Az adott értékelés: nincs Átlag: 4.6 (9 értékelő)
Alain Briot napjaink egyik legsikeresebb Amerikában alkotó tájképfotósa. A párizsi Ecole des Beaux Arts-ban szerzett diplomát szépművészetből, jelenleg a doktorátus megszerzésén dolgozik. Ez az cikk a kilencedig egy tíz részből álló sorozatban, melyben a szerző a fotográfia esztétikai vonatkozására fókuszál. A sorozat célja, hogy segítsen esztétikailag kielégítő, azaz szép fotókat készíteni. A X. részt terjedelme miatt két részben közöljük.
Mit jelent művésznek lenni? I.rész
Ha megkérded tőlem, mi célból jöttem e világra, mint művész, azt válaszolom: hogy hangosan éljem meg az életet.
(Emile Zola)
1- Bevezetés
Bizonyára ez lesz életem legnehezebb esszéje! Nem mintha az előzőeket könnyű lett volna megírni. A sorozat előrehaladtával minden darabot egyre bonyolultabb volt megalkotni. A kézzelfogható technikai részletek után (lásd: exponálás, filmválasztás, vagy a fotós látásmód) sokkal kevésbé definiálható, személyesebb témák jöttek (a megtartandók kiválasztása, a portfólió-összeállítás vagy a stílus kialakítása).
A sorozat írása közben sikerült megőriznem az egyensúlyt: a személyes élményeken alapuló, ezért “ingoványosnak” minősíthető információátadást oly módon oldottam meg, hogy azok számára is hasznos lehessen, akiknek nincs közvetlen tapasztalata a tárgykörben. Úgy érzem, még az olyan személyes témáknál is működött a dolog, mint az egyéni stílus kérdése. Akár a kötéltánc – csöppet sem egyszerű, mégis kivitelezhető.
De amint a “művész” fogalmához értem, a nehézségek mintha megtízszereződtek volna. Először azt hittem, csak a szokásos gondjaim lesznek: olyan témáról írok, amiről még alig született bármi, és majdnem minden anyagot nekem kell hozzáadnom. Sziszifuszinak tűnő feladatom során azonban megértettem, hogy a téma sokkal komplexebb. Hogy miért? Három fő oka van:
Egyrészt annak a definiálása, hogy mit jelent művésznek lenni, nem egyszerű. A művészek eleve nehezen kategorizálhatók, sőt, gyakran semmilyen “skatulyába” nem illeszthetők. Ebből fakadóan enyhén szólva problematikus meghatározni, hogy mi is az a művész. Létezhet annyi különböző definíció, ahány művész! Megállapíthatunk néhány közös jellemzőt, vagy meghatározhatjuk, ezek a jellegzetességek hogyan valósulnak meg a saját életünkben, de mindenki eltérő fontossági sorrendet állíthat fel magában. Ez függhet az egyedi helyzetünktől, személyiségünktől, tapasztalatainktól. Aki egész életében művész volt, nem úgy éli meg a dolgot, mint aki “menet közben” jön rá, hogy művész lehet belőle. Végeredményben minden művész külön egyéniség, és mind másképp látja, mit jelent művésznek lenni.
Másrészt nem lehetsz művész részmunkaidőben. Sokkal inkább hivatás, életstílus ez. Többé-kevésbé bárki elsajátíthatja a fotós látásmódot, a megtartandó képek kiválasztásának módszereit, a portfólió-összeállítást, vagy kialakíthatja a stílusát – csupán néhány aspektusát említve a fotográfia művészeti formaként történő űzésének, de művésznek lenni, vagyis inkább azzá válni nem csupán hirtelen elhatározás kérdése, nagyfokú elkötelezettség kell hozzá!
Harmadrészt, nem volt világos előttem, milyen nehéz lesz megfogalmazni, mi is az, amit nap mint nap csinálok. Most már tudom, hogy ösztönösen végezni valamit és pontosan körülírni azt két külön dolog. Az esszé megírása során arra is rájöttem, lehetséges művésznek lenni anélkül is, hogy definiálni tudnánk a fogalmát.
Szükségesnek érzem kiemelni e három problémát, melyekkel tehát csak több hónapnyi munka után szembesültem a cikk írása közben, de jó sok fejfájást okoztak… Mégpedig azért, mert fő célom az volt a sorozattal, hogy az olvasók profitáljanak belőle, még ha újdonságként hat is rájuk egy-egy gondolat, kellő erőfeszítés mellett beépíthetik a cikkek tanulságát a saját munkájukba.
Mivel valahogy mégis muszáj volt megírnom ezt az esszét, meg kellett találnom a módját, hogyan fejezzem ki szabadon a mondanivalómat. Arra jutottam, ez csak akkor lehetséges, ha a cikk nem lesz más, mint egyéni “kinyilatkoztatás.” Ezért hát nagyon egyértelműen rögzítem már itt az elején, hogy a jelen mű az én véleményemet tükrözi arról, mit jelent művésznek lenni. Nem feltétlenül kell egyetértened velem, nem az én meglátásom az egyetlen, a tiéd éppen olyan értékes lehet, mint az enyém.
Antelope Canyon Panorámakép 1
Fuji 617, Fujinon 90mm, Provia 100F
Még egy megjegyzés ahhoz a felismeréshez, hogy csakis a saját tapasztalatomról írhatok. Hosszú-hosszú ideje számítok művésznek, az esszében kifejtett témákon igen sokat töprengtem. Gondosan megfontoltam minden aspektust, sokáig, néhány kérdésnél évekig mérlegeltem, milyen álláspontot válasszak. Lehet, hogy ez túlzónak tűnik első hallásra, hiszen még nem tudjátok, milyen kérdésekről lesz szó egyáltalán. Arra biztatlak, hogy az esszé elolvasása után térjetek vissza ehhez a részhez!
Mielőtt a bevezetést lezárnám, arra kérlek, tartsd észben, hogy e cikket egy művész írta. Annál, amit tételesen tartalmaz, talán sokkal fontosabb az a tény, hogy ez az esszé annak a megtestesítése, hogy szerintem mit jelent művésznek lenni.
Következnek tehát a nézeteim a művészet mibenlétéről, saját tapasztalatom, valamint barátaimmal, művésztársaimmal folytatott beszélgetéseim alapján. Induljunk hát oda, ahol kevesen jártak előttünk, ugorjunk fejest a művészettel kapcsolatos gondolataim tengerébe!
2- Az önkifejezés szabadsága
A művészetben semmi sem kötelező, a művészet szabad.
(Wassily Kandinsky)
Az előző esszéből tudhatjuk, hogy a stílus a személyiségről szól. Itt pedig azt fogjuk megérteni, hogy a művészet is erősen kötődik a személyiséghez, hiszen pontosan azt igyekszik kifejezésre juttatni. Tömören definiálva:
Stílus = személyiség.
Művésznek lenni = az önkifejezés szabadsága a művészeten keresztül.
Az önkifejezés szabadsága központi kérdés egy művésznél. Nézzük meg, mit jelent ez, és hogyan adhatunk teret életünkben a kreativitás szabadságának.
A művész attól művész, hogy szabadon kifejezheti önmagát a művészete által. Világos, hogy számos más módja is van az önkifejezésnek. Talán néhány olvasóban felmerül a kérdés ennek kapcsán, hogy mi számít egyáltalán művészetnek? A kérdés jogos, bár megválaszolása egy teljesen más esszé témája lehetne, itt nem taglalom. Érjük be annyival, hogy leszögezzük: a fotográfia művészet, melyen keresztül e cikk mondanivalóját illusztráljuk. Mindenki tudja azt is, hogy a művészetnek számos más formája van, vegyük tehát úgy, hogy a fotográfia a fő irányvonalunk, de ez nem zárja ki, hogy más művészeti ágakban is kiéljük kreativitásunkat.
A fentiek tisztázása után kijelenthetem, véleményem szerint az a művész legnagyobb kihívása, hogy meri-e kifejezni önmagát, egyre többet és többet a személyiségéből, az egyéniségéből, mégpedig azért, mert annyi minden akadályozza ebben. Nézzük, mik ezek.
Gyakran hallom bizonyos emberektől, hogy művésszé szeretnének válni, de mindig annak a felsorolásával folytatják, hogy mi mindenre nem képesek. Valahogy így: “Szeretnék én is művész lenni, de természetesen ezt meg ezt nem tudom, azt meg azt nem akarom megtenni, stb.” Az ilyen hozzáállás hátulütője, hogy már a kezdet kezdetén lekorlátozzák magukban, hogy mit érhetnek el. Úgy kezdik a művészi pályafutásukat, hogy leszűkítik az önkifejezés szabadságát.
A művészet szabadság és kreativitás. Művésznek lenni elsősorban azt jelenti, hogy érzed magadban az alkotás szabadságát, hogy kifejezésre juttasd, ami benned rejlik, valamit, amit mások talán másképpen, vagy még soha nem láttattak, hogy azt mutasd meg, amit kinyilvánítani szeretnél, vagy egyszerűen kikívánkozik. Ha már az út elején rögzíted, mire nem vagy saját magad szerint képes, korlátozod az alkotási szabadságodat, pedig valójában tágítanod kellene a lehetőségeidet.
Antelope Ragyogás
Canon 300D, 17-40 F4 L
Úgy vélem, az Antelope Canyon olyan helyszín, amely felszínre hozza a fotós kreativitását. Akárhányszor visszatérek, mindig újabb és újabb képeket alkotok. Ez a fotó sem kivétel, azelőtt sose láttam pontosan ezt a kompozíciót és fényviszonyt.
Tudom, hogy mindenkinél előfordul pár téma, amivel nem kíván foglalkozni, olyan okokból, melyeknek semmi köze az alkotás szabadságához. Nekem is van ilyen, például évekkel ezelőtt úgy döntöttem, nem ábrázolok semmi negatívat a képeimen. Ez azonban nem korlátozza a szabadságomat, inkább a személyiségemről vall. Ha erről beszélek, nem úgy fogalmazok, hogy “nem tudok ilyesmit fotózni,” hanem így: “elhatároztam, hogy nem fotózok ilyesmit.” Más szavakkal: ha akarnék, fotózhatnék negatív témákat is, de nem akarok. A szabadságom megmarad: bármikor változtathatok ezen az állásponton a jövőben, és ha így tennék, akár kiváló fotókat is készíthetnék. Lezárva a művészet ezen aspektusának tárgyalását: nincs itt szó tehát másról, csupán bizonyos témák kerülésére vonatkozó egyéni morális döntésről.
Művészként hasonló döntéseket hozhatsz az általad vitathatónak ítélt témákról, azon stílusokról, melyeket nem kedvelsz, képekről, melyeket kifogásolsz. Ha mindez a személyiségedből fakad, természetesnek és magától értetődőnek mondható.
Ha azonban azért zársz ki bizonyos dolgokat, mert “azokat csak a nagymesterek fotózhatják,” te “nem vagy elég jó,” “nincs meg hozzá a stílusod,” vagy bizonyos teljesítményig te “úgysem fogsz soha eljutni,” az bizony se nem természetes, se nem magától értetődő. Mielőtt korlátok közé szorítod magad, tedd fel a kérdést: miért? A) Erkölcsileg elfogadhatatlan számodra a téma? B) Tapasztalatlannak, bizonytalannak érzed magad, nem bízol a végeredményben? Ha az A) jelű választ karikázod be, rendben. A B) jelűnél azonban további boncolgatást javaslok. Az e mögött rejlő motivációkat ki kell hajítani: mégpedig az alkotási szabadságot akadályozó tényezők szemétdombjára. Ezzel minden művésznek meg kell küzdenie.
3- Művésznek lenni életstílus, nem átmeneti állapot
Minden pillanatban más szemmel nézed a világot.
Másképp látsz reggel, és másképp este.
Az érzékelést ráadásul az érzelmi állapot is befolyásolja.
Emiatt minden motívum többféleképpen értelmezhető – és ettől igazán érdekes a művészet.(Edvard Munch)
A művészet életstílus, nem pusztán tevékenység. Az életed és a művészeted elválaszthatatlan. Nem lehetsz művész, ha nem ezt elősegítő életet élsz:
Művésznek lenni azt jelenti, hogy a művészet és a kreativitás a mindennapi életed része.
Nem lehetsz 9-től 5-ig, nyolcórás munkarendben kreatív. Nem irányozhatod elő a “kreatív időszakodat” mondjuk minden csütörtökön 4 és 5 között. Beírhatod ugyan az előjegyzési naptáradba vagy a PDA-dba, de hogy megjön-e az inspiráció az adott időpontban, az kérdéses.
A helyzet az, hogy a múzsák bizony a saját kedvük szerint jönnek-mennek, és nem feltétlenül “nyitvatartási időben.” Ezért aztán elég nehéz beütemezni a kreatív időszakokat, mint ahogyan az üzleti tárgyalásokat szokás. Megteheted, de nincs rá garancia, hogy működni fog. A sikerhez ismerned kell az alkotási impulzusaidat, és olyan “munkarendet” kell kialakítanod, mely ezeket figyelembe veszi, nem pedig előírni, hogy 3 és 4 között kreatív leszel, 4-5-ig adminisztrálsz, stb.
Művészként tehát olyan életvitelt kell kialakítani, mely teret ad a kreativitásnak, az impulzusoknak, a szabadságnak. Ez könnyen összeütközésbe kerülhet egyéb tevékenységeiddel, ezért meg kell tanulnod, miként szervezd az életed, hogy sikeresen megbirkózz az ebből adódó nehézségekkel.
Manapság, főként a tájképfotózásnál, a workshopok és kirándulások remek lehetőséget nyújtanak kreatív időszakok kijelölésére. Egy workshop általában a lakhelyeden kívül, hasonló beállítottságú, érdeklődésű, célú emberek között töltött időt jelent, amikor csak a fotózással foglalkozol. A workshop időtartama kreatív időszak, a mindennapi élet nyűgjeitől mentesen, amikor kizárólag a fotózásra, a művészi alkotófolyamatra koncentrálhatsz. A workshop elsődleges célja, hogy a résztvevők számára annyi kreatív időt biztosítson, amennyit csak lehet.
Csillagösvények
Linhof Master Technica, Rodenstock 210mm, Provia 100F
Bármely adott témáról végtelen számú kép alkotható. Nem láttam még ezt a kompozíciót azelőtt, a saját kreatív impulzusomnak engedelmeskedve fotóztam le ezen a helyszínen.
4- A művész nem feltétlenül a művészetéből él
Már rég befejeztem volna a képeit, ha nem kellene mindennap kenyérkereséssel is foglalkoznom.
(Edgar Degas levele Jean-Baptiste Faure-hoz, egy kortárs műgyűjtőhöz, 1877)
Széles körben elterjedt nézet, hogy az “igazi” művésznek a művészetéből kell megélnie.
Én viszont úgy vélekedem, hogy nem feltétlenül kell a művészetből bevételt nyerni. A bevételszerzés bármilyen tevékenységből a vállalkozó, az üzletember szerepköre. Nem a művészé. Ahogyan fentebb írtam:
Művésznek lenni = az önkifejezés szabadsága a művészeten keresztül.
Ezt elérheted anélkül is, hogy eladnád a műveidet, hiszen az én definícióm szerint művésznek lenni és bevételhez jutni a művészetedből két külön dolog. Az egyik nem feltétele a másiknak.
Magamról úgy vélem, hogy előbb váltam művésszé, mint kezdtem el keresni a képeimmel, és még akkor is művész leszek, ha már nem élek meg belőle. Ez egy teljesen általános helyzet. A gyerekek is anélkül alkotnak, hogy tudnák: a művészet pénzzé tehető. Ahogy felnőnek és felfedezik az alkotásban rejlő pénzszerzési lehetőséget, tudatosan dönthetnek arról, hogy eladási céllal alkotnak, vagy attól függetlenül.
Sokan egy füst alatt akarnak hozzáfogni az alkotáshoz és az eladáshoz. Kétszer annyi nehézséggel kell szembenézniük, hiszen két új “szakmát” kell megtanulniuk egyszerre: a Művészét és a Műkereskedőét. Javaslom, hogy először csak az alkotással foglalkozz, és miután összeállítottál egy portfóliót, dönts arról, el akarod-e adni a műveid. Ugyan lehetséges egyidejűleg végezni mindkét tevékenységet, de dupla annyi gondot, feszültséget okozhat.
Nem az határozza meg a művészetedet, hogy meg tudsz-e élni belőle. Az csak arról vall, milyen üzletember vagy. Túl gyakran mossák össze a kettőt, de valójában a művész igazi mércéje az, hogy megtalálja-e magában a szabad önkifejezést a művészetén keresztül.
Felhők Round Rock felett, Navajoland
Linhof Master Technika, Fuji 90mm, Provia 100F
Navajoland Portfólióm 2004-ben készült darabja. Eredetileg 1987-ből való az elképzelés, amikor hasonló felhőket láttam átvonulni e sziklaképződmény felett, de akkor csak egy 35 mm-es gép volt nálam. 9 évet kellett várnom, hogy nagyformátumban is megörökíthessem a látványt.
5- A művész nem feltétlenül állítja ki vagy jelenteti meg műveit
Úgy hallom, a barátaim újabb kiállítást szerveznek az idén, de le kell mondanom a részvételt, hiszen nincs semmim, amit érdemes lenne bemutatni.
Claude Monet)
Mint ahogy a művész nem feltétlenül a művészetből él, nem is biztos, hogy megjelenteti vagy kiállítja a munkáit. Tény, hogy sok művész – mondhatni a legtöbb – így tesz. Ettől persze a fotók közzététele nem kerül be a művész definíciójába, gyakori végeredmény, sokak álma, de nem szükségszerű.
Ezt különösen akkor fontos megjegyezni, ha a pályád elején tartasz, vagy ha bármilyen okból képtelennek érzed magad egy kiállításra, vonakodsz tőle. Ha erőlteted, ha mindenáron be akarsz kerülni egy galériába vagy múzeumba, a szembejövő nehézségek elvehetik a kedvedet, és tévesen arra a következtetésre juthatsz, hogy a művészetet nem neked találták ki.
Azért mondom, hogy tévesen, mert nem az alkotásban tapasztalsz kudarcot, hanem a kiállításszervezésben. Mivel megállapítottuk, hogy a művészet alapja a kreativitás, abban igencsak sikeres lehettél, hiszen ha már bemutatót vettél a fejedbe, jócskán kell, hogy legyen fotód, ami megtölti a kiszemelt kiállítótermet.
Előhozakodhatsz azzal az érvvel, hogy azért nem sikerült rávenni senkit a műveid bemutatására, mert nem elég jók. Ez vagy igaz, vagy nem. Ezer oka lehet, ami miatt egy galéria, múzeum vagy más bemutatóterem visszautasít. A teljesség igénye nélkül néhány példa: évekre előre be vannak táblázva; más jellegű kiállításokra specializálódtak; csak ismert művészeket állítanak ki; nincsenek kasírozva, keretezve a képeid és nem vállalják ennek költségeit; tévesen vagy helyesen úgy ítélik meg, hogy a munkáid nem eladhatók, stb. Ha jól megnézed, ezen indokok egyikének sincs semmi köze a fotóid tényleges művészi értékéhez, hanem a művészet üzleti aspektusához, vagy a “közönség” fogalmához. Térjünk is át az utóbbi megvizsgálására!
Monument Valley Shadows
Linhof Master Technica, Rodenstock 150mm, Provia 100F
Ez a fényjelenség évente kétszer fordul elő, és csak akkor látható, fotózható, ha felhőtlen az ég. Láttam már olyan képeket, melyek csak a bal oldali “egyujjas kesztyűt” ábrázolják, de én mindkettőt szerepeltetni akartam a fotón, hogy látni lehessen az ok-okozati összefüggést a fényjelenség mögött.
6- A művésznek közönség kell
Minden képen két ember szerepel: a fotós meg a néző.
(Ansel Adams)
Sok diák számára problémát okoz a közönség fogalma. Amikor kezdő íráskurzust tartottam a Northern Arizona Egyetemen és a Michigani Műszaki Egyetemen, vért izzadtam, mire megértettem a tanulókkal, hogy mindig adott célközönségnek íródik egy-egy mű. Amikor megkérdeztem tőlük, ki fogja elolvasni a dolgozatukat, így válaszoltak: “Háááát, aki akarja.” Ezt úgy értették, hogy az olvasó én vagyok, a tanáruk. Ki más találkozna az írásukkal, ki lenne kíváncsi rá? Mivel nem ezt a választ akartam hallani, rávettem őket, képzeljék el az Olvasót, írják le a ruházatát, munkakörét, autóját, házát – gondolom, értitek, mit akarok ezzel mondani. Végül továbbra is nekem írtak – hiszen tőlem kaptak osztályzatot…
A kezdő íráskurzus már a múlté, ezt a történetet pedig viccesnek tartjuk. Azért hadd tegyem fel a kérdést: Ki a te célközönséged? Kinek fotózol, kinek szeretnéd megmutatni a műveid? A workshopokon sokan felelnek úgy, hogy csak maguknak fotóznak, örömüket lelik a képeikben, nem érdekli őket, mások mit gondolnak. De amikor oda kerül a sor, pont ők az elsők, akik megmutogatják a képeiket és véleményeztetik velem meg a többi résztvevővel…
Az ellentmondás szembetűnő, és az mindig problémát jelez. Ha csupán a saját magad örömére alkotsz, mit érdekel mások véleménye? Nincs semmi bajom azzal, aki csak magának fotóz és soha, senkinek nem mutatja meg a munkáit, de nem kedvelem, ha valaki ilyen irányú kijelentése után véleménynyilvánításért nógatja az embereket, workshop résztvevőket vagy bárki mást.
Akadnak olyan fotósok is, akik a diákjaimhoz hasonlóan azt felelik a célközönségre vonatkozó kérdésemre, hogy mindazoknak fotóznak, akik hajlandók megnézni a képeiket. Tanácstalanok, amikor megkérem őket, írjanak körül egy adott célközönséget, és visszakoznak arra az álláspontra, hogy nem zárnak ki senkit, nem diszkriminálnak, minden érdeklődő megtekintheti a munkájukat. Ha ekkor nekik szegezem a kérdést, hogy kinek szokták megmutatni a képeket, kinek van “hozzáférése” a fotóikhoz, kisül, hogy csupán egy szűk körnek, mely családtagokból, más fotósokból, vagy néhány munkahelyi arcból áll.
Ehhez a típushoz illik Al Webernek, Ansel Adams barátjának és workshop-munkatársának gondolata. Nála jobban senki nem fogalmazta meg a lényeget:
Nincs művész, aki mindenkihez egyaránt szól. Köztudott, hogy az a művész a legsikeresebb, akinek meghatározott célközönsége van, melyet közvetlenül megszólít. Ha mindenkihez egyszerre akar szólni, vagy mindenkinek tetszeni akar, az olyan, mintha tévénézés közben, vacsora alatt képeslapokat nézegetne.
Nem fogadom el azt az álláspontot, ha egy fotós kijelenti: ő művész, de nincs szüksége közönségre. A szó korábbi részleges definíciója ezzel egészül ki:
Művésznek lenni azt jelenti, hogy a világról alkotott képed megosztod egy adott közönséggel.
A tétel akkor is igaz, ha a közönséged 1 főből áll, mert a megosztás a lényeg. Mondhatod magadról, hogy te vagy a saját közönséged, hogy csak magadnak óhajtasz örömet szerezni, és nem érdekel, látja-e más is a fotóidat. Ez teljesen elfogadható, viszont ebben az esetben nem nevezlek művésznek, mert az én definícióm szerint az a művész, aki megosztja, ami benne rejlik. Ha jobban belegondolsz, igazából nagyon kevés fotós eshet ebbe a kategóriába, hiszen szinte mindenki megmutatja a képeit másoknak, akármilyen kevésnek is. A hasonló kijelentéseket tevők valójában inkább attól félnek, amit mások mondanának a műveikről, nem állnak készen a kritikára.
Végeredményben a művész a közönség adósa, hiszen szüksége van rá, hogy kommunikálni tudjon. A művészet lényege a megosztás, és a megosztáshoz közönség kell, melynek a lekötelezettjeivé válunk azáltal, hogy lehetőséget ad a munkánk, az erőfeszítéseink bemutatására, hogy hajlandó figyelni ránk, részt venni abban a párbeszédben, melyet a művészettel nyitottunk. De a kötelező tiszteletadás mellett a művésznek mindenekelőtt csakis a saját látásmódja felé kell elkötelezettnek lennie. Ne feledd tehát, hogy amint a látásmódod vezérel, cserélődhet a célközönséged, mely a stílusbeli, megközelítési, előadásmódbeli változásaidat fogja tükrözni.
7- A művész olyan ember, aki értékeli a művészetet
Költők, művészek nélkül hamar ráunnánk a természet monotonitására.
(Guillaume Apollinaire)
Széles körben elterjedt vélemény, hogy a művésznek nincs “rendes szakmája,” nincs hasznára a társadalomnak, ellentétben az orvosokkal, ügyvédekkel, mérnökökkel vagy bármely más “elfogadott” hivatással.
Esszém egyik nem titkolt célja, hogy megcáfoljam ezt a vélekedést. Először is egyáltalán nem biztos, hogy a művész a művészetéből él. Nem szükséges elküldeni “rendes” munkát keresni – valószínűleg már van neki. Másodsorban el kell ismernünk, hogy a művészet éppoly fontos része az életünknek, mint bármi más. Milyen lenne az élet művészet nélkül? Ha nem szólna zene, ha nem nézhetnénk mozifilmeket vagy színházi előadásokat? Ha a falakról eltűnnének a festmények, rajzok, fotók, dekorációk? Ha a parkokat, kerteket nem ápolnák, a szobrokat elvinnék? Ha nem viselhetnénk ékszereket? Csupán néhány példát soroltam fel abból a rengeteg szálból, melyekkel a művészet átszövi az életünket, mégis rögtön belátható, mekkora a jelentősége. Ennek megértése az első lépés a művésszé válás útján. Nem lehetsz művész anélkül, hogy értékelnéd a művészetet, és megértenéd fontosságát a mindennapi életben.
Az én szememben az nevezhető “hivatásosnak”, aki megfelel az adott szakma követelményeinek. Csak az mondhatja magát mérnöknek, aki elvégezte a szükséges tanulmányokat, túlesett a gyakorlati képzésen, megvan a kellő tapasztalata, pozíciója, felelőssége, stb. Attól, hogy kimondod: “mérnök vagyok,” még nem válsz azzá, csak ha a munkáddal, teljesítményeddel, szakmai magatartásoddal be tudod bizonyítani, hogy megvan a szükséges tudásod, képességed, tapasztalatod, stb., ami egy mérnöktől elvárt. Ugyanez a helyzet bármely más szakmánál.
Spiderock Napnyugta
Linhof Master Technica, Schneider 75mm, Provia 100F
Miután először megláttam ezt a különleges fényjátékot, a nap másodperceken belül a horizont alá bukott. Emiatt csak egy gyors kattintásra volt időm a kézben tartott digitális fényképezőgépemmel. Hat hónappal később visszatértem, hogy hasonló fényviszonyokat találjak. Lesben álltam a 4×5-ös géppel, bár felhős volt az ég. Közvetlenül napnyugta előtt a nap előbújt egy-két percre. A képen láthatjátok, milyen látvány tárult elém.
Érdekes módon a művészek esetében más elvárások kerülnek előtérbe, mert az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy egy művésznek milyen oktatáson, képzésen kell átesnie, milyen követelményeknek kell megfelelnie, milyen tapasztalattal kell rendelkeznie a “munkaköre” betöltéséhez. Nincs is honnan tudniuk, hiszen a művészi hivatás nem gyakori beszédtéma, a művészek kisebbséget képeznek a társadalomban, a “nem-művészek” közül pedig nem sokan értik, mit jelent művésznek lenni. Abban is nagy a bizonytalanság, hogy mikor “hivatásos” egy művész, mert erről még kevesebb szó esik, szabályrendszere meg pláne nincs e kategóriának.
Íme néhány dolog, ami hivatásossá tehet egy művészt (nem fontossági sorrendben):
- Tanulmányok
- Gyakorlat
- Elhivatottság
- Képességek
- Elért eredmények
- Felelősség
- Szakmai pozíció
- Integritás
A listát tanulmányozva láthatjuk, hogy általánosságban nem különbözik bármely más szakma követelményeitől. Nem az alapvető elvárásokban rejlik a különbség, hanem abban, miként látják az emberek a művészt, mit jelent szerintük művésznek lenni.
A fentiek fényében igen fontos, hogy az emberek komolyan vegyenek téged, mint művészt. Az olyanok, akik nem tartják legitim foglalkozásnak a művészetet, nem vesznek komolyan, nem fognak tisztelni téged, sem a műveidet, így nem segítenek sikerre, inkább aláássák a munkádat, ellened dolgoznak. Ha nem tudod megváltoztatni a gondolkodásmódjukat, szabadulj meg tőlük! Ne erőltesd, inkább hagyd rájuk. Keress olyan embereket, akik értik a művészet mibenlétét, tisztelnek téged, komolyan vesznek, segítenek.
Ugyanilyen fontos, hogy soha ne legyen lelkifurdalásod amiatt, hogy művész vagy, sem az alkotási szabadságod miatt, vagy hogy “rendes” munkát kellene keresned ahelyett, hogy azzal foglalkozol, amit szeretsz. A művész élete legalább olyan nehéz, mint a más szakmát űzőké, ha nem nehezebb. Sem kiváltságosabb, sem szerencsésebb nem leszel, mintha más pályát választottál volna. Ha valaki bűntudatot akar kelteni benned, szinte biztos, hogy irigy rád, mert nem sikerült neki tetsző munkát választania, más szóval a saját rossz döntését tükrözi, nem a tiédet. Semmi rossz nincs abban, hogy te jól választottál. Ha teheted, biztasd őket, hogy hozzanak új döntéseket, változtassanak az életükön, ne utálják, amit te csinálsz, inkább kezdjenek valamibe, amivel szívesen foglalkoznak, ezáltal hagyják élni az életedet anélkül, hogy szükségesnek érezzék a bűntudat-keltést.
folyt.köv.
Fordította:
Debreczeni Mária
