5.3 C
Budapest
Monday, April 22, 2024

Fotósélet – 2010. április 29.

27. MAFOSZ Szalon
Már megtekinthető a www.mafosz.hu weblapon a 27. MAFOSZ Szalon zsűrizéséről készült gyorsjelentés, amely tartalmazza a beküldött és a zsűri elé került összes képet szerzők szerinti ABC sorrendben, a képekre kapott pontszámokkal. A részletes jegyzőkönyvet, statisztikákat később közöljük. A kiállításra 16 ponttal és az ennél magasabb pontszámmal lehetett bejutni.
*
*

Fotóművészeti Nyári Egyetem
A Fotóművészeti Nyári Egyetem 2010. július 3-án kezdődik és 10-én fejeződik be. Helyszín: Kalocsa, Hunyadi Kollégium. A részletes szakmai program és jelentkezési lap április 30-tól megtekinthető, letölthető a www.mafosz.hu weblapról. Ugyanott egy kis fotóalbumban a szálláshelyről készült fotókat is bemutatjuk.
*
*

Utazás a világ körül 2010 című fotópályázat 5. kiállítása
Helyszín: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, 1011 Budapest, Corvin tér 8.
Időpont: 2010. április 30-tól május 13-ig. Látogatható hétköznapokon reggel 8 és este 8 óra között.
Ünnepnapokon csak akkor van nyitva a ház, ha egyéb programot is hirdettek.
Megnyitót nem tartunk. Az albumok – időpont egyeztetést követően – folyamatosan átvehetők (gyoril@mmikl.hu)
A kiállítás képjegyzéke megtekinthető április 30-tól a www.mafosz.hu weblapon.
*
*
Dabas Város Önkormányzata, a Kossuth Művelődési Központ, a Galéria Alapítvány és a Dabasi Fotó Klub Egyesület meghirdeti a „II. Házunk-Hazánk 2010”c ímű fotópályázatát.
1. A pályázaton részt vehet minden magyar fotós, beleértve a határon túli fotósokat is.
2. A pályázat témája kötetlen; szívesen fogadjuk Magyarország és a Kárpát-medence természeti és épített értékeinek, lakóinak, hagyományainak és a hagyományok őrzésének művészi módon való bemutatását.
3. Egy szerzőtől maximum 4db (színes és/vagy fekete-fehér) papír kép küldhető be. Sorozatot nem fogadunk el. A képek mérete lehetőleg 30×40 cm-es legyen, az ettől való eltérés lehetséges, de csak a rövidebb oldal esetében. A megadott méretektől eltérő, illetve felragasztott paszpartuzott vagy kasírozott, keretezett képet nem fogadunk el. A képek szállítás közbeni sérüléseiért felelősséget nem vállalunk. A kiállításra elfogadott képeket a rendezők a pályázat propagandájában,
katalógusában, a kapcsolódó egyéb tájékoztatókban díjmentesen felhasználhatják.
4. Minden elfogadott kép kiállításra kerül és bekerül a kiállítás katalógusába.
A zsűrizés után a pályázókat értesítjük. Kérünk minden pályázót, hogy az e-mail címűket írják fel a nevezési lapra, mert a kiállításon elfogadott képeket 13×18 cm-es méretben, és 300 dpi felbontásban digitális formában elkérjük a jó minőségű katalógus elkészítéséhez.
5. Nevezési díj 1000 Ft , melyet rózsaszín postai utalványon (Kossuth Művelődési Központ 2370 Dabas, Szt. István u. 58.) vagy átutalással (Alsónémedi és Vidéke Takarékszövetkezet Dabas, 64400099-10918070) vagy helyszíni nevezés esetén a díjat a képek leadásakor is befizethető.
6. Pályázati naptár:
– Postai feladás esetén a feladási határidő 2010. július 15.
Postacím: Kossuth Ház Galéria 2370 Dabas, Kossuth László u. 19.
– Személyes leadás esetén július 8-15 közötti munkanapokon 9-17 óra között a Kossuth Ház Galéria munkatársai veszik át a képeket.
– A képek zsűrizése 2010 július 22-én történik.

A zsűri tagjai: Dolezsán Ágnes, Kührner László , Lőkös Zoltán fotóművészek.
A zsűrizés jegyzőkönyvét a MAFOSZ soros körlevelében és a www.dabas.hu-n tesszük közzé.
– A kiállítás megnyitása 2010. szeptember 17-én 18 órakor a Kossuth Ház
Galériában lesz. A kiállítás megtekinthető szeptember 17 – október 9. közötti időkben hétköznap 9-17 óra között, hétvégén előre egyeztetett időpontban (tel.:06-29/362-545).
– A képek a kiállítás befejeztével október végéig juttatjuk vissza.
7. A pályázathoz kapcsolódó címek és telefonszámok: – Kossuth Ház Galéria, 2370 Dabas, Kossuth László u. 19. tel.: 29/362-545; – Kossuth Művelődési Központ 2370 Dabas, Szt. István u. 58. tel.:29/360-237
****************

Fotósélet – 2010. április 29.
A Magyar Művelődés i Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetség ének elektronikus hírlevele
Felelős szerkesztő és kiadó: Győri Lajos
Webszerkesztő: Szabó Márta
Szerkesztőség: gyoril@mmikl.hu : Telefonszám: (1) 225-6029; (1), 225-6033;Telefax: (1), 225-6030
Üzenetrögzítő éjjel-nappal: (1), 212-6258, Postacím: MAFOSZ , 1011 Bp., Corvin tér 8.
Archív számok megtalálhatók a www.mafosz.hu weboldalon. Megjelenik a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiumának támogatásával
*
*

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,487RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles