34.1 C
Budapest
Friday, June 21, 2024

Fotósélet – 2008. június 23.

Fotóművészeti Nyári Egyetem
Az otthonról hozott vetített képek pályázatára mindenki öt, ha kevés pályázó lesz akkor maximum 10 fotót adhat be, amelyek terjedelme (külön-külön) ne haladja meg az 1 Mb-ot, JPEG állomány, a file címe a kép címe legyen és ha lehet az egy alkotóközösségből érkezők egy közös CD-n adják be (amit ott helyben vissza is kapnak), egy közös könyvtárba másolva a pályaműveket. A képcímek alapján majd utólag derül ki a szerző kiléte.
Hasonlóképpen hozzák az alkotócsoportok a bemutatkozó anyagukat, amelyek vetítési ideje ne legyen hosszabb 5-8 percnél.
A fotóbörzén bármilyen méretű fényképek bemutathatók, bármilyen hordozón, mennyiségi korlátozás nincs, de az önkorlátozásra azért számítunk. Csak a legjobb és legújabb munkákat érdemes egy ilyen találkozóra elhozni és nem a teljes életművet! Esetleg ki-ki hozzon magával egy-két ív csomagolópapírt, hogy elegendő asztal híján a földre is kiteríthesse a munkáit.
*
*

Készüljünk a Magyar Fotográfia Napjára
A július 20-ig leadott programok helyszíne, időpontja, ismertetése szerepel majd abban a programfüzetben, amelyet erre az alkalomra adunk ki. Ha lehet a kiállításokon szereplő alkotók nevét is adják le a szervezők.
Az információk beküldhetők: gyoril@mmi.hu címre.
*
*

Emlékeztető
Az Európai Unió A kultúrák közötti párbeszéd európai éve alkalmából fotópályázatot hirdetett, Kultúrák a mi utcánkban címmel.
Határidő: 2008. június 30.
Bővebb információ:

Forrás: KultúrPont hírlevél
*
*

Kiállítások, események, meghívók

Tóth István EFIAP, Az Évszázad Kiváló Fotóművésze (New York 1980) születésének 85. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás 2008.június 20-tól szeptember 6-ig tekinthető meg a révkomáromi Duna Menti Múzeumban.
Húsz évvel ezelőtt, 1988-ban került sor az első fotóművészeti kiállítás megrendezésére a komáromi Duna Menti Múzeum történetében. A kiállító művész Tóth István volt, az egész világon ismert és elismert, Magyarországon élő alkotó. Ma, két évtized elteltével, ismét az ő képei láthatók múzeumunk kiállítótermeiben, a fotóművész 85. születésnapja alkalmából megrendezett tárlaton. Tóth István 1923-ban született Nyáregyházán. A fényképezéssel a véletlen hozta őt össze. A negyvenes években történt, hogy segíteni akarván barátja szorult anyagi helyzetén, megvette tőle a felkínált fényképezőgépét. Ez keltette fel benne a fotózás iránti érdeklődést, olyannyira, hogy kereste és olvasta a szaklapokat. Így olvasott először a „fotóművészetről”, Haller Frigyes tollából. Tóth Istvánnál a véletlenhez bátorság és elszántság is párosult. Személyesen is felkereste a kiváló fotóművészt és esztétát, s ez meghatározó lett művészi pályafutására. Tőle tanulta meg a képszerkesztés alapvető szabályait, a fény és árnyék jelentőségét és összhatását, a tartalom, a forma és a technika egységének törvényét. Haller Frigyes tanácsára kapcsolódott be a nemzetközi kiállításokba 1948-tól kezdődően. Neve hamarosan ismertté vált különböző hazai és nemzetközi fotószalonokon és kiállításokon. Alkotásait 52 országban, 2201 nemzetközi kiállításon mutatták be, s 328 nemzetközi díjjal ismerték el munkásságát. Ezek között az egyik legjelentősebb a New Yorkban adományozott „Az Évszázad Kiváló Fotóművésze” (1980) díj, amelyet szakmai körökben a fotóművészet Oscar-díjának tekintenek. Tóth István fotográfiáin a művészi tehetség és a mesteri technikai tudás harmonikus ötvözete tükröződik. A tartalom, a forma és a technika egyformán fontosak számára, ha ez a három dolog legfelső fokon nincs jelen az alkotásokban, szerinte nem lehet fotóművészetről beszélni. Sajátos meglátással érzékeli és ábrázolja az embert és a természetet. Mestere az emberi élet és az érzelem ábrázolásának. Képeiben mindenütt ott van az ember: a gondolkodó, a tépelődő, a bánatos, kitagadott, megfáradt, bizakodó, az örömet kereső. Még ott is, ahol nem látható, érezzük jelenlétét. A klasszikus fotóművészet útját járja. Fekete-fehérben látja és láttatja a világot. nem hagyja, hogy elkápráztassák a színek, mint ahogy a mai technika bravúros lehetőségei sem. Megelégszik azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a fény kínál az érzékeny papír számára, azt viszont a legteljesebb mértékben kihasználja a kép mondanivalója érdekében; ahogy szívesen mondja önmagáról: ő nem fényképez, hanem fénnyel ír. Fehérjeinek és feketéinek százféle árnyalata van, ezeket a szerint alkalmazza, hogy éppen mit akar kifejezni. Ezt nem öncélúan teszi, nem elbűvölni, megdöbbenteni akar, hanem ennél sokkal többet: elgondolkodtatni. Tóth István képei kiegyensúlyozottak, tartalmuk, mondanivalójuk időtálló. Mielőtt a képeit megalkotja, megszerkeszti, többnyire előre megtervezi azokat, sőt, néha ceruzavázlatot is készít, s ehhez keresi a megfelelő modelleket, helyszíneket. „A kép felületén nem lehet semmi, ami nem a kép tartalmát segíti”, vallja a mester. A lényeg kifejezésére szolgáló, céltudatosan egymás mellé rendelt képi jelenségek szimbólumokat, drámai tartalmakat hordoznak. Alkotásainak jelentős része portré, túlnyomó részben művészportré. Ezek a képek túlmutatnak a modellek pillanatnyi állapotán, hangulatán. Az otthonukban, műtermükben megörökített írók, festők, szobrászok karaktere, életútja, a világhoz való viszonya is leolvasható a fényképekről. Tóth István képeiből, művészetéből a mélységes emberség árad. Nem utánoz, maga választotta útján halad töretlenül, következetesen, a művészet iránti elkötelezett alázattal és tisztelettel. Művei bizonyítják, hogy ez így helyes – csak így szabad. ( Dr. Gaál Ida)
*
Varga Tibor A világ körülöttünk című fotókiállításának megnyitója a révkomáromi Zichy-palota Fotógalériájában 2008. június 24-én kedden 17 órakor kezdődik. A tárlat augusztus 30-ig látogatható.
*
A Budapesti Cervantes Intézet tisztelettel meghívja A fotográfia szerepe című kiállítás megnyitójára
2008. június 24-én, 18 órakor a Cervantes Intézet kiállítótermébe. Szimultán fordítás, a férőhelyek száma korlátozott. Cím: 1064 Budapest, Vörösmarty u. 32. www.cervantes.hu | tel.: 354 3670
*
2008. június 28-án (szombaton) 18 órakor Vácott az ARCUS Galériában (Vác, Hajnik Pál u. 1.) nyílik Kristóf Krisztián cirkuszi fotókból összeállított fotókiállítása. A kiállítást megnyitja: Varjasi László a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. ügyvezető igazgatója. Megtekinthető: július 24-ig.
*
Az Acsai Művelődési Házban június 16-29-ig, délután 16-18 óráig tekinthető meg a Chachipe című nemzetközi fotókiállítás. Roma Évtized Program jegyében a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) és az OSA Archívum 2007 közepén nemzetközi digitális fotópályázatot hirdetett Chachipe címen. A Chachipe szó igazságot, valóságot jelent cigány nyelven. A szervezők olyan képeket vártak a fotópályázatra, amelyek segítik a romákkal kapcsolatos vizuális sztereotípiák elleni fellépést, érdemben és művészien mutatják be a roma hétköznapokat. A fotók összeségükben a szokásosnál árnyaltabb, színesebb, összetettebb roma portrét adnak, hiszen kilenc érintett ország nyelvileg és kulturálisan is erőteljesen tagolt közösségeit mutatják be. Azt reméljük, hogy a válogatás változatossága nem csupán a valódit mondja, hanem túlmutat az igaz felé, amely mindig komplexebb, mint a sztereotípia egyszerű világa.
*
A Városi Művelődési Központ és Könyvtár meghívja Önt és családját

Fecske András és Frank Endre – a Balaton – csoport tagjai – fotókiállítására, amelyet a2008. a vizek éve alkalmából rendez az Egry József Művelődési Ház (Badacsonytomaj, Római út 69.). A kiállítást megnyitja: Sall Csaba alpolgármester. Közreműködik: Dér Eszter és Sall Kata
A megnyitó időpontja: 2008. június 27. péntek 18 óra; megtekinthető 2008. július 13-ig nyitvatartási időben.
*
Zsarnowszky Csaba Tájfények III. című panoráma fotókiállítása megtekinthető a Fotocella Galéria – Kávézóban (IX. Budapest, Ráday u. 17.) 2008 július 1-31. között.
Megnyitó: július 1-én este 7-kor. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
*
Július 1-től 14-iglátható Dobai Tivadar E-MAFOSZ/S (Rákosmenti Fotóklub) Színek és formák a fotográfiában című fotókiállítása az Egri Helyőrség Galériában ( Eger Kossuth Lajos utca 12. – Vörös Rák Étterem). Megnyitó ünnepség: július 1-én 17 órakor, Demeter Pál fotóművész bevezetőjével.
*
*

Magyar sikerek külföldön
A FIAP Nagy Lajos kézdivásárhelyi fotóművész munkásságát EFIAP címmel jutalmazta, Balási Csaba csíkszeredai fotóművésznek szakmai tevékenységéért EFIAP/b címet adományozott.

Balási Csabának az ausztriai Trierenberg Super Circuit 2008 -on 21 munkáját fogadta el a nemzetközi zsűri. Az Ablak mögött c. alkotását arany éremmel jutalmazták.
*
Dél-Afrikában a PSA által patronált 1ST GARDEN ROUTE INTERNATIONAL DIGITAL SALON 2008-on Horváth II. Gábor (Mecseki Fotóklub) egy képe került elfogadásra; a Via Pannónia, Magyarország pályázaton pedig I. díjat kapott a pécsi alkotó.
*
*

R Ö V I D H Í R a Canon pályázatról
Megszületett Magyarország legjobb négy amatőr fotója – közeleg a nemzetközi döntő
Budapest, 2008. június 16. – A Canon nemzetközi amatőr fotópályázatára beérkező 2.263 magyarországi fényképből a közönség szavazatai alapján került ki a kategóriánkénti 10-10 legjobb pályamű. A portré, makró, tájkép valamint sport kategóriában indult és kiválasztott közönség-kedvencekből egy nemzetközi szakmai zsűri választotta ki a győztes fotókat. Az országos kategórianyerteseket egy-egy 520 ezer forint értékű EOS fotós felszereléssel jutalmazza a Canon. *A Canon azzal a szándékkal indította útjára első európai amatőr fotópályázatát, hogy szélesebb tömegek körében is népszerűsítse a fotózást. Arra törekedtünk, hogy minél többen kapjanak kedvet a hobbi-, valamint kreatívfotózáshoz. Örömünkre szolgál, hogy elértük célunkat: a több mint 2.000 beküldött pályamű arról tanúskodik, hogy sokakat sikerült mozgósítani a fotópályázaton. A szomszédos országok közül például hazánkban volt legmagasabb a részvétel* – mondta Ulbing Krisztina, a Canon Hungária Kft. fogyasztói üzletágának regionális trade marketing menedzsere. *Bízunk benne, hogy a kezdeményezés hatására egyre többen éreznek kedvet ahhoz, hogy komolyabban is elmélyedjenek a fotózás izgalmas világában és a gyakorlatban is fel tudják használni a pályázaton résztvevők számára készített ingyenesen hozzáférhető oktatóanyagainkat* – tette hozzá Ulbing Krisztina, a projekt hazai felelőse. A Canon első nemzetközi amatőr fotópályázatára 18 európai országból, többek között Magyarországról is jelentkezhettek a hobbyfotósok. Az országos elődöntőket követően az egyes országok kategórianyerteseit nemzetközi viszonylatban is összehasonlította a Vicki Couchman elismert sajtó- és portréfotós által vezetett szakértőkből álló testület. A kategóriánként kiválasztott két-két nemzetközi döntős 2008. június 22-e és június 27-e között kieséses versenyben küzd meg egymással a győzelemért. A döntő legizgalmasabb mozzanatait a Canon filmre veszi és a későbbiekben Európa-szerte bemutatja. A 4 nemzetközi kategórianyertes fődíjként 2008. második felében lehetőséget kap arra, hogy egy életre szóló élményt szerezve részt vegyen egy fényképészeti álommegbízáson. A magyarországi kategórianyertesek:
Portré kategória: Szabó Balázs *Egyik szemem sír, a másik retek* c. fotója
Makro kategória: Mészáros Csaba *Bukkanó az úton* c. fotója
Tájkép kategória: Erdélyi Gábor *Madárvárta* c. fotója
Sport kategória: Román Péter *Hajrá** c. fotója
Az országos kategórianyertesek képei és a nemzetközi döntőbe került 8 fotó az alábbi honlapon tekinthetők meg:
http://www.canon-europe.com/amegbizas
*
*

AZ ÉN KERTEM 2008 című fotópályázat

Általános információk:
1. „Az én kertem 2008” digitális fotópályázatot a REANDRA Tanácsadó Kft. hirdeti meg (Székhely: 2100 Gödöllő, Búzavirág u. 32. Cégjegyzék száma: 13-09-106905).
2. A fotópályázaton bárki részt vehet maximum 4 digitális – vagy utólag digitalizált – fényképpel.
3. Bármilyen digitális beavatkozás, mint pl. Photoshop használata megengedett.
4. Csak olyan felvételek küldhetők be, amelyeket más fotópályázatokon korábban nem díjaztak.
5. Nevezési díj nincs. A részvétel egyedüli feltétele, hogy a pályázó regisztráljon a weboldalon. További részletek: REGISZTRÁCIÓ menüpontban.
6. Minden digitális fényképet a AZ ÉN KERTEM WEBÁRUHÁZ weboldalára kell feltölteni a Fotók feltöltése menüpontba. Itt megtalálható minden információ arra vonatkozóan, hogyan kell a fotókat feltölteni, mekkora méretben és milyen azonosítókkal kell ellátni.
7. A feltöltött file-okat a Reandra Kft. nem küldi vissza a feladónak, kivéve azokat, amelyeket a zsűri kiválaszt a 100 legjobb fénykép közé. A verseny lezárását követően a beküldött fényképeket törlik a www.azenkertem.hu weboldal szerveréről.
8. Bármilyen fényképezőgépet vagy mobil telefont lehet használni a fotók elkészítéséhez. Javasolt a rendelkezésre álló, legmagasabb minőséget nyújtó technika használata.
9. A fotópályázatra 2008. június 20. és szeptember 15. között lehet folyamatosan képeket beküldeni.

Nevezési kategóriák:
1. Az én kertem 2008
2. Állatvilág a kertben
3. Fiatal kertfotósok (16 évnél fiatalabb pályázók számára. Ebben a kategóriában az 1993. január 1. után született pályázók vehetnek részt).
A zsűrit a MAFOSZ delegálja (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége).

Díjak:
AZ ÉN KERTEM 2008 fotópályázat díjai:
1.

Az én kertem 2008 kategóriában 1. díj: 15 000 Ft értékben (New Garden vásárlási utalvány formájában), 2. díj 10 000 Ft értékben, és 3. díj: 5 000 Ft értékben (Tanácsok hobbikertészeknek CD és Feng Shui DVD a Kertpont Hobbikertész Klub felajánlásából).
2.

Állatvilág a kertben című kategóriában 1. díj: 15 000 Ft értékben (New Garden vásárlási utalvány formájában), 2. díj 10 000 Ft értékben, és 3. díj: 5 000 Ft értékben (Tanácsok hobbikertészeknek CD és Feng Shui DVD a Kertpont Hobbikertész Klub felajánlásából).
3.

Közönség díj, amelyet a Édenkert magazin weboldalon közzétett 100 legjobb fényképből választanak ki a nézők, többségi szavazattal.
4.

New Garden különdíj győztese 35 000 Ft értékű New Garden vásárlási utalványt nyer.
5.

Legjobb kertfotó 2008. díjat az a pályázó nyeri el, akinek a felvételét a zsűri az összes beküldött kép közül a legjobbnak ítéli. A cím elnyerése nincs korosztályhoz kötve, bárki elnyerheti.
6.

A legtehetségesebb fiatal kertfotós 2008.díjat kizárólag az 1993. január 1. után született pályázók közül nyerheti el a zsűri által javasolt alkotó.
A 100 legjobbnak ítélt fényképet 2008. október 1.-én teszik közzé a szervezők az Édenkert Magazin és a Az én kertem webáruház oldalain. Az Édenkert Magazin honlapján a közönség szavazatai döntik el a Közönség díj nyertesét.
A díjak a megjelölt értékben vásárlási utalványt vagy terméket jelentenek. Minden utalvány tartalmazza a levásárlásának feltételeit, melyet a díj felajánlója határoz meg. A szervezők nem ajánlanak fel készpénzt a nyerteseknek.
A 100 legjobb fotó és a díjazottak kiválasztásánál a zsűrit a MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége) delegálja.

Díjazottak kihirdetése:
1. A díjazottak nevét Az én kertem webáruház, az Édenkert Magazin, a Kertpont Hobbikertész Klub, a New Garden Kertészet és a MAFOSZ oldalain teszik közzé a szervezők.
2. A díjazottak külön értesítést kapnak e-mailben.
3. A díjazott fényképeket 2008. november 24-én (Flóra és Virág napon) teszik közzé a szervezők Az én kertem webáruház,az Édenkert Magazin, a Kertpont Hobbikertész Klub és a New Garden Kertészet oldalain.

Egyéb rendelkezések:
1. A zsűri 100 képet választ ki a feltöltött fényképekből. A szervezők 15 napon belül értesítést küldenek e-mailben a kiválasztott képek készítőinek.
2. Azok a fényképek, melyek nem kerülnek be a 100 legjobb kép közé, a győztesek kihirdetését követő 48 órán belül törlésre kerülnek.
3. A fotók nyilvánosságra hozatalát minden szerző saját akaratából teszi.
4. Csak olyan felvételek tölthetők fel, amelyek mások szerzői vagy személyiségi jogait nem sértik. Az ebből eredő esetleges károkért a fotópályázat szervezője, rendezője felelősséggel nem tartozik.
5. A pályázat résztvevői elolvasták és elfogadták a jelen szabályzatban leírtakat.

Pályázati naptár:
1. Nevezés: 2008. június 20.-tól 2008. szeptember 15.-ig
2. Zsűri által kiválasztott 100 legjobb fénykép közzététele: 2008. október 1.
3. Szavazás: 2008. október 1.-től 2008. november 23.-ig
4. Díjazottak kihirdetése: 2008. november 24.-én
Virtuális kiállítás megtekinthető 2008. december végéig.

*
*
*

XV. Egri Országos Fotóművészeti Alkotótábor
Az Egri Kulturális és Művészeti Központ a Heves Megyei Fotóklub és a Horváth Zsigmond Lajos Fotókör támogatásával megrendezi a XV. Egri Országos Fotóművészeti Alkotótábort
A tábor helye: Eger, Knézich K. u. 8. Bartakovics Béla Közösségi Ház
A tábor időpontja: 2008. július 24 – 29.
A tábor művészeti vezetői:
Bimbó Zoltán művészeti főelőadó – (EKMK)
Demeter Pál fotóművész (Heves Megyei Fotóklub)
Molnár István Géza fotóművész (Horváth Zsigmond. L. Fotókör)
A tábort kreatív, szabad alkotói témában hirdetjük meg. Nem szigorúan kötött tematika szerint dolgoznak a résztvevők, hanem a fő hangsúly az egyéni elgondolások, kísérletek megvalósítására irányul. Az egyéni alkotótevékenység mellett, csoportos bemutató foglalkozásokat, szakmai előadásokat, képelemzéseket, képbírálatokat tartunk.

Tervezett szakmai programok

Kiállítások
15 Éves az Egri Fotóművészeti Alkotótábor – Jubileumi kiállítás
40 Éves a Heves Megyei Fotóklub – Jubileumi kiállítás

Meghívott szakmai előadók- bemutatók:

Kunkovács László: Táltoserő
„Magyar Művészetért” – díjas etnofotogáfus, néprajzkutató
Csidér Bálint: Digitális fotózás és képjavítás alapkérdései. A RAW fájlok kezelése

Herbst Rudolf: Látni és fényképezni…

Magyarósi Péter: Fényvarázs, Modellfotózás a tápi skanzenban, Portugália

Szerencsi Gábor: Bükkaljától a Tisza-tóig

Dobóczky Zsolt: Diaporáma bemutató

Kállay László – természetfotós: „Harc az élelemért” digiporáma

Jakab Tibor: Digiporáma bemutató

Gál Gábor: Színpadi fotózás, táncfotók

Majoros Tamás: Canon és Fuji bemutató

Molnár István Géza: Portréfotózás

Bimbó Zoltán: Észak Magyarországi Fotóművészeti Szemle

Demeter Pál: A Magyar Fotográfia Napja Egerben 2003-2007

Fakultatív programok Fotókirándulások:
Házi vetített kép pályázat
Portré – és aktfotózás – Műterem használat (előzetes bejelentkezés alapján)

Felvidéki várak városok: Somoskő, Fülek, Sirok, Rozsnyó, Betlér, Krasznahorka

Tisza-tó: Poroszló, Sarud, Abádszalók

Szilvásvárad: Szalajka-völgy, Bükk-fennsík, Bélapátfalva (Apátsági templom)

Eger és környéke: Subalyuk – ősember barlang, Cserépfalu, Mátyus tanya – ménes
(A fotókirándulásokat a táborlakó fotósok személygépkocsijával tervezzük. A benzin költség hozzájárulást a megtett km arányában a helyszínen kell fizetni.)

Eger: Agria Nyári Játékok, „Város a város alatt” – az egri pincerendszer, Egri Pincék, pincelátogatás borkóstoló

Történelmi fesztivál az egri várban: egésznapos haditorna bemutatók, táncegyüttesek, történelmi zenét játszó együttesek, zenészek, színtársulatok, báb-együttesek, történelmi íjászverseny, kézművesek kirakodó vására

Kulturális rendezvények 2008. július 24 – 29 között Egerben és környékén
Top borászatok az Egri vár tövében – Borászati bemutatók
X. Nemzetközi Motoros Hét – motoros hegymászás és iszapgyorsuló verseny – helyszín Sirok – Kútvölgy, A rendezvényhez kapcsolódó koncerteken fellép a Beatrice, a P Mobil, a Bikini a Magyar Atom, Zorall és a Mátrix Együttes.
Július 25-27. – Illés és Fonográf emlékzenekarok találkozója. – Szilvásvárad
Július 26-27 – Reneszánsz életképek a török hódoltság korában – Az Egri Vitézlő Oskola bemutatója az Egri Várban.
Július 26-31 – Slow Film Internacional Festival
Július 26-27 – Anna napi búcsú – Noszvajon
Július 27. – Dixieland koncert – Bélapátfalva
Július 27. – Kocsmazenész találkozó – Kisköre
Július 29. – Tátrai – Szűcs Latin Duó koncert – Zenepavilon Eger

Jelentkezés:
A táborba előképzettség nélkül 16 éves kortól várjuk azokat a fotósokat és hozzátartozóikat, akiknek tetszését a programkínálatunk elnyerte.

A részvételi díj:
Részvétel a szakmai programokon, 6 éjszakai szállás, étkezés: 6 reggeli és 6 vacsora.
Dobó téri középiskolai kollégiumban (4-8 ágyas szobák) – 25.000 Ft
Panzióban kétágyas szobában: 30.000 Ft
(+ a szálláshelyen fizetendő idegenforgalmi adó – 340 Ft / éjszaka 18-70 év közötti vendégeknek)
Ha csak bizonyos napokon tud részt venni, vagy ellátást nem, vagy csak részben kér, akkor a költségeket az alábbiak szerint kell fizetni:
1. „Napi” részvétel: 1 éjszakai szállás reggelivel és vacsorával, részvétel a szakmai programokon 4.500 Ft./ nap
2. Csak a szakmai programokon való részvétel: 6.000 Ft. (1 hét)

Jelentkezési határidő: 2008. július 1.
Részletesebb felvilágosítást, jelentkezési lapot személyesen vagy telefonon Bimbó Zoltántól kérhetnek. Bartakovics Béla Közösségi Ház, Eger, Knézich Károly u. 8., Telefon: 20-331-66-66, Fax: 36- 510-029, E-mail: bimbo.zoltan@gmail.com
* *******************

Fotósélet – 2008. június 23.
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének elektronikus hírlevele
Felelős szerkesztő és kiadó: Győri Lajos
Webszerkesztő: Szabó Márta
Szerkesztőség: gyoril@mmi.hu : Telefonszám: (1) 225-6029; (1), 225-6033;Telefax: (1), 225-6030
Üzenetrögzítő éjjel-nappal: (1), 212-6258, Postacím: MAFOSZ, 1011 Bp., Corvin tér 8.
Archív számok megtalálhatók: www.erikanet.hu (a fényképezőgépre kattintva); a www.mmi.hu és a www.mafosz.hu weboldalakon. Megjelenik a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiumának támogatásával

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,503RajongókTetszik
197KövetőKövetés
768FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles