Nem tudom vajon vágyott, gyönyörű állapot, vagy – éppen ellenkezőleg – szörnyű érzés, amikor az ember, elérve egy bizonyos kort, hátranéz, s azt mondja magában: rengeteg dolgot látok mögöttem, ezek mind-mind kapcsolatban állnak velem, itt az ideje hát, hogy rendet tegyek köztük. S akkor hozzáfog, leltároz, mindent újra a kezébe vesz, megforgat, elmeditál darab ideig fölöttük, majd az egyiket sóhajtva bedobja a szemétkosárba, a másikat meg kiteszi egy külön polcra, hogy mások is gyönyörködhessenek benne.
Kálmán Béla, öreg fotográfus barátom, most ért el ehhez a ponthoz. Felmérte, mit alkotott fotós pályájának 67 éve alatt, végiggondolta, mit élt meg az elmúlt 86 alatt, s ezekből az általa fontosnak ítélteket kiválogatta, s most, ebben a kötetében megmutatja, elmondja Önöknek is.
(Kincses Károly)