fénynyomat

0
133

Pozitív eljárások (világosság által árnyék) – Fotómechanikai sokszorosító eljárások:

Névvariánsok:

Fénynyomás, Albertotípia, heliográfia, heliotípia, artotípia, üvegnyomtatás, zselatinográfia, fotográfiai műnyomat, kallotípia, kollotípia, kollográfia; collotype, heliotype, hydrotype, Albertype (ang.); Lichtdruck, Albertypie (ném.)

Nyilvánosságra hozás időpontja:

1855

Használata:

Általános használata 1868-1925 között.

Felfedezője:

Alphonse Louis Poitevin. 1868-ban Joseph Albert bajor udvari fényképész tette használatra alkalmassá, a következő évben J. Husnik fejlesztette tovább. Husnik írta az első szakkönyvet az eljárásról, 1877-ben. 1882-ben már képes levelezőlapot, 1890-ben fénynyomással illusztrált könyvet nyomtattak.
Nicéphore Niépce is kísérletezett a levendulaolajban oldott aszfaltrétegre való fényképezéssel. 1824-ben így készült első heliográfiája, amit az egész világ ismer.

Anyaga:

Papír hordozón zsíros nyomda- vagy litográfiai festék.

Jellegzetességei:

Síknyomásos fotómechanikai sokszorosítóeljárás. A már harmincszoros nagyításnál jól látható, kukacformájú (Runzelkorn) szabálytalan raszter jellemzi, ami a zselatin melegítése és erőszakos lehűtése során jön létre. A festék fényesebbnek tűnik, mint amit a fotogravürnél használtak. Tónusskálája széles, alkalmas a részletek visszaadására. Mivel a nyomóforma kialakítása sokkal gazdaságosabb, mint a fotóheliogarvür vagy a woodburytípia esetében, ezeket fokozatosan kiszorította a sokszorosító piacról. Ha nem használtak fordított negatívot, akkor a kapott kép nem oldalhelyes.
Egyik virágkorát az 1930-as években élte, amikor így készültek a színes kereskedelmi plakátok. Az ofszetnyomás fokozatosan kiszorította. Ezt is lehetett kerettel nyomni, így könyvillusztrációkhoz is használták.

A készítés módja:

Albert a bikromátos zselatint egy 6-10 mm vastag, finoman homokfúvott vagy maratott üveglapra vitte fel, amit előzőleg könnyű pilseni sörrel, vízüveggel, más esetben tojásfehérjével alapozott. A lemezt 40-60 °C-on szárította, minek következtében a zselatinréteg összeugrott, megráncosodott (Runzelkorn-effektus). Ez a finom textúra működött raszterként, ennek segítségével lehetett tónusokat nyomni. Kontaktmásolással napfényen exponálta, a felesleges bikromátot vízben kimosta. A fény nem érte részeken a zselatin beszívta a vizet, tehát taszította a zsíros nyomdafestéket, a fény érte, cserzett részeken a zselatin nem vett fel vizet, így megtapadt rajta a festék. A papír az árnyékos részeken vastagabb, a világosabb részeken vékonyabb rétegben vette fel róla a festéket. Másolás után mosás, majd glicerines vízzel újranedvesítés, s az üveglap kész a következő nyomtatásra. Kézisajtóval egy üveglapról naponta kb. 200 nyomatot lehetett csinálni. Egy üvegről összesen 200-800 másolat húzható le. Gyorssajtó is alkalmas volt a sokszorosítására. Nagyobb példányszám esetén több lemezt készítettek. Az előállított kópiák nagyon olcsók voltak. Előfordult, hogy az elkészült másolatok felületét bevonták zselatinnal és lakkozták, hogy fényképszerűbbé tegyék.

Méretei:

A képek méreteit meghatározta a felhasznált üveglapok és a sajtók nagysága, én még nem láttam 30×40 cm-nél nagyobbat. Leggyakoribb a levelezőlap méret.

Magyarországi használata:

Hazánkban elsőként használta. 1879-től Eperjesen felállított gyorssajtóján nyomta művészi fénynyomatait. Fiait is kitanította, 1894 után fiai néven folyt tovább a munka, immáron több gyorssajtó berendezéssel. Később a cég osztódott, Divald Lajos Eperjesen folytatta tovább fénynyomdai tevékenységét. Ifj. Budapesten, előbb a Kossuth Lajos utca 1. alatt nyitott “fényképműtermet és fototechnikai műintézetet”, majd fényképező és grafika műintézetként a VIII. Kisfaludy utca 9. alá költözött. Utódja a Magyar Sokszorosító Műipari Rt. “Idősebb Fia (D. Lajos) fényképészeti és fotótechnikai műintézete, fénynyomda (Lichtdruckerei) több gyorssajtó berendezéssel Eperjesen. Ajánlja mindennemű fényképek, festmények, rajzmetszetek, rajzok, architekturák fényképezését és sokszorosítását a legjobb és legjutányosabb kivitelben. Képes mintakönyvek kívánatra ingyen és bérmentve” – olvasható a Fényképészeti Értesítő 1894-es évfolyamában. Ifj. társa, majd utóda volt Budapesten, a Lónyay utca 17-ben. Hirdetése szerint “látképes levelezőlapot fénynyomatban, platin, szépia vagy négy színben és a legfinomabb fotogravür mélynyomású kivitelben 1000 darabonként barna és zöld színben legolcsóbb árban szállít.” (Magyar Fotográfia, 1926. július 14.)
1872-ben táj- és néprajzi képeivel szerepel a bécsi nemzetközi kiállításon. Ugyanebben az évben kezdi kisérleteit a fénynyomással, de nem ambicionálta különösképpen, ezért Divaldot tekinthetjük az első hazai művelőjének. Használta az eljárást esztergomi fényképész is. 1880-ban gyorssajtón készítette fénynyomatait, 1885-ben már 25 munkással dolgozott. Évente 6-7 ezer felvételt készített. Specialista volt a fénynyomatok és a fotogravürök készítésében, fotó sokszorosító műhelyt (gyorssajtó-fénynyomdai intézet) tartott fenn. (1880-ban már müködött) Alkotásait H.V. Vogel a berlini technikai főiskola tanára a világ legjobb fényképei közt emlegette. Több Pest-budai látképes albumot, panorámaképet adott ki. Az 1890-es években Krömer Alajossal társulva létrehozta a “grafikai művek intézetét”. is készített képeket ezzel az eljárással (1885), Veress Ferenc hat évig kísérletezett vele és ismerjük Weinwurm Antal munkáit is.
1882-ben a budapesti könyvkiállítás szervezői elhatározták, hogy az ország különböző részeiről beküldött ritka és régi könyvek címlapjait fénynyomatokban sokszorosítják. Ugyanekkor Munkácsy Mihály némely festményét is sokszorosították ilymódon, melyek 6000 forint jövedelmet hoztak.
“A király ő felségének a cs. és kir. földrajzi intézet heliográfiai osztályában készített arczképét magyar egyenruhában a bécsi Lechner-féle cég most adta ki. Ez arckép (80×60 cm nagyságú lapon) Lückhardt udvari fényképész felvétele után heliográfiai úton készült és a felség aláírásával van ellátva. Az arckép találó és élethű s díszes kiállítása dacára csakis a rendkívül nagy mennyiségben való készítés teszi lehetővé, hogy darabonkint 1 frt-ért, természetes fakeretben üveggel együtt 5 frt 50 kr-ért árusítsák.” (Fényképészeti Lapok, 1892. február 16. 328. o.)

Gyakorisága, értéke:

Albert üveglemezeiről maximum 2000 példányt lehetett nyomni.

Konzerválási feladatok:

A kép nem halványodik, csak a papírhordozó károsodásai fenyegetik.

Irodalom:

Veress Ferenc: A fénynyomatról. Kolozsvári Közlöny, 1872. 70., 72., 74. o.;
[-]: A fényképészet a sajtóban. Stürenburg után. Fényképészeti Lapok, 1884. 35-38. o., 53-55. o.;
Szabó Róbert: A könyvnyomdászat rokonszakmái és a grafikai sokszorosítás. Felolvastatott a Magyarorszái Könyvnyomdászok Szakköre Továbbképző Tanfolyamán, 1908. (különlenyomat);
Halász Ágost: A fény-nyomtatás módszerei. Fényképészeti Közlöny, 1886. 59-60. o.;
[-]: Fénynyomatok. A Fény, 1909. 2. 55. o.;
Antal Miklós: A fényképezéshez és fénynyomási eljárásokhoz használt vegyszerek ismertetése. Budapest, Atheneum, 1921.;
dr. Balló Rudolf: Mi a fotókémia? Magyar Fotográfia, 1925. február, 4. o.;
Magyar Fotográfia, 1927. május 5. 12-13. o.;
[-]: A fotográfiai úton előállított képek sokszorosításáról. Magyar Fotográfia, 1927. 9. 12-13. o.;
[W.F.]: Újabb területek a fotográfia és nyomdai ipar együttműködésére. Magyar Fotográfia, 1929. 7. 6-8. o.;
Göndör Károly: A sokszorosító fényképészet hazánkban. Magyar Fényképész, 1941. 8. 14-16. o.;
Bayer Pál: A nyomdai képsokszorosító eljárások. Fotó, 1955. 6. 29-30. o.