5.9 C
Budapest
Saturday, April 20, 2024

Fotósélet – 2010. március 16.

Közlemény
A Magyar Művelődési Társaság korábban meghirdetett Szülőföldem szép határa című digitális fotópályázatát – melynek 2010. szeptember 1. lett volna a beadási határideje – anyagi erőforrások hiányában visszavonta. Kérik az alkotókat, hogy ne küldjék be a felvételeiket. Kérik továbbá a pályázati kiírást közlő sajtótermékeket, hogy a pályázat visszavonásáról szóló hírt is szíveskedjenek közzétenni.
*
*

Utazás a világ körül 2010 című fotópályázat 2. kiállítása
Helyszín: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, 1011 Budapest, Corvin tér 8.
Időpont: 2010. március 19-től március 25-ig. Látogatható hétköznapokon reggel 8 és este 8 óra között.
Megnyitót nem tartunk. Az albumok – időpont egyeztetést követően (gyoril@mmikl.hu) – folyamatosan átvehetők
Képjegyzék: Abonyi János dr. (Bakony Fotóklub, Veszprém): Balaton; Kikötők (különdíjjal kitüntetve); Abonyi Maya (APS Stúdió, Budapest): Olaszország, Torcello – Ördöghíd; Aczél Manuéla: Pálmavirág; Áment Erzsébet dr.: Újbuda – Festőpalánta; Antos Árpád dr.: Pécs – Fenn a magasban; Babják Tamás: Csajág – Trabanton szállni élvezet…; Baj Bonita: Vígan; Bálint Zsigmond AFIAP: Románia, Moldova, Külsőrekecsin – Bő termés (2009); Balog Lajos: Kiskunhalas – Vörösbegy; Baloghné dr. Kovács Matild (Debreceni Új Fotóműhely, Nyíregyháza): Párizs – Égig érők (különdíjjal kitüntetve); Bárány Bernadett: Görögország, Kos-sziget – Oltalmazás; Barkóczi Brigitta: Olaszország – Pisa; Berendi József: Írország,Dublin – A folyó őre; Blénessy Berta: Budapest – Kisturul; Bojniczky György: Baracska – Dunatáj; Bozsoki Adrienn: Naplemente a befagyott Fertő-tónál (különdíjjal kitüntetve); Bödör Adrián Gábor: Megfagyott idő; Chikánné Sarodi Judit dr.: Svájc – Mennyibe kerül a parkolás?; Czakó Erika: Ausztria, Melki apátság – Csiga; Czímer Gyuláné: Erdély – Nagyszeben; Czúni Imre E-MAFOSZ: München – A tó tükrén; Czuppon Katalin: Olaszország – Sella Ronda; Csáki Lajos: Komárom – Fényforrás; Csáki Tímea: Burmai ebéd; Csausz Ildikó: Domb(orulat)ok; Csegezyné Pásztor Erzsébet: Izrael – Landolás előtt; Cseh Dániel: New-York – Apple house; Csizmadiáné Szász Ildikó: Balaton – Árválkodva; Csorba Károly: Finnország – Teknősbéka-sziget; Danis János: Erdély, Alfalu – Zeneszünet; Dávid Előd: Almási barlang; Dénes János: Kalaznó – Mindennapi dolgok; Denke Ágnes: Anglia, Ascot – Lovaspóló; Dobai Tivadar E-MAFOSZ: Budapest – A kis tanuló; Dobos Szilveszter AFIAP: Szlovénia, Piran – Óvodások; Dobray Mária dr.: Grönland – Jéghegy madártávlatból; Edl Szilvia: Kajárpéc – Vágta; Éltető Andrea: Dunaújváros M8-híd; Erdélyi Gábor: India – Az őr (különdíjjal kitüntetve); Kőtenger; Esztergály Keve: Velencei-tó – Csónakos (különdíjjal kitüntetve); Tarjáni kálvária; Fábián András: Berlin – XXI. századi építészet; Fabó Katalin E-MAFOSZ: Budapest – Tea töltés; Fábri Ferenc: Szentendrei sziget – Bárány születik; Faludi Imre: Kecskemét – Pusztaötös; Faragó Csilla Andrea: Tiszakeszi – Tisza; Farkas Adrienn: Suta; Farkas László AFIAP: Fehérben; Farkasné Tempfli Márta: Japán – Miyajima; Fazekas Bence: A tátrai Halas-tó; Fehér Szabolcs: Anglia, Stonehenge – Kövek és turisták; Feuerer Kristóf: Grönland – Darthvader jégből; Feuererné D. Mária: Egyiptom – Galambdúcok; Galambos Zsuzsanna: Görögország – Myrtos-öböl; Garajszki József: Tunézia – Pihenés; Dabas – Gomba házaspár; Gergely József: A Kárpátok lankáin; Haidegger Tamás: Csolnok – Ég és föld között; Hajdu Ilona dr.: Olaszország, Pimonte – Meseország; Halász Zoltán: Erdély – Torockói hangulat; Harsányi Zoltán felvétele; Hartman Ágnes: Olaszország, Capri – Egy hajó örvényt kavar; Hátszegi Csaba: Kínálgatás; Motolla; Hatvani Ágnes E-MAFOSZ: Budapest – Ernyő alatt; Görögország, Pireas – Álcázatlanok; Havrán Attila: Párizs – Veterán; Havrán Márta: Izland – Skógafoss-vízesés; Horváth Eszter: India – Banánárus; Kalkutta – Pihenés; Horváth Zoltán: Bonyhád – Végül a díszítés; Kiskunfélegyháza – Bajuszfesztivál 1.; Hudák János: Magyar tenger; Huri Nikoletta: Spanyolország, Barcelona – Kapcsolat; Joó Patrik: Görögország – Út a fénybe; Juhos Nándor: Szerbia, Fruska Gora – A kolostor kupolája; Kalácsi René: Gyöngyös – Szem; Kanyó Ferenc: Tétényi fennsík – Virágjáró; Karácsony Iván: Amerika – New York 1.; Kárándi Imre: Erdély, Nagyvárad – Juh nyáj; Karlo de Negri: Dalmácia – Halász; Kármán István: Szarvaskő – Kitekintek-betekintek; Katona Katalin: Horvátország, Zadar – Halárus; Kéméndy József: Ausztria – Felhők közt; Cserkút – Vihar előtt; Kirchné Máté Réka: Románia – Bukovinai fonóban; Koller Erzsébet: Mátra – A szénégető kisfia; Kóródi Zsuzsanna R.:Olaszország, Torcello – Üvegdíszben; Velence – Térzene; Kószó Attila (Szerbia, Szabadka): Horvátország, Rab-szigete – Egyedül (I-V. díjjal kitüntetve); Kovács Bea: Amerika, Monterey – Sirály; Kovács Éva: Erdély, Kalotaszentkirály – Tere-fere; Kovalik Józsefné: Skót dudás; Körmendy Teréz: Balatoni reggel; Érd – Szinglik; Kunvári Nóra: Római hangulat; Kürti János: A budapesti állatkert szépsége; Lángh Gábor: Ausztria, Saalbach – Kerítés; Lendvay Norbert: Budapest – Karácsonyi villamos; Maczekó Péter: Pécs – Vasember; Mándi Emese: Ukrajna, Ungvár – A hétmérföldes csizma; Mártonné Holczinger Andrea: Velencei-tó – Aranyhídon; Maszong József: Neuberg kerengő; Menyhárt Gáspár László: Székesfehérvár – Néptánc; Mészáros Csaba: Amerika, Chicago – Távlatok; Mezei Katalin: Csehország, Prága – Főtér; Michailovits Lehel dr.: Dorozsma – Naplemente; Mocsány Éva: Sátorhely – Szélhárfa; Molnár Krisztina: Szeremle – Porfelhő; Nagy Csaba: Anglia, Oxford – A tudás hordozója; Nagy Lajos B.: Fűzér vára; Nagy László AFIAP: Kellékek; Nagy Zsolt: Olaszország, Firenze – Haladás; Németh Gyula: Tenerife, Santa Cruz – Ívek; Németh Mihály: Győr – Mexikói szólótáncos; Pádár Piroska: Salgótarján – Állj, vagy lő a mamám! Horvátország, Lopár – A természet csodái; Pámerné Bükky Klára: Hajnali tükör; Sikerült; Pécsek Béla: Ausztrália – Fakír Sydneyben; Pucz Károly: Séta; Puskel Zsolt: Berlin – Sony center; Roboz István: Skócia – Skót dudás; Simák Gergő: Spanyolország, Bunol – La Tomatina ; Simonovicsné Schmidt Ilona: Egyiptom – Szieszta (különdíjjal kitüntetve); Stefkovics János: Erdély – Emlékek közt; Legelőn; Sulán Angéla: Olaszország, Eurostar-on – Rohanó idő (különdíjjal kitüntetve); München – Rajongótábor; Sulyok Anikó: Szedres – Reggeli harmat; Szabóné Molnár Ida: Négyökrös; Szabóné Péter Ildikó: Tarpa – Finom reggeli; Szatmári Zoltán: Ausztria, Stubaital – A magányos; Piliscsaba – A család; Szepesi Julianna: India, Delhi – Ezek a pasik!; Széplaki József: Velence – Gondolák; Szilárd Zsuzsanna: Békéscsaba – Finálé; Szilvás Zoltán: Kemény az élet; Budapest – Bevásárlás; Szirmai János dr.: Velence – Dózse-palota; Szokolai Katalin Ilona: Velence – Találkozás; Török Viktória: Nagybecskerek – Boltba menet; Tusnádi Csaba Károly: Hortobágy – Halastavi kisvasút; Tusnádi Péter Csaba: Budapest – Félkész alagút; Vadász Benedek: Jászberény – Toboz; Vadász Tamara: Jászberény – Lámpaláz; Vadász Veronika: Ausztria – Talpalávaló; Varga László: Erdély – Sziszifusz; Kunszentmiklós – Puli.
*
*

Kiállítások, események, meghívók

Molnár István Géza aranydiplomás fotóművész az Életfa Környezetvédő Szövetségben (Eger Bajcsy Zs.u.9.sz.)tart előadást március 18-án 17 órakor a fotográfia történetéről, ezen belül a portré fotózásról.
*

Juhász Miklós aranydiplomás, Csokonai-díjas fotóművész jubileumi fotókiállítása április 6-án nyílik 17 órakor a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház Fotógalériájában (Győri kapu 27.). A tárlat április 30-ig látogatható.
*

Kovács Anett Nóra fotókiállítása a veszprémi városháza aulájában nyílik meg március 30-án 15.30-kor. A tárlat április 12-ig tekinthető meg.
*
Az Egri Kulturális és Művészeti Központ (Egerben a Bartók Béla tér 6. sz.) galériájában 2010. március 29.-én Molnár István Géza aranydiplomás fotóművész nyitja meg a HOMO LABILIS-CENTAURI című fotókiállítást.
*
Elkészült a Biatorbágyi Fotóklub honlapja:
*

Élmény minden tekintetben. A Művészetek Palotája öt éves születésnapja alkalmából kiírt fotópályázat eredménye: Felidézett élmény kategóriában: I. Kömöz Gergely; II. Czimbal Gyula; III. Szabó Márta.
Kreatív kategóriában: I. Dobos Sándor; II. Pintér Leó; III. Járdány Bence.
Művészetek Palotája épülete kategóriában: I. Dömölky Dániel; II. Dienes Szabolcs; III. Holló Hunor.
A zsűri tagja volt: Benkő Imre, Göbölyös Luca, Kincses Károly, Korniss Péter és Turkovics Mónika.
A 2010. március 14-én megnyílt kiállítás képei itt tekinthetők meg:
https://www.fotoklikk.eu/kozvetites/kepek?event=16&round=5&category=124
*

Mezei Katalin, Besztercei Ferenc E-MAFOSZ/s, Dobos Szilveszter AFIAP, E-MAFOSZ/g Itthon, Európában című fotókiállítása 2010. április 6-án 18 órakor nyílik meg Budapesten, az Ibis ACCOR Hotel aulájában (XIII. ker., Dózsa Gy. út 65., a Váci út és a Dózsa Gy. út kereszteződése). A tárlat május 2-ig látogatható.
*

Szabó László AFIAP, E-MAFOSZ fotóművész A világ körülöttünk című fotókiállítása 2010. március 19-én nyílik meg Esztergomban, a Babits Mihály Általános Iskolában (Sugár út 24.), ahol április 22-ig látogatható. Köszöntőt mond Kotz István igazgató, a tárlatot megnyitja dr. Kocsis Ernő egyetemi tanár.
*

Marosszentgyörgyi hangulatok. 2010 március 4-én ismét meghitt hangulatú Kolping estnek adott otthont a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia tanácsterme. Ötvös József református esperes nyitotta meg Bálint Zsigmond AFIAP, E-MAFOSz/g fotóművész Műemlék templomaink című fényképkiállítását és bemutatta a Lélekőrző falvaim című fényképalbumát. Ezt követően Sebestyén Péter plébános ft. Oláh Dénes főesperes Csorgóskút valamint Tekintetem a hegyek felé emelem című köteteit ismertette. Az est házigazdája Baricz Lajos plébános volt. A kiállítás
megtekinthető 2010 április 30-ig. (Részlet a Népújságból Mezei Saroltától)
*

Török Gáspár EFIAP fotóművész (Marosvásárhelyi Fotóklub) egyéni kiállítása 2010. március 15-től tekinthető meg Szigetváron, a Sóház Galériában. Az alkotó munkásságát Pinczehelyi József méltatta.
*

Laco Struhár (Szlovákia) előadása a Győri Fotóklub Egyesület szervezésében a tájfényképezésről és a kompozícióról 2010. március 22-én hétfőn 18 órakor hallható, látható a Petőfi Sándor Művelődési Házban (Győr, Árpád u. 44). Az ÁLMOK KERTJE című kiállításának megnyitójára 2010. március 23-án (kedden) 17 órakor kerül sor, a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtárban (Győr, Herman O. u. 22).
*
A budaörsi Sásdi László Fotóműhely szeretettel meghív mindenkit az Innen-onnan című fotókiállítására, amelyet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sétáló utcai könyvtárában (1211 Budapest, II. Rákóczi F. út 106.) mutatnak be, 2010. március 29-én (hétfőn) 18 órakor. A kiállítást megnyitja: Kovács Bea. További információ:
*

Erdélyországi látomások. Székelyudvarhelyen, a Művelődési Házban 2010. március 15-től tekinthető meg Knobloch László fekete-fehér tájfotóiból rendezett kiállítás, az Exposia alkotócsoport szervezésében. A tárlatot Róth András Lajos történész, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója nyitotta meg. A fotók szerzője Marosvásárhelyen született, 1954. április 29-én és tizenéves korától fényképez. A művészfotózás kezdete Sepsiszentgyörgyhöz és ottani fotósokhoz (pl. Bartha Árpádhoz, Bortnyik Györgyhöz) kötődik. 1983-tól Németországban él, felvételeivel pár éve lépett a nyilvánosság elé, erdélyi képei csoportos tárlatokon szerepeltek. Több pályázaton díjazták munkáit és több egyéni kiállítása is volt az elmúlt években: Sepsiszentgyörgy, Pásztó (2007), Salgótarján, Verőce (2008), Budapest, Verőce, Gyergyószentmiklós (2009). Mostani kiállítása az Erdélyországi látomások címet viseli. (P. Buzogány Árpád)
*

Molnár Ferenc Csokonai-díjas fotóművész BETEKINTÉS a jazz világába című kiállítása 2010. március 19-én 17 órakor nyílik a Lyra Könyvesház galériájában ( 2600 VÁC, Piac utca 1.). A kiállítás 2010. április 15-ig tekinthető meg a könyvesház nyitvatartási idejében: munkanapokon 8.00-18.00 óráig, szombaton 8.00-13.00 óráig.
*
A Bakony Fotóklub kiállításai. Boros Ida és Mátyus Tamás Ciprusi mozaikok című tárlata Várpalotán, a Jószerencsét Művelődési Központban tekinthető meg 2010. március 8-tól 31-ig.Békefi Antal, Láng Tibor és Noll Béla Reneszánsz töredékek című kiállítása Veszprémben, a VMK Fotógalériában várja az érdeklődőket 2010. március 10. és április 15. között. Március hónapban a Bakony Fotóklub Ezeréves Veszprém megye című kiállítása – az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Faluról- falura rendezvénysorozat keretében – Hegyesd, Küngös, Megyer, Zalaszegvár és Farkasgyepü művelődési házában lesz látható.
*
*

Magyar sikerek külföldön
Horvath Eszter (Soproni Fotóklub): The Great British Small Print Circuiton 28 elfogadása volt, egy alkotását pedig HM Ribbon-nal díjaztak.
*
A 25. International Exhibition Photography of Nature, Strom-Ruzomberok fotópályázaton Bátky Tamás nak (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Szlovákia) és Ivancsik Péter nek (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Szlovákia) 1- 1 alkotását fogadták el kiállításra..
*
*

Ellopott felszerelés
Esetleg ha valaki látná valamelyik műszaki cikket az interneten, kérem jelezze a jozsef.kadar@net-tv.hu címen, vagy a +3630/520-03-03 telefonszámon, mert jogos tulajdonosa visszavásárolná: Nikon D90 Fényképezőgép No.:3098852; Sgima 18-
50 mm 2.8 EX DC HSM MACRO (NIKON FOGLALAT) No.:10189214; Nikkor
50 mm 1.8 D AF No.:296767; MANFROTTO 055xPROB állvány No.:91019323; MANFROTTO 804RC2 3D fej No.:C1266357; MANFROTTO 486RC2 gömbfej; Panasonic HDC-HS20 videokamera No.:E9HA00109; XBOX 360 Premium No.:3146626814; ACER Aspire 6935G-584G32Bn No.:LXATPOX16083903F102300.
*
*

Ezer Székely Leány Napja képekben – Ádám Gyula fotókiállítása
Immár hagyományosan július első szombatján – 2010. július 3. – szervezik meg Csíkszeredában, azaz Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja rendezvényt. Idén a szervezők – Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, valamint a társszervezők: Hargita és Kovászna Megye Önkormányzata és a Hargita Megyei Kulturális Központ – megerősítve a rendezvény elindítóinak szándékát, az Ezer Székely Leány Napját bemutató fotókiállítással kívánják hangsúlyosabbá tenni a székely népviselet, néphagyomány megőrzésének legismertebb ünnepét. A tárlat Ádám Gyula csíkszeredai etnofotós Ezer Székely Leány Napja rendezvényen készült képeiből egy válogatás, amelyet Székelyföld több településén kívánnak bemutatni. A kiállítás első helyszíne Csíkszentkirály volt, ahol a Megyei Farsangbúcsúztató programjához illeszkedve, a Vitos Mózes Általános Iskolában mutattatták be 2010. február 13-án. Március 12-én a Kriza János Néprajzi Társaság meghívására, fennállásuk 20. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség keretében kerül bemutatásra a 23 képből álló tárlat Kolozsváron. A kiállítás megnyitójára 2010. március 12-án, pénteken 16.00 órától kerül sor a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. (Kolozsvár, Mikes Kelemen / Croitorilor u. 15. sz.)
Ádám Gyula kitartó és megszállott munkával küzdötte fel magát a hivatásosak élvonalába. Egy igazi dokumentarista fotós, akinek a szülőföld szeretete és az itt élő emberekhez való kötődése tette meghatározóvá szakmai nagyságát. Szerény és szűkszavú ember, példamutató szakmai alázattal viszonyul minden egyes témához, amit megörökít. „…Emberi arcok vettek körül, kísértek el egész eddigi életemben. Őket örökítem meg minden lehetséges alkalommal és módon. Számomra mindenkinek arca van: az éveknek, a tárgyaknak, az embereknek, tetteiknek és mulasztásaiknak” – vallja Ádám Gyula Arcpoétika című, 2006-ban megjelent albumának előszavában. Számos díjjal jutalmazták, közöttük kiemelkedő a Csíkszereda város Pro Urbe díja (2000), a Magyar Művészetért díj a csángók világának megörökítéséért (2008), amelyet első erdélyi fotósként kapott meg, valamint a munkájának művészi színvonalát jelző, ugyancsak 2008-ban, a Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által szervezett VI. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti pályázaton elnyert első díj, ahol a világ valamennyi hivatásos magyar fotósa közül emelte ki a zsűri. Az Ezer Székely Leány Napja rendezvényen készült fotói igazi bepillantást nyújtanak a ma élő néphagyomány ápolásába, a még fellelhető népörökségünk egy részébe. Képeivel végigkísérhetjük az Ezer Székely Leány Napja rendezvényét, amelynek hangulata jól tükrözi a szervezők elkötelezett szándékát – a néphagyomány ápolása, megtartása mellett az együttes élmény és a közösségi székely érzelmi világ magasztos pillanatainak megélését. Képeinek hatása és szereplői óhatatlanul elkötelezik a szemlélőt, lehetőséget kínálva, hogy megismerjék elfeledett székely történelmünket, hogy a múltról beszélve jövőt építhessünk. A szellemi, kulturális örökségünk, nemzeti értékeink megmutatása, megőrzése mindannyiunk kötelessége.
*
*

Fotó- és rajzpályázat
A Gyermekmédia Egyesület és a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Hivatalával közösen fotó- és rajzpályázatot hirdet MIÉRT LESZ JÓ GYEREKNEK LENNI 2020-ban? CÍMMEL.
Pályázni CSAK 3-6 fős, CSOPORTOS MUNKÁKKAL LEHET! Korosztály: 6-14 évesek.
A pályázati munkák lehetőleg rajz, festmény és fotó vegyes technikával készülhetnek. A/3-as méretű munkákat várunk. Kérjük, hogy az együtt dolgozó csoportok mellékeljék munkájukhoz egy darab A/4-es lapon a címet, a néhány soros magyarázó leírást, valamint az alkotócsapat fantázianevét, iskolájának adatait, tagjainak nevét, életkorát, telefonos és e-mail elérhetőségét, amennyiben volt, felkészítő tanár, pedagógus nevét és elérhetőségét is. Értékeljük az egyedi ötleteket, az érdekes technikai megoldások bemutatását, a családok jövőbeli szerepének megjelenítését, a környezetvédelem, a természet és a jövőbeli lakókörnyezet fantáziadús ábrázolását.
Beküldési határidő: 2010. május 12.
Beküldési cím: Jövő Nemzedékek Országgyűlési Bizottság Irodája,
Stratégiai és Tudományos Főosztály 1051 BUDAPEST, NÁDOR u. 22.
További részletek felől felvilágosítást ad: Alpár Vera 30/6837289
A legjobb munkák készítői értékes nyereményeket kapnak a 2010. május 30-i gyermeknapi ünnepség díjátadó gáláján, valamint bekerülnek a legtehetségesebb Gyermekmédia különdíjasok csapatába.
*****************
Fotósélet – 2010. március 16.
A Magyar Művelődés i Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetség ének elektronikus hírlevele
Felelős szerkesztő és kiadó: Győri Lajos
Webszerkesztő: Szabó Márta
Szerkesztőség: gyoril@mmikl.hu : Telefonszám: (1) 225-6029; (1), 225-6033;Telefax: (1), 225-6030
Üzenetrögzítő éjjel-nappal: (1), 212-6258, Postacím: MAFOSZ , 1011 Bp., Corvin tér 8.
Archív számok megtalálhatók a www.mafosz.hu weboldalon. Megjelenik a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiumának támogatásával
*
*

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles