14.5 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Fotósélet – 2010. március 8.

Virágcsokor Nőnapra
Kedves Lányok, Asszonyok, Hölgyek! A Nőnap alkalmából már megnyílt virtuális kiállítá sun k a www.mafosz.hu weblapon, ahol azokból a virágos képekből válogattunk bővebben, amelyet a fotóstársak ajánlottak fel erre a célra nagylelkűen néhány héttel ezelőtt. Köszönet érte! A képeslapon, amelyet azoknak küldünk el, akik korábban megírták nekünk a postacíműket csak 16 felvétel látható. A Virágcsokor Nőnapra című albumunkban viszont kétszáznál is több fotó tekinthető meg március 5-től. Az egyes képekre kattintva nagyobb formátumban és a szerző nevével együtt láthatják a felvételeket. Szép napot mindenkinek! A virtuális kiállításon szerepelnek Baán Katalin , Balogh István , Baloghné Matild, Bárány Bernadett , Baráth Tímea, Bárdos Tamás , Bartók András né Gyöngyvér E-MAFOSZ, Bátky Tamás , Bereczki Ottó , Bödő Viktória E-MAFOSZ, Bojniczky György, Borbély Zsuzsa, Bozsoki Adrienn, Cherestes János, Czakó Erika , Csermák Enikő, Csorba Károly , Danylova Iryna, Deák Ferencné, Defner Dóra , Dénes János, Dobai Tivadar E-MAFOSZ, Erdős Kata, Fabó Katalin E-MAFOSZ, Faludi Imre, Fehér Otília, Fekete Réka , Fenyvesi Anna, Frank Szabó Sándor, Galambos Gáborné, Garainé Mariann, Garamszegi Krisztina , G. Magyar Csilla, Gócs Éva, Góg Róbert, Gombás Gabi , Gombos Dezső, Gotyár József, Grósz Gergely, Győri Vilmos E-MAFOSZ/g, Gyurom János, Haidegger Tamás , Hajdu Ilona dr., Hatvani Ágnes E-MAFOSZ, Havran Attila, Hodossy Ilona, Hompot Imre, Hudák János, Istrab Viktória, Jakab Tibor EFIAP/s, Jancsár Róbert , Jó Ilona, Joó Patrik , Kakuk Erika, Kalacsi René, Kaprinay Éva , Kaszás Norbert, Katona Katalin, Katona Zsolt, Kéméndy József , Komlós Attila, Körmendy Teréz, Korsós Renáta, Kovács Piroska Rózsa, Kovács Réka , Kozma Erzsébet , Kun Attila , Láng Tibor E-MAFOSZ/g, Lendvay Norbert, Lintner Mária, Lipták Zsuzsa , London Katalin, Losonczi József, Maczekó Péter , Makovinyi Zoltán, Mann Judit dr., Marton Ágota, Marton József Ferenc, Martonné Holczinger Andrea, Máté Gizella, Máté Réka , Medve Jánosné, Mészáros Zsuzsa , Mezei Katalin, Mihályné Baba Irén, Mocsány Éva , Molnár István Géza , Molnár Krisztina, Nádas Péter, Ölbey Zoltán , Ország László , Pesei Petra , Predáts Nikolett, R. Kóródi Zsuzsa, Rába Mónika , Rátkai Luca, Réber Anikó E-MAFOSZ, Rédey Iván, Rideg Ferenc E-MAFOSZ, Ries Zoltán , Rudó Szilvia, Santl János, Sári Jennifer, Schindler Zsuzsa, Sebestyén László , Simák Gergő, Simonovicsné Schmidt Ilona , Sulán Angéla , Suri Gabriella, Svihran Éva, Szabó Aladár, Szabó Károly Attila, Szabó Lilla, Szamosvári József, Szatmári Zoltán, Szele Nikoletta, Szelle Ibolya, Szépfalusi Rita, Szilárd Zsuzsanna , Szlovák Sándorné, Szőcs Adrienn, Szokolai Katalin , Szuhan Alexandra, Tamás Sándor , Tarnóczi Andrea, Tóth A. Istvánné, Tóth László , Tóth Timea Ágota, Trieb Ildikó , Turóczi Tiborc, Udvari Gábor, Ughy Zsófia, Ungi Szilvia, Utczás Gábor , Várday Béla , Varga József , Varga Andrea , Varga Zsuzsanna , Varga Beatrix, Varga Judit, Vas Géza, Vedres Ági, Végh Nikolett, Viczay Lajos AFIAP, Vitárius Nikoletta , Wollner Pál és Zelkó Csilla fotói. A kiállítás anyagát Szabó Márta , Németh Teréz és Győri Lajos válogatta a beérkezett 528 képből. Az albumot Szabó Márta szerkesztette.
*
*

Önkéntes előadókat keresünk a nyári diákfotós táborokba
A Fényképezés Alapítvány az idén is megrendezi a nemzetközi ifjúsági fotós alkotótáborát (17-24 év közötti, nappali tagozatos diákoknak). Időpont: 2010. augusztus 9-től 15-ig. Helyszín Kalaznó (Tolna megye).
Önkéntes előadókat keresünk az esti előadások, bemutatók megtartására. Bármilyen témát választhatnak a jelentkezők, akiknek meghívásuk esetén vacsorát, szállást és reggelit tudunk biztosítani. Tiszteletdíjat és közlekedési költséget sajnos nem tudunk téríteni. Most csak az előadók nevét és az előadás címét, tartalmát gyűjtjük össze egy benyújtandó pályázathoz. Minden előadás este 20 órakor kezdődik. A téma javaslatokat a gyoril@mmikl.hu email címre kérjük.
*

Önkéntes előadókat keresünk a Fotóművészeti Nyári Egyetemre
Július 7-án szerdán , 9.00-18.00 óra között előadás napot tartunk, ahol 45 perces előadásokra keresünk önkéntes jelentkezőket A hallgatóság életkora 18-80 év közötti, az előadásokon részt vevők létszáma érdeklődéstől függően 10 és 50 fő között várható. Az előadások témája bármi lehet: fotótörténeti, fotótechnikai, kortárs művészeti, stb. Az ajánlatokat a gyoril@mmikl.hu email címre kérjük. Az előadóknak szükség szerint egy éjszakai szállást biztosítunk, vacsorával, reggelivel. Tiszteletdíjat és útiköltség térítést nem tudunk fizetni. A karitatív felajánlásokat előre is köszönjük.
*
*

Színes Nagy Világ – fotópályázat
Az artwork.hu a Microsoft-tal közösen 1.000.000 Ft összdíjazású fotópályázatot hirdetett. A pályázat ideje alatt különböző szolgáltatásokkal segítik a jelentkezőket, mint például panoráma képek összefűzése.
A pályázat lezárásaként kiállítást rendeznek az ELTE Informatikai karának épületében (Info Park). A közönség szavazása alapján előválogatott képeket szakmai zsűri bírálja el. Több témában tölthető fel pályamű, így sokakat érinthet a pályázat. Regisztráció és feltöltés:
Feltöltési határidő: 2010. május 2.
*
*

Kiállítások, események, meghívók

Czire Alpár (Székelykeresztúr) Sárból és fényből című fotókiállítása nyílik Ajkán a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban, 2010. március 12-én, 17 órakor.
*
H2O címmel nyílik fotókiállítás Szolnokon, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában a Víz Világnapja alkalmából 2010. március 22-én. A kiállított képeket a Jászkun Fotóklub tagjai készítették.
*
A székesfehérvári Kirakat Galéria márciusi kiállítói: Búsi Sándor, Dénes János, Garainé Mariann, Kováts Judit, Kun Adrienn, Kun Attila E-MAFOSZ, Marton Ágota, Nervettiné Fekete Lídia E-MAFOSZ/g, Nervetti Károly E-MAFOSZ/g, Dr. Perényi István E-MAFOSZ/g, Posfai Attila ES-MAFOSZ, Sipics László, Szabó Márta , Szelle Ibolya, Táczy Zoltán és Varga Csaba. A város fotósai a Galéria egyik kirakatában a közelmúltban elhunyt Szabóné Jávori Gabriellára emlékeznek a fotós képeivel és a róla készült felvételekkel.
*
Az Országos Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), immár második alkalommal rendezett Honismereti hétvégi fotóstúrát. Ez alkalommal a farsangtemetéséről is híres Torockó volt a célpont. Nagyváradról, Kolozsvárról, Tordáról, Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről, és Gyergyószentmiklósról összesen ötvenhárman voltak jelen. A időjárás ugyan nem kedvezett, de ennek ellenére a farsangi jelmezes felvonuláson kívül sikerült megörökíteni a jellegzetes népviseleteket, valamint a helyi érdekességeket. Az esti program keretében vetítették és értékelték a nap közben készült fotókat. Vasárnap kiránduló idő volt, aminek következtében a csapat az 1130 m magas Székelykövet fotótúrázta. (vasgéza)
*

Korniss Péter Kolozsváron. A Kossuth-díjas fotóművész a Kolozsvár Társaság, valamint a Korunk Akadémia meghívottjaként 2010. március 3-án tartott előadást a fénykép szerepéről a médiában. Az előadást követően beszélgetésre került sor. A FOTÓGRAFIÁK (1967-2008) című kiállítását március 4-én a Bánffy palota emeleti kiállító termeiben nyitotta meg Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, valamint Kántor Lajos irodalomtörténész. (vasgéza)
*
A FIAP 23. Colour Print Biennáléjára Írországba kiküldött ország-kollekcióban Farkas László AFIAP (Kőbányai Pataky Fotóklub, Bp.), Horváth Eszter (Soproni Fotóklub), Horváth József (Győr), R. Kóródi Zsuzsanna (Réti Pál Fotóklub, Csepel), Mészáros Csaba (BMK-Reflex Fotóklub, Bp.), Molnár Tibor (Bp.), Szabó Aladár (Bp.), Szabó Márta (Főnix Fotóművészeti Kör, Székesfehérvár), Tóth Renáta (Szemere Fotókör, Miskolc) és Wágner Csapó József (Főnix Fotóművészeti Kör, Székesfehérvár) egy-egy alkotása szerepel.
*
2010.03. 08-án, hétfőn 17.00-kor a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) Bartók András képzőművész nyitja meg Hodossy Ilona: Másvirágok című kiállítását. A kiállítás megtekinthető 2010. 04. 07-ig, hétköznapokon 14.00 és 18.00 óra között.
*
Berhidán a Városi Művelődési Házban nyitották meg a Békefi Antal , Láng Tibor és Noll Béla, a Bakony Fotóklub tagjainak Reneszánsz töredékek című kiállítását, amely március 18-ig látogatható.
*
A veszprémi HEMO Fotóklub meghívására a Pannon Egyetem Fotóköre mutatkozik be a Honvéd Helyőrségi Művelődési Házban Veszprémben. (Veszprém Zalka M. tér 1.)
*
Várpalota Inota városrész Művelődési Házában kapott helyet Láng Tibor , a Bakony Fotóklub tagjának Fényvarázs című tárlata, amely 2010. március végéig látogatható.
*

Kanovits Gábor új weblapjára látogatókat invitál: www.gaborkanovits.com
*
Szlovák Sándorné Verses barangoló hazai tájakon című fotókiállítása Mezőkövesden, a Közösségi Házban (Szent László tér 24.) tekinthető meg március 19-ig látogatható hétköznapokon 9 órától 16 óráig.
*
A székelyudvarhelyi Exposia Alkotócsoport két Hargita megyei (Erdély) farsangtemetésen vett részt Csíkszentdomokoson és Alsósófalván. Az itt készült képekből egy kis összeállítást nézhetnek meg a téma iránt érdeklődők a következő tárhelyen: www.exposia.blogspot.com
*
Karácsony Iván A víz szépsége című fotókiállítása a Corvinus Egyetem Sóház épületében tekinthető meg (Bp., Fővám tér 13-15.) március 23-ig. Megnyitó március 9-én 18 órakor.
*
2010.márciu 6-án ifj. Hajdu György TV rendező nyitotta meg a Fotóművészeti Alkotók Szenior Csoportjának első bemutatkozó kiállítását Budapesten, a Montázs Tea és Kávéházban. A tárlaton dr Alexay Zoltán E-MAFOSZ/g, Bálint Zsigmond AFIAP, E-MAFOSZ/g, Békefi Antal , Dániel István E-MAFOSZ/g, Eisenmann József E-MAFOSZ/g, Fabó Katalin E-MAFOSZ, Gazsi József E-MAFOSZ, Hajdu György E-MAFOSZ/g, Juhos Nándor , Katona Katalin, Kiss András AFIAP, E-MAFOSZ/g, Kiss Andrásné, Kührner László ES-MAFOSZ, Láng Tibor E-MAFOSZ/g, Lipták Zsuzsa , Molnár István Géza E-MAFOSZ/g, Nagy Sándor, Szalánczy Béla E-MAFOSZ/g, Széplaki József és Veiland István E-MAFOSZ/g alkotásai tekinthetők meg.
*
A XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás és A divat világa a fotográfiában -tegnap és ma című kísérő kiállítás ünnepélyes megnyitójára, valamint a Sajtófotó Pályázat 2009 díjainak átadására 2010. március 18-án 15. 30 órakor, a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében kerül sor. Kerekes M. István EFIAP/b (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Mosonmagyaróvár) Természet és tudomány kategóriában II. díjat; Szabó Márta (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Székesfehérvár)Társadalomábrázolás – dokumentarista fotográfia kategóriában II. díjat nyert; a kiállításon szerepel még Bese Zoltán a Dabasi Fotóklub tagja is.
*
A székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola első és másod éves fényképész és fotótermék kereskedő lánytanulóinak munkáiból kiállítás nyílik 2010. március 10-én ” női szemmel “. A kiállítás a nőnapi sorozat ez évi rendezvénye. A tárlatot Posfai Attila ES-MAFOSZ, a Székesfehérvári Fotóklub elnöke és Rostásy Szabó Mihály fotográfus – tanár nyitja meg. A fotók április 17-ig tekinthetők meg a Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Házában (III. Béla király tér 1.). Kiállítók:Varga Eszter, Jónás Ella, Szabó Orsolya, Kovács Ágota, Kővári Judit, Kovács Zsófia, Piszkor Renáta, Szalók Zsófia, Bartos Alexandra, Szalai Betsabé, Papp Dóra, Németh Renáta, Szalai Diána, Rada Klaudia, Azcél Manuéla, Horváthné Szűcs Barbara.
*
*

A Jászkun Fotóklub programja
Az ANKK Kodály termében minden érdeklődőt várunk csütörtökönként 17 órától.

Március 4-én /Cs/ 17 órától: Új Klubtagok bemutatkozása fotókkal; Beszámoló a MAFOSZ kibővített vezetőségi üléséről; Egyesületté alakulás feltételeinek megbeszélése; „Vizes” klubkiállítás fotóinak áttekintése; Fotóklub web lap szerkesztésének megbeszélése

Március 11-én /Cs/ 17 órától: „Vizes” klubkiállítás végleges anyagának összeállítása

Március 18-án!Cs/ 17 órától: MAFOSZ kollekció összeállításának megkezdése; A Fotók kiválasztási módszerének megbeszélése.

Március 21én /hétfőn/ 14.30 órakor: A Szent-Györgyi Albert iskolában a Fotóklub kiállításának megnyitója.
Megnyitja Győri Lajos a MAFOSZ elnöke

Március 25, április 1 /Cs/ 17 órától: MAFOSZ kollekció és más pályázati anyagok összeállítása, fotók véleményezése; Felkészülés 30 éves jubileumi programjainkra, kiállításra.

Április 8-án /Cs/ 17 órától: A Veszprémi Bakony Fotóklub „Bakony-Balaton” c fotókiállításának rendezése az ANKK-ban

Április 9-én /Pénteken/ Az UTAZÁS kiállítás megnyitása

Április 15-én /Cs/ 17 órától: MAFOSZ Szalon képeinek végleges összeállítása!

Április 22-én /Cs/ 17 órától: Felkészülés a gyöngyösi DIGIRÁMA Fesztiválra

Április 29/Cs/ 17 órától: Kiállítás rendezés az ANKK-ban

Május 3-án /hétfőn/ 17 órakor: A Ceglédi Fotóklub kiállításának megnyitása
*
*

Előzetes a Dunakanyar Fotóklub programjából.
Március 20. szombat 16 óra:116. Torontói Nemzetközi Fotográfiai Szalon. dccA szalon képeinek vetített képes bemutatása.
Május 22. szombat 16 óra: Lóránt Attila: ” Kelet Afrika . Több mint szafari ” Vetített képes könyvbemutató.
Június 19. szombat 16 óra: Kralovánszky Balázs: “Horizont” című vetített képes bemutatója.
Az előadások helye: a Madách Imre Művelődési Központ 8-as terme. ( Vác, Csányi krt. 63.)
Budapesti érdeklődőknek figyelmébe ajánljuk a Nyugati pályaudvarról minden egész óra 7 perckor induló zónázó vonatot, mely Vácig nem áll meg, és 25 perc alatt ér városunkba. Vissza indul minden óra 27 perckor.
*
*

Magyar sikerek külföldön

Kanovits Gábornak (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, www.gaborkanovits.com) a The Great British Small Print Circuiton öt alkotását elfogadták, egyet pedig HM ribbonnal díjaztak; 3.INTERNATIONAL PHOTOGRAPHY EXIBITION ” BOR 2010″ pályázaton 5 elfogadása; a 7th Tropical Image International Exhibition 2010 pályázaton egy elfogadása volt.
*

Szepesi Juliannától a 3rd Luxembourg International Digital Contest 2010 című fotópályázaton egy képet elfogadtak.
*

Morovics Líviától a 3. International Photography Exibition Bor 2010 c. pályázaton hat képet fogadtak el.
*

Kerekes Istvántól EFIAP/b (Mosonmagyaróvár) az Angliában megrendezett 97th Southampton International Exhibition – 2010, öt képe kerül kiállításra, míg a 2010-Tropical Image International Exhibition – Boynton Beach – Florida – U.S.A., három fotója kerül kiállításra, melyből a “ Magányos hattyú” című természetfotó FIAP Honoris Mention -ban, és a “ Yelena” című portré színtén FIAP Honoris Mention -ban, részesült.
*

Bese Zoltán (Dabasi Fotóklub) USA 7th Tropical Image International Exhibition 2010 pályázaton három; az USA 34 GREATER LYNN PHOTOGRAPHIC 2010 című pályázaton 2; a Szerbia 3nd INTERNATIONAL PHOTOGRAPHY EXIBITION “ BOR 2010 “ című pályázaton két elfogadással szerepelt.
*
*

Helyesbítés
Békéscsabai Kulturális Központ Lencsési Közösségi Ház jegyzőkönyve a

VIII. “Csak tiszta forrásból…”című fotópályázat zsűrizése.
A pályázatra beérkezett 92 szerző 294 db fotója, melyből a digitális alkotások közül 52, az analóg alkotások közül 16 kerül kiállításra.
A zsűri tagjai: Kincses Károly (Budapest) fotómuzeológus, Váradi Zoltán (Békéscsaba) fotóművész , Martin Gábor (Békéscsaba) fotóművész
A zsűri 2010. február 20-án az alábbi döntést hozta:
I.díj: Bese József (Dabas) – Advent idején
II.díj: Kiss Imre (Pécs) – Visszatekintés
III.díj: Kéméndy József (Pécs) – Dió születik
Szabó Béla (Öttevény) – Dolomitok II.
Különdíj: Baloghné dr. Kovács Matild (Budapest) – Különc
A legjobb analóg fotóért járó különdíj:
Tóth Jenő Tibor (Sopron) – Magány
Kiállításra 43 szerző 65 fotója kerül:
Digitális alkotások
Albert Béla (Kiskunfélegyháza): Feszület
Bagics Gábor (Budapest): Dunapest
Bagics Gábor (Budapest): Egy kő
Bagics Gábor (Budapest): Lépcső
Baloghné dr. Kovács Matild (Budapest): Különc (Különdíj)
Bedi Gyula (Uszód): Pihenő
Bese József (Dabas): Advent idején (I. díj)
Bese József (Dabas): Téli történet
Csányi S. Csaba (Budapest): Egy megfáradt vándor
Fehér Szabolcs (Budapest): Nekem a Big Ben
Fodor Zsolt (Békéscsaba): Csattanó
Fodor Zsolt (Békéscsaba): Tisza part
Füleki László (Gyöngyös): Bivaly pásztor
Gál András (Debrecen): Angyal
Gál Cecília (Eger): Periférián
Gál Cecília (Eger): Élettér
Hajdú László (Sopron): Hóhatár
Hatvani Ágnes (Budapest): Rebbenés
Hatvani Ágnes (Budapest): Árnyjáték
Horváth Imre (Biatorbágy): Hatalmas Isten
Horváth Imre (Biatorbágy): Sírkert
Horváth Tamás (Hajdúböszörmény): Istentiszteletről
Huisz István (Budapest):Teniszparti – I
Huisz István (Budapest): Teniszparti -II
Kéméndy József (Pécs): Dió születik (III. díj)
Kéméndy József (Pécs): Életem
Kiss Imre (Pécs): Visszatekintés (II. díj)
Lángh Gábor (Sopron): Várakozás
Ligeti László (Baja): A nagy perspektíva
Mann Judit (Budapest): Keleti arc
Dr. Nagy Attila (Harka): Vízesés
Nagy Zsolt (Debrecen): Égig érők
Németh Gyula (Győr): Horgász
Novák József (Budapest): Cím nélkül
Pajor Péter Gábor (Szombathely): Keresztmetszet
Péli László (Dabas): Nagyapó
Sándor Imre (Budapest): Remény
Sándor Imre (Budapest): Hárman
Sándor Imre (Budapest): Márciusi est
Sebestyén Ferenc (Budapest): Út a végtelenbe
Szabó Béla (Öttevény): Dolomitok – I
Szabó Béla (Öttevény): Sumava
Szabó Béla (Öttevény): Dolomitok – II (III. díj)
Szokolai Katalin (Budapest): Anno Domini 1941
Tiszavölgyi Zsolt (Füzesabony): Ha az asszony beszélni kezd…
Tóth Jenő Tibor (Sopron): Esti gyors
Tóth Zsuzsanna (Hatvan): Kovácsnál
Tóth Zsuzsanna (Hatvan): 16 év magány
Tóth Zsuzsanna (Hatvan): A patkó
Vicai Nicolet (Kalocsa): Nyomok
Vicai Nicolet (Kalocsa): Bölcső
Vicai Olivér ( Kalocsa): Víz alatt

Analóg alkotások
Bazsó Imre (Békéscsaba): Színpadkép
Bazsó Imre (Békéscsaba): A templom csendjében
Dániel István (Győr): Busó
Dániel István (Győr): Homlokzat
Füleki László (Gyöngyös): Irish dance
Haragos Zoltán (Marosvásárhely): Egyedül
Haragos Zoltán (Marosvásárhely): Testvérek
Juhos Nándor (Budapest): Józsefvárosi kisfiú
Tóth Jenő Tibor (Sopron): Magány (Különdíj)
Tóth Jenő Tibor (Sopron): Petra
Tóth Jenő Tibor (Sopron): Átjáró
Török Gáspár (Marosvásárhely): Modern Ikarusz
Török Gáspár (Marosvásárhely): Santa Fei Múzeum
***********************
A Magyar Művelődés i Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetség ének elektronikus hírlevele
Felelős szerkesztő és kiadó: Győri Lajos
Webszerkesztő: Szabó Márta
Szerkesztőség: gyoril@mmikl.hu : Telefonszám: (1) 225-6029; (1), 225-6033;Telefax: (1), 225-6030
Üzenetrögzítő éjjel-nappal: (1), 212-6258, Postacím: MAFOSZ , 1011 Bp., Corvin tér 8.
Archív számok megtalálhatók: www.erikanet.hu (a fényképezőgépre kattintva); a www.mmikl.hu és a www.mafosz.hu weboldalakon. Megjelenik a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiumának támogatásával
*

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles