11.8 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Fotósélet – 2010. február 15.

Fotósélet – 2010. február 15.
*

Búcsúzunk

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy az erdélyi kortárs magyar és román fotóművészet aktív alkotója, a csíkszeredai Nagy P. Zoltán EFIAP fotóművész 67 éves korában, 2010. február 11-én elhunyt. A Hargita Népe fotóriportereként 33 ezer képet publikált. 1977-2009 között 400 romániai és 157 nemzetközi kiállításon szerepeltek munkái, melyek száz díjat nyertek. 1996-ban Csíkszereda városa Pro Urbe-díjat adományozott neki munkássága elismeréseként. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség 2003-ban AFIAP, 2006-ban EFIAP fotóművészeti diplomával tüntette ki. Alapító tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének (2002), a Román Fotóművészek Országos Szövetségének Örökös Tagja és Mestere (2008, M.AAFR). Felvételeit számos erdélyi közgyűjtemény őrzi. Emlékét megőrizzük.
*
*

Virágcsokor Nőnapra – 3 napos gyors pályázat
A MAFOSZ az idén is kiad egy nőnapi képeslapot virágfotókkal illusztrálva. Kérjük csak azok küldjék be alkotásaikat, akik térítésmentesen felajánlják erre a célra műveik közlését. Csak digitális képek adhatók be, a meghirdetéstől számított három napon belül. Vagyis 2010. február 14-től február 17-én reggel 8-ig beérkezően! A digitális képek mérete közepes legyen, mert csak 3×4 cm-es képeket nyomtatunk belőlük. A pályaműveket emailben kérjük, csatolt állományban, jpg formátumban a fotoselet@gmail.com címre. Óriáslevelet, becsomagolt cuccot ne küldjenek a pályázók! Beadható szerzőnként maximum 5 db kép. A file neve a szerző nevét tartalmazza és egy sorszámot, valahogy így: BaloghLajos1.jpg. A képeslapon a szerzők neve megjelenik. A közlésre kiválasztott képek alkotói 10-10 db tiszteletpéldányt kapnak a képeslapból. Kiállítást nem rendezünk a képekből. Viszont egy virtuális fotóalbumot összeállítunk a beküldött és megfelelő minőségű képekből, a szerzők nevének feltüntetésével. Megtekinthető lesz márciusban a www.mafosz.hu weboldalon.
*
*

Ország-kollekció
A FIAP 23. Colour Print Biennáléjára 10 képből álló ország-kollekciót küld Írországba a MAFOSZ, átvállalva a nevezési díjat és a postaköltséget a szerzőktől. A kollekcióban minden szerzőtől csak egy kép szerepelhet. A kollekció közös témája: a közlekedés (közlekedünk, helyet változtatunk, utazunk). Mindenféle közlekedési eszköz lehet a kép fő motívuma, a kerékpártól a repülőgépig, a csónaktól a csacsifogatig bármi…
Az előzsűrizésre beadható képek mérete A4 (20×30 cm). Paszpartu nélküli, kiváló minőségű papírképeket (a szokásos adatokkal) várunk, kizárólag 2010. február 17-én szerdán 7-11 óra között, személyesen lehet beadni. Vagy beküldhető digitális állományban szerzőnként maximum 2-2 kép, akkora méretben, hogy abból meg tudjuk csináltatni – a zsűri javaslata esetén – az A4-es kópiát. A jpeg formátumú állományok file neve: a szerző neve+a képcíme. Az emailben, amelynek mellékletét képezi a biennáléra szánt kép tartalmazza a kép angol címét is. A maileket szeptember 17-én délelőtt 11-ig beérkezően tudjuk figyelembe venni.
Az ország-kollekciónak március 1-ig Írországba kell érkezni.
*
*

Kiállítások, események, meghívók
2010. február 25-én 16 órakor nyílik a Szentély Galériában (Győr, Zrínyi u. 13.) dr. Alexay Zoltán E-MAFOSZ/g és Szabó Béla EFIAP Tánc – tavasz – ünnep című kiállítása, amely április 11-ig tekinthető meg.
*
A Bakony Fotóklub Varázslatos Somló vímű kollekciójának részletei megtekinthetők a www.ajka.abbcenter.com weblapon és a képeket 1-5 pontszámmal, valamint értékelő szöveggel naponta egyszer lehet értékelni. A kollektiva örülne és előre is köszöni, ha szakmai hozzászólók is lesznek.
*
Veszprémben az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban Láng Tibor Évgyűrűk című retrospektív kiállítása nyílt a szerző 83. születésnapja alkalmával és február végéig tekinthető meg a több mint hatvan különböző méretű alkotás.
*

Nagy Sándor, a Bakony Fotóklub tagjának nyílt kiállítása Ajkán a Bányász Közösségi házban, amely február végéig látogatható. A szerző tevékenységét is elemző cikkben számolt be az Ajkai Szó c. városi lap.
*

Frank Szabó Sándor, a Bakony Fotóklub tagja tárlatának a Kolontári Könyvtár adott helyet, amely e hónapban látható. A főleg csendéleteket tartalmazó fotók címét egy-egy versidézet helyettesíti.
*

Szabó Márta, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagja nyitotta meg Székesfehérváron, a Műhely Kávéházban (Ady Endre u. 11.) az Utazás a világ körül – Ausztrália, 2009című fotókiállítást. A tárlat március 12-ig tekinthető meg. A megnyitó alkalmából Csorba Károly Ausztrália természeti szépségei képekben címmel tartott úti élménybeszámolót.
*

Fejes László (COMPUR Fotóklub, Kaposvár) honlapjának új címe: .
*

Kovács Attila (Gömöri Fotóklub) honlapja új képekkel várja a kedves látogatókat: http://attilakovacs.info
*

Farkas Sándor botanikus természetfotós, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja az elmúlt télen három hónapot töltött Ausztráliában, majd három hetet Új-Zéland északi szigetén. Ez idő alatt sikerült bebarangolnia a kontinens jelentős részét a sivatagos tájaktól az esőerdőkig, az óceánpartoktól az alpesi vidékekig. Kirándulásai során több ezer fényképfelvételt készített, melyek legjavát vetítéses előadássorozat keretében szeretné az érdeklődő nagyközönség elé tárni. Soron következő előadásában képei segítségével a világörökség részét képező Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Parkba látogathatunk el. Az előadás helye: Szekszárdi Balassa János Kórház kultúrterme (lila épület a nővérszálló mellett, megközelíthető a Wesselényi utcai porta felől). Időpontja: 2010. február 19. 17:00 óra
*

Incze Domokos AFIAP, E-MAFOSZ (Prisma Fotóklub, Csíkszereda) 48 fotóját bemutató kiállítás nyílt 2010. február 12-én a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában.
*

A PÁGISZ és ÁMK és a Győri Fotóklub Egyesület tisztelettel meghívja önt, családját, barátait és ismerőseit 2010. február 24-én, szerdán 17 órára Dániel István aranydiplomás fotóművész, a Győri Fotóklub Egyesület elnöke „Fémek és fények” című kiállításának megnyitójára. Az alkotót köszönti Szabó Béla EFIAP fotóművész a Győri Fotóklub Egyesület ügyvezető elnöke. A tárlat megtekinthető 2010. március 25-ig az intézmény nyitvatartási idejében (Győr, Ikva u. 70.).

Dániel István 1939-ben született Sopronban. Tinédzser korában ott kezdett el fotografálni a nyári iskolai szünetekben. Győrbe, 1962-ben mint végzett villamosmérnök került és lett tagja a Győri Fotóklubnak. Szabadidejében fotózott, bel- és külföldi tanulmányutakon képezte magát. A fotóművészet legtöbb műfaját megismerte, művelte és oktatta. Az analóg fényképezés híve a mai napig. Kedveli a kontrasztos, ellenfényes képeket. Alkotásainak fotópályázatokon elért eredményei alapján kapta meg 2001-ben a MAFOSZ aranydiplomás fotóművésze kitüntetést. A mostani kiállítása az ember által teremtett alkotásokat, a természetes és mesterséges fényviszonyokat ábrázoló fotóiból állt össze.
*
*

FÉNYKÉPÉSZ KÉPZÉS
A Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Isk. iskolarendszeren kívüli OKJ-s Fényképész és fotótermék-kereskedő képzést szervez.
A képzés ideje 1000 óra. Elméleti órák száma: 300 óra. Gyakorlati órák száma:700óra
Elméleti oktatási napok: heti 1 alkalom, pénteken 15 órától 19 óráig
Gyakorlati oktatási napok: heti 2 alkalom: kedden 15 órától 19 óráig, szombaton 8.30-tól 16.30-ig
Tandíj: létszámtól függően. Háromszori részletfizetési lehetőség. Első részlet jelentkezéskor.
A képzés végeztével, sikeres vizsga esetén Fényképész és fotótermék-kereskedő bizonyítványt adunk.
Az államilag elismert OKJ-s végzettség vállalkozói engedély kiváltására is alkalmas.
A képzés várható kezdési időpontja: 2010 október 20.
Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 30
Képzés várható befejezési időpontja: 2011. november
Érdeklődni Major Györgyné Évától a 333-1762/130-as telefonszámon, vagy Nádas Veronikától a 333-1762/121-es és a 313-1296-os telefonszámon lehet. www.kezmuves-prateru.sulinet.hu E-mail: info@kezmuves-prateru.sulinet.hu
*
*

FÉNY – ÁRNYÉK – SZÍN VILÁG – fotópályázat
Beadási határidő: 2010.09.07.
A PRIZMA KÖR fotópályázatának célja célja, hogy a megszokottól eltérően, meghökkentő, rafinált képek szülessenek. Ahol a fény és az árnyékok vagy a színek olyan mértékben és módon veszik át a főszerepet, ahogy ezt ritkán látjuk. Pld: A fejetetejére fordított világ, ahol az árnyékon van a fő hangsúly, szín a színben, harmónia-diszharmónia, torzult képi világ, felborult egyensúly…stb
A pályázaton Magyarország és a környező országok alkotói, életkortól és foglalkozástól függetlenül vehetnek részt.
A pályázatra 3 kategóriában összesen 9db, kategóriánként 3-3 felvételt lehet beküldeni, kizárólag digitális adathordozón (CD vagy DVD). Képeket nem kell kinagyítani ! A nyertes képeket a rendezők nagyítjk ki.
A „CD” 1, 2 vagy 3 MAPPÁT tartalmazzon, a kategóriáknak megfelelő számozással és a pályázó nevével. Pl: 1-kategória_Gábor János
A három mappában lévő képek fileneveit a következő képen nevezze el mindenki:
Kategória száma-kép szám_név_lakhely_képcím
Pl: 1-3_Gábor János_Debrecen_Esti hangulat
Fotóklubok: a csoportosan küldött képeknél minden Alkotót külön mappába kell rendezni!
A JPG képek pontos mérete: 300 dpi, 21x30cm vagy hosszabbik oldala 30cm-es legyen.
1. KATEGÓRIA: FÉNY
2. KATEGÓRIA: ÁRNYÉK
3. KATEGÓRIA: SZÍN
NEVEZÉSI DÍJ: 1200 FT, vagy 5 Euro.
Az összeget postautalványon, vagy a CD-vel együtt feladva lehet befizetni.
Az adathordozón és a nevezési lapon szerepeljen a szerző neve, postacíme, telefonszáma.
A határidőn túl ill. a kiírásnak nem megfelelően ellátott anyagot a pályázatból kizárjuk.
A kiállítás népszerűsítése érdekében a kiállított képeket digitális vagy nyomdai katalógusban, sajtóban való megjelenés esetén a kiírók, szerzői jogdíj fizetése nélkül felhasználhatják.
Díjazás: A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.
Beküldési cím: PRIZMA KÖR – 1475. Budapest. Postafiók: 337.
A nevezési lap letölthető a www.prizma.extra.hu weboldalról, igényelhető a
06 20 911 72 57-es mobilszámon, vagy a prizmakarika@gmail.com e-mail címen.
PÁLYÁZATI NAPTÁR:
Beadási határidő: 2010.09.07. +3nap
Zsűrizés: szeptember
Értesítés: szeptember
Megnyitó: október
Az adathordozók megsemmisítésre kerülnek, nem küldjük vissza!
*
*

Pályázati Felhívás
Sióagárd Község Önkormányzata a Sióagárdi Televízióval közösen pályázatot hirdet

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”
címmel. A pályázat célja, hogy az alkotók olyan sióagárdi épületet, építményt, táj- vagy természeti elemet, illetve eseményt mutassanak be új, esetleg szokatlan szempontból, amelyekkel az itt élők találkoznak, számukra az ismerős, esetleg hagyományos. Fontos szempont, hogy az alkotó a megörökített környezet, esemény egyediségére, szépségére, sajátos „sióagárdi vonásaira” hívja fel a figyelmet.
A pályázat kiírója nem köti meg, hogy az elkészült alkotások mikor kerültek felvételre.
A pályázatra elektronikus úton is beküldött képek láthatóak lesznek a Sióagárdi Televízióban, valamint Sióagárd hivatalos honlapján. (www.sioagard.hu)
A pályázaton résztvevő képeket az önkormányzat a 2010.május 28-án rendezendő Nyárköszöntő ünnepség sorozat alkalmával megnyíló kiállításon mutatja be a Sióagárdi Művelődési Házban. A díjak átadására is a programsorozat keretén belül, ünnepélyesen kerül sor.
Nevezési határidő: 2010.április 30. péntek, 19óra.
A pályázati anyagok beadásának helyszíne, és ideje: A Sióagárdi Könyvtár, nyitvatartási időben. /hétfő: 17-19óra, szerda:10-12 óra, péntek 15-17óra)
A pályázat feltételei:
– Pályázati anyag beküldését papírképen kérjük. Cím: Sióagárd, Kossuth u 9. 7171. A képek mérete, 21×30 cm (+- öt milliméter megengedett eltéréssel) legyen. Minden pályamű hátoldalán jól olvashatóan szerepeljen a fotóművészeti alkotás címe és a felvétel helyszíne is.
– Kérjük a képek elektronikus úton való beküldését is, interneten, vagy adathordozón (CD, DVD) Ezek formátuma jpeg – 72 dpi, 800×600 pixel legyen, és a konyvtar@sioagard.hu elektronikus címre kérjük küldeni. File-névként az alkotó családi neve összevontan a keresztnévvel, külön szóban az alkotás/sorozat címe szerepeljen, például „KovácsJános Templom”.
– A pályamunkák lehetnek egyedi felvételek, és képsorozatok is. Egy-egy sorozat maximum 3 felvételből állhat.
– Egy pályázó maximum három képpel vagy sorozattal indulhat.
– A képek lehetnek színesek vagy fekete fehérek.
– Kizárólag Sióagárdon készült fotókkal lehet pályázni.
– A nevezési díj: 1000 -ezer- forint, melyet az önkormányzat 71900010-10010213 számú számlájára a nevezési határidőig kell befizetni.
– A résztvevőknek nevezési lapot kell kitölteniük, és beadniuk. A nevezési lap letölthető Sióagárd honlapjáról a helyről, vagy személyesen átvehető a könyvtárban, nyitvatartási időben.
A pályázat első három helyezettje tárgyi ajándék formájában kerül díjazásra.

Pályázati naptár
Beérkezési határidő: 2010. április 30. péntek, 19óra.
– Az eredmények kihirdetése a Nyárköszöntő ünnepség sorozat alkalmával lesz, az ünnepélyes testületi ülésen, majd megtalálható lesz a falu honlapján: www. sioagard.hu
– A ki nem állított képek a zsűrizés után – elvihetők a sióagárdi könyvtárból
– A kiállításon szereplő képek visszaadásának várható ideje: a kiállítás bezárását követően 2010.július 2-tól a sióagárdi könyvtárban, vagy kérésre postán visszaküldjük.
*
*

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat „az én Óbudám” című fotópályázata
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata életkortól és lakóhelytől függetlenül „az én Óbudám” címmel fotópályázatot hirdet két nevezési kategóriában:
I. kategória: profi fotográfusok /igazolás csatolása szükséges/ és II. kategória: amatőr fényképészek részére. A pályázat választott mottója: „A fotó arra hivatott, hogy felrázza a képzelőerőt… Nem elég, ha csupán emlékeztetőül szolgál.” Lucien Hervé.
A pályázatra csak olyan képek nevezhetők be, melyeket a pályázó maga készített.
A pályázat témája kötött: Óbuda-Békásmegyer bemutatása. A pályázat célja, hogy az alkotó saját szemszögén keresztül mutassa be a kerületet, a fotó/fotók tükrözzék, hogy mit jelent a pályázó számára Óbuda-Békásmegyer. A beküldésre kerülő képek ábrázolhatják a kerület természeti és építészeti szépségét, az óbuda-békásmegyeri polgárok életét, az esetleges portrék bepillantást nyújthatnak abba, hogy a kerületiek miért is szerethetnek itt élni, miért választják az emberek Óbuda-Békásmegyert szabadidejük eltöltésére, azaz miben rejlik Óbuda-Békásmegyer vonzereje. A pályaművek lehetnek ezért – a teljesség igénye nélkül – műemlékfotók, portrék, események, tájképek, természetfotók, hangulatképek, városképek stb.
A résztvevő a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket.
A pályázó a nevezési lap kitöltésével tudomásul veszi, hogy a beküldött képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.
A pályázatra szerzőnként max. 3 db, bármilyen technikával készült monokróm, vagy színes fotó adható be, melyből a zsűri az általa legjobbnak ítélt pályaművet értékeli. A pályamű beadásánál figyelembe kell venni, hogy a beküldött fotót papíralakban és digitális formában /CD, legalább 6 Mpixel, 300 dpi – kép felbontás/ is be kell nyújtani. A papírkép mérete kötetlen, a hordozó: fotókarton, amelynek mérete 30×40 cm, vastagsága max. 2 mm . A kép nem tartalmazhat keretet, dátumot, vagy más, nem oda tartozó feliratot, szimbólumot, továbbá nem lehet képszerkesztővel átformált, átalakított kép sem (kivéve, a színesből fekete-fehér tónusúvá alakítást).
A pályamű hátoldalán nézethelyesen a jobb alsó sarokban kell feltüntetni a pályamű jeligéjét, a kép címét és a nevezési lappal egyező sorszámot. A kép készítője jelige alapján lesz azonosítható. A digitális formátumnál a file név: jelige és monogram. A kép címét, a szerző nevét, pontos lakcímét (telefon, e-mail, stb.), életkorát /születési év/ és a fotó jeligéjét a pályázati felhíváshoz tartozó nevezési lapon kell feltüntetni. A nevezési lapot lezárt borítékban kérjük elhelyezni, a borítékon a jeligét kell feltüntetni. A beérkező pályaműveket egy 5 fős zsűri (2 fotóművész, 2 festőművész, valamint egy, az Önkormányzatot képviselő személy) értékeli. A zsűri joga, hogy a képeket elfogadja, elutasítsa, illetve díjazza, a zsűri döntése végleges és megtámadhatatlan, döntése a nevezési lapra is felkerül. A zsűri egyöntetű véleménye estén a díjak visszatarthatók. A zsűri döntése alapján mindkét kategóriában I-III. díj kerül kiosztásra, a díjazásban részesülő alkotók között helyezési rangsor szerinti arányban bruttó 600.000 Ft pénzjutalom kerül kiosztásra, de a zsűri dönthet továbbá úgy, hogy a legjobb 18. év alatti pályázót különdíjban részesíti. A pályázatra beküldött, a zsűri által elfogadott pályaművek részt vesznek az Óbudai Társaskör ben megrendezésre kerülő kiállításon. Továbbá a pályázatra beküldött, a zsűri által elfogadott fotókból az Önkormányzat kiadványt készíthet, s a képeket a kerület honlapján is megjelentetheti. A pályázó a nevezési lap kitöltésével hozzájárul ahhoz, hogy beküldött fotóját az Önkormányzat – a felsorolt három módon – térítésmentesen hozza nyilvánosságra. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a díjazott pályaműveket megtartja, ezek a pályaművek a későbbiekben a Polgármesteri Hivatalt hivatottak díszíteni.
A pályázat beküldési határideje: 2010. február 28.
Zsűrizés /nem nyilvános/: 2010 márciusa
Kiállítás megnyitó és eredményhirdetés: 2010. április 8. 17 óra
Helyszín: Óbudai Társaskör /1036 Budapest, Kiskorona u. 7./
A pályaművet a nevezési lappal együtt postai úton a következő címre kérjük eljuttatni:
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, Oktatási és Kulturális Főosztály, 1033 Budapest, Laktanya u. 4. A borítékon kérjük feltüntetni: „az én Óbudám” – fotópályázat
A rendező a pályázati anyagot a legnagyobb gondossággal kezeli, az esetleges postai sérülésekért felelőséget nem vállal. A pályázó papírképének visszajuttatása előzetes egyeztetés után, személyes átvétellel történik, erre előreláthatólag 2010 májusában kerül sor. A digitális formában benyújtott elfogadott pályaművek az Önkormányzat tulajdonában maradnak. A pályázatról további felvilágosítást nyújt: Borbély Rita kulturális referens /tel: 437-8834, e-mail: borbely.rita@obuda.hu
*******************
A Magyar Művelődés i Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetség ének elektronikus hírlevele
Felelős szerkesztő és kiadó: Győri Lajos
Webszerkesztő: Szabó Márta
Szerkesztőség: gyoril@mmikl.hu : Telefonszám: (1) 225-6029; (1), 225-6033;Telefax: (1), 225-6030
Üzenetrögzítő éjjel-nappal: (1), 212-6258, Postacím: MAFOSZ , 1011 Bp., Corvin tér 8.
Archív számok megtalálhatók: www.erikanet.hu (a fényképezőgépre kattintva); a www.mmikl.hu és a www.mafosz.hu weboldalakon. Megjelenik a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiumának támogatásával

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles