Hírességek fotóiból összeállított kiállítás nyílt szerdán a Nemzeti Táncszínházban. Pálffy István, Presser Gábor vagy Lőrincz L. László ugyan nem jelent meg személyesen, de ott volt helyettük Veres Zoltán műrepülő-bajnok, aki elmondása szerint még nem jutott túl a giccsen.
A Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában családias hangulatú délelőtt vette kezdetét szerdán. A ZOOM Magazin Sztárok a kamera másik oldalán című kiállításának ünnepélyes megnyitóján kevés celeb jelent meg az alkotók közül, de annál több fotóssal, újságíróval találkoztunk. Ez talán az időpontnak köszönhető, hiszen a délelőtt 11 órás megjelenés nem erőssége a hírességeknek. A megnyitót tapssal és tánclépéssel indította Eifert János, a magazin művészeti vezetője, ami ebben az aulaszerű térben hatásosnak bizonyult. Jubileumot ült, mind a színház, mind a Galéria: az 5 éves intézménynek ezzel 50. kiállítása nyílt meg.
…