A magasnövésű, vastagtörzsű, évelő, fás szárú növény – a fa – amelynek törzse gyökerekkel kapaszkodik a talajba, és csupasz, leveles ágakat fejleszt, gyakori témája minden fotósnak. A legnagyobb fák 165 m magasságot is elérnek (ausztráliai eukaliptusz). A kaliforniai mamutfenyők törzsének alapi átmérője eléri a 13 métert, élettartamuk meghaladja a 2000 évet. A Nap sugaraitól jól megvilágított fák tekintélyes mennyiségű oxigént bocsátanak ki, gyökereiken át hatalmas vízmennyiséget vesznek fel, amelynek jórészét elpárologtatják. A fák hatása meghatározó a flóra, fauna és a mikrokozmosz kialakulásában. A fa – mint az atmoszféra, a talaj, és a vizek oltalmazója, a madarak menedéke – nélkülözhetetlen az emberiség számára. Számomra a fa – bár egy természettudományos könyvben, lexikonban leírtak nagyon is fontosak – többet jelent, hiszen a legcsodálatosabb téma, ami fotográfus számára létezhet. Évtizedeken át fényképeztem őket, ösztönösen, majd céltudatosan keresve összefüggéseket tartalom és forma között. Csodáltam megjelenésüket, megérezve lelküket, élvezve kisugárzásukat. Olvastam évgyűrűikből, képet, kompozíciót, művet alakítani tanultam leveleik, gyökereik, ág-bogaik gazdag formavilágából. Felnéztem, felkapaszkodtam rájuk, pihentem árnyékot adó lombjaik alatt. A fák szerelmese vagyok, ezért is fényképezem őket szívesen. Megörökítésükre a fotográfiai eszköztár széles skálája felvonultatható. Most leginkább a térbehelyezésről, kompozícióról, a perspektivikus hatásokról beszélnék, amelyeket a nézőpont megválasztásával, a különböző gyújtótávolságú objektívek megfelelő használatával alakíthatunk. Az egyes képek sorozatba szerkesztésével is adhatunk különleges hangsúlyt egy-egy gondolatunknak.
A Fák temploma Versailles-ben, 1984-es franciaországi utazásomkor készült. Nicolas Schöffer meghívására utaztam Párizsba, aki kiállított műveinek fényképezésével bízott meg. Első, kudarcos találkozásunkkor (késtem vagy fél órát, amelyet nehezen bocsátott meg nekem) kijelentette, hogy elege van a fényképészekből. Rárontanak a világra, törnek-zúznak, összetiporják témájuk-alanyuk lelkét, és végül az élet dolgainak gépszerű, szabatos lemásolásával még a jelenséget is tárggyá aljasítják. Nekem szerencsém volt. Elővettem éppen fákról készült képeimet, amelyek megnyerték tetszését. Végül ő ajánlotta, sétáljak ki Versaillesben, nézzem meg a napkirály kertészei által ültetett platánsort, és fényképezzem le. De ne csak a külsejüket, a lelküket is örökítse meg! E mondatok, no meg egy közösen elfogyasztott kitűnő ebéd után mi dolga lehetett a magamfajta fotográfusnak? Kisétálni a kastélyparkba, beleszippantani a levegőbe, amivel nemcsak tiszta és friss levegő került a tüdőmbe, hanem a “történelem levegője” is. Mert Versailles nemcsak egy város Franciaországban, az Il-de-France régióban, Párizstól 14 kilométerre. 1962-től az egykori faluból királyi várossá lett, nagy államigazgatási központ, a királyság tényleges fővárosa, a királyok lakóhelye. Igaz, volt, amikor elveszítette előjogait, 1789-ben például az udvart, a Nemzetgyűlést és XVI. Lajost erőszakkal vitték vissza Párizsba. 1870-ben meg a németek telepítették ide hadiszállásukat, és a kastély tükörtermében kiáltották ki a német császárságot. Királyok, államfők, diplomaták látogatták, mindig is a nemzetközi diplomácia központjának számított. Országok, nemzetek sorsát megpecsételő egyezményeket, deklarációkat írtak itt alá. 1919. június 28-án ugyancsak a kastély tükörtermében volt a színhelye a békeszerződés aláírásának, amely véget vetett az I. Világháborúnak, és tudjuk, a Kis-Trianon termében is aláírtak nemzetközi szerződéseket, amelyek között akad bennünket is érintő. Fényképeztem én a kastély termeit, a királyi lakosztályt, a márványtermet és az operát, mind-mind a francia klasszicizmus jellegzetes példái, de legszívesebben a parkot, a kerteket és szökőkutakat, és az egykori csatornák vonalát követő több százéves platánsorokat, amelyek a Napkirály kertészei ültetettek. Lefényképezésükhöz Mamiya 645 1000S fényképezőgépet és 210 mm-es teleobjektívet használtam, Kodak Ektachrome 100-as diafilmet. Az erős rekeszelés és a fák lomjai miatt viszonylag kevés fény miatt hosszú időt exponáltam. Miután állványt nem vittem, a gépet a szettáskára fektettem, és az önkioldóval exponáltam, hogy ne rázódjon be a gép. Számos beállítást készítettem még, széleslátószögű objektívvel is. Több alkalommal, több éven át, különböző évszakokban és napszakokban fényképezve egész kis gyűjtemény kerekedett. Mégis, elégedetlen voltam az eredménnyel, saját teljesítményemmel. Végül az első alkalommal fényképezett anyagból került ki a kiválasztott kép, a Fák temploma. Szép karriert futott be. Számos hazai és kiállításon szerepelt, gyakran a díjazott képek sorában. Szaklapok, folyóiratok, könyvek közölték, köztük a német Fotografie, vagy az angol Pictures of the Year is. Megjelent még naptárban, poszteren, de még óriás plakáton is. A kép, műtárgy formájában megtalálható különböző gyűjteményekben, és megvásárolták számosan. Én nem a sikerességéért szeretem. Talán sikerült nem csak a fák formáját, hanem a lelkét is megörökíteni. Ha élne Nicolas Schöffer, megmutatnám neki a képet, és megköszönném, hogy elirányított a Napkirály fáihoz.
A FA-LÉT sorozat, amelyet 1985-ben készítettem a Bükki Nemzeti Parkban, Nagymezőn – teljesen más hangulatú, felépítésű fa-ábrázolás. A négy kép vertikálisan építkező sorozatba szerveződik. A felvételek Minolta 101 SRT fényképezőgéppel, és a 25 mm-es széleslátószögű objektívre illesztett halszemelőtéttel készültek. A lencserendszer erőteljes perspektívikus hatásával ad különleges karaktert az egyes képeknek is. Az egyes képek összefűzésével, a sorozatszerűséggel kapta meg végső formáját a mű. A felvételnél a fekete-fehér negatív tudatos választás volt, a színek ugyanis egy más irányba terelnék a kép-néző figyelmét. Nem szép, hanem jó képeket kívántam készíteni, a határozott mondanivaló kifejezésére. A képsor szinte csak önálló kiállításaimon szerepel, az Ősállapot című kép (a sorozatban alul az első) olykor önállóan is megjelenik.
Összefoglalva: A jól választott gyújtótávolságú objektív, a megfelelő nézőpontot választva, döntő lehet a kép felépítésénél, a kompozíció kialakításánál. Az önálló képek szekvenciális összefűzése új lehetőségeket adhat. Tanuljuk meg használatukat, bátran kísérletezzünk vele. Bízzunk a szemünkben.
Eifert János
Budapest, 2002. december 10.
(Megjelent a Foto Mozaik 2003. januári számában, 28-30.o.)
