnének megpróbálkozni az otthoni fekete-fehér kidolgozással. Ha valakinek még nincs kialakult gyakorlata, akkor javaslom a cikkben foglalt vegyszerek, filmek, eszközök használatát, mert ezekkel biztosan jó eredményt érhet el, illetve így megspórolható a kísérletezéshez szükséges idő és pénz. Természetesen örömmel venném, ha mások is ismertetnék a saját gyakorlatukat, tapasztalatukat, azok előnyeivel és hátrányaival együtt.