15.2 C
Budapest
Sunday, October 13, 2024

Fotósélet – 2009. november 2.

Búcsúztatás

Szentiványi Árpád EFIAP és aranydiplomás fotóművész temetése 2009. november 6-án 11 órakor lesz Kaposváron, a Nyugati temetőben.
*
*

Időpont módosulás
Vörösné Endrei Erzsébet Női szemmel című kiállításának időpontja módosul, amiért a szerző szíves elnézést kér azoktól, akik várták ezt a tárlatot. Az új időpontról és helyszínről ezúton (is) tájékoztatjuk majd a látogatókat.
*
*

Kiállítások, meghívók, események
Az Íródeák Kávé és Teaházban ( Veszprém Komakút tér 3. ) 2009. október 30-tól november 27-ig tekinthető meg ifj. Godzsa Zoltán (HEMO Fotóklub, Veszprém) fotókiállítása Szerintem címmel.
*
A Budapesti Művelődés i Központ tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait 2009. november 2-án (hétfőn) 18.00 órára a BMK Galériába HODOSSY ILONA, NAGY CSILLA, PUCZ KÁROLY, TÓH KORNÉL -a XXIV. Vizuális Művészeti Hónap pályázat díjazottjai – közös kiállításának megnyitójára. A tárlat november 15-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében.
*

Dr. Gyarmathy László (foto:DOQHY) “Wass Albert útján jártunk…” c. fotókiállítása november 8-án 10h 30-kor nyílik a Győr-Szabadhegyi Református Egyház Gyülekezeti termében. Nyitva: november 22-ig.
*
2009. november 9-én 17.00 órakor a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) Dr. Holló Zsuzsanna Szemtől szembe című kiállítását nyitja meg Fabó Katalin fotóművész, a MAFOSZ alelnöke. A kiállítás megtekinthető november 27-ig, hétköznapokon 14.00 – 18.00-ig.
*

Árgyelán György (Komló) Impresszionista fotók című kiállítását Molnár István Géza aranydiplomás fotóművész nyitja meg a Komlói Színházban 2009. november 5-én 17 órakor.
*
2009. november 5-én 18 órakor a makói Hagymaházban mutatják be Gyenes Kálmán AFIAP fotóművész Erdély – szép föld című fotókiállítását és hasonló című fotóalbumát.
*
Grósz Gergely Fókuszban a víz című fotókiállításának megnyitója november 6-án 18 órakor lesz a paksi Városi Művelődés i Központban. Köszöntőt mond Fejes Margit művészettörténész, közreműködnek a paksi művészeti iskola növendékei.
*
2009. október 29-től november 24-ig látogatható Hajdú Mónika Spanyolországban élő magyar fotós kiállítása a Ferencváros i Művelődés i Központban (IX. Haller u. 27.).
*

HEMO Fotóklub csoportos kiállítása Öskün, a Művelődési Házban nyílik meg 2009 november 6-án 16 órakor.
*
A 6. Nemzetközi Fotóművészeti Kiállítás megnyitója 2009. november 13-án 11 órakor lesz a Magyar Kultúra Alapítvány székházában (I. ker., Szentháromság tér 6. – A Mátyás templom szomszédságában.)
*
2009. november 20. és 29. között tekinthető meg a Csaba Házban (1171 Bp., Péceli út 222.) Réti Dóra E-MAFOSZ Érzéseim fényévei című fotókiállítása és Kreutzer Iván tárlata. Megnyitó: november 20-án 18 órakor.
*
*
*

Magyar sikerek külföldön

Kerekes István EFIAP/b (Mosonmagyaróvár). A 1st ICS International Digital Circuit 2009 – California – U.S.A, című kiállításon 3 fotóval szerepel; a 20th International Salon of Colour Photography 2009 – Singapore tárlaton 5 munkája került falra; a 3rd Yuanlin International Exhibition of Photography – Taiwan – 2009 -en 5 fényképe szerepel, melyből a zsűri a “Nyárilúd” című fotóját PSA Silver Medal -ban, és a “Szitakötők” nevű munkáját PSA Honoris Mention -ban részesítette.
*

Papp Elek, AFIAP Lienzben (Ausztria) a 33. Tauernkristall-n 5 képpel szerepelt. Ausztriában a 18. Trierenberg Super Circuit-n 30 elfogadása volt. Az Egyesült Állomokban a Wisconsin Circuit-n 2 képét fogadták el. Olaszországban a 13. Gran Tour delle Colline-n 3 képét fogadta el a zsűri. Franciaországban a 8e Salon Intern. de la Photographie Mayet-n 5 képe került falra.
*
*

Fotópályázat
Holland International Image Circuit 2010, closing date January 10th and find everything at: www.hollandcircuit.nl
*
*

A Fotóművészeti Nyári Egyetem záró kiállítása
A Fotóművészeti Nyári Egyetem záró kiállítását Bonyhádon, a Vörösmarty Mihály Művelődés i Központban (Széchenyi tér 2.) nyitjuk meg 2009. november 7-én (szombaton) 11 órakor. Ugyanitt adjuk át a fotóalbum tiszteletpéldányait mindazoknak, akik bejutottak a kiállításra. Természetesen azok a kiállítók is megkapják később Budapesten, vagy más helyszínen a fotóalbumot, akik bármely okból nem tudnak Bonyhádra utazni. Aki pedig átvállalja a postaköltséget (1.000 Ft) annak postán küldjük el a tiszteletpéldányt.
A bonyhádi kiállítás képjegyzéke:
KERTÉSZ ATTILA (Miskolc): Táncosok (díjazott)
SZABÓ MÁRTA (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Székesfehérvár): Piaczárás (díjazott)
DR. MANN JUDIT ( Óbuda i Fotóklub, Budapest): Furulyázó (díjazott)
LÁNGH GÁBOR (Soproni Fotóklub, Sopron): Munkába menet (díjazott)
BARTÓK ANDRÁSNÉ GYÖNGYVÉR E-MAFOSZ (APS Stúdió, Leányfalu): A tánc geometriája (díjazott)
KERTÉSZ ATTILA (Miskolc): Lovász
MÉSZÁROS CSABA (BMK-Reflex Fotóklub, Budapest): Nyolcvan felett
KERTÉSZ ATTILA (Miskolc): Mozgásban
BÁTKY TAMÁS (Szlovákia, Felvidék, Bős): Baromfiudvar
MÁTYUS KÁROLY E-MAFOSZ (Bakony Fotóklub, Veszprém): Duett
BÁTKY TAMÁS (Szlovákia, Felvidék, Bős): Tánc
KERTÉSZ ATTILA (Miskolc): A költő gondolatai
KERTÉSZ ATTILA (Miskolc): Körbezárt fa
KERTÉSZ ATTILA (Miskolc): Tolnai táj 5.
LÁNGH GÁBOR (Soproni Fotóklub, Sopron): Kis kút, kerekes kút
SZABÓ KRISZTINA (Budapest): Merre jár?
DR. MANN JUDIT ( Óbuda i Fotóklub, Budapest): Régi vár
FEKETE TAMÁS (Zalaegerszegi Fotóklub, Körmend): Műteremben
HORVÁTH ZOLTÁN (Kanizsa Fotóklub, Nagykanizsa): Végül a díszítés
HORVÁTH ZOLTÁN (Kanizsa Fotóklub, Nagykanizsa): Temető kapuja
KERTÉSZ ATTILA (Miskolc): Tolnai táj 2.
KOÓS LÁSZLÓ EFIAP, E-MAFOSZ/b (Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kör, Miskolc): Póz
BAÁN KATALIN (Ceglédi Fotóklub): Szemkontaktus
PLÁJÁS ERZSÉBET (Románia, Erdély, Marosvásárhely): Úton
BÁLINT ORSOLYA (Románia, Erdély, Brassó): A Nap tükre
BÁLINT ORSOLYA (Románia, Erdély, Brassó): A Nap gyermekei
EISENMANN JÓZSEF E-MAFOSZ/g ( Óbuda i Fotóklub, Budapest): Menekülés
HORVÁTH ZOLTÁN (Kanizsa Fotóklub, Nagykanizsa): A határban
KOÓS LÁSZLÓ EFIAP, E-MAFOSZ/b (Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kör, Miskolc): Tímea
KONCZ ANDRÁS (Helios Art Fotóklub, Nyíregyháza): Forrás
VICZAY LAJOS AFIAP, E-MAFOSZ/g (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Kalocsa): Akt
MOLNÁR ISTVÁN GÉZA E-MAFOSZ/g (Horváth Zsigmond Lajos Fotókör, Eger): A Csend világa
BARTÓK ANDRÁSNÉ GYÖNGYVÉR E-MAFOSZ (APS Stúdió, Leányfalu): Vágta (Szálka)
BARTÓK ANDRÁSNÉ GYÖNGYVÉR E-MAFOSZ (APS Stúdió, Leányfalu): Incselkedők
C. VÁRNAI GYÖRGY (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Miszla):Vas a ló
FEHÉR SZABOLCS (Szigetszentmiklós): Bábu vagy
FEKETE TAMÁS (Zalaegerszegi Fotóklub, Körmend): Akt, oszloppal
KOÓS LÁSZLÓ EFIAP, E-MAFOSZ/b (Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kör, Miskolc): Tánc
HIPSÁGH GYÖNGYI (Soproni Fotóklub, Sopron): Verebek
NAGY SUGÁR (Kőbányai Fotóklub, Budapest): Röptében
NAGY SUGÁR (Kőbányai Fotóklub, Budapest): Rezervátum
PLÁJÁS ERZSÉBET (Románia, Erdély, Marosvásárhely): Magzat
DR. PATRUS SÁNDOR (Ágens Fényfestő Egylet, Budapest): Voyour
KISZEL ANDREA (BMK-Reflex Fotóklub, Budapest): Délidő
VICZAY LAJOS AFIAP, E-MAFOSZ/g (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Kalocsa): Ablak
SZABÓ MÁRTA (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Székesfehérvár): Múlt és jelen
BÁTKY TAMÁS (Szlovákia, Felvidék, Bős): Fényben állva
FABÓ KATALIN E-MAFOSZ (Szivárvány Fotóklub, Budapest): Retro
FEHÉR SZABOLCS (Szigetszentmiklós): Tekert formák
HORVÁTH ZOLTÁN (Kanizsa Fotóklub, Nagykanizsa): Eső után
LŐKÖS ZOLTÁN AFIAP, E-MAFOSZ/g (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Budapest): Timi
LÁNG TIBOR E-MAFOSZ/g (Bakony Fotóklub, Veszprém): Tolnai dombok
MOLNÁR ISTVÁN GÉZA E-MAFOSZ/g (Horváth Zsigmond Lajos Fotókör, Eger): Élők és holtak
NOVÁK JÓZSEF (Baja): Akt keretben
MÁTÉ RÉKA (Bonyhád): Táncoló izmok
ALBERT ÁGNES (Erdély, Marosszentgyörgy): Napfürdő
SZEPESI JULIANNA (Kőbányai Fotóklub, Budapest): Ebédszünet
HIPSÁGH GYÖNGYI (Soproni Fotóklub, Sopron): Emberré válás
BÁTKY TAMÁS (Szlovákia, Felvidék, Bős): Ágnes
NOVÁK JÓZSEF (Baja): Tánc 3.
BÁLINT ZSIGMOND AFIAP (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Marosvásárhely): A vőlegény kalapja
SZABÓ MÁRTA (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Székesfehérvár): Eressz szabadon!
FENYVESI ANNA (Szeged): Zöld fehér kapu
SZABÓ MÁRTA (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Székesfehérvár): Intelem
GARAMSZEGI KRISZTINA (Ceglédi Fotóklub, Cegléd): Kötődés
KONCZ ANDRÁS (Helios Art Fotóklub, Nyíregyháza): Reggeli torna
MARTON ÁGOTA (Székesfehérvár): Kőporfelhőben
LŐKÖS ZOLTÁN AFIAP, E-MAFOSZ/g (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Budapest): Strand
MÉSZÁROS CSABA (BMK-Reflex Fotóklub, Budapest): Fogós kérdés
MOLNÁR ISTVÁN GÉZA E-MAFOSZ/g (Horváth Zsigmond Lajos Fotókör, Eger): Látomás
DR. PATRUS SÁNDOR (Ágens Fényfestő Egylet, Budapest): Szocreál
NAGY SUGÁR (Kőbányai Fotóklub, Budapest): Százlábú
RÉBER ANIKÓ E-MAFOSZ ( Mai Manó (k) Fotókör, Budapest): Kellékek
SZATHMÁRY-KIRÁLY ÁDÁM EFIAP, E-MAFOSZ/g (Sajógalgóc): Végtelen
HIPSÁGH GYÖNGYI (Soproni Fotóklub, Sopron): Telefonálók
VENTER TÍMEA NOÉMI (Románia, Erdély, Sepsiszentgyörgy): Népviseletben
*
*

Kiállítás a Hungexpón
2009. november 6-7-8-án tekinthető meg a Kőbányai Vásárvárosban, a Hó-show és extrém sportok című fotókiállítás. Megnyitó ünnepséget nem tartunk. A díjakat eljuttatjuk az alkotókhoz. A tárlaton szereplő alkotások jegyzéke:
Bartók Andrásné Gyöngyvér E-MAFOSZ (APS-Stúdió, Leányfalu): Bocsa játékos 3. dobása
Bartók Andrásné Gyöngyvér E-MAFOSZ (APS-Stúdió, Leányfalu): Kelet misztikuma
Bartók Andrásné Gyöngyvér E-MAFOSZ (APS-Stúdió, Leányfalu): Mester és tanítványa
Bartók Andrásné Gyöngyvér E-MAFOSZ (APS-Stúdió, Leányfalu): Mű-lesiklás
Bartók Andrásné Gyöngyvér E-MAFOSZ (APS-Stúdió, Leányfalu): Száguldás négy keréken
Bartók Andrásné Gyöngyvér E-MAFOSZ (APS-Stúdió, Leányfalu): Városnézés két keréken
Bortnyik Géza (Ózd): Hóágyú a Mátrában
Dobos Szilveszter AFIAP, E-MAFOSZ/g (Budapest): Gleccserek között
Eisenmann József E-MAFOSZ/g ( Óbuda i Fotóklub, Budapest): Szaltó
Fekete-Vincze Tímea (Martfű): X-Treme Day II.
Fekete-Vincze Tímea (Martfű): X-Treme Day III.
Fekete-Vincze Tímea (Martfű): X-Treme Day IV. (díjazott)
Fekete-Vincze Tímea (Martfű): X-Treme Day V.
Folcz Tóbiás EFIAP, E-MAFOSZ/b (Soproni Fotóklub): Kilátás
Folcz Tóbiás EFIAP, E-MAFOSZ/b (Soproni Fotóklub): Kötéltáncos
Folcz Tóbiás EFIAP, E-MAFOSZ/b (Soproni Fotóklub): Sziklaszirt
Folcz Tóbiás EFIAP, E-MAFOSZ/b (Soproni Fotóklub): Ugrás (díjazott)
Fülöp Lóránt (Erdély, Agyagfalva): Ábeli csend
Király Erika (APS-Stúdió, Budapest): Szembeszél
Mándi Emese ( Prizma Kör , Budapest): Hoki
Mándi Emese ( Prizma Kör , Budapest): Jég-pályák
Mándi Emese ( Prizma Kör , Budapest): Mind játszunk
Mann Judit ( Óbuda i Fotóklub, Budapest): Gurulva, repülve
Mann Judit ( Óbuda i Fotóklub, Budapest): Jégen
Mann Judit ( Óbuda i Fotóklub, Budapest): Téli túra
Molnár Tibor (Budapest): Sárkányszárnyakon (díjazott)
Molnár Tibor (Budapest): Siklásban
Molnár Tibor (Budapest): Száguldás
Nagy Sugár (Kőbányai Fotóklub, Budapest): Egy kis szünet
Nagy Sugár (Kőbányai Fotóklub, Budapest): Fagyos
Nagy Sugár (Kőbányai Fotóklub, Budapest): Majomfogó 2.
Nagy Sugár (Kőbányai Fotóklub, Budapest): Porhó (díjazott)
Nagy Sugár (Kőbányai Fotóklub, Budapest): Záróra
Pataki Betti (Tatabánya): Felhők szintjén
Pataki Betti (Tatabánya): Gleccser
Pataki Betti (Tatabánya): Túra a hegy lábánál
R. Kóródi Zsuzsanna (Réti Pál Fotóklub, Budapest): Életérzés
Simay Zsolt (Erdély, Nagykároly): Tuszai hó és
Simonovicsné Schmidt Ilona (Réti Pál Fotóklub, Budapest): A nagy bukás
Simonovicsné Schmidt Ilona (Réti Pál Fotóklub, Budapest): Fuvarra várva
Simonovicsné Schmidt Ilona (Réti Pál Fotóklub, Budapest): Oktatás
Suvada Dóra Melinda (Szomód): A feljutás útja
Suvada Dóra Melinda (Szomód): Pitztal
Szabó István (Budapest): Éjszaka simították
Szabó István (Budapest): Lendület
Szabó István (Budapest): Ugrás a fellegekbe
Szabó Miklós (Budapest): Hallstatt felett (díjazott)
Szabó Miklós (Budapest): Kilövés
Szabó Miklós (Budapest): Kirándulás a Normafánál
Szabó Miklós (Budapest): Mindenek felett
Szita László E-MAFOSZ (APS-Stúdió, Budapest): Öreg motoros portréja
Várday Béla (Erdély, Csíkszereda): Gyimesi táj
*
*

OpenPress Nemzetközi Hír- és Fotóügynökség sajtófotó kiállítása
Kiállítás készült az OpenPress „Egy nap képekben” fotópályázat legjobb műveiből és az ügynökség egyéb érdekes sajtófotóiból. Szeretettel várják a kedves érdeklőket a WestEnd City Center 1. emeletén, a Ferdinánd téren, ahol a kiállítás ez év végéig tekinthető meg.
A kiállított képek:
Erdélyi Gábor: Miklósa Erika, tűzijáték
Galló Gusztáv: Kiégve
Galló Gusztáv: Túlerő
Galló Gusztáv: Rodeó
Galló Gusztáv: Figyellek
Hernád Géza: Portré
Hernád Géza: Ankara
Huszthy Álmos: Fény- és tűzijáték
Kolovratnik Krisztián: Statiszták
Kopcsik István: Kurd kislányok a Van-tó partján
Kun Kata: Szent István – Egy ország születése (rockopera)
Lovas József: Fény-sebesség
Lovas József: Szárny-árny
Nagy Melinda: Porté
Szathmáry Ádám: Tűzijáték a városban
Szirtesi László: Zlatan Ibrahimovic
Szirtesi László: Szurkoló a B-középből
Tóth Krisztián: Tisztavatás
Wágner Csapó József Az új kenyér
Zámbori Ákos: Egymásra utalva
Az OpenPress Nemzetközi Hír- és Fotóügynökség idén nyáron kezdte meg működését. Hazai kezdeményezés lévén elsőként Magyarországon mutatkozott be augusztus 20-i fotópályázatával.
E pályázatra tematikai kötöttség nélkül nevezhettek amatőr és professzionális fotósok a naphoz köthető képeikkel. A több ezer feltöltött kép közül a felhasználók közel nyolcszázat neveztek be a versenyre, melyek közül előzsűrizés után szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat.
Kiállításunkon természetesen az egyéb témákkal foglalkozó kiváló sajtófotók mellett megtekinthetők a pályázat győzteseinek munkái illetve a zsűri által dicséretben részesített képek is. www.openpressonline.com
*

TIT-ÉV Fotója – Év Fotósa
címmel nemzetközi fotópályázatot hirdet a TIT Pannon Egyesülete és a Győri Fotóklub Egyesület

Részvételi feltételek: A pályázat nyitott, azon foglalkozástól, életkortól és lakóhelytől függetlenül bárki részt vehet. Egy szerző legfeljebb 4 színes vagy fekete – fehér kötetlen témájú papírképet küldhet be. Az alkotások mérete 30x 40 cm . Az ennél kisebb méretű fotókat 30×40 cm-es 2 mm-nél nem vastagabb kartonra kell felragasztani. (A méret be nem tartása kizárja az alkotást a pályázatból.) Képsorozat nem küldhető be. Minden kép hátoldalán szerepelni kell a szerző nevének, postacímének és alkotása címének.
A kiíró a pályázattal kapcsolatos publikációban a beküldött pályamunkákat térítésmentesen felhasználhatja. Ez ellen a szerző a nevezési lapon tiltakozhat.
Minden pályázó megkapja a kiállítás katalógusát.
A pályázaton csak a nevezési díjat befizető pályázó vehet részt.

Nevezési díj: Pályázónként: 2500 Ft / fő vagy12 €/fő
A beküldött fotókat a kiíró az értékelést illetve a kiállított alkotásokat a vándorkiállítást követően visszaküldi.
A nevezési díjat csekken kell befizetni, mely a „Nevezési lap”-pal együtt igényelhető a kiírónál. További információ magyar német vagy angol nyelven: igényelhető.(36/96- 525-060, fax:36/96-525-062, gyor@titpannon.t-online.hu ) A fotókat nyomtatványként, ajánlott küldeményként kérik postázni. Csomagot a kiírók nem vesznek át.
Beküldési cím: TIT Pannon Egyesülete, H-9023 Győr, Szent István u. 5.
Postai úton történő beküldés esetén: TIT Pannon Egyesülete, Győr, Pf.:83, 9002 Hungary
Pályázati naptár:

Beérkezési határidő: 2009. november 25.
Zsűrizés: 2009. december 10.
Értesítés: 2009. december 20 – ig.
A zsűri tagjai: Szabó László AFIAP, Magyar Fotóművészek Világszövetsége tagja, fotóművész (Szlovákia); Szabó Béla AFIAP, E-MAFOSZ/G, Hon-ÖGPh, EPHAP, Magyar Fotóművészek Szövetségének a tagja, fotóművész, Dániel István E-MAFOSZ/G, ES-MAFOSZ fotóművész és Sarmaság László festőművész (Győr)
A díjátadás és a kiállítás megnyitása ünnepélyes keretek között történik.
A kiállítás helyszíne: Petőfi Sándor Városi Művelődési Központ, Győr, Árpád út 44.
Győri kiállítás megnyitója: 2010. február 8. 18 óra
Kiállítás látogatható: 2010.március 5-ig
*
*

Csak forma? Gondolatok a minifotókról
A miniatűr a művészetben ismert forma. Ennek példájára írták ki Belgrádban a minifotó pályázatot.
Mint kérdésemre kapott válasz szerint, ezt az hozta létre, hogy a szokásos méretű képek készítése korábban olyan anyagi áldozattal járt a magas költségek miatt, hogy azt kevesen – csak a profik engedhették meg maguknak. Ugyanez a helyzet hozta létre a triptiheket, amely három, vagy négy egymáshoz kapcsolt kisméretű, de nem minifotó volt nagyméretű keretben. A különböző művészeti ágakban a miniatűr fogalmilag is meghatározott, Így a szobrászatban torzó, festészetben viszont nagyméretű kicsinyített változata is lehet, mert például bravúr kell egy miniatűr arcképhez stb. Minthogy a minifotó pályázat a külföldi példa alapján, már nálunk is teret nyer, érdemes lenne meghatározni a minifotó fogalmát. Sajnos e tekintetben az eredeti kiírók is adósak, csak a méretet határozzák meg. Mi indokolja a fogalmi meghatározást? Ugyanis, amíg a festészetben a nagyméretű kép miniatűr megfogalmazása bravúr, addig a fotónál ez olyan egyszerű technikai kérdés, amely nem jelent művészi teljesítményt. A másik érvem pedig az, hogy a forma nem lehet független a témától .Tudjuk, hogy a panoráma forma is sajátos kötöttséget tételez fel témában. Ugyanígy a levelezőlap méret is sajátos jellemzőkkel rendelkezik. Mindez feltételezi azt, hogy a kisméret is igényli a megfelelő témát, ami csak ebben a formában érvényesül és a nézőre – befogadóra – is ebben a formában hat. Véleményem szerint a miniatűr fotónak, vagy minifotónak, tartalmilag olyan jelképszerű képi megfogalmazással kell bírnia, amely utalás a teljes nagyméretű képre és nem a nagykép kicsinyített a témát teljességre törekedve tartalmazó mása. Például említem meg, hogy amíg egy portré, vagy annak egy részlete lehet miniatűr kép témája, ,addig egy ember kalappal már nem. Vagy említhetem azt is, hogy egy őszi táj vonzó fotótéma, de mini képen már élvezhetetlen.. Egy forgó táncos nagyszerű téma, de minifotón már csak egy jellemző részlet lehet megfelelő. Stb. Az első országos minifotó pályázat tapasztalata késztet arra, hogy e témával foglalkozzam, mert a minifotó csak méretben történő meghatározása sablonos értékítélethez vezethet. Határozott véleményem, hogy a miniatűrfotó csak akkor lehet művészi törekvéssel készített alkotás, ha a forma és tartalom egységet mutat. Ennek megfelelően az ilyen jellegű pályázat kiírásában – szerintem – meg kell határozni, hogy a tartalom az adott mérethez igazodjék akként, hogy a miniatűr jelkép teljes értékű igényt elégítsen ki a befogadóban, azaz a nézőben. Ennek pedig előfeltétele a forma és tartalom egysége. E sorokat azért vetítettem papírra, mert olyan aránytalanul sok képet láthattunk a minifotó pályázatra érkezett alkotások között, amelyek nem mutattak egységet a formával és tartalommal. – Láng Tibor –
*****************

Fotósélet – 2009. november 2.
A Magyar Művelődés i Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetség ének elektronikus hírlevele
Felelős szerkesztő és kiadó: Győri Lajos
Webszerkesztő: Szabó Márta
Szerkesztőség: gyoril@mmikl.hu : Telefonszám: (1) 225-6029; (1), 225-6033;Telefax: (1), 225-6030
Üzenetrögzítő éjjel-nappal: (1), 212-6258, Postacím: MAFOSZ , 1011 Bp., Corvin tér 8.
Archív számok megtalálhatók: www.erikanet.hu (a fényképezőgépre kattintva); a www.mmikl.hu és a www.mafosz.hu weboldalakon. Megjelenik a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiumának támogatásával

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,505RajongókTetszik
197KövetőKövetés
834FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles