15.7 C
Budapest
Thursday, March 28, 2024

Foto Mozaik 153., 2011. január

Török György: Kamerakörkép – Belépő szintű és komoly amatőr DSLR-ek
Érdekes kategóriáról beszélünk: akinek haladó kompaktja van, ilyenre vágyik. Akinek már van, az nincs megelégedve vele, mert nagyobbra vágyik. A reklámhadjáratok pszichológiai erejét érzem a fórumokon, amikor erről folyik a szó. Holott aki fotózni vágyik, igen jó barátot találhat magának a belépő szintben is.

Takács Szabolcs: Stabil statív
Egy magára valamit is adó fotós – legyen bármilyen kezdő – legalapvetőbb felszereléséhez hozzátartozik az állvány. Persze, ezekre is igaz az a mondás, hogy a jó és olcsó jelzőkből általában csak az egyik áll. Éppen ezért szeretném bemutatni a Dörr egyik kiváló állványát, amely majdnem olcsónak is mondható.

Vajda János: Flexibilitás az én szememmel
5 év után, immár több mint egy hónapja, újra minden irányba hajtogatható kijelzőjű fényképezőgép birtokában vagyok. Mivel D-SLR fronton is előbb-utóbb cserére fogok kényszerülni, a bridge kamera váltása vagy végleges elhagyása és flexibilis keresőjű D-SLR-re való cseréje kérdését komoly dilemma előzte meg. A döntés mérlegelése talán mások számára is hasznos lehet, ezért foglalom össze tapasztalataim alapján ebben a cikkben a válaszokat a kérdésekre. Még akkor is, ha kénytelen vagyok a Canon gyártmányaira alapozni, mivel ezekkel fotózok, a típusok azonban behelyettesíthetők a mások által használt gyártók termékeire.

Szellemkép Szabadiskola
A Szellemkép Szabadiskola egyik mottója: a szép képtől eljutni a jó képig. Alkotói fotográfiát tanítunk. Azt pótoljuk, ami így együtt nincs máshol.

Események naptára

A legkisebb nagy

Kihúzható akasztók

Galéria

Mitől jó? / Szarka Klára sorozata
Fejtsük meg a jó fénykép titkát! Ezúttal Almási László egyik klasszikus sportképét, a Futbalett című felvételt elemezzük. Almási László 1957-ben került a Képes Sport szerkesztőségébe, s 34 éven keresztül, nyugdíjba vonulásáig dolgozott ott. A mai sportfényképezés és Almási munkájának körülményei úgy viszonyulnak egymáshoz, mintha valaki a távoli hegycsúcsot a francia Alpok egyik kényelmes síliftjében ülve érné el, vagy oxigénpalack nélkül a Himalája tetejét.

Technika

Steiner Gábor: Újratöltve – Hasznos holmik II.
Már több alkalommal mutattunk be olyan termékeket, amelyek jócskán megkönnyíthetik a fotós életét munka közben. Most folytatjuk e hasznos kiegészítők sorát, ám ezúttal inkább a felmerülő problémák vagy feladatok megoldását megkönnyítő segédeszközöket vizsgálunk meg, inkább a funkció, mint egy meghatározott márka szempontjából, bár a márkanevek említése időnként most is szükségszerű lehet.

Török György: Fényellenző, UV-szűrő, T bevonat, LensPen és szarvasbőr
Óriási félreértéseket kell tisztáznunk! Fél évszázados történelem végeredménye az a tévhit, hogy „az UV-szűrő védi az objektívet”. A védelem kérdése egyébként is több szempontú vizsgálatot érdemel, hiszen nem csak a frontlencséről beszélünk. Ugyanakkor, ha a lencsefelületről beszélünk, elengedhetetlen néhány szót szólni az objektívtisztításról és a tükrözésmentesítő bevonatról.

Fejér Zoltán György: Jegyzetlapok a fototechnika történetéből / Szakma született
A meghatározó jelentőségű feltalálók munkáit az érdeklődők hada lelkesen fogadta; követőik anyagi boldogulást kereső része pedig a képrögzítésben új foglalkozást (szakmát) keresett és talált…

Steiner Gábor: Fénytelenkép – Ha épp a legfontosabb hiányzik
Bár a jó fotó legfőbb feltételeként szinte mindenki első helyen említi a fényt, mégis a fényképezés talán legizgalmasabb területe, amikor e fontos feltétel hiányában kell kiváló minőségű felvételeket készítenünk. Sőt, a szegényes fényviszonyok közötti fotózás kínál olyan lehetőségeket is számunkra, amit nappal nem használhatnánk ki.

Sulyok László: Húzzunk csíkot! – A mozgás ábrázolása
Sokan vallják, a fényképezés a pillanat művészete. Ezzel a kijelentéssel éppúgy találkozhatunk fotográfusok önvallomásában, mint fotográfiáról szóló írásokban és elmélkedésekben. Való igaz: semmilyen más ábrázolási mód sem tudja a pillanatot úgy megragadni, mint a fényképezés. A fényképen egy adott pillanatot látunk, annak előzménye és következménye – legalábbis fizikai értelemben – már rejtve marad a szemlélő elől. Annak ellenére azonban, hogy a megállapítás a végeredményt tekintve helyesnek tűnik, érdemes mégis átgondolni ezt a kijelentést. Vajon valóban rejtve marad?

Mozaik

Wagner István: WestLicht világrekordjai
Az osztrák fővárosban december 4-én tartotta a WestLicht régebbi és újabb fotóapparátokkal, illetve klasszikus és kortárs fényképekkel „menetrendszerű” téli aukcióját, amely a cég történetében az eddigi legeredményesebbnek bizonyult.

Wagner István: Germán fotográfiai árverések magyarokkal
Berlinben november 25-én vittek kalapács alá klasszikus és kortárs fényképeket közel kétszáz tétellel a Villa Grisebach aukcióján. Franziska Schmidt szakértő szerint a 451 ezer euró előzetes becsértékből 512 ezres összbevétel született, ami 113 százalékos értékesítési rátának felel meg.

Kovács Gyula: Zárt ajtók – Másképp gondolkodók
Kilincsek, ajtók, ablakok. Lehet ez másnak nádbuga, pókháló, vázaforma, KRESZ-tábla, cserépkályha, bármi statikus fixáció. Olyan, ami mellett fényképezőgéppel a kezében képtelen elmenni tétlenül, ha valamilyennek látja. És fotókészítés közben ott kísért a fotózás mint kanonizált művész-professzió által megfogalmazott alapkövetelmény: Alkoss!

Fotó Piac

Börze

Kedvezménykuponok

Terjesztő szaküzletek

Fókuszban

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
678FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles