11.8 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Kincses Károly: Ki tud többet CSÖRGEŐről

Elképesztő statisztikai adatok maradtak fenn egy jogász, bankhivatalnok, fotóművész hagyatékában. 1933-1950 között egészen pontosan 446 kiállításon vett részt, ahol -ha lehet, még pontosabban- 1240 felvételét állították ki. Nem volt türelmem megszámolni hány országban és városban történt mindez, mert három sűrűn telegépelt papírlapon, két hasábban sorjáztak a helynevek, évszámok. Miközben bankhivatalnokként élt, fotóművészi pályáját Vadas Ernő indította el.
Képeit a témaválasztás választékossága, a fegyelmezett kompozíció és a mintaszerű kidolgozás jellemzik. Vydarény Iván írta róla 1936-ban: “Csörgeő Tibor dr-nak mindig van valami mondanivalója, s amit mond, azt mindig szépen, technikailag kifogástalanul mondja el, van a képekben bizonyos elegancia… Témáiban nem tűz ki túl magasan álló feladatokat, de ezeket mindig megoldja. Kellemes csevegő, akit a mai ember szívesen hallgat meg.”
Másik jó ismerőse Járai Rudolf pedig ezt mesélte. “1939-től a Vadas, a Szöllősy, a Csörgeő és én, négyen együtt minden évben 30-35 nyugati kiállításra küldtünk képeket. És egyszerre négyen küldtük és így megspóroltuk a dollárban levő nevezési díjat, mert 4 dollár helyett, mivel egy csomagban érkezett, csak 1 dollárt kellett fizetnünk. Azután amikor jöttek a háborús idők, akkor nem volt dollár, és ezt abba kellett hagyni. És 46-ban, amikor már valahogy konszolidálódtak a dolgok, akkor újra kezdtük ezt és úgy kb. 49-ig, vagy talán 50-ig csináltuk. És akkor meg a Rákosi-rendszer miatt nem lehetett, mert aki nyugatra levelezett, aki nyugati kapcsolatokat tartott, az már gyanús volt. és akkor megbeszéltük, hogy ezt abba kell hagyni. Nem is beszélve arról, hogy ezt az un. magyaros stílust elitélték, és azt mondták, hogy a szocialista embert kell ábrázolni, amit nekünk kvázi meg kellett tanulnunk.”
1914 őszén belépett a Magyar Általános Hitelbankba. 1915-ben bevonult és végigharcolta az első világháborút. “A fotografálást a csakhamar bekövetkezett első világháború alatt sem hanyagoltam el és derékszíjamra csatolt kis 6×6-os Icarettem minden baj nélkül úszta meg velem együtt önkéntelen fürdésünket az Isonzóban.” A háború után visszatért korábbi munkahelyére, ahol egy 1934-es hír szerint a Hitelbank Sportegylet fotószakosztályának az ügyvezetője, melynek 71 tagja, saját, jól felszerelt műterme és laboratóriuma, saját könyvtára van. Ekkor már a József nádor téri bank főpénztárnoka, kicsit később cégvezetője volt. 1945 után, mint más forrásokból tudjuk, elkezdték felszámolni a Hitelbankot, s 32 évi tisztviselői szolgálat után őt is nyugdíjazták. Mit csináljon ilyen helyzetben egy ötven éves bankár? Lépjen be Angelo műtermébe, s ott másfél évig gyakorolja a portréfényképezést. Közben kérvényezze az Ipari Minisztériumtól a mestervizsgára való engedését. A bemutatott oklevelek, díjak, képek alapján soronkívül tegy le a mestervizsgát. Ezután társbérleti, egyszoba hallos lakásában nyisson egy szerény műtermet. Így cselekedett Csörgeő is. 1948-ban egyik tagja lett a Minőségi Foto-kollektívának, melyet a független fotósok alakítottak, hogy munkához juthassanak a maszek ellenes világban is “A munkaközösség tárgya: illusztratív és propagatív munkák közösségi elvállalása és nívós kivitelezése… A munkaközösség tagjai önállóságukat úgy jogi, mint gazdasági vonatkozásban megtartják” A Fotókollektíva, mely akaratlanul is nagyon hasonlított alapelveiben, felépítésében a világhírűvé vált Magnumhoz, nem lehetett hosszú életű. Még ez az önként vállalt korlátozott szabadság is túl sok volt a mindenáron kollektivizálni akaró rendszernek
Aki fogékony a számmisztikára, fejtse meg, hogy mit jelent e négy szám két különböző kombinációja: 1896 és1968. Rákban halt meg és a Farkasréti temetőben nyugszik. Nem kéne elfelejteni.

Kincses Károly
Kincses Károly
Kincses Károly 1954-ben született. Még él. Járt iskolákba, főiskolára, egyetemre. Dolgozott, majd barátaival, segítőivel megalapította a Magyar Fotográfiai Múzeumot. 15 éven át vezette, majd ugyanazon barátaival és segítőivel, kik közül elsősorban Kolta Magdolnát és Bánkuti Andrást említi, kivásárolta, átépíttette, működtette a Mai Manó Házat. Közben írt, szerkesztett vagy ötven könyvet, ennél sokkal több tanulmányt, tanított egyetemeken, rendezett ezernyi fotókiállítást itthon és 16 országban. Mostanában legújabb projektje megvalósításán dolgozik. Elhatározta, hogy a továbbiakban minden napját egy-egy munkadarabnak, műalkotásnak tekinti és szándéka szerint mindent elkövet, hogy esténként úgy kerüljön ágyba, hogy azt érezhesse, a lehető legjobbat hozta ki belőle. És nyugodtan alszik, majd másnap újrakezdi.

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles