Kincses Károly: Hegyibeszéd-kísérlet serdületlen korú fényképész palánták számára

0
63

A kiállítás megnyitók majdnem mindig dög unalmasak, egyetlen funkciójuk, hogy ne rögtön essenek neki a nézők a kikészített pogácsának és bornak, hanem legyen elég idejük a pavlovi reflexeiket beindítani.
A szereposztás is majdnem mindig ugyanaz, van az okos és híres, aki osztja az észt, vagy szerepel ezerrel, aztán van, vannak a művészek, aki szerényen, fejüket lehajtva hallgatják a dicsérő szavakat, de titokban azt lesik, hányan és főleg kik a tanúi az ő mennybemenetelüknek.. És végül vannak a látogatók, önök, akik vagy rokonok, vagy ismerősök, nagy ritkán érdeklődők, vagy… de hát inkább nem is folytatom.

Most, kibújva önként a rám osztott szerepből, azt mondom, hogy jó, sőt nagyon jó, hogy tanuljátok a fényképezést. Ennél már csak egy jobb lenne, ha a fényképezni nem akarók, a művészi ábrándokat nem táplálók is tanulnák ugyanezt. Mert a fényképezés nem más, mint egy meglehetősen bonyolult jelrendszer működtetése, alkalmazása, hasonlóan a beszédhez vagy az íráshoz. Itt is, ott is az a cél, hogy a valóságos dolgokból, vagy ideákból kiválasszuk a nekünk legfontosabbakat, majd azokat valamilyen jellé (hanggá, betűvé, képi elemmé) alakítsuk és elhelyezzük valami hordozón, amin keresztül eljut azokhoz, akiknek szánjuk. De mit ér a legbonyolultabb közlés, a legszebb gondolat, a legremekebb látvány, ha nincs, aki ugyanezt a folyamatot végigcsinálná a túlsó oldalon? Mert képet nézni (jó esetben) nem más, mint az alkotó által kódolt jelek felismerése, megfejtése, olvasása, azaz dekódolása, s ennek utána a képbe rejtett üzenet megfejtése. Ti megtanuljátok valamennyire ezt a dolgot, de mi van, ha azok a célszemélyek, akiknek szánjátok a képeiteket, vizuális analfabéták? Süketeknek énekeltek, vakoknak mutogattok… és ez nem túl okos dolog.
Tehát, ha valamit kérhetek megnyitó duma helyett: minden AKG-ban tanult fotós gyerek tanítson meg egy fotót nem készítő nézőt mindarra, amit itt tanult eddig, s akkor talán valami elindul.
Ez a kiállítás Óbudáról Óbudán az Óbudai Múzeumban éppen megfelelő kezdete lehetne ennek.

Hát most ennyi…

(Alternatív Közgazdasági Gimnázium fotós tanulóinak kiállításmegnyitója Óbudai Múzeum, 2010. november 24.)

Előző cikkKincses Károly: Klapka-légió
Következő cikkiPad és videók: álló vagy fekvő formátumban készül?
Avatar
Kincses Károly 1954-ben született. Még él. Járt iskolákba, főiskolára, egyetemre. Dolgozott, majd barátaival, segítőivel megalapította a Magyar Fotográfiai Múzeumot. 15 éven át vezette, majd ugyanazon barátaival és segítőivel, kik közül elsősorban Kolta Magdolnát és Bánkuti Andrást említi, kivásárolta, átépíttette, működtette a Mai Manó Házat. Közben írt, szerkesztett vagy ötven könyvet, ennél sokkal több tanulmányt, tanított egyetemeken, rendezett ezernyi fotókiállítást itthon és 16 országban. Mostanában legújabb projektje megvalósításán dolgozik. Elhatározta, hogy a továbbiakban minden napját egy-egy munkadarabnak, műalkotásnak tekinti és szándéka szerint mindent elkövet, hogy esténként úgy kerüljön ágyba, hogy azt érezhesse, a lehető legjobbat hozta ki belőle. És nyugodtan alszik, majd másnap újrakezdi.