hétfő, október 25, 2021
KezdőlapblogKincses Károly: A halkés és a látóképes levelezőlap

Kincses Károly: A halkés és a látóképes levelezőlap

Öt éves voltam. 1959-et írtak ekkoriban. Tanultak történelmet, vagy éltek már ezidőtájt, szóval maguk elé tudják képzelni a díszleteket, a főbb szereplőket meg a statisztákat is.

A Hármashatárhegyen lévő Fenyőgyöngye vendéglőből, melyet régen Szépvölgyi vendéglőnek kereszteltek, elment az utolsó vacsoravendég is. A pincérek bezárták az ajtókat, behajtották a zsalugátereket, takarítani, majd újrateríteni kezdtek, mint minden este. Ám amikor végeztek, nem vették fel kopottas felöltőjüket, hogy a hegyi busszal félkor vagy egészkor leereszkedjenek a Kolosi térig, s ott szétszéledve, ki-ki hazafelé vegye az irányt, hanem leültek a terített asztalok mellé. Lucullusi lakomát szolgáltak fel nekik és az ott lévő 10-12 vendégnek. Vendégnek? Ott volt nagynéném Lóri néni és férje Stretavszky János, akinek furcsa, tótos nevét csak úgy tudtam megjegyezni, hogy hajtogattam magamban: Te kapsz ki, tekapszki, stretavszky. Volt egy idősebb úr, a család barátja, vagy távoli rokona tán, Gundelnek nevezték. Akkor még ez a név sem mondott nekem semmit. Öt éves voltam, nézzék el tudatlanságomat. Csak a Pobedákat, Warszavákat, Volgákat és a P70-eseket ismertem fel a villamos ablakából, azokat viszont tévedhetetlenül. Szóval ültek még néhányan az asztalnál, köztük a nagymamám és én is. Kevésre emlékszem, de kettőt nagyon megjegyeztem. Harmincéves, a bombázást átvészelt poros, pókhálós palackokat nyitottak fel a felnöttek, s sűrű, aranysárga tokajit ittak. A másik, hogy engem ott tanítottak meg a teríték mellé tett három kés, a keresztbefordított kiskanál és kisvilla, a két különböző méretű kanál és a többféle villa disztingvált használatára.
Így ünnepelte szegény Tatus, hogy 25 éve emelte a semmiből, két kezével azt a vendéglőt, amit aztán az ötvenes évek legelején elvettek tőle. Úgymond államosították, különös kegyként megengedve, hogy a ház egy helységét lakhassa továbbra is Lóri nénivel. Szívszorító este volt.
A történet szereplői egy kivételével már meghaltak. Az éttermet átépítették, ha jól emlékszem át is keresztelték. Rég voltam arrafelé. Maradtak az emlékek, meg ez a néhány képeslap, amit egy Monostory György nevezetű képeslevelezőlap-, fényképészeti- és grafikai műkiadó csinált, nagybátyám megrendelésére. Monostory ekkoriban már a IX. Lónyay utca 20 alatt munkálkodott, miután az 1912-től ifjabb Divald Károllyal közösen jegyzett Divald és Monostory grafikai és fényképészeti műintézetet, fény- és színnyomatok, műlapok, díszalbumok, klisék, képeslevelezőlapok gyárát Budapesten, a VIII. József utca 16-18-ban. Monostoryfelmondta a társas viszonyt, magával víve a képeslevelezőlap sokszorosító üzletágat, társának hagyva minden egyéb nyomdai feladatot. Már 1926-ban hirdette magát mint látképes levelezőlapokat előállító és sokszorosító mester, egy évre rá pedig apróhírdetés útján keresett munkatársat: “Levelezőlapokhoz ügyes tájfényképész, utazási-, napidíj és fixfizetés mellett felvétetik. Csakis elsőrangú tájfényképész levélbeli ajánlatát és arcképét küldje be.” Kedvelem ezeket a régi üzleti szövegeket.
Nemcsak fényképezett, és ügynököltetett, de vidéki fotográfusoktól is rendelt képeket, amit bizonyít autográf megrendelőlapja “Tekintetes Szabó Imre fényképész úrnak, Balatonfüred. Műlt hó 19-én kelt levelemben megkértem, hogy a Balaton Szövetség házáról és a Honvédtiszti üdülőházról a küldött képeslapok szerint részemre 1-1 felvételt készíteni szíveskedjék, míg a fák nem nagyon lombosak. Miután a lemezekre már szükségem volna és a mai napig semmiféle értesítést nem kaptam Öntők, kérem, hogy postafordultával közölni szíveskedjék, számíthatok-e a felvételekre és mikor, mert ellenkező esetben a felvételek elkészítése végett intézkednem kell, Mielőbbi b. válaszát várva, maradtam kollegiális üdvözlettel Monostory György. Budapest, 1933. május 5.” 1942-ben társult Kalántai (Krummer) Géza gödöllői fényképésszel és nyomdatulajdonossal, ki már ebben az évben cégnevet változtatott, Monostory utóda Kalántai.állt a nyomdaüzem bejárata fölött, egészen az államosításokig. És onnan a történet már más szereplőkkel ugyan, de ismert.

Kincses Károly
Kincses Károly 1954-ben született. Még él. Járt iskolákba, főiskolára, egyetemre. Dolgozott, majd barátaival, segítőivel megalapította a Magyar Fotográfiai Múzeumot. 15 éven át vezette, majd ugyanazon barátaival és segítőivel, kik közül elsősorban Kolta Magdolnát és Bánkuti Andrást említi, kivásárolta, átépíttette, működtette a Mai Manó Házat. Közben írt, szerkesztett vagy ötven könyvet, ennél sokkal több tanulmányt, tanított egyetemeken, rendezett ezernyi fotókiállítást itthon és 16 országban. Mostanában legújabb projektje megvalósításán dolgozik. Elhatározta, hogy a továbbiakban minden napját egy-egy munkadarabnak, műalkotásnak tekinti és szándéka szerint mindent elkövet, hogy esténként úgy kerüljön ágyba, hogy azt érezhesse, a lehető legjobbat hozta ki belőle. És nyugodtan alszik, majd másnap újrakezdi.

További friss hírek