Önkéntes szakértőket keresünk
A meghívók galériáját öt fős zsűrinek kellene digitálisan értékelni. Ehhez előkészítettük a 2009-ben beküldött fotós meghívókat. A szövetség szakértői közül azok jelentkezzenek, akik nem érintettek, vagyis nincs feltöltött meghívójuk, s akik az informális tartalmat, a tipográfiát, az illusztrációt, a digitális vagy digitalizált kiadványokat komplex módon tudják értékelni 0-10 pont közötti skálán. A karitatív munkát (kb. 200 meghívó) néhány nap alatt elvégzik. Részükre elküldjük a zsűrizendő anyag elérésének útvonalát. Jelentkezni lehet 2010. január 14-én 10 óráig: gyoril@mmikl.hu címen.
*
*
Kalaznói disznótor
A szilveszter napján tartott kalaznói disznótoros fotótréning emlékalbuma megtekinthető a www.mafosz.hu weboldal társasági élet menüpontjában.
*
*
Emile Wanderscheid, a FIAP elnökének évzáró-évnyitó levele a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség tagországainak fotósai részére
Kedves Fotográfus Barátaim!
A 2009-es év volt a nemzetközi fotográfia 170. évfordulója. Örömmel jelentem, hogy ezt a nagy jelentőségű tényt nem hagytuk feledésbe merülni. Néhány országban augusztus 19.-én, mint a Fotográfia Világnapjáról emlékeztek meg erről. Szeretnék külön köszönetet mondani Nekik az ünneplésért és remélem példájuk másokat is felbátorít, hogy hasonlóképp cselekedjenek. A párizsi FIAP központ galériájában első alkalommal tisztelték meg a fiatalokat az Ifjúsági Biennálén szereplő alkotások kiállításával. Most éppen – január végéig – a központban egy nagyon érdekes kiállítást láthatunk, a svájci Erica Seitz munkáiból. Az “Afrika gyermekei” című kiállítás – felvezető eleme lehetne az eljövendő “Világ gyermekei” c. projektünknek. A FIAP által támogatott szalonok száma jelentősen megemelkedett. Annak ellenére is hogy a legutóbbi indonéziai biennálén és a 4. FIAP Klubok Világkupáján a résztvevők száma erősen megcsappant – bár ezek az eseményeket is jó előre meghirdettük. A Biennálék új szabályzata, a FIAP megújított belső szabályzata és az új FIAP Minősítési/Kitüntetési Szabályzata 2010. január elsejétől életbe lépnek. Ezek az új verziók megfelelnek a jelenlegi követelményeknek. Most már a FIAP működő tagszervezeteinek és a különböző szolgálatok dolga hogy ezeket a gyakorlatba átültesse. Az elkövetkezendő 2010-es év nem csak a FIAP kongresszus éve, hanem egyúttal a FIAP fennállásának 60. évfordulója is. Természetesen ez egy kiváló alkalom tisztelettel megemlékezni azokról akik lehetővé tették a FIAP megszületését és azokról is akik ez alatt a hat évtized alatt működtették. Az ő példájuk minden földrészen motivációul szolgálhat mindazoknak, akik a FIAP nemzetközi tagságához tartoznak. Az a kívánságom, hogy a FIAP az elkövetkező évtizedekben is folyamatosan fejlődjön, hogy mindenki, aki vezető beosztásban van tisztában legyen a vállalt felelősséggel és töltse be tisztségét a kinevezéshez méltó módon. Ezzel biztosíthatja a FIAP fejlődését és az előkelő helyet, amelyet a fotóművészet tölt be más művészi kifejezőeszközök között. A legjobbakat kívánom mindenkinek a FIAP nagy családjában és azt hogy minden belső és valóra váltható törekvésetek valósuljon meg 2010-ben. Egészséget és Boldogságot kívánok Minden Fotóstársnak!
*
*
Fotótanfolyam
Az Óbudai Fotóklub febr. 24-től kezdődően szerdánként tíz előadásból és három fotósétából álló alapfokú fotótanfolyamot indít, az Óbudai Társaskörben Bp. III. Kiskorona u. 7. Részletesebb információk a www.obudaitarsaskor.hu weboldalon illetve felvilágosítás és előzetes jelentkezés a 250-0288 telefonon.
*
*
DIAHÍVÁS A BELVÁROSBAN!
Filmhívás a Novák Fotóban.
Gyorsan, szépen, profin.
E-6, C-41, Fekete-fehér.
VII. Madách Imre út 3. Bejárat az utcafrontról!
*
*
Új tagszervezet
Megalakult a MAFOSZ új tagszervezete, a Fotóművészeti Alkotók Szenior Csoportja. Havonta egyszer találkoznak Budapesten a VI. ker., Vörösmarty u. 75-ben, a Montázs teaház és galériában. Legközelebbi találkozó január 21-én du. 15 órakor lesz. Aki jelentkezni akar a csoportba megteheti idhajdugyorg@gmail.com,vagy jeisenmann@freemail.hu címen,vagy Hajdu György 25/406-848-as telefonján. Aki részt kíván venni a március 6-án nyíló közös kiállításukon január 21-én vigyen 4-5 db 20×30-as fotót előzetes válogatásra a Montázs galériába.
*
*
*
Kiállítások, meghívók, események
Egy interjú Szabó Béla fotóművésszel, a Győri Fotóklub Egyesület ügyvezető elnökével:
*
Juhos Nándor (Óbudai Fotóklub) Kárpáti rapszódia című fotókiállítása 2010. január 15-én 18 órakor nyílik a Tető Galériában (1115 Budapest, Ecsed u. 13. Tel: 788-6695, www.tetogaleria.hu). A kiállítás megtekinthető 2010. január 15-től február 10-ig, hétfőtől – péntekig 15 – 18 óráig.
*
Az Újlipótvárosi Klub-Galéria tisztelettel meghívja Önt Hidvégi Péter aranydiplomás fotóművész 2010. január 21-én (csütörtökön) 18 órakor nyíló „ Skóciai barangolások” című fotókiállításának megnyitójára. A tárlat megtekinthető 2010. február 5-ig, hétköznap 14 – 20 óra között.
*
Templomok és falvak. 2010 január 13-án szerdán 18 órától Bálint Zsigmond AFIAP, E-MAFOSz/g Műemlék templomaink című fotókiállításának, illetve Lélekőrző falvaim című fénykép albumának bemutatására kerül sor a Philotea Klubban, (Marosvásárhely, Kossuth utca 2.). A kiállítást megnyitja és az albumot bemutatja Ötvös József református esperes.
*
Január 13-án déli 13 órakor nyilik a csikszeredai Székely Károly Szakközépiskola kiállító termében a SzépFotóTár című kiállítás, amely a Szep temberi Fotó sulisok Tár lata lesz. Bemutatkozik Borbáth Áron, Czikó Eva-Emese, Fülöp Szilárd, Incze László , Kelemen Csaba, Lőrincz Lehel, Márton Ildikó, Sütő Gábor, Incze Domokos A.FIAP. Megnyitót mond Cseke Gábor író.
*
Ugyancsak január 13-án lesz a megnyitója a kaposvári Együd Árpád Művelődési Központban Incze Domokos A.FIAP fotóművész, Székelyföldi tájak-emberek című kiállításának. A tárlatot Kertész Sándor kaposvári festőművész nyitja meg.
*
2010 Január 14.-én 18 órakor Fabó László orgonaéptő nyitja meg Baán Katalin M o z a i k o k című fotókiállítását Budapesten, a mátyásföldi Corvin Művelődési Ház Napfény Galériájában (Hunyadvár utca 43/b. megközelíthető az Örs vezér térről a 176/E ill. a 276/E busszal (bökényföldi mh.) és a cinkotai Hév-vel Megtekinthető: 2010 február 7-ig a művelődési ház nyitvatartási idejében. Tel:06 1 401-3060.
*
Január 8-tól 28-ig látható Utcás Gábor (Bakony Fotóklub) SZÍNES VILÁG című fotókiállítása a veszprémi Íródeák Kávéházban.
*
2010. január 11-én, hétfőn 17.00-kor a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) Fabó László orgonaépítő nyitja meg Barna Karolin Varázslatos Portugália című kiállítását. A kiállítás megtekinthető 2010. 02. 03-ig, hétköznapokon 14.00 és 18.00 óra között.
*
A bonyhádi Máté Réka Erdélyben készített fotóiból nyílik kiállítás a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban, 2010. január 12-én 18 órakor. A tárlat megnyitóján vetítéssel egybekötött élménybeszámolót is tart az alkotó. A kiállítás január végéig látogatható.
*
2010. január 11-től február 5-ig tekinthető meg a Kanizsa Fotóklub Rögzített fény című fotókiállítása Nagykanizsán, a Kanizsa Kulturális Központban (Széchenyi tér 5-9.). Megnyitó ünnepség: január 11-én 18 órakor.
*
Az Ágens Fotóművészeti Galéria nemzetközi fotókiállításának megnyitó és díjátadó ünnepsége 2010. január 16-án 11 órakor lesz Budapesten, az I. ker., Fő utca 73-ban. Köszöntőt mond Tűzkő Péter művészettörténész.
*
Boldvai Balázs fotókiállítása a Nemzeti Táncszínház kerengőjében tekinthető meg 2010. január 14-én 18 órától, január 31-ig.
*
*
Magyar sikerek külföldön
A skóciai Ballinteonban megrendezett Európai vad csodák című nemzetközi fotópályázatra 10.885 fotó érkezett be. Köztük Gyurom János (Bakony Fotóklub) Harcosok című alkotása is, amelyet elfogadtak a kiállításra. Megtekinthető: http://www.wild-wonders.com/photo_competition_winners.asp?month=11&year=2009&cat=EWW&age=18+&show=5
*
*
Réti Pál Fotóklub 2010. év első félévi MUNKATERVE
Csepeli Munkásotthon RÉTI PÁL FOTÓKLUB (1211 Bp., Árpád u. 1.)
Email: retipalfotoklub@freemail.hu Honlap:http://retipalfotoklub.extra.hu
Január 14. Digiporáma vetítés
Január 21. Képbeadás a tavaszi tárlatra
Január 28. Installáció készítése a tavaszi tárlatra
Február 04. Szabad klubnap
Február 11. Közgyűlés 2009. évi beszámoló előadó: Tüske István
Február 18. Digitális képek átalakítása előadó: Kis Sándor
Február 25. Képek átméretezése és körülvágása
Március 04. Hónap fotója
Március 11. Digiporáma
Március 18. MAFOSZ-ra képbeadás
Március 25. Képbeadás az áprilisi kiállításra
Április 01. Installáció készítése (április 7-i kiállítás)
Április 08. Szabad klubnap
Április 15. Ferde képek kiegyenesítése
Április 22. Kiállítási anyag előkészítése (Mizik Zsuzsa és Halászi Vilmos)
Április 29. Digiporáma vetítés előadó: Simonovicsné Schmidt Ilona
Május 06. Szabad klubnap
Május 13. Fotóséta (helyszín később kerül megnevezésre)
Május 20. Beszélgetés a technikai újdonságokról
Május 27. Digiporáma vetítés előadó: Dr. Szinay Miklós
Június 03. Szabad klubnap
Június 10. Honlap készítés előadó: Kis Sándor
Június 17. Május 13-i fotósétán készült fotók bemutatása
Június 24. Felkészülés a MAFOSZ nyári egyetemre előadó: Hodossy Ilona
*
*
A skótok hálája
A XX. század nagy fotósai között az első helyeken találjuk a magyar származású fényképészeket: Moholy Nagy László , Brassai, André Kertész, Robert Capa, Paul Almásy, Georg Kepest , mintha róluk mintázta volna meg híres mondását Susan Sonthag amerikai esszéíró , miszerint a gyökereitől megfosztott emberből lesz a legjobb fotográfus. De a XlX. században tevékenykedő fotográfusok között is akad két világhírű erdélyi magyar : Szathmári Papp Károly és Szabó Iván.
Mint ismeretes, 1839 februárjában Párizsban közölték, hogy „ Daguerre úr mindenek fölött legérdekesebb fölfedezést tett, ti. azon módot találta ki, melly szerint a fényes sugarak hatását a tárgyakra, például a papirosra állandóvá teheti, ami nem kevesebbet jelent, mint hogy a fényes sugarak által lerajzoltatja a tárgyakat a legnagyobb pontossággal és a rajzolatot híven megtartja – s az nagyító üvegen nézve nemhogy veszítene, de nyer hűségben és szépségben.” Kevéssel ezután söpör végig Európán a 48-as szabadságharc, mely az erdélyi
tájakat sem kerüli el,de az osztrák és orosz túlerővel szemben e kis ország nem vehette fel hosszú időn keresztül a harcot. A megtorló hadjárat a fényképészeket sem kímélte. Strelisky Lipótot, mert képeit nem tudta vagy nem akarta kiadni az osztrákoknak, a hírhedt Új épületbe zárták, s csak magas rangú orosz tisztek közbenjárása révén menekült meg a kötéltől. Isztanbulban telepedett le az, a szabadságharcban részt vett magyar menekült, aki Santa Raif effendi néven mint órásmester és daguerrotipista dolgozott. Szabó Iván,aki 1822 -ben született Marosvásárhelyen, tisztként szolgált a szabadságharcban, majd annak bukása után Skóciába menekült, ahol
felcseréli a kardot a sötétkamrával. 1856-ban kezdte meg működését a skóciai St.Andrewsban. A nemrég megalakult Skót Fényképészeti Társulat az elsők között választotta tagjai sorába. Mrs. Findlay című arcképével aranyérmet nyer 1857-ben a brüsszeli kiállításon. E kiállítás kapcsán az Edinburgh Evening Courant írja: „ A magyar Szabó , ki a hazájában nemrég bekövetkezett felkavaró eseményekig tisztként szolgált a hadseregben, a kardot a sötétkamrára cserélve fel, igaz örömben részesített bennünket. Azon rövididő, mely neki a fényképezés eltanulására rendelkezésére állott, nemcsak önmagában teszi értékessé teljesítményét, de annak igen közeli ígéretét is hordozza, hogy Ő a fényképezők közt legmagasabb szintre emelkedjék.”. Kivált modelljeinek természetes és tetszetős testtartása vált ki csodálatot. A Londoni Fényképészeti Társulat 1858 évi katalógusa szerint, kiállításukon 23 arcképpel szerepelt, köztük David Octavianus Hill híres fizikus és David Breewster portréjával. A Skót Nemzeti Arcképtárban ma is megtalálható három kalotypiának, vagy szépnyomtatásnak nevezett eljárással készült fényképe. Igen fiatalon, 1858. július 15.-én , Edinburghban hunyt el, ahol a Grandge temetőben, díszsírhelyen pihen. A síremlék alakja kápolnaszerű, gótikus stílusban készült, piramidális tetővel.
A négy oldal oszlopos, ablakszerű üregeiben a következő feliratok olvashatók:
Elöl : IN MEMORY OF IVAN SZABO BORNAT MAROSVASARHELY IN TRANSYLVANIA 1822 DIEDAT EDINBURGH IULY 15, 1858
Oldalt latinul : ARMA PRO PATRIA HONESTE CESSIT MDCCCXLlX EXSUL VENIT IGNOTUS DESIDERATUS ABIIT CIVIS (azaz: A fegyveres hazavédelmet becsülettel teljesítette 1849-ben. Ismeretlen száműzöttként jött, tisztelt polgárként távozott.)
Más oldal latinul : ARTEM PHOTOGRAPHICAM PER CURSUM NIMIUM BREVEM SUMMA COLUIT LAUDE (magyarul : A fényképezés művészetét a legnagyobb dicséretre méltóan túl rövid ideig szolgálta.)
Az eddigi szöveget a fotótörténelem már ismerte. Felkérésemre, fiatal fotós barátomnak, Nagy Zoltánnak, 2008-ban sikerült megint lefényképezni a síremléket. Ekkor vettem észre, hogy az obeliszk talpazatán, a következő eddig nem idézett felirat látható: HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL LÉGY HÍVE OH MAGYAR
A feliratokból arra következtetek, hogy Szabó Iván nem egyedül érkezett Skóciába s bajtársainak köszönhető a határtalan hazaszeretet és a sírkőre vésett magyar szöveg. Sajnos a marosvásárhelyi Állami Levéltárban nem sikerült megtalálni pontos születési adatait, ami azt is feltételezheti, hogy Szabó a megtorlástól félve Skóciában nevet változtatott.
Marosvásárhely, 2009. november 25.
Török Gáspár EFIAP fotóművész
*****************
Fotósélet – 2010. január 11.
A Magyar Művelődés i Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetség ének elektronikus hírlevele
Felelős szerkesztő és kiadó: Győri Lajos
Webszerkesztő: Szabó Márta
Szerkesztőség: gyoril@mmikl.hu : Telefonszám: (1) 225-6029; (1), 225-6033;Telefax: (1), 225-6030
Üzenetrögzítő éjjel-nappal: (1), 212-6258, Postacím: MAFOSZ , 1011 Bp., Corvin tér 8.
Archív számok megtalálhatók: www.erikanet.hu (a fényképezőgépre kattintva); a www.mmikl.hu és a www.mafosz.hu weboldalakon. Megjelenik a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiumának támogatásával