Tudnak rá épelméjű magyarázatot, miként hívhattak valakit a huszadik század első felében Haller F.G-nek? Igy, Haller eF.Gé. Csak a legbeavatottabbak tudták, hogy az F az a Fricit takarta, és a még azoknál is okosabbak, hogy a G pedig a Géza kezdőbetűjeként került a névhez.
De az a néhány száz – kicsit közelebb az ezerhez- ifjú és korosabb fotográfus-tanuló, akik részt vettek a legendás MADOME-s Haller-féle tanfolyamokon, a mai napig is ezen a fura néven tiszteli. Igen, tiszteli, bármennyire is elkoptatottá vált ez a kifejezés. Nem túlzás azt mondani, hogy ez a kicsit joviális külsejű, inkább csendes banktisztviselőre hajazó férfi egymaga pótolta a hiányzó állami magyar művészfotós- oktatást, a fotográfiai továbbképzést. Nem voltak jegyzetek. Sebaj. A tanulni vágyó fotóamatőrök közt volt gyorsíró, szó szerint leírta az előadásokat. Volt gépírónő, aki áttette stencilre, s bár akkoriban, a negyvenes-ötvenes évek fordulóján a stencil legalább olyan veszélyes eszköznek számított, mint ma egy maroklőfegyver, mégis sikerült néhány száz példányban kinyomtatni, amit aztán rongyosra tanult több nemzedék amatőr és később profivá váló hallgatója.
Haller pedagógus, esztéta, kritikus, szervező és alkotó művész volt egy személyben. 1939-től az EMAOSZ, az amatőrfényképezők akkoriban még jól fungáló szervezetének titkára, a tanfolyamok és a szakoktatás szervezője. Több mint egy évtizeden keresztül, egészen haláláig évről-évre rendkívüli hatású tanfolyamokat vezetett. Ezek keretében először alakult ki hazánkban a fotótechnika és esztétika rendszeres, egymásra épülő oktatása. De a Haller-iskola tanrendjén szerepelt először elemző képbírálat is, mely időnként rendkívüli szigorúsága ellenére sem volt bántó Tóth István, Bence Pál, Chochol Károly, Réti Pál, dr Sólyi József, Tomori Ede, Topor Zoltán, Marton Tibor is mesterének említi.
Ez a Vönöckön,1898-ban született ember a násodik háborúig, talán utána is még egy-két évig a Radiátorgyár főmérnöke volt. Aztán elbocsátották, vagy megszűnt a munkahelye, ki tudja, 1947-48-ban oly sok minden történt. Szerencséjére és szerencsénkre, a hivatalnoki munkája mellett már korábban a művészi fényképezés felé fordult, s ebben végre kiteljesedhetett élete. Fotóit a magyaros stílus révén gyakran emlegetett jegyek, a klasszikus fény-árnyék kompozíciók, az egyszerűbb, problémamentes témák iránti vonzódás, a briliáns kidolgozás jellemezte. Élete utolsó évtizedét önemésztő módon a fotókultúra ügyének szentelte.
Amikor 1954. november 7-én meghalt, én éppen öt hónapos voltam, s mit sem tudtam még Haller F.G-ről, mint ahogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról sem.
