10.8 C
Budapest
Friday, March 29, 2024

Németh József (1911-2006)

Kincses Károly

Az Út

 

Ugye tudják? Csak akkor kerek a világ, van minden a helyén és akkor élhet benne normális életet az ember fia, ha a dolgokat az adott pillanatban, éppen most szemlélve látja azt is, honnan jött és merre tart. Különben nagyon eltévedhet bárki bármely mai dolog megítélésében (is). Németh József munkássága erre jó példát szolgáltat. Az utat mutatja nekünk ifjoncoknak, s miután most éppen 93 esztendős, jó hosszút láttat.

 

Fontos mérföldkő ő a magyar fényképészetben. Kortársa volt Balogh Rudolfnak, Dulovits Jenőnek, Vadas Ernőnek, látta felnőni a ma öregjeit, Fénert, Kornisst, Benkőt, s most itt ül közöttünk, s kortársa Cseh Gabriellának vagy Zana Krisztiánnak, akik akkor születtek, amikor már rég nyugdíjba vonult az MTI-től. Ő most ott tart, hogy nem neki fontos, ha kiállítást rendeznek a képeiből, hanem nekünk, hogy megtehetjük azt. Okulásul. Hogy jobban és pontosabban lássuk, mit csináltak eleink, és mit mi. Hogy honnan merre tart a világ. Jobb lett-e vagy csak más? Kinek-kinek szabad döntésére bízom a választ.

Németh Józsefet a hagyományos technika igazi mestereként tartjuk számon. Ilyen már rajta kívül nincs is e kis hazában. Munkásságának két élesen elkülönülõ részét egy dolog kapcsolja össze, de szorosan. A megélhetését jelentõ reklámfelvételeit és a művészi célból megszületõ akt-, zsáner- és tájképfotói egyaránt a legtisztább kompozíciós elvek szerint építkeznek és a legtökéletesebb technikával készültek. Egy élõ klasszikus a szó minden értelmében. Ám ha az, akkor illik róla tudni valamit. Összefoglalom dióhéjban. Aki már tudja, igyon addig egy pohár üdítőt, egyen egy pogit.

Tizenegy éves korában kezdett fényképezni bátyja gépével. Gimnázium után grafikát tanult Jaschik Álmos magániskolájában, majd elvégezte a Felső Ipariskolát. Mivel jól rajzolt, megtanulta az amerikai retust, s Leica-, Contax-, Linhof-hirdetéseket is készített. Amikből itt bemutatunk két Fortét. (No meg azért ott a bejárathoz jutott egy Contax is.) Egy ideig a Térképészeti Intézet munkatársa volt hadnagyi rangban. Testvére Németh Antal, aki mellesleg  a Nemzeti Színház igazgatója volt. Alkalmazta őt színházi fotósként. 1935-ben meg csak úgy mellékesen, magyar bajnok lett íjászatban. Az első, fotóival illusztrált kötet – egy sportkönyv – 1943-ban jelent meg.

Ezidőtájt került a Gammához, ahol katonai távcsövekbe való szállemezeket csinált, s mellette a fotóosztály tanácsadója, tervezője volt. Az ekkoriban szintén a Gammában dolgozó Dulovits Jenő Duflexének külső formáját, feliratát is Németh József tervezte. Kiötlött azért egy kardános fényképezőgépet is, amibõl néhány elkészült Garas Pál technikus műhelyében. 1942–1943-ban városmonográfiákat illusztrált, a Parlamentet fényképezte színesben, de ez az anyag a bombázások idején elpusztult. 1946-ban önálló lett, plakátokat, reklámanyagokat tervezett, több lapnak is fotózott. 1961-ben lépett be az Magyar Távirati Irodához, és innen ment nyugdíjba.

A háború előtt különösen a ködös, szórt világítású, tónusgazdag tájképeket kedvelte, később a műtermi csendéletek, portrék, zsáner- és aktképek foglalkoztatták. Hosszú munkássága során több kitüntetésben részesült (EFIAP, Balázs Béla-díj, Pécsi József-díj, Kiváló Művész, háromszor nyerte el a Rizzoli-díjat, 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét). Munkáját leánya, Németh Andrea folytatja tovább. 40 könyvben, és több folyóiratban jelentek meg képei. Eddig három fontos könyve jelent meg, a Leica felvételek (1945) és a Képek, emlékek (1947), és a Különleges objektívek (1958)

Most már négy. Nézzék a falakon a képeket, lapozgassák a könyvet. És gondoljanak az Útra. Mindannyiunk útjára.

 

 

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,487RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles